Új Szó, 1973. július (26. évfolyam, 155-180. szám)
1973-07-30 / 179. szám, hétfő
Három számban csehszlovák győzelem a nemzetközi teniszbajnokságon Tegnap véget értek Csehszlovákia nemzetközi teniszbajnok' ságának küzdelmei, melyek során több érdekes izgalmakban bővelkedő mérkőzést láthattunk, az egyes találkozók színvonala — vonatkozik ez a döntők nagyrészére is — csak átlagos színvonalat hozott. Három számban csehszlovák, kettőben pedig ausztrál győzelem született. De térjünk vissza a szombati nap eseményeihez. A női elődöntőben mindkét mérkőzés érdekes játékot hozott. Goolagong az előző mérkőzéseihez hasonlóan csupán annyit produkált, ami elengendő volt a győzelem megszerzéséhez. Navrátilová a második játszmában már 5:2-re vezetett, ekkor az ausztrál teniszező erősített egymásután öt játszmát nyert és természetesen a mérkőzést is megnyerte. A másik ágon Tomanová biztosan verte Koželuhovát, akit minden tekintetben felülmúlt. A női egyes elődöntőjének eredményei: Goolagong—Navrátilová 6:3, 7:5, Tomanová—Ko- želuhová 8:2, 6:0. Szombaton, bár csak a déli órákban állt el az eső és nagyon kellemetlen hidegre fordult az idő, a női páros döntőjét is lejátszották. A csehszlovák páros simán győzte le a Goolagong, Young ausztrál kettős. melyben az utóbbi eléggé Tamperében a szocialista országok Remekül hajtottak a szovjet és a magyar versenyzők • Nyolc szovjet, hét magyar aranyérem ® A csehszlovákok jobban szerepeltek mint Münchenben A finnországi Tamperében a kajakozok és kenuzók XI. világbajnokságán csaknem minden siker a szocialista országoké. Már az első versenynapon remekül szerepeltek a magyar versenyzők, a szovjet nők, a románok, az NDK, sőt a lengyelek is. Valamennyivel szerényebben szerepelnek a csehszlovák ka- jakozók és kenuzók, de azért értékes helyezésükkel ők is hozzájárulnak a szocialista tábor sikersorozatához. Kétségkívül már az első versenynapon jobban szerepeltek, mint a müncheni olimpiai játékokon. Három hatodik, egy hetedik és egy nyolcadik hely, ez volt a csehszlovák versenyzők első napi mérlege. Ök is igazolták, hogy még mindig a világ legjobbjai közé tartoznak, hiszen az élen végzett versenyzők között túlságosan nagy különbségek nincsenek. Bizakodó hangulatban Indultak Tamperébe a magyar kaja- kozók és kenuzók, és az eredmények őket igazolják. A szovjet férfi versenyzők egy kissé elmaradtak ugyan a várakozástól, a várt 'aranyak helyett főként ezüstöket nyertek, de a nők Tamperében is folytatták sikerüket. Kitűnően versenyeztek a románok is. Az első döntőkben nagyszerű küzdelmek után kerültek fel a győzelmi emelvényre, a győztes illetve az élen helyezett versenyzők. A Ci-ben a csehszlovák Čtvrtečka hátrányos helyzetben lis meg tudta szerezni a hatodik helyet. Mint tudjuk, Čtvrtečka balkezes és a balkezeseknek nem kedvezett a szél, erősen hátrányban voltak. „Elégedetlen vagyok a helyezésemmel“ — mondta a verseny után Čtvrteč- ka — „mert a szól miatt állandóan ellenőriznem kellett a hajó irányát“. Igen jól versenyzett a kajak kettesben a fiatal csehszlovák Kvasil—Bohutsky páros, amely szintén a hatodik helyen végzett. A csehszlovák versenyzők harmadik hatodik helye a kenu kettesben született meg, a jól hajtó Mokrý—Scheder páros Igen kis időkülönbséggel maradt le a svédek és a lengyelek mögött. Hogy milyen nagy volt ebben a versenyszámban a küzdelem, azt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a Wich- mann—Petrikovics magyar páros csupán a harmadik helyen végzett. Az első versenynapon a rö- videbb távokon versenyzett a világbajnokság mezőnye. A férfiak az 1000 m-es távon, a nők az 500 m-es távon álltak versenyhez. A férfiak versenyében sikeresen szerepelhetett volna SouCek, de őt kizárták a versenyből, mert a selejtezők során nem jelent meg a hajó mérlegelésénél. A férfi döntőkben a következő eredmények születtek: C 1: Patzaichin (román) 4:25,40, 2. Vinozsindisz (szovjet) 4:28,17, 3. Vichmann (magyar) 4:28,82, 6. Čtvrtečka (csehszlovák) 4:38,40. C 2: 1. Románia 3:49,33, 2. Szovjetunió 3:49,56, 3. Magyar- ország 3:51,35. K 1: Csapó (magyar) 3:51,68, 2. Szledziewski (lengyel) 3:52,32, 3. Saparenko (szovjet) 3:55,11. K 2: 1. Magyarország 3:30:34, 2. Románia 3:52,95, 3. NDK 3:33,03. K 4: 1. Magyarország 3:07,84, 2. Szovjetunió 3:09,43, 3. NDK 3:10,80. 500 m nők: K 1: Kopova (szovjet) 2:04,78, 2. Borzym (NDK) 2:05,92, 3. Du- mitru (román) 2:06,42. K 2: 1. NDK 1:53,51, 2. Szovjetunió 1:53,91, 3. Magyarország 1:54,90. A második versenynapon egymást követték a szovjet és magyar sikerek, de jól szerepeltek a románok is. A többi ország elvétve jutott szóhoz. A kajaknégyes versenyben a 10 000 méteres távot Magyarország nyerte az NSZK és Románia előtt. A kajak kettesek 500 méteres versenyében a szovjet hajó érkezett elsőnek, mögötte Románia és Lengyelország volt a sorrend. A kajak egyesben 500 m-es távon Csapó győzött, aki ezen a világbajnokságon egészen kiválóan versenyzett, három aranyérmet szerzett. Az 500 m-es távon kenu egyesben a magyar Darvas győzött a szovjet Fedukov és a román Patzaichin előtt. Az 1000 m-es távon kajak kettesben a Szovjetunió győzött Magyarország és Románia előtt. Ugyanezen a távon kenu kettesben Románia, Szovjetunió és Lengyelország volt a sorrend. A női kajak négyesek versenyét a Szovjetunió nyerte Magyarország és Románia előtt. Kajak egyesben a 4X500 m-es váltóban a férfiak versenyében 1. Szovjetunió, 2. Magyarország, 3. Románia. A C 2 versenyszámban 10 000 méteren: 1. Szovjetunió, 2. Románia, 3. Magyarország. Ugyanezen a távon C 1-ben 1. Jurcsen- ko (szovjet), 2. Varabiev (román), 3. Wichmann (magyar), A csehszlovák Válek ötödik lett. A kajak egyesek versenyében 10 000 m-es távon Saporenko (szovjet) győzött a magyar Völgyi és a dán Abderson előtt. Kajak kettesben: 1. Magyarország, 2. Románia, 3. Belgium. A legtöbb aranyérmet a szovjet versenyzők szerezték meg. mégpedig nyolcat, a legtöbb érmet a magyarok. A szovjet versenyzők a 8 aranyon kívül 6 ezüstöt és egy bronzot, a magyarok 7 aranyat, 4 ezüstöt, 5 bronzot, a románok pedig 2 aranyat, 5 ezüstöt és 6 bronzérmet nyertek. gyenge teljesítményt nyújtott. A csehszlovák páros elsősorban összeszokottságának köszönheti sikerét. A másik döntőt a férfi párosokét is elkezdték, de ismét eleredt az eső és így tegnapra halasztották. Ennek eredménye lapzártáig nem érkezett meg. Tegnap délelőtt kellemes napsütéses időben folytatódtak a bajnoki küzdelmek. Délelőtt ke rült sor a női egyes döntőjére. Goolagong Ismét Ízelítőt adott kivételes tudásából. Nem volt szükség arra hogy végig teljes erőbedobással küzdjön, mert Tomanová — aki ugyan dicsé- retreméltó, teljesítményt nyújtott, nagyon igyekezett és jól is játszott — erre nein késztette. Goolagong klasszis játékoshoz méltón, akkor erősített amikor erre a legnagyobb szükség volt, mindig azt tette, amit az adott pillanatban tennie kellett, s ha egy-két játékot kissé könnyebben is vett. utána rögtön javított a kedvezőtlen eredmény alakulásán és nem túlozunk amikor azt mondjuk, hogy valamennyi ellenfelét nagyobb megerőltetés nélkül sikerült legyőznie. Adogatásai, ragyogó elütései, kitűnő háló játéka nagy tetszést aratott a közönség kőiében. A férfi egyes döntője maratonii kiizdeLmet hozott és több mint három óra hosszat tartott. A magyar Benyik nem ismételte meg az elődöntőben Zednik ellen nyújtott teljesítményét. Miután Pála az első játszmát megnyerte és a másodikban 5:3-ra vezetett, csaknem mindenki elkönyvelte sima győzelmét. Erre azonban várni kellett, mert Benyik magára talált játéka színesebbé, erőteljesebbé vált, nemcsak ezt. hanem a következő játszmát is megnyerte. A szünet azonban úgy látszik Pálénak kedvezett, mert a negyedik és az utolsó játszmát ö nyerte és ezzel a bajnokságot is. Benyik az ötödik játszmában már nem tudott kellőképpen összpontosítani és kénytelen volt megadni magát sorsának. A fiatal magyar teniszező második helye így is vaskos meglepetés és számára bizonyára nagy siker. A vegyespáros döntőjének külföldi résztvevői voltak, az ausztrál Howe, Goolagon, és a bolgár Velev, Berberian kettős. Az ausztrál páros biztosan fektette kétvállra a kevés rutinnal rendelkező és nem nagy tudású bolgár párost, melynél elsősorban az igyekezet a lelkesedés dicsérhető. A döntők eredményei: Férfi egyes: Pála (csehszlovák) — Benyik (magyar) 8:6, 5:7. 4:6, 6:3„ 6:1. Női egyes: Goolagong (auszt. rál) — Tomanová (csehszlovák) 6:3. 6:3. Női páros: Navrátiiová, Tomanová — Goolagong, Young 6:2, 6:4. Vegyespáros: Howem Goolagong, — Velev, Berberian (bolgár) 6:4, 6:3. (kofllár) # Az olaszországi Salernó- ban a junior kosárlabda bajnokság 9.—16. helyért folyó mérkőzésen Csehszlovákia 58:68 arányban vereséget szenvedett Belgiumtól. Az Európa-bajnok- ság döntőjében a Szovjetunió Spanyolországgal mérkőzik. Az elődöntő eredménye: Szovjetunió—Jugoszlávia 62:58. Spanyolország—Olaszország 62:58. PRÉMIUMOK VII. 30. Gyűjtőhely: sorozat és szám sorszám összeg TJ Lokomotíva Bučina Zvolen mo 133 223 1143 60 000 TJ Motorlet Praha xo 549 956 9271 60 000 Pošta Studenec pri Hurkách, semilyi járás Rc 111 638 10 60 000 Pošta Jeseník 3 šumperki járás Ef 141135 132 60 000 TJ Tatra Smíchov so 208 876 3511 60 000 Pošta Revúca rožňavai járás un 512 502 675 60 000 Pošta Humpolec Perlhŕimovi járás Cf 215 087 98 20 000 Pošta Dečín 1 oo 351 820 10 062 60 000 Csehszlovákia nemzetközi teniszbajnokságának férfi egyes döntőjében a szakállas magyar Benyik János és a csehszlovák František Pála találkozott. VILÄGIFJÜSÄGI TALÁLKOZÓ A sportolók is rajthoz álltak A berlini Világifjúsági Találkozón már vasárnap szót kértek a sportolók, délelőtt 9 órakor álltak rajthoz a nemzetközi szolidaritás jegyében megrendezett mezei futásban, de az igazi sportversenyek is megkezdődtek már. A Friedrich-Ludwig Jahn Stadion tartan-pályáján a világ sok élsportolója áll rajthoz. Ott lesznek a versenyeken a szovjet atlétika kiválóságai, közöttük a müncheni aranyérmes Viktor Szanyejev, Valerij Borzov, Ljudmiia Bragina, Fajna Melnyik, Jurij Tannak, a lengyel atléták közül rajthoz áll Irena Szewinska, a kitűnő osztrák magasugrónő Ilona Gusenbauer, és még sokan mások a nevesebb versenyzők közül. Mint már előző számunkban említettük, sokan állnak majd rajthoz a csehszlovák élversenyzők közül is. A csehszlovák sportolók részt vesznek a labdarúgó-tornán, a röplabdázók versenyén, az atlétikában és a kerékpározó versenyeken. A csehszlovák utánpótlás válogatott már vasárnap pályára lépett, mégpedig Románia ellen. Az ő csoportjukban szerepel a bolgár csapat. Az A-csoportban az NDK, Tanzánia és Lengyelország vesz részt. A csoportokban a két első helyezett küzd tovább egymás ellen, hogy aztán a döntőt augusztus 3-án vívják meg. Az atlétikában az utánpótlás méri össze tudását Berlinben. A csehszlovák együttesben a következő atléták vesznek részt a berlini sportversenyeken: Gróf, Hamáček, Jirout, Ivan MaSek, Ryšavy, Skopek, Vašiček, Bradáčová, Hoŕiková, Jaro- šová, Severinová, Štefková, Drdačka, Smíd. A VIT ünnepélyes megnyitóján Borisz Lagutyin, a tokiói olimpiai játékok kétszeres aranyérmese, aki egyébként a nemzetközi sportklub elnöke is, kijelentette: „Az ifjúság találkozóin még soha nem volt olyan nagyszabású sportműsor, mint amilyen Berlinben van. Ez is bizonyítja, milyen jelentős helyet foglalnak el a X. Vi- lágifjúsági Találkozó műsorában a sport- és testnevelési rendezvények.“ Berlinben van a müncheni olimpiai aranyérmes Teofilo Stevenson, a kubai ökölvívó. Megérkezése után az újságíróknak ezt mondotta: „Elhoztam a fesztivál városába valamennyi érmemet. A világtalálkozó résztvevőivel nemcsak sportélményeimben akarok osztozkodni, hanem meg akarom őket ismertetni országom jelenlegi életével. Elvárom, hogy az egész világ ifjúsága szilárdan állást foglal a reakció és az imperialista veszedelem ellen az egész világon.“ A müncheni olimpia aranyérmese már sok kedvező ajánlatot kapott az amerikai menedzserektől, hogy lépjen át a hivatásos ökölvívók táborába. Stevenson válasza elusító volt: „Végtelenül szeretem az országomat és a sportot. A hivatásosok táborában csak üzlettárgy lesz az emberből, mindig hű maradok szocialista hazámhoz.“ Hasonló nyilatkozatok hangzanak el a fesztivál városában min* dennap. A X. Világifjúsági Találkozón a sportolók is hitet tesznek antiimperialista állásfoglalásukról, nyíltan vallják, hogy ha kell, küzdeni, harcolni is fognak a békéért és a barátságért. GALEA KUPA Csehszlovákia továbbjutott A fiatal csehszlovák teniszezők Marianské Láznéban a Galea Kupa elődöntő csoportjában nehéz ellenfelekkel mérkőztek. Az első találkozón az NDK volt fiataljaink ellenfele és a csehszlovák csapat nagy küzdelem után 3:2 arányban győzött. Eredmények: Jankovský—Emm- rich 6:1, 5:7, 0:6, Složil—Emm- rich 2:6, 1:6, Jankovský, Složil —Emmrich, Arnold 6:2, 6:2, 6:1. A csoportelsőségért Csehszlovákia Franciaországgal mérkőzött, mely az első találkozón a várakozásnak megfelelően 5:0 arányban győzött Oj Zéland fölött. A szombatra tervezett nagy érdeklődéssel várt döntőt az eső miatt vasárnapra halasztották. Az első mérkőzésen Složil 11:9, 8:6 arányban legyőzte Caujollet, a várvavárt folytatás azonban elmaradt. Jankovský ezúttal is bebizonyította, hogy a fontos találkozókon nem eléggé megbízható és 6:3, 4:6, 2:6 arányban kikapott Haillettől. A további mérkőzéseken mind Jankovský mind Složil győzött és így a csehszlovák fiatalok ismét bejutottak a Galea Kupa döntőjébe. A spanyolországi Guechoban rendezett csoportból Magyarország és Spanyolország jutott tovább. Eredmények: Magyarország—Svédország 3:2, Spanyolország—Monaco 4:1. • • • Az Egyesült Államok-beli Bretton Woodsban rendezett tornán nagy meglepetést szerzett a 19 éves indiai Amritraj. A férfi egyes negyeddöntőjében 6:7, 7:6, 6:4 arányban legyőzte az ausztrál Lavert, majd az elődöntőben 6:4, 6:3 arányban bizonyult jobbnak az ausztrál Alexandernél. A clevelandi torna női egyesének elődöntőjében az amerikai Evert 6:2, 6:2 arányban győzött honfitársa, Metcalf fölött. A holland Okker és az ameri-> kai Ashe került a washingtoni torna férfi egyesének döntőjébe. Az elődöntő eredményei: Okker—Fillol (újzélandi) 6:1, 6:4, Ashe—Gorman (amerikai) 6:4, 6:4. ÚJABB ÁLDOZAT A Hollandia Nagydíjáért Zandwoordban rendezett Forma 1 autóversenyen tragikus baleset történt. A 10. körben a 25- éves brit Roger Williamson kocsijával a védőfalnak rohant, és a gépkocsiban elégett. A versenyt megelőző kötelező edzésen a világbajnok brazil Fiti- paldit is baleset érte, szerencsére a brazilok üdvöskéje csupán kisebb sérülést szenvedett. @ A Varsóban rendezett Lengyelország—Bulgária nemzetek közötti férfi és női atüétikai viadal első napja után férfiaknál a hazaiak 83:45, nőknél a vendégek 38:33 arányban vezettek.