Új Szó, 1973. augusztus (26. évfolyam, 181-207. szám)

1973-08-28 / 204. szám, kedd

GUSTA F U Č í K O V Ä*! Feladó: a német vezérkar Kibernetika a középiskolán Ma tölti be 70. életévét Gusta Fučíková, a Csehszlovák Nő- szövetség elnöknöje. Ez alkalomból részletet közlünk Hat év a pokol tornácán című könyvéből, amelyben Julius Fufcíkra, a közös küzdelmekre és megpróbáltatásokra emlékezik. 1973. VIII. 28. Valahányszor felkerestem Ju- leket, mindig el kellett mon­danom, kikkel, milyen embe­rekkel találkoztam, Julek min­den névnél megállt és elgon­dolkodott, kit hogyan lehetne megnyerni aktív munkára a megszállók ellen. Nyáron fogorvoshoz kezdtem járni. Egy alkalommal ott Kurt Glaser elvtárssal találkoztam. Melle bal oldalán hatágú sárga csillagot viselt. A megszállás óta először láttam őt, és őszin­tén szorítottam vele kezet. Ép­pen elmenőben volt. Kikísértem az előszobába, és megkérdez­tem, mit csinál. Azt mondta, hogy egy hídbontáson dolgozik a Forradalmi sugárúton, ame­lyet a nácik alatt Berlini út­nak neveztek. De aztán suttog­va arról kezdett beszélni, hogy egyik barátja és volt osztály­társa Karlovy Varyból a vezér­karnál dolgozik a náci Wehr­macht hírszerző osztályán, és találkozni szokott vele. Éjjelen­te jár a találkozóra, ilyenkor nem viseli a sárga csillagot, s a barátja rendkívül érdekes dolgokat mond el neki. „Fel lehetne ezeket használ­ni?“ — szakítottam félbe. „Min­den bizonnyal“ — jelentette ki Kurt meggyőződéssel. Találko­zót beszéltem meg vele, ismét a fogorvosnál. Julekról nem tet­tem említést. Már évek óta is­mertük Kurt Glasert az első köztársaságban végzett munká­ból. Amikor legközelebb Julek- kal találkoztam, beszámoltam neki Kurtról. Julek szeme fel­csillant. Ez aztán valami! Vé­gigsimított a szakállán. Hát hozzon híreket. A fő dolog az, vajon ez a forrás megbízható-e. Nagyon tetszett neki, milyen „megbízható“ árja embereik vannak a náciknak apparátu­suk ilyen fontos helyén, s a szigorúan titkos híreket nem árjáknak árulják el. Kurtnak azt mondtam, hogy van érdeklődés az említett dol­gok iránt. Néhány nap múlva hozott is a barátjától híreket egy borítókban, melyet a fog­orvos előszobájában adott át. A borítékot hazavittem, elrej­tettem a könyvek közé, és ami­kor Julekhoz mentem, magam­mal vittem. Most már eléggé rendszeresen jártam hozzá, mindig péntek vagy .szombat este, s vele maradtam vasárnap estig. Kurt hetente hozta a bo­rítékokat. Julek nem nézte szí­vesen, hogy ezeket ón hazahor­dom, s csak aztán viszem el neki. Azt mondogatta, jó vol­na, ha valamilyen semleges he­lyet találnánk, ahol otthagyhat­nám a borítékokat, és valaki aztán értük menne. Törtük a fejünket, hol lehetne ilyen he­lyet találni — „rekesznek“ ne­veztük az ilyesmit. Juleknak eszébe jutott a Dusek házaspár, akiknek vegytisztító üzemük volt a Forradalmi sugárúton. A háború előtt gyakran benéztünk hozzájuk. Dušek elvtárs eredeti­leg a pénzügyminisztérium al­kalmazottja volt, de amikor ki­derült, hogy kommunista, elbo­csátották. Feleségével együtt aztán a vegytisztítóban dolgo­zott. Még a polgári köztársa­ság idején német antifasiszta emigránsokat rejtegettek ma­guknál. Kitűnő volna, vélte Ju­lek, ha Dusekék megengednék, hogy náluk hagyhassam Kurt borítékjait. Nem keltene sem­mi feltűnést, ha oda járnánk, mivel a tisztítóüzem voltakép­pen bolt, ahol napközben sok ember megfordul. Elmentem Dušekékhoz. Habo­zás nélkül eleget tettek kéré­semnek. Kérdések nélkül is sejtették, hogy mindez Julek ér­dekében történik. Senkit sem neveztem meg, csak azt mond­tam nekik, hogy minden héten náluk fogok hagyni egy borí­tékot, amelyért aztán vagy egy fiatalasszony, vagy egy fiatal férfi fog eljönni, s mindig azt fogják kérdezni, van-e valami a számukra Gustától. Ezután hétről hétre, hónapról hónapra hordtam a borítékokat Čistýék- hez — így keresztelte el Julek konspirációs okokból Duseké- kat —, úgyhogy sem Jožka, sem Liduška, sem Geüa, akik fel­váltva jártak a borítékokért, nem ismerték Dusekék igazi ne­vét. 1942 tavaszán történt, hogy egy alkalommal elmentem Čis- tý-Dušekékhoz. Tizenegy óra múlt már, amikor beléptem a tisztítóüzembe. Ott találtam Dušek elvtársat, amint fejét két tenyerébe fogva fel-alá rohan­gált a helyiségben. Köszönté­semre megállt, rám nézett, és felindultan azt mondta: „Most vitték el őt!“ Megriadtam. „Mit beszélsz?“ — kérdeztem megle­petten. „Most vitték el őt!““ — ismételte izgatottan. „Ki? — sürgettem. „A Gestapo! — tört ki belőle, és tovább járkált fel- indultán fel és alá. „Kit vittek el?“ Lelki szemeimmel már lát­tam, amint a Gestapo elhurcol­ja Liduskát, vagy Jožkát, aki Čistýékhez jött. Láttam, amint a Gestapo betör Baxáék lakásába, ahol e pillanatban Julek való­színűleg tartózkodik, s ott lepi öt... Az üzletheíylségben eköz­ben állandóan lel-felhangzott Dušek fájdalmas ós felindult szava: „Most vitték el őt! Most vitték el őt!“ „Kit vittek el?“ — kérdeztem már nem is tu­dom hányadszor. „A felesége­met!“ — tört ki belőle végre nagy nehezen. „Miért?“ „Nem tudom, most vitték el őt!“ Több mint egy év múlva tud­tam meg Dušek elvtársnőlől, amikor a koncentrációs tábor­ban találkoztam vele, mi is történt akkor, 1942 tavaszán. Dušekéknál már előttünk is volt egy „rekesz“, de erről egy szót sem szóltak nekünk. Egy nap azt a nőt, aki a borítékokat hordta, elfogták. A Gestapo azonban egyelőre békében hagyta a vegytisztító üzemet. Egy idő után Dusekék azt hit­ték, hogy minden rendben van, nem árulták el őket, s ezért egyeztek bele, hogy ismét „re­keszt“ létesítsenek náluk, jelen esetben a mieink. Több hónap után a Gestapónak eszébe ju­tott Dušekné, és letartóztatta őt. Nem a mi „rekeszünkért“, hanem a korábbiért. A mienk­ről a Gestapo sohasem szerzett tudomást. Kisiettem a tisztítóüzemből. Nagyon sajnáltam Dusek elv- társnőt, s magamnak is kelle­metlen érzésem volt. Julek kis híján a Gestapo hálójába ke­rült. Gyorsan kellett cseleked­nem. Délután valakinek jönnie kelleti Julektól a tisztítóba, amelvet pedig minden bizony­nyal szemmel tart a Gestapo. Juleket figyelmeztetni kell, hogy senki se keresse fel Čis- týékat. De mi lesz, ha engem is figyelnek? Az idő azonban rohant, ezért gyorsan kellett határoznom. A legközelebbi te­lefonfülkébe siettem, onnét fel­hívtam a fiatal Rybáŕt, aki üz­leti eladó volt, s aki délben ha­zajárt ebédelni; Julek néha az ő szüleinél rejtőzött. Rybáŕné tudta, hol laknak Jelinek ék, ők pedig tudtak Baxáék lakásáról. A három család valamelyiké­nél volt Julek. Azt telefonáltam a fiatal Rybárnak, azonnal üzenje meg a mamájának, hogy Čistýné súlyosan beteg lett, szanatóriumba vitték, s egyelő­re nem lehet meglátogatni. Be­tegségről és szanatóriumról idegenek előtt is nyugodtan le­hetett beszélni, mert csak a bea­vatottak tudták, hogy ezek a szavak a Gestapót és a börtönt jelentették. A fiú nem tudta, ki­csoda Cislýné, s az anyja, Ry- báfné sem tudta. A gépezet megindult. A fiú átadta anyjá­nak az üzenetet, aki rögtön el­szaladt Jelinekékhez, Jelínekné pedig Baxáékhoz, Minden idő­ben történt, csakhogy ekkor nem Jožka készült Čistýékhoz, hanem Geüa, ő pedig Vrsovicé- ben lakott. Julek azonnal elküld­te hozzá Jožkát, de Geftát már nem találta otthon, útban volt Čistýékhoz. Jožka azonnal tovább' ment Vetengléktől, az utcán si­került taxit fognia, ezzel sie­tett a Forradalmi sugárútra. Éppen csakhogy odaért. Geüa már a vegytisztító felé közele­dett. Jožka eléje futott, nyaká­ba ugrott és átölelte. Néhány járókelő a fejét csóválta a hó­bortos fiatalok láttán, mesélte később Jožka. Vetenglékről és a megszállók elleni tevékenysé­gükről a Gestapo sohasem szerzett tudomást. Elvehettünk hát egy „re­keszt“. Ez azonban egyáltalán nem jelentette, hogy lemondunk a Kurttól kapott hírekről. Julek tudta, hogy meg szoktam láto­gatni a Háša családot. Josef Háša elvtárs, a prágai Osvobo- zené divadlo (Felszabadult Színház) volt igazgatója segí­tett rajtunk 1939 tavaszán ebédjegyekkel. Másképp és ké­sőbb is segített nekünk. Ami­kor Julek az illegális „Rudé právo“ főszerkesztője lett, munkájához égető szüksége volt egy jó rádióra. Baxáék- nak volt készülékük, de ez ép­pen csak működött, s állandóan javításra szorult. Julek meg­kért, beszéljek Hasával, nem tudna-e nekünk egy jó rádiót szerezni. Hášának hanglemez- boltja volt a Bányász utcában, de rádiókészülékeket nem áru­sított. Mégis megígérte, hogy gondoskodik készülékről. Azt mondtam neki, hogy a rádióért majd egy férfi jelentkezik, s rám fog hivatkozni. Arról azon­ban nem szóltam, hogy a ké­szülékre Juleknak van szüksé­ge. Amikor az ismeretlen elv­társ — Baxa volt — jelentke­zett, Háša elküldte őt egy isme­rőse üzletébe, hogy ott vegye át a gépet. De mi történt! Sem­mit sem tudtunk a náciknak arról a rendelkezéséről, hogy annak, aki rádiókészüléket vá­sárol, fel kell mutatnia sze­mélyazonossági igazolványát, amelyből nevét és lakcímét kü­lön kartotékra írják ki. Háša elvtárs erre nem figyelmezte­tett. így Baxa elvtársim k az üzletben meg kellett adnia a lakcímét. Újból Hášá'hoz siet­tem, hogy megkérjem őt, te­gyen meg mindent, hogy Baxa neve ne kerüljön illetéktelen kezekbe. Nehéz munkába éc sok gondba került Hášának, amíg ismerőse üzletében hozzá­férhetett a kartotékokhoz, s ab­ból észrevétlenül kiemelhette a kívánt lapot. Vysusiléknál sem volt jó a rádió. Nekik is Háša szerzett újat. Már hosszabb ideje hord­tam Hášához az üzletbe az ille­gális „Rudé právó“-t, később más illegális folyóiratokat és röplapokat is, ö ezeket tovább­adta egy elvtársnak, aki a Wal­ter repül őgépmotor-gyárban dolgozott. Amikor Čistýéknál a „rekesz“ megszűnt, Julek megbízásából Hášát kérdeztem meg, ott hagyhatna-e nála időnként egy férfi egy borítékot, amelyért aztán egy fiatalember vagy egy fiatalasszony menne el. Háša készségesen rendelkezésre bo­csátotta üzletét erre a célra ez­zel a humoros megjegyzéssel: „Minden további nélkül. Az el­árusítónőm után ugyanis egy SS-katona mászkál, itt hát biz­tonságos lesz, miként a cseh közmondás tartja, „a gyertya­tartó talpa alatt sötét van“. így tettünk szert új „rekeszre“. Kurt Glasernak egyszer azt az üzenetet adtam át, hogy a párt központi bizottsága be­osztotta őt apparátusába, s ez­ért mindenképpen el kell kerül­nie, hogy elvigyék. Ö azonban ekkor azt válaszolta: Fe­leségem van, apósom és anyó­som, s ők mind velem laknak!“ 1942 nyarán, a Heydrich-ügy után tényleg transzportba osz­tották be és elvitték őket. OLÁH JÓZSEF fordítása Védnökségi tevékenység (ČSTK) — A SZISZ Pionír­szervezete megalakításának jö vő évi 25. évfordulója tiszteleté re már az idén konkrét felaján­lásokat tették a Győzelmes Feb ruár bányavállalat fiatal bányá­szai Záluží u Mostuban. A fiatal bányászok közül hu szonhatan mint pionírvezetők működnek a mosti járás szá­mos védnökségi iskolájában. Számuk jövőre 10-zel emelkedik. A fiatal bányászok nem fe­ledkeznek meg védnökségi is­koláik anyagi megsegítéséről sem. Például a Herkules szén- előkészítő SZISZ-alapszerveze- tének tagjai Most egyik iskolá­jában elvé'gezték az egyik szer­tárban a villanyszerelést. Ha­sonló módon nyújtanak segítsé­get iskolájuknak a Kohinoor bánya SZISZ tagjai is Lom pri Mosteben. A szovjet Pedagógiai Tudományos Akadémia moszkvai módszer­tani kutatóintézete foglalkozik a kibernetikai alapismeretek oktatásának bevezetésével a középiskolákban. Az egyik moszkvai iskolában kísérletképpen már bevezették ezt a tantárgyat. Jelen­leg a kísérlet eredményeinek kiértékelése folyik. Az eredmények azt mutatják, hogy az új tantárgy növeli a többi tantárgy okta­tásának színvonalát is. Felvételünkön az eletronikus számítógép modelljén történő oktatás látható. A. A. Kuznyecov, a felsőbb osztályok diákjaival a kombinációk különböző lehetőségeit vizs­gálja. Felvétel: ČSTK—TASZSZ BÉKEÜNNEFSÉGEN ÉRTÉKELTÉK AZ ELÉRT EREDMÉN YEKET A CSKP KB küldöttsége Kolárovóbo látogatott % Jón Baryl, a KB titkára beszédet mondott Vasárnap Kolárovóban (Gútán) járási béke- és aratóünnepélyt tartottak, melyen részt vett a CSKP KB küldöttsége Jan Ha­nginak, a CSKP KB titkárának a vezetésével. Jelen volt Július Varga, a CSKP KB osztályveze­tője, Fábry István, az SZNT al- elnöke, Lőrincz Gyula, a CSKP KB tagja, az Új Szó főszerkesz­tője. Az SZSZK kormányának küldöttségét Ján Janovic mér­nök, mezőgazdasági és élelme­zésügyi miniszter vezette. Je­len volt Stefan Matejcík, a nyugat-szlovákiai kerületi párt- bizottság mezőgazdasági titká­ra, Anton Hlaváč, az SZLKP ko- márnói járási bizottságának ve­zető titkára, dr. Tibor Bogda­novsky, a Mezőgazdasági Dol­gozók Szövetsége Szlovákiai Központi Bizottságának alelnö- ke, A. I. Liobljusin, a Szovjet Dunahajózás képviselője, a szomszédos Komárom megye pártküldöttsége és sokan má­sok. Már a reggeli órákban a fa­sisztaellenes harcosok járási bi­zottságának ünnepi ülésére ke­rült sor. Utána a mártírok he­lyi emlékművének a megkoszo­rúzása következett. Ezt követően az emberek a Vág menti parkba siettek, ahol 11,30 órakor ünnepi nagygyűlés kezdődött, melyet A. Hlaváč, a jnb vezető titkára nyitott meg. A nagygyűlés fő szónoka J. Ba­ryl elvtárs volt. Hangsúlyozta, a komárnói járás az ország leg­jobb terméshozamait elért já­rásai közé tartozik. Nagyra ér­tékelte a komárnói járás mező- gazdasági dolgozóinak felhívá­sát, melyben az aratás sikeres elvégzésére szólították fel az ország többi járását. A komárnói járás az ország­ban elsőként teljesítette a ga­bonafelvásárlás tervét. A kolí- niak felhívására válaszolva 1500 tonna gabonát adtak el terven felül. Értékelte a szónok a leg­jobb eredményeket elért kol­lektívákat és egyéneket. Rámu­tatott, az idei aratás is bebizo­nyította, hogy a dolgozók ma­gukévá tették a párt politikáját és tevékenyen hozzájárulnak megvalósításához. Egyre nö a párt tekintélye, nemzeteink és nemzetiségeink barátsága pedig erősödik. Megemlékezett a Szlo­vák Nemzeti Felkelés 29. évfor­dulójáról, melyet ezekben a na­pokban ünnepelünk. Kiemelte, hogy sikereinket a Szovjetunió támogatásával érjük el. Befeje­zésül sok sikert kívánt a járás dolgozóinak a további építő munkához. Ezt követően Póka Vilmos, a jpb mezőgazdasági titkára ma­gyar nyelven mondott beszédet, A beszédek elhangzása után a legjobb eredményeket elért kombájnosok megjutalmazására és az aratási koszorú átadásá ra került sor. A kombájnosok járási versenyében a brestovecí (szilasi) Németh Gyula végzett az első helyen. Az ünnepi nagygyűlés befeje­zése után kulturális műsor, majd népmulatság következett.-/a­RE KOR Dl DÓ ALATT FEJEZTÉK BE AZ ARATÁST Jón Janik elvtárs a galántai dolgozók körében Galántán az SZLKP járási bi­zottsága, az SZSZK Nemzeti Frontjának járási bizottsága, a jnb, a mezőgazdasági szövetke­zetek járási bizottsága, a Jedno- a fogyasztási szövetkezetek, va­lamint a Járási Mezőgazdasági Termelési Igazgatóság rendezé­sében vasárnap került sor a Nemzetközi Szövetkezeti Nap járási ünnepségeire, valamint a járási aratóünnepségre. A két fontos esemény megünneplését a Szlovák Nemzeti Felkelés 29. évfordulója alkalmából rendez­ték meg. Az ünnepségen megjelent dr. Ján Janiké az SZLKP KB elnök­ségének tagja, a KB titkára, Né­meth Jenő mérnök, mezőgazda- sági és élelmezésügyi miniszter- helyettes, a szovjet konzulátus képviselői, valamint a járási irányító szervek vezetői. Dr. Ján Janik ünnepi beszédé­ben hangsúlyozta, hogy azok a kiváló eredmények, melyeket a járás mezőgazdasági dolgozói az aratási munkálatok folya­mán elértek, elsősorban a be­csületes és kitartó munkájuk­nak köszönhetők. A 44,3 méter­mázsás átlagos hektárhozammal a galántai járás szlovákiai vi­szonylatban a negyedik helyre került. Továbbá megköszönte a járás mezőgazdasági dolgozói­nak igyekezetét, és az ünnepi beszéd hátralevő részében a szö­vetkezeti mozgalom fontosságát méltatta. Az ünnepi beszéd elhangzása után a földművesszövetl:ezetek, az állami gazdaságok képvise­lői átadták pártunk és kormá­nyunk vezetőinek az aratási ko­szorúkat. Ezután pedig kitüntet­ték és megjutalmazták az idei aratási munkálatok folyamán legjobbaknak bizonyult kom- bájnosokat és mezőgazdasági szakembereket. Az idei aratást a járásban 11 nap alatt fejezték be. ami rekordidőnek számít. P. G.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents