Új Szó, 1973. augusztus (26. évfolyam, 181-207. szám)
1973-08-19 / 33. szám, Vasárnapi Új Szó
A hatvanas évek végén a tudomány és technika ragyogó vívmányainak árnyékában, amikor az ember már munkára fogta az atomenergiát, megtanult új anyagokat előállítani, megfejtette a genetikai kódot, elkezdte az űrrepüléseket, és szerkezeteket indított útba a Naprendszer bolygói felé; egysz-ercsak a figyelem középpontjába került a környezet problémája. És nagyon sokan meglepődtek azon, hogy rögtön súlyos csapás formájában jelentkezett. Mind több aggasztó hír érkezett arról, hogy a természet roppant kincsei — a levegő oxigénje, az édesvizek és a tengerek tisztasága, a Föld hőrezsimje, az állatvilág — veszélyben vannak, hogy, a modern termelés nagyon közel jutott ahhoz a halárvo nalhoz, amelyen túl az emberi élet alapfeltételeinek pusztítása kezdődik, helyenként pedig már át is lépte ezt a határvonalat. Annak idején Engels ezt írta: „De azért ne kérkedjünk túlságosan a természeten aratott emberi győzelmeinkkel. A természet minden ilyen győzelméért bosszút áll rajtunk. Bár mindegyiknek a következményei elsősorban azok, amelyekre számítottunk, de másod- és harmadsorban egészen más, előre nem látott hatásai vannak, amelyek ezeket az első hatásokat nagyon is gyakran megszüntetik.“ Ez a megjegyzés ma sem vesztett aktualitásából. Ellenkezőleg. Az ipar fejlődése, a városok növekedése és a mind nagyobb teljesítményű közlekedési eszközök megteremtése azzal a következménnyel járt, hogy lé nyegesen megnövekedett a környezetre nehezedő megterhelés. Egyelőre csak néhány meglehetősen is mert tényt említünk. Gyorsan növekszik az édesvizek fogyasz tása és szennyeződése. Bár a Naprendszer valamennyi bolygója közül a Földön van a legtöbb víz, az édesvíz kevés, és nagy része annak is jég formájában konzerválódott. A világ évi szennyvízmennyisége ma eléri a 440 km3-t. De az általa szennyezett vízmeny- nyiség ennek 15-szöröse, ami meghaladja az évi stabil vízhozam egyharmadát. A világ sok Ipari körzetében — elsősorban a főbb tőkésországokban — az édesvíz hiánycikk lett. De ma éppen az édesvízkészlet nagysága határozza meg jelentős mértékben a városok és az ipar növekedési ütemét. Döntő mértékben meghatározza a lakosság egészségi állapotát is. Vízhiány vagy a víz szeny- nyeződése miatt ma évente több mint fél- tnilliárd ember betegszik meg. Különösen megsínylik ezt a gyerekek: a szennyezett víz okozta betegségekben évente 5 millió újszülött hal meg. Az egyes tőkésországokban a vízellátás problémája különböző fokon akut, de elkerülni sehol sem sikerül A modern termelés egyik súlyos következménye a légkör szakadatlanul fokozódó mérgezése. Az Egyesült Államokban a lakosság kétharmada él olyan körzetekben, amelyekben magas fokú a levegő szennyezettsége. Ebben az országban a több mint 99 millió gépkocsi legalább 66 millió tonna szénmonoxidot, 6 millió tonna nitrogénoxi- dot, 190 000 tonna gáz alakú ólomvegyületet és több millió tonna egyéb vegyületet bocsát a levegőbe. A gyárak és az erőművek évente 26 millió tonna kéndioxidot és mintegy 50 millió tonna hamut ontanak a levegőbe, amitől az ég állandóan szürkének látszik. „Az, amit az amerikaiak többsége ma belélegez — olvastuk a Time-ban —. sokkal közelebb van a közönséges sárhoz, mint a szó szokásos értemében vett levegőhöz.“ És nemcsak Amerikában ez a helyzet. „A párizsiak olyan levegővel élnek — írja az egyik kutató —, amely képes szétzúzni a gránitot.“ London központjában egy forgalomirányító rendőr egy nap alatt annyi gázt lélegez be, mintha elszívna 100 cigarettát. A Ruhr-vidéken megfullad a zöld növényzet. Kölnben és Velencében a gázok kikezdik a műemlékeket és a szobrokat. Az ősi egyiptomi obeliszk, amely 80 éve áll New York központi parkjában, e rövid idő alatt többet károsodott, mint háromezer év alatt Egyip tómban Az iparágak közül a természetre a legnagyobb csapást a vegyipar, a XX. század ál- nok tündére méri, termékei közül pedig az olaj, amelyet gyakran „a modern civilizáció kincsének és mérgének“ neveznek. Abból, hogy milyen hosszú a bioszféra-egyensúly kezdeti megbomlásának következmény-lánca, képet alkothatunk magunknak az adott hatások veszélyességének fokáról. Ha ezt a kritériumot nézzük, az olaj alighanem a legveszélyesebb mérgezője a környezetnek. Az ökológusok állítása szerint itt a leghosz- szabb ez a lánc. És ilyen láncok egész sora indul ki a mérgező vegyszerekből is. A vadállatok irtását az ember jó néhám évszázaddal ezelőtt elkezdte, és ez egyre gyorsuló ütemben folytatódik. A biológusok becslése szerint ma évente legalább egy állatfajta teljesen kipusztul. Észak-Ameriká- ban csaknem teljesen kipusztult a hajdan óriási bölényállomány. Teljesen kipusztították e körzet egyik legnagyobb tömegű madárfajtáját, a vándorló galambot. A teljes kipusztulás küszöbén van a kék bálna: a legnagyobb állat, amely létezik a földön, csaknem teljesen kiirtották csupán azért, hogy húsz-huszonöt évig ellássák a piacot a margaringyártás olcsó nyersanyagával és kutyaeledellel. Nem egészen kétezer óv alatt a Föld szegényebb lett 106 fajta emlőssel, nem beszélve a madarakról és az állatok más csoportjairól. És a legaggasztóbb az ütem gyorsítA szmog árnyékában KttRNVEZETVEDELEM ÚJ SZEMSZÖGBŐL KÖZGONDOLKODÁS — ÚJ SZINTEN • HAMIS ORIENTÁCIÓ Korunk kincse — a tiszta víz lása. Az első 33 emlősfajta 1800 év alatt ve raett ki, a következő 33 ma lüü év alatt az utolsó 40 pedig alig fél évszázad alatt. H00 fajta van a kipusztulás határán. Az ősz szehasonlítás kedvéért megemlítjük, hogy egy fajta élettartama átlagosan 600 000 év az emlősöknél, és több mint kétmillió év a madaraknál. „Ha az állatok kihalása továb ra is ilyen gyorsan folytatódik — frja A. Lenkowa lengyel ökológus —. hamarosan egyedül maradunk a Földön. Legfeljebb ta Ián a rovarok és a patkányok tartanak ki tovább az ember mellett. Ez a veszély tel ie§en reális.“ Egyébként csak most kezdik tanulnia íyozni, hogy hosszabb távon milyen vészé lyekkel fenyeget a környezet szennyeződése, az összes erdők felének kiirtása és az álla tok pusztulása. E folyamatok súlyosságát teljes mértékben csak hosszú évek múltán lehet megítélni. De már ma is látható, hogy az emberiség úgy kezdett beavatkozni a töl cl i élet mély fejlődésfolyamataiba, hogy közben erősen rontotta saját létezésének feltételeit. Társadalmi termelés és a környezet Az ember átalakító tevékenysége, alkotása az évezredek folyamán mérhetetlenül kisebb méretű volt a természet munkájánál. A tér mészet határtalanul nagy volt, az ember pe dig kicsiny. így a termelés során az ember nek nem kellett külön gondot fordítania a természetvédelemre, amikor kiaknázta kincseit; úgy használta a természetet, mint kimeríthetetlen kincstárat. Csak arra összpon tosította erőfeszítéseit, hogy a természet tér mékeit gazdasági javakká változtassa. Ez a természet extenzív kiaknázásának időszaka volt. Ma ez az időszak végéhez kö zeledik. A XX. század közepén a t^rmelé.1- olyan szintet ért el, amikor az embernek a környezetre gyakorolt hatása összemérhető lett a természeti erők hatásával. Ugyanakkor kimerültek a természeti erőforrások extenzív kiaknázásának lehetőségei. Az átalakító tevékenység mai színvonalán a természet már nem tudja önállóan fenn tartani a normális életkörülményeket a Föl dön, és e feladat megoldásának terhe egyre inkább a társadalomra hárul. Az ember és a természet közti erőviszo nyok döntő megváltozása nagy mérföldkő az emberi társadalom történetében. Ám azzal, hogy új korszakba érkeztünk, új színvonal ra kell emelni nemcsak a tudományos ku tatásokat, hanem a gondolkodást is. A nagy erőnek, amelyre a modern ember szert telt. nagy értelemmel is kell párosulnia. Az em bér alkotó, de nem felelőtlen alkotó. A len ragyogóbb álmokat hivatott megvalósítani, de ez csak azzal a feltétellel lehetséges, ha „útban a csillagok felé“ nem pusztítja el sa ját lakóhelyének környezetét. Társadalmi aspektusok A társadalmi termelés fejlődése és a környezet állapota közti kapcsolat tanulmányozása még erőteljesebben tűzi napirendre a progresszív társadalmi formák megteremte sének problémáját. Mint ismeretes, a környezet szennyeződé se az iparilag fejlett tőkésországokban a legnagyobb mértékű. Ezek az országok tízszer többet merítenek a világ természeti erőforrásaiból, és tízszer nagyobb mérték ben szennyezik a környezetet, mint a fejlő dő országok. A kialakult helyzetet nem tekinthetjük véletlennek. A tőkés termelési mód, amely a magántulajdonon alapul, és a maximális profit megszerzésére irányul, elkerülhetetle- nül arra vezet, hogy a termelés fejlődésé nek ára a környezet pusztulása. A polgári társadalomban a javak termelési módjának lényegéhez tartozik, hogy a sza kadatlan felhalmozásuk és megújításuk érdekében állítanak elő egyre újabb fogyasz tási termékeket, hogy mesterséges úton teremtenek mindig újabb szükségleteket Ma már világosan látható ennek a termelésnek a hainis orientációja. Arra vezet ugyanis hogy a fogyasztót „magába szívja, bekebelezi“ a dolgok világa. A fogyasztói társa la lom — amelyben uralkodó szerepe van a íivatnak. a vagyon és a sebesség kultusza iák —, ellenségesen áll szemben a termé zettel. A modern ipar, amely vad hajszát oly tat az erőforrásokért, hogy új, újabb és -tzuperúj árukat produkáljon, egyre barbá abb módon mar l»ele a természetbe, és ez ''el megrendíti az emberi élet elsődleges íilapját. 1 A környezet tisztasága az emberiség ere lendő java, kincse. Nem lehet elfogyasztani a természet tőkéjét, olyan kényszerűség elé íllítva a társadalmat, hogy már a közeljövő ben hallatlan erőket és eszközöket fordítson a létfenntartás általános rendszerének helyreállítására. „Nekünk is, unokáinknak is“ — ez az a követelmény, amelyet egyre határozottabban támasztanunk kell a társadalmi termelés fejlődésével szemben. MIROVAJA EKONOMIKA I MEZSDUNAROONIfE OTNOSENYIJA
