Új Szó, 1973. július (26. évfolyam, 155-180. szám)

1973-07-19 / 170. szám, csütörtök

Ahová pihenni járnak

A KIS-KÄRPÄTOK GYÖNGYE SZEBB LESZ, MINT VALAHA

A nyugat-szlovákiai kerületben elterülő Modra városát már régen a Kis-Kárpátok gyöngyének nevezik. S nem véletlen, hogy éppen ez a jelző tapadt ehhez a több, mint nyolcszáz éves városnak a nevéhez, hiszen valóban impozáns. Festőién szép környezete szinte vonzza a turistákat, akik közt szép számban ahadnak külföldiek is. A legtöbb turista és kiránduló a közeli Bratislavából és környékéről érkezik. Maga a város a Bratislava-vidéki járásba tartozik.

Módra mindenekelőtt boráról ismert. Éppen ezért a helyi efsz új pincét épít, melynek borozója is lesz. A borozótól pompás lesz a kilátás az egész városra, mivel a város feletti dombon épül. A földinűvesszö- vetkezetnek több mint 1000 tagja van — főleg idősebb polgárok. Nemrég még két szövetkezet volt a városban, s azok aztán egyesültek.

Mindezt Pavel Klúiiik elvtárstól, a városi nemzeti bizottság titkárától tudom meg. Klúčik elvtárs nemcsak ismeri a várost, hanem szereti is, hiszen Modrán született. Ezt azért tartom szükségesnek kiemelni, hogy könnyebben érthetővé váljék, miért nem ismer fáradságot, ha a város fejlesztéséről, jövőjéről van szó. A szabad idejét sem sajnálja. Nekem is szívesen állt rendelkezésemre, pedig a hivatalos ideje közben régen letelt. Mindezt magától értetődő kötelességének tartja, s közben kiemeli, hogy a nemzeti bizottság minden képviselője, a város kommunistái és tömegszervezetei egyaránt aktívak. Igen nagy elismeréssel szól a helyi iskolákról is, melyek

kell elkészülnie. Az emlékmű építésének előkészületeit még tavaly megkezdték. 1973 első felében 300 négyzetméter kikövezett gyalogjáró készült el, 3800 négyzetméter gyalogjárót pedig megjavítottak. Ezenkívül árkokat hoztak rendbe és 1500 díszfát, 2400 gyümölcsfát, 5000 erdei fát ültettek ki. A Z-akció

vákia fővárosa lakosainak a pihenési helye lehetne. Egyelőre azonban a járás a városi fürdő építését sem hagyta jóvá. Két új iskolára is sürgősen szükségük lenne.

Sok gondot okoznak a szolgáltatásokkal és az ellátással kapcsolatos teendők is. Kivált nyáron, amikor a 7200 lakosú

Régi és új találkozása: a város egyik kapuja és a Modra-szálló

(ČSTK felvétele)

keretében a lakosok több mint 213 000 brigádórát dolgoztak le.

Az eddig felsoroltakból akár azt is hihetné valaki, hogy Modrán a problémák ismeretlenek. Ez persze tévedés lenne. Az egyik legnagyobb gondot az okozza, hogy városukat a helyi jelentőségű városok kategóriájába osztották be, ami a fejlesztés szempontjából hátrányt jelent, hiszen ezáltal a felsőbb szervek kisebb anyagi támogatását élvezi. Ennek az az oka, hogy a városban úgyszólván nincsenek ipari üzemek. Ugyanakkor ez előnyös a levegő tiszA Modra környékén felépült üdülők egyike

(B. Gustafík felvétele1)

tevékenyen bekapcsolódnak a városfejlesztésbe, a választási program megvalósításába. A város a Februári Győzelem 25. és a Szlovák Nejnzeti Felkelés

30. évfordulójának tiszteletére szocialista kötelezettséget is vállalt — elfogadva a martini és a Banská Bystrica-i felhívást.

Az 1974-ig teljesítendő kötelezettségvállalás tervezett értéke 21 500 000 korona. A kollektív kötelezettségvállalások száma 24, az egyénieké 2200. A vállalások közül legalább néhányat hadd említsünk meg: utak építését, fürdőmedence, öltözők építését. Emlékművet állítanak a II. világháború hőseinek. Ifjúsági klub létesül, meghosszabbítják a pieskyi sífelvonópályát, kibővítik a harmóniai vízvezetékhálózatot. (Piesky és Harmónia a városhoz tartozó rekreációs terület.) A város parkjai is szebbek lesznek, mint valaha, hiszen a kötelei- zettségvállalásban 3000 rózsabokor és más dísznövény kiültetése, 50 darab betonból készült pad elhelyezése is szerepel. Tatarozzák a Ľudovít Štúr nevét viselő múzeumot stb. A kötelezettségvállalás teljesítését a városi nemzeti bizottság tanácsa félévenként, az NF városi bizottsága negyedévenként értékeli. Évente kétszer népgyűlésen is értékelik a célkitűzések megvalósítását.

Eddig igen szép eredmények születtek a választási program, illetve a kötelezettségvállalások teljesítése során, amit az

1973-as év első felének értékelése is igazolt. Például az építkezési beruházások keretében a Majolika Alatti Lakótelepen

1972-ben 49 lakást adtak át. Ebben az évben további 144 lakás építését kezdték meg. Az ifjúsági klubnak az év végére

taságának és a környezet védelmének a szempontjából. A város vezetősége szerint kísérleti intézeteket, iskolákat és olyan üzemeket kellene létrehozni Modrán, melyek nem szennyezik a levegőt, s akkor nem kellene a helyi fontosságú városok kategóriájába tartozni- ok. Az ötéves tervidőszakban több mint 600 lakás felépítésére lenne szükség, s csupán 200 épülhet. Pedig a jelentkezők 1965-től várnak lakásra, s telkekkel rendelkezik a város. A kategorizálásnál azt is figyelembe kellene venni, hogy Modra megfelelő fejlesztéssel Szlovárosban, illetve az üdülőkben mintegy 11—12 000 ember tartózkodik. A város új bevásárlóközpontjának építését még 1968-ban elkezdték, de egyelőre nem készült el. Éppen ezért már a jnb is foglalkozott ezzel a kérdéssel. Az építkezés beruházója a jednota, melynek elnöke a legutóbbi járási pártkonferencián kijelentette, hogy szeptember végére elkészül a bevásárlóközpont. Az építkezést a bratislavai Pofnohospodárské stavby vállalat végzi. A nyári hónapokban a helyi mosodák és tisztítók sem tudják maradéktalanul ellátni küldetésüket. Ezért új szolgáltatások házára is szükség lenne Modrán, de ebben az ötéves tervidőszakban annak az építését sem engedélyezték. A RAJ új vendéglő felépítését tervezi, de az építkezés még nem kezdődött meg. A harmóniai vendéglő már nem felel meg a mai követelményeknek.

A környéken számos vállalati és egyéni víkendház, üdülő áll. A tulajdonosok főleg bratislavai vállalatok és magánszemélyek. Annál sajnálatosabb, hogy a főváros eddig semmivel sem támogatta az üdülők környékének a fejlesztését. Ugyanez vonatkozik a bratislavai vállalatokra is, kivéve az Elektrovo- dot.

Modráról szólva nem feledkezhetünk meg a város világhírű kerámiájáról, mely több évszázados múltra tekint visz- sza. A majolika, vagyis a festett kerámia a XVIII. században kezdett meghonosodni a városban. A Modrán készült, többnyire szőlővel és szőlőlevéllel díszített kancsókat, poharakat szinte az egész világon ismerik. A jelenlegi üzem 90 éves, de rövidesen megkezdik egy új, korszerű üzem építését, melyben szintén modrai, népi kerámiát fognak gyártani. Az új üzem 1976-ra készül el.

FÜLÖP IMRE

CSAK ITT TUDOK TANÍTANI...

Portré egy pedagógusházaspárról

Olyankor az ember arra jön rá, hogy bizonyos fogalmak, kifejezések fölött eljárt az idő. Nem is oly régen pontosan tudtuk milyen is az eldugott falu. Ma már csak földrajzi távolságok vannak, régi értelembe vett eldugott falu egyre kevesebb. Legutóbb Bohelovon (Bögellönj tudatosítottam ezt a változást. A falut végigszelő aszfaltút semmiben sem különbözik bármelyik város főútjától, s a szép környezetben levő iskolába a fővárosi gyermekek is szívesen járnának. Mindössze két tanító, pontosabban egy pedagógusházaspár tanít ebben a 410 lelket számláló faluban, s mégis érdemes idejönni, körülnézni. Néhány héttel ezelőtt a környező falvak és községek pedagógusai is így vélekedtek. Ebben a „kis“ iskolában rendeztek ugyanis mintatanítást. — Szép volt, gratulálunk — ez hangzott el leggyakrabban a pedagógusok és a tanfelügyelők szájából.

Amikor ott jártam, a gyermekek már a vakációra készülődtek, vidáman hancúroztak az iskola udvarán. Kérésemre kórusba hívták Csicsay Lajos „tanító bácsit“, aki ugyancsak meglepődött, amikor elmondtam, mi szél hozott ide.

— Nem történik itt semmi különös, kérem. A feleségemmel tanítunk, bekapcsolódunk a társadalmi munkába, valahogy így telnek a napok.

Ismerem ezt az őszinte sza- badkozást, többnyire a kezdeti feszültség leplezése. Csicsay Lajos sem kéreti magát sokáig, kisvártatva gombolyítani kezdi az emlékezés fonalát:

— 1953 januárjában a közeli Nyárasdon kezdtem tanítani. Közben tévúton végeztem a Pedagógiai Főiskolát, öt évvel később a párt megbízásából jöttem Bögellőre. Mondanom sem kell, nehéz volt a kezdet. Egy öreg pásztorházban tanítottam, hihetetlenül rossz körülmények között. Node, szerencsére ma ez már elmúlt. Három évvel ezelőtt felépült az új iskola, s az óvoda, tágas termekkel, mosdókkal. Itt már öröm a tanulás és a tanítás.

Kinéz az ablakon:

— A fejlődés mindenhol lemérhető. Nézze, azok a szép házak. Tévé. háztartási gép egyikből sem hiányzik. Ma már az autó sem különlegesség. Huszonhat személygépkocsi van már ebben a faluban.

Bejön a szobába a felesége

is.

— Csicsay Szidónia vagyok, én tanítom az elsősöket és a másodikosokat. Tanulóéveimről nem sok jót mondhatok. Sokan voltunk testvérek, ráadásul apa nélkül nőttem föl, megszenvedtem azért, hogy tanítónő lehessek. ötvennyolc óta itt tanítok a férjemmel együtt.

Szinte önmagomnak mondom:

— Csak idillikus kép, mindenhol nyogalom.. .

— Azért ez nincs egészen így — szakít meg Csicsay Lajos —, sok dolgunk van a gyermekekkel. Ezen kívül meg a kulturális tevékenységből is kivesszük a részünket. A CSEMADOK helyi szervezetében több sikeres műsort mutattunk be, legutóbb PeK

ombájnosokkal beszélgettem az elmúlt napokban. Olyanokkal, akik az idén csak távolról „élvezhetik“ a búzatáblák kenyér-illatát. Nem saját hibájukból, de hát.. .

— Ugye, nem valami szívderítő látvány vergődő halat látni a parton, — mondotta Fekete Laci és nagyot sóhajtott. — Igaz, hogy itt mi nem haláltusában vergődünk, mert inkább az életnek igyekeznek bennünket rendbeszedni. De azért mégis... ebben az időszakban, itt...? Nézzen csak szét az ember most a síkságon, a határban ...

— Már iskolás korában is úgy érezte a szántóvető ember gyermeke, hogy az érett kalász neki integet, amikor a szélben hajladozik, — szólt Hudák Ferenc, a Drahňov-i efsz kombáj- nosa.

Érdekes, Itt ebben a festői környezetben mennyire természetesnek hatnak ezek a nem mindennapi szavak. Különösen most, ezekben a döntő napokban, amikor Dél-Szlovákía rónáin kasza alá érett a kalász. S náluk, az arató-cséplő gépek mestereinél ki tudja jobban, hogy ezekben a napokban milyen nagy szükség van a kombájnokra, kombájnosokra. És ők

Kényszerpihenőben

az idén erről a nagy csatáról csupán itt, a Predná Hora-i szanatóriumban kénytelenek tudomást venni, a rádióból, az újságokból meg a látogatóktól hallott hírekből. Szóval nem lehetnek aktív harcosok és ez nem valami kellemes érzés. Még akkor sem, ha szocialista államunktól egészségügyi és anyagi téren minden segítséget megkapnak. Mert ők az idén nem a munka hevében érzik a ringó búzatáblák kenyérillatát.

Ettől függetlenül ezekben a napokban leggyakoribb beszédtémájuk mégis az aratás, a várható terméshozam, az alkatrészprobléma. Persze arra is gondolnak, hogy ki dolgozik majd a kombájnjukkal. Ügy mondják,

„a kombájnommal", pedig dehogy gondolnak ők magántulajdonra.

Az újságot lapozva a komárnói (Komárom) járás mezőgazdasági dolgozóinak felhívása sem kerülte el figyelmüket. Ehhez is volt megjegyzésük.

— Hát igen, ha úgy megkapnak az aratók mindent — mondották — ahogyan itt a felhívásban van, akkor érdemes versenyezni. Mert ha van alkatrész, készenlétben áll a szerviz-szolgálat és a felvásárló üzemek állandó ügyeletet tartanak, akkor már csak a jó Idő hiányzik.

Ahogy hallgattam beszélgetésüket, az volt az érzésem, hogy ezek a gyógykezelésben levő kombájnvezetők még ha mondják is, mégsem úgy érzik magukat, mint a partra dobott halak. Mert gondolataik ott járnak a gabonaföldeken, szívük együtt dobban azokéval, akik egészségesen, teljes erőbedobással szorgoskodnak a kenyércsatában.

(th)

tőflre emlékező irodalmi ösz- szeállításunk aratott nagy sikert. Rendszeresen járunk Komáromba, a Magyar Területi Színház előadásaira. Mosolyog: — úgy látom, rövidesen már buszt sem kell rendelnünk. Any- nyl autó lesz itt, hogy az egész falu azzal utazhat.

— Falunknak szép könyvtára is van. Különösen a fiatalok és az idősebbek járnak ide gyakran. Valahogy a harminc, negyven évesek kevesebbett jönnek, vagyis ők nem sokai olvasnak.

— Mondja el, mit csinált tegnap?

— Tegnap? Hm. Hát kérem: délelőtt tanítottam, a harmadikosokat, negyedikeseket és az ötödikeseket, felváltva. Ebéd után a pedagógiai naplón dolgoztam, majd négytől körülbelül fél hétig CSSZBSZ bélyegeket szedtem. Tizenkilenc helyen fordultam meg. Este héttől a helyi nemzeti bizottság plénu- mán vettem részt. A falu krónikáját íratjuk, erről beszélgettünk, aztán a népkönyvtár állományának feltöltésére szabtunk meg egy bizonyos keretet, majd egyéb ügyekről volt szó. ' Tíz múlt, mire hazaértem, még elkaptam a tévé-híradó második kiadását, ennyi a mérleg.

Kérdés nélkül folytatja:

— Ma már otthon érzem magam Bögellőn, s úgy vélem, az itteniek is befogadtak. Dolgos nép a bögellői. Talán csak azt kifogásolnám, hogy az anyagi jólét itt sem áll mindig azonos szinten a szellemi igényekkel. Itt is vannak olyanok, akik nem szeretnek kimozdulni hazulról, nem nagyon érdekli őket a kultúra, a művelődés. Ezt az észrevételemet bizonyítja az is, hogy falunkban csaknem minden új, csak a kultúrház öreg, nyomasztó érzés oda belépnL Remélem sokáig már nem is kell oda menni, mer a „Z“ akció keretében új kultúrház építését tervezzük. Lakosainktól is nagy mértékben függ, mikorra készül el.

A feleségére nézek:

— Unatkozott-e már itt?

— Eddig még nem. Van egy kislányom, s egy kisfiam, sok tanítványom, most már szép lakásom, talán így nem is lehet.

Beszélgetésünket az összkon- fortos tanítói lakásban folytatjuk.

— A sok munkában szint» észre sem vettük, hogy fölöttünk is eljár az idő — mondja félig komolyan Csicsay Lajos. — Erre akkor döbbente™ rá, amikor első tanítványaim, gyermekei lépték át az első osztály küszöbét.

— Bizony — folytatja a fe~ lesége — felnőttek a gyermekek. A pedagógus számára a legszebb érzés, ha egykori tanítványa hírt ad magáról.

Leveleket, értesítőket vesz elő.

— Ezen keresztül kísérjük figyelemmel tanítványaink életútját. örülünk, hogy boldogulnak az életben, megfelelő munkahelyet találnak, egyre jobban élnek.

Az udvaron búcsúzkodunk, amikor egy idős bácsi kérdi, mi járatban vagyunk.

Figyelmesen meghallgat, s aztán bólogat:

— Megérdemli, hogy írjanak a tanítónkról, mert derék ember, sokat tett értünk, s gyermekeinkért.

Hazafelé az autóban még egyszer aláhúzom jegyzetfüzetemben azt, amiről az iskolában beszélgettünk:

— Azt hiszem, sikerült helyi viszonylatban valamit elérni az eltelt két évtized alatt. Jóleső- en veszem tudomásul, hogy a fölötles hatóságok is így vélekednek munkámról. Már több kitüntetésben részesítettek, most pedig háromhetes magyarországi tanulmányúton vehetek részt.

— Vágyódott-e már máshová, amióta itt van?

— Talán az elején, akkor nagyon nehéz volt. De azért nem mentem volna el.

— S ma?

— Nézze: csaknem húsz éven át lavórban mosakodtam, sötét, piszkos helyiségben tanítottam. Ma parkett van az osztályban, fürdőszobás központi fűté- ses a lakásom, rongy ember lennék, ha most mennék el. Én már csak itt tudok tanítani...

SZILVÁSSY JŰZSEF