Új Szó, 1973. július (26. évfolyam, 155-180. szám)

1973-07-22 / 29. szám, Vasárnapi Új Szó

velünk kezet az üzemegység vezető­je, Csapó János is, valamint Bemjo József zootechnikus, a Bajcsi HNB titkára. — Mennyit ad ez a tábla? — kér­dezem kíváncsiskodva az agronómus- tól, miközben cipőm orrával beletú­rok a kövér, fekete talajba. — Ez itt Bezosz-tája, reméljük, hogy a negyven-negyvenöt mázsát meg­adja. Még a felénél sem tartunk, a végén majd ez is kiderül. — Reggel még ötven mázsáról be­széltél — vág közbe Benyo elvtárs. — Lebet, hogy meg is lesz az öt- ven, de tudhatod, hogy újságíróknak óvatosabban nyilatkozik az ember — válaszolja tréfásan az agronómus. A kombájnok közben megállás nél­kül rójjáik a kissé megbámult búza­táblát — ez az utóbbi esőzések követ­kezménye — tetejükön időnként ki­gyullad a lámpa, ilyenkor menet köz­ben, vastag áradatban ürítik a kicsé­pelt gabonát a mellettük haladó pót­kocsiba. Szótlanul nézzük a kombájn tartályából zuhanyként ömlő búzasze­meket ... — Ha minden kombájn nemcsak az ürítéskor, hanem menet közben ál­landóan így Öntené a magot — jegy­zi meg Benyo elvtárs, — akkor talán még exportra is jutna a csehszlovák gabonából. Közben megérkeztek az ebédről a segédkombájnosok és felváltották a kombájnok nyergében ülő társaikat. A gépeikről lekerülő aratókra ugyan­csak ráfér a pihenés és a jó ebéd, amelyről itt az üzemi étkezdében gondoskodnak. Igyekeznek lerázni magukról a port, de nem nagy ered­ménnyel, mert az testre és ingre egyaránt tapad. Beszélgetés közben megtudtuk, hogy az E 512-es kombájnok vezetői szombaton délután érkeztek Csehor­szágból. Mikes Josef, a prerovi járás­ban levő Zelatovicei EFSZ tagja, Chvojka Karel pedig a chrudimi já­rásból jött, ő a Slatiňanyi GTÄ al­kalmazottja. Mindketten harmadszor vesznek részt szlovákiai aratásban. Mikes Josef a beszédesebb, nevetve meséli, hogy amikor szombaton meg­érkeztek, zuhogó eső, mennydörgés és villámcsapkodás fogadta őket. — Már-már azt hittük, hogy megint' úgy alakul minden, mint tavaly, ami­kor több volt a kényszerpihenő, mint a munka. Az idő azonban vasárnap jóra fordult, hétfőn délután hozzá is láthattunk a munkához és azóta nincsen semmi hiba, reméljük, hogy nem is lesz. Szeretném az idén túl­szárnyalni az 1971-es eredményemet, amikor 14 nap alatt 160 hektár ga­bonát vágtam le. Ezek között olyan tábla is akadt, amely 75 mázsát adott hektáronként — mondja büszkén, de szavaiban érezhető, hogy az elisme­rés inkább a szlovákiai búzatermesz­tőknek szól. Nem tartóztattuk tovább az ebédre siető kombájnosokat. Jócskán elmú­lott már az ebédidő, bizonyosan alig várják, hogy a párolgó leveshez az asztal mellé ülhessenek. Mi is az igazgatói épület felé tartottunk, gon­dolván, hogy az igazgató és a főagro- nómus szintén megérkeztek már a terepszemléről. Kostanko Antoh igazgatóval éppen csak egy-két szót válthattunk, alig érkezett meg a mezőről, máris a hur- banovői felvásárló központba kellett sietnie, ahol az érdekelt üzemek ve­zetői sürgős megbeszélést tartottak. Valószínűleg ez a megbeszélés is hoz­zájárult ahhoz, hogy másnap a ko­márnói járás elsőként az országban teljesíthette gabonafelvásárlási ter­vét. Ha mindenütt olyan szorgalma­san, és olyan jól szervezve végezték a munkát a járás területén, mint Baj­oson, ahol a látogatásunk előtti egyetlen napon 226 ha búzát és 232 hektár árpát, tehát összesen 458 ha gabonát arattak le, akkor ezen a szép eredményen nem is lehet csodálkozni. — Nem kell több, csak hat ilyen nap, mint a tegnapi volt, és készen vagyunk az aratással — mondja az igazgató. Mi pedig őszinte szívből kí­vántunk a bajcsi aratóknak hat ked­vező napot. MAKRAI MIKLÓS A gyótvai farmra Hurbanovou ke­resztül, a szeszélyesi kutatóállomás mellett visz az út. Ez itt az ország egyik legmelegebb sarka, régebben melegkedvelő növények nemesítésé­vel foglalkoztak ezen az állomáson. Citromot, narancsot termeltek az üvegházakban, kint a földeken kuko­ricát. kölest, cirokot, szóját és sok más egyebet nemesítettek. Nemcsak az éghajlat, hanem a humuszban gaz­dag, fekete, homokos talaj is kedvez itt a meleget kedvelő növénynek. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy ottjártunkkor — július 11.-én — az országút mentén már a sárguló barackot szüretelték, távolabb, a fü­zesek között meghúzódó, védett fek­vésű parcelákon a szabadföldi zöld­paprikát szedték az ügyes kezű lá­nyok, nem messze tőlük a paradi­Vendégek és vendéglátók. Mikes Josef és Chvojka Karel csehországi kombáj­nosokat a házigazdák, Zakar József agronómus (balról) és Csapó János, a bajcsi üzemegység vezetője veszik közre. Chvojka Karel kombájnja menet közben szabadul a kicsépelt búzától, de tar­tálya néhány perc múlva újból megtelik a jól fizető Bezosztája táblán. A gazdaságnak 200 vagonos, saját készítésű, tökéletesen gépesített magtárja is van, a vetőmagnak szánt gabonát azonban hagyományos módon tisztítják és raktározzák, ahol nagy segítséget jelentenek a fiatal brigádosok. csőm is belepirult már. a júliusi for­róságba. A gyótvai farmon találtuk az ara­tási munkák egyik szervezőjét, Zakar József agronómust. Ide még nem ju­tottak el a kombájnok, az Aurora és a Kaukaz egy kissé még várat ma­gára, de Zakar elvtárs szerint másnap már itt is aktuális lehet a kezdés. Ez persze attól is függ, hogy végez­nek-e addig a kombájnok a bajcsi határban megkezdett táblákon. Nos, nézzük hát meg, hogvan haladnak a munkával a kombájnosok. A bajcsi részlegen dolgozó kom­bájnok az istállóépületek, a magasba törő szenázstornvok mögött vágták a búzát. De nemcsak a kombájnosokkal találkoztunk ezen a búzatáblán. Ere­detileg talán fehér, de kissé napszít- ta és porlepte kalapban itt szorított Az aratás harmadik napján várat­lanul toppantunk be a Bajcsi Állami Gazdaság igazgatóságára. Nem is re­méltük, hogy az illetékeseket a dél­előtti órákban, az aratási munkák legintenzívebb időszakában az íróasz­talok mögött találjuk, inkább csak információért szóltunk be, hátha út­baigazít valaki, hogy merre vannak a gazdaság vezetői ilyenkor, dolog­időben. Ügy is volt. Az épületben Mark­stein Róbert vezető üzemgazdász fo­gadott. Amíg az igazgató és a fő- agronómus valahol a határban a trak­torok munkáját szervezte és ellen­őrizte, ő tartotta a „főnöki“ szolgála­tot, tanulmányozva az aratásról ér­kézé adatokat, a hektárhozamok már-már konkrét számokban kifejez­hető alakulását. — Több mint két és fél ezer hektár gabona vár nálunk aratásra. E pil­lanatban huszonkilenc kombájn dol­gozik öt üzemegység különböző he­lyén. Nehéz lenne megmondani hogy ezek között hol találják meg az igaz­gatót. Most, az aratás kezdetén a természet által diktált harmonogram szerint végezzük a munkát. A kom­bájnok ott dolgoznak, ahol éppen érettebb, szárazabb a szem. Nagy kö­rültekintést és a kinti viszonyok pon­tos ismeretét igényli az ilyen munka- szervezés. De próbáljanak szerencsét a magtáraknál. A raktárnok, vagy a gabonát szállító traktorosok talán tudnak valamit mondani a vezetők hollétéről — mondja útbaigazításként Markstein elvtárs. Mosolygós arccal, de a szeme sar­kában némi szomorúsággal vett tő­lünk búcsút. Mosolya az aratásnak kedvező derűs, napsütéses időnek szólt, az a kis szomorúság pedig azt a sajnálkozást tükrözte vissza, hogy itt kell neki a számok fölött rosto­kolnia, miközben odakint serény munka folyik, fogynak a kalászt rin: gató táblák és telnek a magtárak. Néhány perccel később a mázsaház­nál találkoztunk újból. Az éppen be­érkezett búza minőségét vizsgáltatta. Csillogó szemében nyoma sem volt már a szomorúságnak. A mázsaháznál nagy volt a sürgés­forgás. Ponyvával bélelt, színültig gabonával telt pótkocsikat vontató traktorok érkeztek, a mérés után a magtár garatjához fordultak, gyorsan megszabadultak terhűktől, s máris tovagördültek az újabb szállítmá­nyért. A vetőmagnak szánt gabonát barnára sült izmos legénykék — fia­tal brigádosok — lapátokkal felsze­relve terelték a tisztító elevátorba. Más traktorok a mérés után a húr banovoi (ógyallai) felvásárló köz pont felé tartottak. Kint a határban a természet adja az utasításokat, az határozza meg az aratásra kerülő táblák sorrendjét, az ember csupán alkalmazkodik a fellé telekhez, itt azonban már minden óramű pontossággal történik. Sokévi tapasztalat eredménye ez a jó szer­vezés, melynek egyik fontos láncsze­me Kysszucsan Lajos, központi rak­tárnok. Tőle tudjuk meg, hogy a baj­csi üzemegység agronómusát, Zakar Józsefet a gyótvai farmon találhat­juk, alig tíz perce indult oda határ­szemlére.

Next

/
Thumbnails
Contents