Új Szó, 1973. augusztus (26. évfolyam, 181-207. szám)
1973-08-21 / 198. szám, kedd
ÚJ FILMEK A FELKELŐ NAP LOBOGÓJA ALATT (japán) Antifasiszta filmdráma A felkelő nap lobogója alatt című japán alkotás, melynek forgatókönyvét Kaneto Shindo, a hírneves rendező írta. A Kindzsi Fnkn^zu rendezésében készült rádöbben a háború embertelenségére, esztelenségére. A rendező a film cselekményét két szál összetűzéséből építette fel. A férjét, az igazságot kereső asszony motívumait a háború AZ ORVOSTUDOMÁNY ÉS A TECHNIKA Jelenei A WfreZŐ Nap lobogóéi ulult című japán filmből kemény, kegyetlen történet ítéletet mond az imperialista háború fölött. A film főhőse egy japán asz- szony, aki a második világháború óta eltelt 26 év alatt sem nyugodott bele, hogy a férje megfutamodott s gyáva katona- szökevényként nyomtalanul eltűnt a harcokban. Negyed évszázad múltán is még mindig a férjét, az igazságot keresi; számos embert ismer meg, akik valamilyen kapcsolatban voltak a férjével, így az elbeszélések, a személyes visszaemlékezések alapján mozaikszerűen kirajzolódik előtte a háborús véreng zés áldozatává vált férfi torzó képe, s a háború testet lelket csonkító kegyetlensége. Férje eltűnésére, az igazságra nem derül fény, az asszony azonban egyes mozzanatai szövik át. Kemény és kegyetlen vallomás játszódik ie előttünk. A rendező nyíltan, leplezetlenül, döbbenetes erővel mond ítéletet az esztelen háború felett. Az európai filmízléshez szokott néző számára az alkotás egyes részei szinte elviselhetetlenek, a rendező ugyanis nem törekedett visszafogott ábrázolásmódra, a háború embertelenségét, az erőszakot teljes meztelenségében tárta elénk, s nem vi- szolygott attól sem, hogy bemutassa a kannibalizmust. Az egykori katonák visszaemlékezéseinek ábrázolása azonban nem öncélú. A rendkívül nagyhatású filmdrámát a múlt évi Karlovy Va- ry-i nemzetközi filmfesztiválon a Lidice rózsái és az UNITEC díjával tüntették ki. KťSZÍ.II-T9PťíHEN a BŰNÜGYI RENDŐRSÉG (román) A iV. izíillsécjben a bűn’uyi rendőrség című román film egyik koc káju Bűnügyi vígjáték ez a román film, mely A bűnügyi rendőrség beavatkozik című filmből ismert munkakerülő galeri újabb történetét meséli el, a műfaj sajátos kellékeinek a felvonultatásával. Mircea Drágán rendező hagyományosan kifejező eszközöket alkalmazva izgalmasan bonyolítja a cselekményt. A krimi igénytelen szórakozást és köny- nyed kikapcsolódást nyújt. Ünnepi műsor a televízióban A Szlovák Nemzeti Felkelés 29. évfordulója alkalmából országszerte sokrétű ünnepségek zajlanak le. A Szlovák Televízió dolgozói is a jubileum méltó megünneplésére készülnek: az évforduló tiszteletére gazdag kulturális műsort terveznek. A televízió augusztus 29-én az egész nap folyamán sugároz ünnepi műsort. Ennek keretében láthatjuk A. Lettrich és J. Medved A tizenkettedik órában című, régebben készült szlovák filmjét. Az alkotás egy, németek által megszállt szlovák falu lakóinak tragikus története. Az esti órákban kerül képernyőre A távirat című dokumentum - publicisztikai film, mely Aszmo- lov tábornokot mutatja be a nézőknek. Ezt követően Elő Ro- mančik közreműködésével Andrej Plávka versei hangzanak el. Front mögött a címe Mária Markoviéová Záturecká műve tv-változatának, mely Marta Go- gálová rendezésében kerül a nézők elé. A tv-Játékban Magda Vášáryová, Juraj Kukura, Mar tin Huba és Milan Khuiko játsz- sza a főbb szerepeket. A figyelemre méltó alkotás egy asz- szony történetét meséli el, aki kapcsolatban van a partizánokkal és ténykedésére felfigyelnek a német fasiszták. A szerző egy szerelmi történetet elénk tárva, izgalmasan, fordulatosán bonyolítja a cselekményt. A késő esti órákban A vérről címmel sugároz műsort a televízió. A Tibor Rakovský és az Eugen Suchoň nemzeti művész közreműködésével készült műsorban fellép Ján Jamnický, valamint Klára Havliková zongoraművésznő. A televízió ünnepi műsora azonban nem korlátozódik csupán erre az egy napra. Az érdeklődők már vasárnap (augusztus 26-án) megtekinthetik a szlovák—szovjet közös vállalkozásban készült Holnap késő lesz című filmet, mely Nálepka kapitánynak állít emléket. —ym— A modern orvostudomány egész fegyverzetével harcol a betegségek megelőzéséért és leküzdéséért. Bár ennek a harcnak már vannak látványos győzelmei, az orvostudomány feladatai nemhogy csökkennének, hanem egyre növekednek: egyre több beteget kell ellátni, egyre több gyógyíthatatlannak tűnő beteget kell meggyógyítani, és sajnos még egy sor betegségnél be kell vallani, hogy keveset tudunk segíteni. Ennek számos oka van: — A Föld népessége rohamosan szaporodik, tehát egyre nő az orvosi ellátást igénylők száma. — Európában és Észak-Amerikában már kielégítőnek tekinthető az orvosi ellátás, de sem minőségi, sem mennyiségi szempontból nem mondható ez el a többi világrészről. A kulturális fejlődés ezeken a területeken is szükségszerűen előírja az orvosi igények emelkedését. Különleges paradoxon, hogy az orvostudomány fejlődése következtében megnövekedett átlagos életkor további problémák elé állítja az orvosokat. A magas életkorú emberek számarányának emelkedése egyrészt több mennyiségi igény támaszt az orvosi ellátással szemben, részben az idősebb korra jellemző betegségek előfordulási arányát növeli. A ráknak, mint haláloknak az emelkedése egyebek között ezzel is magyarázható. — A modern életmód egészségkárosító hatása következtében elszaporodóban vannak egyes betegségek (főleg a vérkeringésii, az ideg- és az emésztőrendszeri betegségek). Az orvostudomány arra törekszik, hogy az adott betegségek gyógyítása helyett a betegségek kialakulásának megelőzését állítsa tevékenysége középpontjába. Ez azonban jelentékenyen szaporítja az elvégzendő vizsgálatok számát. Ugyancsak problémát jelent, hogy a betegségmegelőző állapotok kevésbé pregnánsak, tehát a vizsgáló módszerek érzékenységét is fokozni kell. Az orvostudomány megnövekedett feladatainak megoldásában egyik legértékesebb segítséget a technikától kapja. Ez a segítség kiterjed az orvostudományi kutatómunkára is, amely az anyagcsere-folyamatokat, az örökléstant, a tulajdonságok szóródását, a növekedési folyamatokat stb. kutatja. Modern kutatómunka el sem képzelhető elektronikus mérő- és értékelő készülékek, hűtő- és fűtőberendezések, mikroszkópok és elektronmikroszkópok stb. nélkül. A technika alkalmazása azonban nem korlátozódik a kutatómunkára. A kutatómunka eredményei alapján folytatott diagnosztikai és terápiái eljárások egész sora alkalmaz technikai eszközöket. AZ ORVOSTECHNIKA Bármelyik orvosi területet vesszük is, a technikai eszközök egész arzenálját lehet felsorakoztatni. Nem indokolatlan tehát, hogy az orvostudomány és a technika határterületén új tudományág szerveződött, amelyet orvostechnikának nevez a magyar terminológia. Az orvos- technika foglalkozik mindazokkal a technikai módszerekkel, amelyet az orvos alkalmaz, valamint azoknak a készülékeknek a kutatásával, előállításával, amelyek az orvos gyógyító munkáját vannak hivatva segíteni. Az orvostechnika egyik fontos részterülete a betegségellenőrzés problémája. A kórházi ellá- lás több száz éves múltra tekint vissza, és az ápolás módszerei a legutóbbi néhány évtizedig nem sokat változtak. A beteg számára olyan körülményeket igyekeztek teremteni, amelyben a leggyorsabban meggyógyulhat. Talán a sebészet avatkozott bele leginkább az élő szervezet megszokott működésébe — a gyógyítás érdekében. Éppen a sebészetben tapasztalták először, hogy bár a beavatkozás sikeres volt, mégis elveszíthették a beteget, mert az egyébként is legyengült szervezet nem tudta átvészelni a radikális beavatkozás átmeneti következményeit. Annak megítéléséhez, hogy a műtőben meddig lehet elmenni a beteg műtéti megterhelésében, vagy abban, hogy a műtét után kialakuló kritikus állapotot kellő Időben észrevegyék és a nem kívánatos tendencia ellen hatékony ellen- intézkedéseket tudjanak tenni, felbecsülhetetlen segítséget nyújthat az orvosi elektronika, amely nagyon érzékeny és sokoldalú készülékeket állít elő, a beteg folyamatos megfigyelésére. Ezek a készülékek mind azokat a vitálfunk- ciókat ellenőrzik, amelyeket fontos ismerni az orvosnak, hogy minden pillanatban ura lehessen a beteg állapotának. Objektiven ellenőrzik a beteg vérnyomását, pulzusfrekvenciáját, légzését, hőmérsékletét, elektrokardiogramját, elekt- roencefalogramját stb. és ezekről tájékoztatják az ápoló személyzetet. Fejlettebb készülékösszeállítások nemcsak az adatokat mérik és regisztrálják, hanem figyelmeztető, riasztó funkcióval is rendelkeznek. Ez a riasztőegység jelzést ad, ha a beteg valamelyik paramétere meg nem engedett módon megváltozik. Újabb készülékek nemcsak a paraméterek határátlépésekor adnak vészjelzést, hanem a készülék értékelő egysége a mért paraméterek összefüggéseit is figyelembe veszi. Ha például a beteg légzésfrekvenciája csökken, de ugyanakkor a légzésmélység nő, akkor nem ad riasztó jelet, mert hiszen a mélyebb légzésekkel elég oxigén kerül a tüdőbe, ha percenként kevesebbet is lélegzünk. Riasztójelzés keletkezik azonban akkor, ha a légzési frekvencia úgy csökken, hogy ugyanakkor a légzésmélység is kisebb lesz, tefhát a beteg felületesebben kezd lélegezni és ezzel kevesebb oxigént forgalmaz. A KLINIKAI HALÁL ELLEN Az orvostechnika azokban a kritikus percekben sem hagyja magára az orvost, amikor esetleg másodpercek alatt kell dönteni, mert esetleg a beteg már a klinikai halál állapotában van. Néhány évtizede még ez a fogalom ismeretlen volt, az orvosok csak halálról beszéltek. Ha a szív- és légzéstevékenység megszűnt, akkor megállapították a halál beálltát. Ma ezt az állapotot klinikai halálnak nevezzük mindaddig, amíg el nem kezdődik az élő test egyes sejtjeinek biológiai felbomlása: ez a biológiai halál. Megállapították, hogy az esetek többségében a klinikai halál bekövetkezése után még néhány percig a szervezetben nem indulnak meg irreverzibilis, meg nem fordítható folyamatok. Ha tehát az ilyen állapotban levő beteg vérkeringését és légzését sikerül újra megindítani és egyébként a páciens állapota nem összeegyeztethetetlen az élettel (nincsenek nagy roncsolások, nem sérült a központi idegrendszer stb.), akkor remény van rá, hogy a beteg „feltámasztható“. Ha a vérkeringés azért szűnt meg, mert pl. a szív íibrillál, akkor defibrillátorral nagyfeszültségű áramütést lehet adni a beteg mellkasára, amire a szív újra megindulhat. Ha a szív ingerképző rendszere károsodott, akkor a szív mesterséges ingerléséről kell gondoskodni. Erre alkalmasak a pacemakerek, amelyek elektromos négyszögimpulzusokat állítanak elő. Mivel a reanimáció, vagyis a klinikai halál megszüntetésének folyamata számos ellenőrző és terápiás egységet igényel, célszerű ezeket egy közös, gördíthető házban elhelyezni. Ez az egység mindig készen állhat pl. intenzív őrzőszo- bákban, ahol gyakrabban fordul elő újraélesztés. ULTRAHANGOS KÉSZÜLÉKEK ígéretes területe az orvostudománynak az ultrahang-energia alkalmazása is. Az ultrahangok terápiás felhasználása már évtizedes múltra tekint vissza. Számos betegség ellen eredményesen használják fel fizikoterápiás rendelőkben. Sokat kísérleteznek az agysebészetben való felhasználás módjaival is. Azt remélik ugyanis, hogy több kisebb intenzitású sugárzófej alkalmazásával olyan fókuszolt sugarat lehet előállítani, amely alkalmas lesz a koponya belsejében található kórosan működő szervrészlet vagy daganat el roncsolására. Ez a lehetőség nagyon csábító, mert így elmaradna a bonyolult műtét, esetleg csak a koponyacsontot kellene megnyitná, de már az agyhártyát nem és így vértelen műtéti eljáráshoz jutnánk. Még jelentősebb az ultrahang-energia diagnosztikai felhasználása. Ez azon az elven alapul, hogy az ultrahangsugárzás különböző közegek, de különösen folyadékkal és gázzal töltött üregek határán reflektálódik. A visszaverődött impulzus felfogható, és a visszaérkezés idejéből meghatározható a visszaverődő front pontos távolsága. Az echoencefalográfiának nevezett ultrahangos módszerrel pl. a koponyán belüli térfoglaló folyamatok, daganatok okozta elváltozások mutathatók ki. Ez az eljárás jobb, mint a röntgenátvilágítás, egyrészt mert olyan elváltozásokat is kimutat, amely a röntgenen még nem látható, másrészt olyan kis sugárintenzitással lehet dolgozni, hogy ez a besugárzás a beteg számára teljesen ártalmatlan. CSÖNAKKÉSZÍTÉS KÖ8ALTÁVAL Már a múlt században megpróbálták a kutatók kísérleti úton is tisztázni a leletek keletkezési körülményeit, vagyis igyekeztek pontosan az eredetihez hasonlót készíteni. John Evans 1872-ben megjelent ,,Ösi kőszerszámok“ című könyvében leírja, hogyan „gyártott“ kovakő- nyilhegyeket és baltákat pusztán pattintás, fúrás és csiszolás útján. A legutóbbi időben is -többen kutatták a szerszámkészítés ősi technikáját, például 1953-ban Knowles, sőt, Lacaille még filmre is vitte a műveletsorozatot, hogy lassított felvétellel tanulmányozhassák a mozdulatokat. Sz. A. Szemjonov professzor egész expedícióval vonult ki egy őskori településre, Kaunas vidékére. Két hónapig csak azzal foglalkoztak, hogy kő- és csontbaltákat, vésőket készítettek, továbbá rézből és szaruból késpengéket is csiszoltak. Amikor már nagyobb gyakorlatra tettek szert, palából 2,5—3 óra alatt faragtak ki egy baltát. Annak ellenére, hogy a pala könnyen alakítható, mégis kitűnő szerszámok készíthetők belőle különféle famunkákhoz. Gránitból már csak 12—15 óra alatt sikerült baltafejet csiszolni, s a kovakőbalta készült a legtovább: a durva csiszolásig harminc órára volt szükség. Amikor már minden ősi szerszámot előállítottak, még nagyobb fába vágták a fejszéjüket — csónakkészítéshez fogtak. Két ember felváltva napi nyolc órát dolgozott a primitív szerszámokkal, s tíz nap múlva már az Angarán siklott a 4 méter hosszú csónak. A biztonság kedvéért először támasztó úszókat szereltek az oldalára, de később kiderült, hogy a csónak még akkor sem borul fel, ha szándékosan félrebillentik. Különféle kezdetleges készítményeket sokszor történelmi források leírása alapján állítottak elő a régészek. Sokan „életre keltett archeológiáról“ beszélnek ezzel összefüggésben. A régészek már nem elégednek meg azzal, hogy csak „holt“ tárgyakat vizsgáljanak. Kézbe veszik a kőbaltákat, a csonttűket, a kővésőket, s kipróbálják, hogyan dolgozhatott velük az ősember. (dj) 1973. VIII. 21.
