Új Szó, 1973. július (26. évfolyam, 155-180. szám)
1973-07-01 / 26. szám, Vasárnapi Új Szó
még sok „fényévnyi“ távolságra volt nemcsak a gólkirályi cím, hanem az 1. liga is . . . Sem egyikre, sem másikra nem gondolt, csak rúgta a gólokat. Előbb Sládkovieovón (Dlószegen), majd katonáskodása idején Prágában, az I. A osztályban szereplő Dukla Dejvice csapatában. Ha gyengébb volt az ellenfél, akkor négyszer, ötször, hatszor is a hálóba talált egy-egy mérkőzésen. És az a néhány száz prágai, aki kijárt a Meteor és a Tatra Smíchov pályájára, összesúgott: „Hogyan került ide ez a magas, karcsú labdarúgó, és miért csak az I. A osztályban játszik?“ A nézők hangos csodálkozása eljutott a prágai nagy klubokhoz is, s a „körítők“ mind gyakrabban látogatták a katonacsapat mérkőzéseit. A Bohemians, a Sparta, a Slávia vezetői is beszélgettek vele, kérdezősködtek, informálódtak; aztán elmentek. Többé felé se néztek . . . Talán antitalentumnak tartották? Nem tudni. Bár könnyen lehet, mert a játékosszerzéssel megbízott úri. tehetségkutatők néha olyan égbekiáltó „bakikat“ JÓZSA LÁSZLÓ Nean tudom van-e rá példa a csehszlovák labdarúgás történetében, hogy valaki másfél éves I. ligás szereplése után gólkirály lett. Ha nincs, akkor az 1972/73. évi bajnokságban ezt is megértük: a 25 esz tendős Józsa László (1948. január 16-án született) 21 góllal megnyerte a mesterlövők versenyét. Másfél év. Akárhogy is nézzük, ez nagyon rövid idő ahhoz, hogy valaki kemény és könyörtelen küzdelmek korában gólkirállyá „képezze“ magát. Sokak -fámára ez rövid idő, Józsa László számára ez nem volt az. Pedig az „előképzést“ nem valamelyik élvonalbeli II. ligás csapatnál kapta. Nem. Mielőtt a Lokomotívához ment volna, két évig a III. ligában Játszó Sp. Nová Ves együttesében rúgta a gólokat és előtte három osztállyal lejjebb szerepelt — az í. A osztályban! Ennek Ismeretében talán érthetőbb páratlan telje öítménye. Hogy mennyire gólkirály a gólkirály, erre csak egy példa: 1950 óta a csehszlovák bajnokságban csak Wieczek és Scheretr rúgott több gólt egy idényben, mint az idei „király“ (•25-öt, illetve 24-et). Valamikor elsőséget lehetett szerezni 13, 15, 16 góllal. Most a Lokomotíva 8-as számú csatárának 29 mérkőzésen 21-szer kellett a hálóba találnia, hogy az élen végezzen, mert a zilinai Slezák állan Hóan a nyomában volt. 193 centiméter. Szokatlan magasság a futballisták között. Javaslom is rögtön, hogy üljünk le; nem jó Üolog, ha az ember nem tud szembenézni a riportalannyal. Meg aztán állva mindig az a benyomásom, hogy kosárlabdázóval beszélek. Kosárlabda. Nem kacérkodott ezzel a gondolattal? kérdően rám néz. — Falun csak focizásra van lehetőség ... 'ajd egy kicsit kesernyésen folytatja: — Diószegen még most sincs tornaterem; az emberek mintha csak önmaguknak élnének ... Értem ... Van ilyesmi... Sajnos ... Lehet, hogy jó kosárlabdázó lett volna belőle. Lehet. De sohasem kosarazott. Nyáron fociztak, télen pedig az iskola folyosóján asztaliteniszeztek. Pöttömnyi srác korában kétszer nyert járási bajnokságot. Csak aztán ízlelte meg igazán a focit. Első edzője a bátyja volt. Már akkor is rúgta a gólokat. Öt, tíz, tizenöt méterről. Gyerekkori példaképének az ugyancsak diószegi születésű Rihošek kapust tartotta. Érdekes. Pedig micsoda kibékíthetetlen ellentét van a kapus és a csatár között... Később Slezákot választotta eszményképnek. És a sor« iróniája, hogy néhány év múlva éppen vele kellett megvívni a párharcot a gólkirályi címért. De akkor, a fiatalkori merengések korszakában követtek el „vásárlásaikkal“, hogy akaratlanul is a tyúk és az ábécé analógiája jut az ember eszébe. Nehéz megmondani, hogy mire vitte volna Józsa László Prágában, ha „befogadja“ őt a főváros. Lehet, hogy még most is a tartalékok keserű kenyerét enné és játéklehetőségre várna a kispadon vagy a „B“ csapatban. Mert nem egy példa volt már rá, hogy a nagy reményekkel induló vidéki futballistának a fővárosi klub lett a „temetője“. Lehet, hogy józsa László éppen így menekült meg a „labdarúgó-haláltól“. Milyen is a labdarúgósors. Józsával mint a csapat kezdő emberével csak egy fél évre számoltak a Lo- komotívában; arra az időre, inig a Trenőínből átigazolt Nagy nem játszhat. Csakhogy Nagy hosszabb ideig betegeskedett, nem tudott formába lendülni; a helyettesének kiszemelt Józsa viszont egyre jobban magára talált, megszokta az I. liga légkörét, lőtte a gólokat. És mi kellett több? — Eleinte nem nagyon ment a játék, sem a góllövés. Főleg az utóbbit hiányolták tőlem. Gondolkodtam is ezen esténként és bizony nemegyszer mondtam magamban: látod, látod, miért jöttél el Sp. Nova Vesből, ott továbbra is császár lehettél volna ... Szerencséjére nem csüggedt el teljesen; ha nehezebben is, de megszokta az új környezetet, játékostársakat, az edzőt. Kacsányi külön is foglalkozott vele, a szakmai munkán túlmenően pszichológiai „edzéseket“ is kapott tőle. És Józsa lassan kezdte beváltani a hozzáfűzött reményeket. Most már azt nyújtja, amit elvárnak tőle: lövi a gólokat. Bárhol és bárkinek. Nem számít. Mert, ahol eddig játszott, mindenütt „gólfelelös“ volt. A Lokomotíva sem kivétel: a csapat 39 gólja közül 21-ért ő a „felelős“. Pedig azt mondják róla, hogy csak áll a pályán és várja a labdát... — Nem is lenne rossz „foglalkozás“. Csakhogy így már régen nem lehet gólt rúgni. Mozogni kell, labdával és labda nélkül, keresni a helyzeteket... Többet nem mond. Nem szeret önmagáról beszélni. Főleg nem jó tulajdonságairól. Ezt érdekesebb az ellenfél szájából hallani. Ez az igazi, ennek van súlya. Legalább olyan, mint a jobb lábas félmagas lövéseinek. Rettegnek tőle a kapusok. Ez jelenti számára a dicséretet, az elismerést. Góllövőtudományának nincsenek titkai. Olyan becsületesen edz, mint öt vagy hat évvel ezelőtt, ugyanolyan sportszerűen él, mint régen. Szóval a hozzáállás nem változott A GÓLKIRÁLY ELHÚZ A VÉDŐ MELLETT ÉS A KŐVETKEZŐ PILLANATBAN ZOKOG A HÁLÓ És talán ez a legnagyobb titok. A becsületes hozzáállás! A védők figyelmének a középpontjában áll. Hogy milyen viszonyban van egy csatár, egy gólkirály az ellenfél hátvédjeivel? Kutya-macska barátságban... Nem esznek egymás tenyeréből. Kapja és adja a rúgásokat, ütéseket, könyökléseket. Nem kerüli a kemény ütközéseket, de fél az alattomos és szándékos „csontaprítástól“. Az elmúlt idényben egyszer tették szándékosan harcképtelenné és pillanatnyi elkeseredésében hasonló „jót“ kívánt „hóhérjának“; nem rosszakaratból; hadd tudja meg, milyen kellemes érzés sérülést szenvedni... Néhány hét múlva eltörött a hátvéd lába... A horzsolásokat, a kék foltokat, a bedagadt bokát nem tartja sérülésnek. Ez a mai labdarúgás velejárója. Ezt el lehet és el is kell viselni a játék, a góllövés öröméért s nem utolsósorban az erkölcsi és anyagi elismerésért, megbecsülésért. — Elégedett vagyok Kelet-Szlovákiában. A család számomra minden, a feleségem és a két és fél éves Tibor fiam. Nem tartozom azok közé, akik futnak a különböző márkájú személyautók után és semmi másról nem tudnak társalogni. Talán sohasem veszek autót. .. Érdekes gólkirály. Az élsportolók, főleg a futballisták úgy élnek a köztudatban, hogy ők nem tipikus polgárok. Az ő életüknek más szabályaik vannak, mint az egyszerű földi halandókénak. A tv-javítástól kezdve a lakásig, az autóig, a bölcsődéig az ő „életkálváriájuk“ ezerszer könnyebb a mienknél. Mintha naponta együtt kártyáznánk pénzre, de zsolit csak ők használhatnának. És akkor az ember találkozik egy futballistával, a gólkirállyal, akinek nem az autó az elsődleges célja, akit minden érdekel, aki mindenről szeret beszélni. Komolyan, megfontoltan, őszintén. Hogy mik vannak . . . A városban hallottam: „Nézd meg a |ózsát, a házasságát és kedvel kapsz a nősüléshez Megemlítem a feleségének. Tiltakozik. — Nem is olyan leányálom futballistával élni... Eleinte nem értjük. És később sem értjük. Aztán minden világossá válik előttünk: a „gólkirályné“ ugratott minket. — Nem panaszkodhatom a Lacira. Csak többet lenne itthon! Utazgatás, edzések, összpontosítások, mérkőzések ... Én ezt messzemenően megértem. De tudják, mi nők, nem nagyon szeretjük a magányt. És a sportfeleségek gyakran kénytelenek egyedül lenni . .. Gondolkodom a szavakon és eszembe jut a kis Tibor. Aztán ezt a gondolatot is elvetem. A gyerek az nem társ, nem gondot osztó, teher- könnyítő lény. A gyerek az csak gyerek. A gólkirály is szokott álmodozni. Nem, nem a válogatottságról. Ilyen tekintetben nincsenek illúziói. Eddig csak ä 30-as kerettagságig vitte. Nem vihette többre. Nem hívták . . . Igv alakult ki a paradoxon helyzet: Csehszlovákia leggólerősebb játékosa még a válogatott csapat ed- zőmérközésén sem szerepel ti Pedig Ježek edző ki mindenkit meghívott az egyéves kísérletezések során Szóval nem a címeres mezről ... Egyszer ... majd ... valamikor visszamegy a szülőfalu jiba, épít egy szép házat és ott fog élni családja val és a mamájával. Megszűnnek az edzések, az összpontosítások, az utazások, a mérkőzések. Megszűnik a mindennapos hajsza, megszűnik a feleség magányossága... Reggel hatkor felkel, veszi a táskáját és megy munkába. Elkezdi a másik életét... öt vagy tíz év múlva? Nem tudni. Most országszerte híres ember, mindenki ismeri. Elbúcsúzunk. Fut a többiek közé az edzőpályára. Valakinek rúgni kell a gólokat... Az arra jövő gyerekek egymást figyelmeztetik: — Az a hosszú ott Jőzsa ... Pedig nem is a nyolcas számú mez volt rajta... TOMI VINCE Kiadja Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága. Szerkeszti a szerkesztő bízót)tág. Főszerkesztő: Lőrinci Gyula. Szerkesztőség: 893 38 Bratislava, Gorkij utca 10. Telefon: 169, 312-52, 323-01, főszerkesztő: 532-20, titkárság: 550-18, sportrovat: 505-29, gazdasági ügyek: 506-39. Távíró: 092308. Pravda Kiadóvállalat, ‘ Bratislava, Volgogradská 8. Nyomja a Pravda (Myomduvállalat bratislavai üzeme. Bratislava. Štúrova 4. Hirdetőíroda: Vajanského nábrežie 13M, II. emelet, tele* fon: 551-83, 544-51. Előfizetési díj havonta 14,70 korona, a Vasárnapi Oj Szó negyedévre 13,— korona. Terjeszti a Posta Hírlapszolgálat. Előfizetéseket elfogad minrUn postai kézbesítő. Külföldi megrendelések PNS — Ústredná expedjcía tlače, Bratislava, Gottwaldovo námestie 48/VII.
