Új Szó, 1973. augusztus (26. évfolyam, 181-207. szám)

1973-08-16 / 194. szám, csütörtök

A TUDÁS HATALOM \ — Hogyan dolgoztunk mi és hogyan dolgoznak a maiak? Ég ós föld az, kérem ... Ezt a mondatot vagy ennek néhány változatát, de tartalmát tekint­ve ugyanígy többször is el­mondták idősebb, ma már nyug díjas gyári munkások. Félreér­tés ne történjék, ők az „ég“ fo­galmán a mai, a „föld“ fogal­mán pedig az ö egykori, főleg kétkezi munkára támaszkodó, keserves és könyörtelenül ne­héz munkájukat értették. A komárnói (komáromi) Stei­ner Gábor Hajógyár egykori művezetője, id. Csiba Zoltán egyik beszélgetésünk folyamán elmondotta, hogy az öreg gyár ban emelőszerkezetek nélkül, tehát „fogd meg, emeld, vidd“ alapon végezték az anyagmoz­gatást, még tető sem volt a fe­jük felett, nyáron perzselt a nap, télen süvített a Duna fe­lől rájuk zúduló, csontokat át­járó szél. Az üzem egyk másik volt művezetője, Schlár Vilmos, még hozzátette, hogy az ilyen munkahelyet nagyon meg kel­lett becsülni, mert sok ember­nek még ilyen se jutott. Hol voltak a két világháború közötti években ezek a fogal­mak: műszaki fejlesztés, korsze­rűsítés, munkabiztonsági felsze­relés, toronydaru, hidraulikus prés, automata hegesztőgép, elektromos meghajtású hajóle­eresztő berendezés? Talán a holdban vagy még ott sem! Dol­gozni azonban kellett, szükség volt a családnak a kenyérre, cipőt, ruhát, tüzelőt kellett ven­ni. És az emberek reggelente elindultak a gyárba, mely éltet­te ugyan őket, de el is szívta minden erejüket. Miért mondottuk mindezt el? Hrivík Istvánnal, a hajógyár oktatási osztályának a vezető­jével beszélgettünk a tanulás, a munkaképzés lehetőségeiről és olyan nagyszerű dolgokat tudtunk meg, hogy önkéntele­nül is ide kívánkozott ez a rö­vid bevezető, mert a ma — a múlthoz viszonyítva — valóban olyan magasan van, mint az ég, vagy talán még annál is maga­sabban . .. Amiről» tanoncévei folyamán még csak nem is ál­modott Körmendy Ferenc vagy az üzem mai termelési igazga­tója, Csík János, ma örömteli valóság. Korszerű szaktaninté­zet áll a fiatalok rendelkezésé­re, melyben nemcsak a mai fej lett technikát sajátítják el, ha­nem oktatóik révén bepillanta­nak a közeli és a távolabbi jö­vőbe is. A fejlődés üteme rend­kívül gyors és mire a mai első­sök segédlevelet kapnak, a fel­tartóztathatatlan műszaki fej­lődés és az általa létrehozott vívmányok új ismereteket kö­vetelnek. Ma már semmit sem ér az az elmélet, melyet az idő­sebbek fogalmazlak meg egy­kor: az apám is így csinálta, így csinálom én is. Valószínű­leg néhány év múlva egy gép­lakatos, hegesztő vagy villany- szerelő még így sem fogalmaz­hatja át az említett és évtize­dekig helytálló elméletet: a mesterem így csinálta, így csi­nálom én is. — Amilyen tempóban fejlő­dik a technika, annak arányá­ban növekednek a dolgozók is­mereteivel szemben támasztott igények — mondotta Hrivík István. — A vállalaton belüli oktatás keretében arra törek­szünk, hogy minden dolgozónk rendelkezzen a szükséges mű­szaki és gyakorlati ismeretek­kel, mert az üzem ós a társa­dalom állandó fejlődése, előre­haladása képzett embereket igényel. A dolgozók képzését az irányító munka szerves részé­nek tekintjük. Kik és mit tanulhatnak? Az üzembe szakképzettség nélkül kerülő munkásokat beis­kolázzák, vagyis olyan ismere­tekkel vértezik fel őket, melyek alapján betanított munkások­ként dolgozhatnak. A 18 éves­nél idősebb és a valamilyen szakma elsajátítása iránt érdek­lődő munkásokat előkészítik a segédlevél megszerzésére. Elő­fordulnak esetek, hogy az üzem termelési feladatai szükségessé teszik egyik vagy másik szak­ma megerősítését, ekkor az ok­tatási osztály hatékony közre­működésével az érdeklődő dol­gozókat átiskolázzák, vagyis megtanítják olyan szakmunka végzésére, melyet eddig az il­lető nem végzett. Szerveznek olyan tanfolyamokat, melyek­nek keretében a dolgozók meg­ismerkedhetnek a technika és az ökonómia legújabb vívmá­nyaival. Lehetővé teszik az üzem dolgozóinak, hogy a napi munka elvégzése után állami is­kolákat látogathassanak. A leg­többet természetesen a munká­sok képzésével foglalkoznak. Főleg azokkal, akik olyan szak­munkát végeznek, melynek is­mereteit munkába lépés előtt szaktanintézetben nem sajátí­tották el. Ezek közé tartoznak a darukat kiszolgáló anyagkötö­zők, a darukezelők, az üzem te­rületén anyagmozgatásra hasz­nált villamoskocsik vezetői és igy tovább. Az elmúlt iskolaév folyamán úgynevezett „másodfoglalkozás“ végzésére is megtanították a géplakatos szakmát elsajátító ipari tanulókat, mégpedig: elektromos ívhegesztésre, auto­génnel való bánásmódra, főleg az ezzel történő lemezvágásra. Mivel az üzem most már a sa­ját műhelyeiben készíti el a fe­délzeti gépeket, az oktatási osztály nagy gondot fordít ar­ra, hogy ezek elkészítésére és felszerelésére megfelelő számú és kellő szakmai tudással ren­delkező szerelő álljon az üzem rendelkezésére. Az új gyártmá­nyok új ismereteket követelnek, ezért jelenleg nagy gondot for­dítanak azoknak a munkások­nak a betanítására, akik az „OL 400“-as jelzésű személy ha­jó, a folyami-tengeri teherhajó, valamint a KBT 400/200-as ve­dersoros kotróhajó építésében vesznek részt. Eddig 10 hegesz­tő sajátította el a Szovjetunió­ban kikísérletezett, műszakilag igényes, új munkamódszereket. Nemcsak a munkások, de a műszaki-gazdasági dolgo­zók is tanulnak. A vezetést ma A žilinai Modex dolgozói az idei brnói közszük­ségleti ipari árucikkek nagy vásárán legjobb termékeikért 4 arany-, a leg szebb kiállítási pavilonért egy aranyérmet sze­reztek. Képiin kön Soňa Kur déSová, az ifjú­sági műhely mestere, a szo­cialista munka­brigád cím el­nyeréséért ver­senyző 30-tagú munkakollek­tíva vezetője és Magda Nemco- vá, a kollektíva tagja a varrott női ruhák mi nőségét ellenőr­zi. (Felvétel: M. Mendrej — CSTK) már el sem lehetne képzelni új ismeretek nélkül. Főleg a kutatások alapján nyert elméle­ti ismereteknek a gyakorlatba történő rugalmas bevezetésével kapcsolatos tudnivalókat sajá­títják el. A vezérigazgatóság nagy gondot fordít az újonnan kinevezett vezetők politikai tu­dásának az elmélyítésére is. Ezt a bentlakásos iskolát eddig 13 vezető végezte el. Ahol egykor izzadtak, fáztak . . . Igen, az öreg gyárban, ahol egykor alig ismertek egy-két esztergapadon, fúrógépen kívül más szerszámot, ma az új he­gesztési technikára tanítják és készítik elő az államvizsgára a jövő szakembereit. Az oktatás túlnyomó részét az üzem terü­letén végzik, de „besegít“ a ve­zérigazgatóság is, többen pedig ipari szakközépiskolát vagy fő­iskolát látogatnak. Az üzeni vezetősége a párt- és a tömeg- szervezetekkel arra törekszik, hogy az új gyártmányokkal va­lamilyen módon kapcsolatba kerülő vezető vagy munkás a helyzet magaslatán álljon. Az öreg gyár most tulajdonképpen bölcsője mindannak az újnak, nagyszerűnek, mely már az ed­digiek folyamán is megváltoz­tatta a gyári munkások életét. Igen, a tudásé a jövő, azé a tudásé, mely évtizedeken át mozdulatlan állóvizeket kavart fel, s amely „tarsolyában“ a még szebb jövőt rejtegeti. A második világháború után bekövetkezett politikai változá­sok, a szocialista társadalom építéséből eredő javak után óriási mértékben járult hozzá a mindenki számára hozzáfér­hetővé vált oktatás a mai élet arculatának a kialakításához. Ezért hangsúlyozta a CSKP KB és az SZLKP KB legutóbbi ple­náris ülésén Eojtfk, illetve Pez­lár elvtárs a tanulás fontossá­gát. Feladatok és problémák Az üzemben évente több úszó­mű mintapéldánya készül el. Ezeknek a szerelését csak is­kolázott, az új teendőket isme­rő munkások, mesterek végez­hetik. Ezért az ezzel kapcsola­tos problémákat az üzem úgy oldja meg, hogy a szerelési és a próbákkal kapcsolatos mun­kákat végző dolgozókat iskoláz­tatja. Tanfolyamokat szervez­nek azoknak a konstruktőrök­nek a részére, akik a mintapél­dányok rajzait készítik. A mes tereknek, a művezetőknek el kell sajátítaniuk a tengelyveze­ték szerelési „fortélyait“, tan­folyamokat kell szervezni a konstrukciós osztályon dolgozó rajzoló nők számára. A felada­tokat hosszan sorolhatnánk. Fontos, hogy a vállalat vezető­sége pontosan tudja: hol szorít a cipő, milyen problémákat kell megoldani. A vállalaton belüli oktatás eddigi eredményeiről, színvona­láról és jövőjéről összeállított és a felsőbb szervekhez jutta­tott jelentés alábbi zárómonda­ta is bizonyítja ezt: Az új gyár­tási programmal kapcsolatos feladatokra való előkészítés ki­elégítő és a jövőben is az ok­tatás eddig bevált módszereit kell alkalmazni. Végezetül érdemes felidézni az üzem „nagy öregjeinek“ egy- egy lelkes, az oktatás eredmé­nyeit dicsérő mondatát: Ma olyan gépekkel, berendelések­kel dolgoznak, melyekről mi nem is álmodtunk... Ha beme­gyünk a gyárba, mindig talál­kozunk új, nagyszerű dolgok­kal... Gondolni se mertünk ar­ra, hogy Komáromban Közép- Európa legnagyobb hajógyára épül ki a szigeten működő és 300—350 embert foglalkoztató egykori üzemből... A tudás hatalom, általa hatal­mas értékek születnek. S mint hazánk többi üzemében, a Stei­ner Gábor Hajógyárban is nagy súlyt helyeznek az oktatásra, melynek eredményei szintén hozzájárultak ahhoz, hogy az üzem az utóbbi három évben egyenletesen teljesíti az állami terv feladatait és az idén is tiszta számlával zárta az első fél évet. KOMLOSI LAJOS Čierna nad Tisouban [Tiszacsernyön], hazánk legnagyobb „száraz földi kikötőjében“, nemrég adták át rendeltetésének a Csehszlo vák Államvasutak hálózatában épült legmodernebb, 400 férőhelyes munkásszállót, amelyet a budapesti Exemport vállalat több mint 50 millió korona beruházással épített. (Felvétel: J. Kunco — ČSTK) A tűz veszélyes, szeszélyes és nagyon félelmetes elem: terjed, pusztít, gyilkol. Az Amerikai Egyesült Államokban évente 12 ezer ember hal meg tűzeset ál­dozataként. Hazánkban öt év átlagában csak a gyermekek közül minden esztendőben 8 hal meg a tűzeseteknél. Felnőtt valamivel kevesebb. A két or­szág népességének száifiarányát és egyéb tényezőket összevetve, nálunk kissé jobb a helyzet. Ha a kolárovói (gúla) viszo­nyokat vizsgáljuk, még az or­szágos átlagnál is kedvezőbb képet nyerünk. Kertesi László elvtárs, a város tűzoltóságának parancsnoka nagyon ötletesen így jellemzi a helyzetet: „Ak­kor dolgoznak jól a tűzoltók, ha nincs munkájuk.“ Szavait persze így kell értelmezni: Jól dolgoznak, ha a megelőző in­tézkedésekkel mindent megtesz­nek annak érdekében, hogy ha csak lehet, igazi munkára, tűz­oltásra sor ne kerüljön. NÉGY HIVATÁSOS tűzoltó őr­ködik nap mint nap. Rajta kí­vül Tóth Lajos, Nagy Kálmán, Farkas Béla tűzoltók, hogy bár­mikor vállalják a munkát, ha netalán felröppen a „vörös ka­kas“. A nap minden szakában né­hány perc alatt kivonulásra ké­szek. Szó szerint értendő ez, mert minapjában saját magam is meggyőződtem erről. Történt pedig úgy, hogy éppen Gúta fő­utcáján sétálgattam, nézelőd­tem, amikor felfigyeltem a régi temető felőli füstfelhőre, mely az enyhe szél segítségével egy­re inkább közeledett a város fe­lé. Már-már a fanyar égési sza­got is éreztem, s mintha per­nyét láttam volna szállongani. Ennek fele sem tréfa ... Gye­rünk a tűzoltóságra! — Látták előbb azt a nagy füstfelhőt? Mosolygott a parancsnok. — Tudunk felőle. Már kivo­nultak. Tóth Imre jelentette, hogy a szövetkezet tarlótüzet gyújtott a Bókonyi határban. Ha valami komolyabb történne, hál legyenek ott a helyszínen a tűzoltók. Szóval kivonul­tak ... Mosolyogtam már én is. — Lekéstem a helyszíni ri- potról... HASONLÓ TÜZESET nyolc volt tavaly. Mindegyiket úgy tartják számon mint tűzesetet, viszont komolyabb anyagi kár egyik nyomán sem keletkezett. Az idén az előbbi eseten kívül már négyszer vonultak ki tűz­oltásra. Először, amikor egy járművet szállító pótkocsi kerekének a gumija fékezéskor keletkezett súrlódás nyomán meggyulladt. Nem volt sok munkájuk. Má­sodszor, amikor a nemesócsai úton egy teherautó alvázának bizonyos részein valamilyen ok­nál fogva a benzin égni kez­dett. A sofőr nem vette észre, mert a lángok menet közben hátrafelé csapódtak, de a járó­kelők integetésére megállt, ki­ugrott a fülkéből. Szerencséjé­re, mórt felrobbant az akku- látor. Néhány perc múlva meg­érkeztek a tűzoltók is. így na­gyobb kár nem esett. Harmadszor a parancsnok há­za közelében levő utcai, 2. szá­mú trafóállomás a villanyveze­ték túlterhelése következtében felrobbant. Gázálarcot viselve oltották el a keletkezett tüzet. Nagyobb kár szerencsére nem esett, de másfél napig a város bizonyos részében szünetelt az áramszolgáltatás. A negyedik udvartűz volt. Egy bácsika sze­les időben meggyújtotta az ösz- szesepert szemetet, a tűz ter­jedni kezdett, kigyulladt a trá­gyadomb is. Kivonultak a tűz­oltók, s eloltották. A VESZÉLY LEHETŐSÉGE te­hát fennáll mindig. A tűzesetek számának növekedésére, külö­nösen a nyári hőségben, a sze­les időjárás esetén számítani lehet. A veszély lehetőségét számos, új, tűzveszélyes tech­nológiai eljárás alkalmazása csak fokozza. Minden villamos- sági gépi berendezés újabb baj forrását jelentheti. Az ipar technikai, technológiai korsze­rűsítésének együtt kell járnia a tűz elleni védekezés és elhá­rítás új eszközeinek elterjedé­sével. Nem utolsósorban a dolgozók tűzvédelmi ismeretei­nek bővítésével. — Mit tesznek ennek érdeké­ben? Felsóhajt a parancsnok. — Tennénk, ha megértené­nek ...! Előveszem jegyzetfüzetemet. — Vegyük csak sorra az üze­meket! A CENTRUM ÁRUHÁZ dolgo­zói nem szívesen foglalkoznak ezzel a problémakörrel, mindig azzal hárítják el, hogy nem kí­vánhatják meg a kiszolgálónők­től, hogy tűzoltók legyenek. Nem erről van szó, nem ezt kívánják, de a tűzvédelmi is­merőiek . .. Szóval idegenked­nek. Ügy, mint a PLETATEX üzemben, ahol mintegy 55 nő dolgozik. De ők már megértet­ték. Szabó László foglalkozik ebben az üzemben a munkabiz­tonsági ügyekkel, s már meg­szervezte az előkészületeket, ősszel megkezdik az alkalma­zottak tűzvédelmi kiképzését. A SZOLGÁLTATÁSI VÁLLALAT dolgozói körében is. Csakúgy, mint a tűzoltósággal szomszé­dos technikai szolgáltatások üzemében. Még a legnagyobb megértést az efsz vezetői tanú­sítják. LEGJELENTŐSEBB azonban ezen a téren az önkéntes tűzol­tók szervezetének tevékenysé­ge. Cafrangó István elnök iga­zán lelkesen foglalkozik a szervezet irányításával. Nincse­nek sokan, csak 38 tagja van a szervezetnek, de zömében fia­talok. Tevékenységüket támo­gatja a városi nemzeti bizottság is. Viszont a probléma az után­pótlás nevelése. Az iskolában minden év szeptemberében ösz- szeírjírk a pionírokat, akik tűz­oltó szakkörben szeretnének te­vékenykedni, de az ügy soha­sem jut tovább. A parancsnok pedig még ólénken emlékezik arra, hogy valamikor két iskolás raj is mű­ködött Gúlán. Hogyne emlékez­ne, hisz ő is tagja volt az egyiknek ... Amikor kimosták a régi egynruhákat, felszabták, azokból varrtak sapkákat, hogy legalább egyforma sapkájuk le­gyen a pionírtűzoltóknak, akik nem egy versenyen bizonyítot­ták felkészültségüket... AZ ELŐRELÁTÁS alapján te­hát okosan, megfontoltan, de célratörve, tudatosan kellene foglalkozni ma is a dolgozók tűzvédelmi ismereteinek bőví­tésével, az utánpótlás nevelésé­vel, mert bár a nap minden szakában kivonulásra kész a város tűzoltósága, veszedelmes ellenfél a tűz: terjed, pusztít, gyilkol. Ha teheti. Ha enged­jük. Ha nem készülünk ellene. Ha csak akkor kapkodunk, ami­kor felröppent már a „vörös kakas“. Olyankor rendszerint már késő. HAJDÜ ANDRÁS 1973. VIII. 16. Á nap minden szakában

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents