Új Szó, 1973. augusztus (26. évfolyam, 181-207. szám)

1973-08-19 / 33. szám, Vasárnapi Új Szó

A legészakibb fesztivál Helsinkitől h á r omszáziliatvan kilométernyi távolságra, csillo­gó tavak és zöld fenyők kö- zMt rendezik meg minden év­ben a savonlinnai operafeszti­vált. Földrajzi szempontból kétségtelenül ez a legészakibb rendezvény Európában. Több mint hatvan évvel ez­előtt Aino Acté, a híres finn operaénekesnő. a helsinki ope­ra egyik alapítója javasolta, hogy az öt évszázados Olavin- linna-erőd udvarán operaelő­adásokat rendezznek. A mű­vésznők minden bizonnyal ide­genforgalmi szempontokra is gondolt: arra számított, hogy a Pétervárről érkező orosz amsz- tókraták a játékkaszinón kívül a zenekultúrát is támogatni fogják. Az első világháború idejében természetesen „hallgattak a múzsák“ a háromtornyos erőd udvarán is és a kezdeti len­dület törése a háború után is érezhető volt. 1930-ig még tar­tottak néhány előadásit, de ez után elcsendesedett Sa voníta­na. Csak 1967-ben tört előre ismét az opera és a csodálato­san szép környezetben ismét felcsendültek az áriák. Ma már a savonlinnai operafesztivált egy bizottság irányítja, amely­nek halászok és énekesek, mű­vészek és parasztok a tagjai. A fesztivál műsora első pillan­tásra a központi koncepció hiá­nyát mutatja — A varázsfuvo­la. Borisz Godunov, Fidelio és Trubadur, de tudni kell, hogy a közönség többsége még soha nem látott operaelőadást, iga­zi érdeklődést csak több alko­tás egymást követő bemutatá­sával lehet felébreszteni és serkenteni. A főpróbákon a helyárak je­lentősen olcsóbbak, ezért már órákkal a várkapu kinyitása előtt hosszú sorokban állnak az érdeklődők. A napjainkban gyakran ..elavultnak“ minősí­tett opera vitalitását bizoiiyít- ja az egyszerű finn parasztok és fa v ág ók le 1 ke s e dés e. (FA) A béke ellenségei Június végén a Béke Világta- nács a Dél-afrikai Köztársaság bennszülött lakosságához inté­zett üzenetében hangsúlyozta, hogy: „Szüntelenül támogatjuk Dél- Afrika elnyomott népét, és az afrikai államok függetlenségét, valamint az egész világ békéjét fenyegető gyarmatosítás és faj­üldözés teljes felszámolására törekszünk!“ Az üzenet nem túloz, amikor leszögezi, hogy a fehér telepe­sek uralma a békét fenyegeti. 1960 óta kiépítették a hadsere­get, amely ma — 150 000 kato­nával — a fekete földrész har­madik legerősebb hadereje. A légierő — 8000 katona és tiszt, 500 repülőgép — Afrika máso­dik legerősebb légiereje. Ezzel egyidejűleg kialakították a rendőrhadsereget is, hogy zsar­noki uralmuk alatt tarthassák a bennszülötteket, vagyis az or­szág lakóinak 70 százalékát. Erre a fajüldöző kormány sa­ját erejéből képtelen lett volna, azonban Nagy-Britannia nem hagyta cserben „fehé'r gyerme­keit" és nem törődve azzal a nemetközileg elfogadott határo­zattal, amely megtiltja minden államnak, hogy fegyvert adjon el a Dél-afrikai Köztársaságnak, vadász- és bombázógépeket kül­dött a gyarmati uralmat gyil­kos kegyetlenséggel fenntartó kormánynak és átengedte a leg­korszerűbben felszerelt simons- towni haditengerészeti támasz­pontot. Az északi határvidéken há­rom katonai repülőteret , épí­tettek, hogy szükség esetén segítséget nyújthassanak a rho- desiai fajüldözőknek is a sza­badságharcosok ellen. Zambia határáról néhány ki­lométernyi távolságban épült fel a namibiai katonai támasz­pont és a bombázók, valamint a rakétafegyverek nemcsak Zambiát, hanem egész Afrikát fenyegetik. (WOCHENPOST) 1973. VIII. í\ NAGYSZABÁSÚ ŐSZ! DIVATBEMUTATÓ kezdődött 1973. augusztus 13-án a bratislavai PRIOR áruházban Bemutatásra kerül: gyermek, női, férfi készruhák, kötött felsőruházati cikkek, fehérnemű, gyapjú szövetek, harisnyák, cipő és bőráru. OF 130 PUSZTULNAK A MADARAK Egész madárfajok pusztulnak el tömegesen a növényvédő szerek és a rovarirtó sasrek, valamint az ipari hulladékok hatására. De a környezetszeny- nyeződés másik ijesztő jelen­sége a közvetett károsodások növekedése, például a mójda- ganatok, az agytevékenység za­varai és a kromoszómák pusz­tulása. Egyes vizsgálati ered­mények szerint az olyan mér­gek mint a DDT, a Kinden és a Dieldrin a levegő útján is terjednek, s olyan területeken is kimutathatók, amelyeken bi­zonyíthatóan nem alkalmazták ezeket a preparátumokat. Vándormadarak elfogásakor a radolfzelli madárállomás tu­dósai 1968 és 1970 között a 27 vizsgált madárfaj közül 26-nál állománycsökkenést állapítottak meg. A vizsgált fajták közül 14- ben a csökkenés több mint 50, négy fajnál pedig több mint 66 százalékos. Angliában, az egész országban végzett szám­lálás alapján, csupán 1968 és 1969 között 77 százalékos csök­kenést állapítottak meg a po­szátánál. Egész madárfajok riasztó megritkulása a természetes élettér elvesztésének a követ­kezménye. A nedves területek madarai például a mocsaruk kiszárítása, a vizek feltöltése, a nád kivágása, a partok kiépí­tése és a folyók szabályozása révén vesztik el életterüket. Azonban a pusztulás les főbb tényezői a növényvédő szerek és az ipari hulladékok. A kutató szakemberek rámu­tattak a rovarirtó szerek egyik különösen alattomos tulajdon­ságára: a mérgek a legfino­mabb porszemcsékkel örvényle­nek a levegőben, majd az eső ismét kimossa őket és távoli területeken olyan tápanyagok­ra rakódnak le, amelyeket „o- ha nem kezeltek növényvédő készítményekkel. A levegő szennyeződését kutató nyugat­német bizottság első eredmé­nyei szerint a DDT is megtalál­ható az egész Német Szövet­ségi Köztársaság levegőjében. Mivel a DDT az NSZK-ban egy idő óta tiltott, bizonyíthntóvá vált, hogy e méregrészecskék más államokból származnak A levegő szennyeződésének mérései olyan pontosak, hogy még a Sahara porának jelen­léte is kimutatható. I H) Pálinkafőzde a szaunában Svédországban ma a legke- resetebb könyv Ralf Oscarsson „műve“: Hogyan készítsünk bort, sört és pálinkát. Termé­szetesen a fekete pálinkafő­zést a svéd törvények is bün­tetik, de ez nem akadályozta a könyv szerzőjét, sem kiadó­ját abban, hogy a „csináld ma­gad“ mozgalom keretében nép­szerűsítsék — a törvénysértést. De ha arra gondolunk, hogy éppen Svédországban jelent meg a közelmúltban a „Ho­gyan kerüljük el az adófize­tést?“ c. kiadvány, akkor már nem is csodálkozunk. Az országhan ma a fekete pálinkafőzés a legelegánsabb „hobby“, színhelye többnyire a pince, vagy a házi szauna. Pe­dig a törvény majdnem úgy bünteti mint a főbenjáró bű­nöket. Azonban a törvény hiá­nyos, megkerülhető. Például egy tanár engedélyt kért arra, hogy egy általa renovált mű­emléknek számító épületben — a szemléltető oktatás keretében — évi tíz liter pálinkát főz­hessen. Ezt a kérést a hatósá­gok elutasították, mert „prece­dens“ lehetne és nem szabad veszélyzetetni a szeszadót, ami évi 2,2 milliárd svéd koronával gyarapítja a kincstár bevéte­lét. Uppsalában egy 15 évea diákot a tanítója jelentett fel, mert a gyerek az iskola udva­rán árusította a saját főzető pálinkát. így akart pénzt sze­rezni, hogy fokmérőt vásárol­hasson. A rendőrség elkobozta a felszerelést, a 67 %-os pá­linkát, a tanulót 50 napi sza­badságvesztésre és a szeszadó megfizetésére ítélte. De a hatóságok nem ilyen erélyesek, ha a törvénysértők a fényűző villanegyedek lakói, a pénzarisztokrácia tagjai, pe dig — nagyon reális becslések szerint — ezek nem 10—20 li­ter pálinkát főznek, hanem szin­te nagyüzemi termelésre ren­dezkedtek be. A „hasznos" kiadványból már 10 000 példány fogyott el, de a jelek szerint szükség lesi, egy második kiadásra is. Sőt: a könyv rövidesen megjelenik finnül és norvégül is, tehát a szerző jogosan jelentette ki a sajtó képviselőinek, hogy a~ év végére dúsgazdag ember lesz. Egyébként nem főzi és nem issza a pálinkát. Kedvenc itala a francia konyak, amit az állami „Systembolaget“ üzle­teiben árusítanak — üvegenként 115 svéd koronáért. (DIE WELT) APRÓHIRDETÉS B ELCSERÉLEM Bratislavában (nagy park mellett, a város központjától 10 percnyi távol­ságra fekvő) nagyon olcsó bé­rű, félkomfortos, gázfűtéses szoba-konyhás lakásomat más­fél-, kétszobásra. Cím a hlrde- tőirodában, vagy telefonon: 671-796. 0-963 ISMERKEDÉS B 65/160 özvegy, egyedülálló, nyugdíjas asszony keresi hoz­záillő férfi ismeretségét, [elige: Együtt könnyebb. 'T 957 MEGEMLÉKEZÉS H Már 5 éve annak, hogy 1968. augusztus 19-én tragiku­san elhunyt felejthetetlen, drá­ga, jó fiunk Suszt Béla. Akik ismerték és szerették, rokonai, barátai, ismerősök gondoljanak rá szeretettel a számunkra na­gyon szomorú évforduló: . Ez­úton mondunk köszönetét a rokonoknak. ismerősöknek, akik elkísérték utolsó útjára és koszorúikkal, virágaik­kal, részvétükkel igyekeztek enyhíteni nagy fájdalmunkat. Külön köszönetét mondunk mindazoknak, akik azóta sem feledkeztek meg minden alka­lommal virágaikkal felkeresni a sírját. A gyászoló szülők. 0 942 : - J . • 'Ni. *■■ " „„ ,„. , KOSZONETNYllVANjTAŠ B Ezúton mondunk köszönetét minden rokonnak, ismerősnek és a volt munkatársaknak, akik elkísérték utolsó útjára az elhúnyt drága férjet, édes­apát és nagyapát Szabó Bélát 1973. augusztus 10-én a lóvai temetőbe és részvétükkel eny­hítették fájdalmunkat. A gyá­szoló csalífc*. Ű-965 B A Dunaszerdahelyi Felvásár­ló Üzem jPofnohospodársky ná­kupný a zásobovací podnik n. p. Bratislava, závod Dunajská Streda) azonnali belépéssel vezetőt keres a laboratórium­ba. Feltétel: főiskolai végzett­ség — kémiai vagy zootechni- kai szakaszon. Ű-127 5E Szép telken levő ház nagy kerttel előnyös áron eladó. Cím: Csömör Attila, Sirkovoe č. d. okr. Rimavská Sobota. 0-965 B Vennék csakis nagyon szép kézileg készített „Toledo“ asz­talterítőt 6—12 személyre. Öu- rechová, Justičná 1. Bratislava. 0-977 B Veszek öreg pénzérmeket. Jelige: Aprókat is. 0-978 B Eladó családi okokból Fiat 770 {600 D), világoskék, 3 és fél éves kocsi 34 000 kilomé terrel. Ára 23 000. Pinke Fran­tišek Pri beta 1035 okr. Komár­no. 0-982

Next

/
Thumbnails
Contents