Új Szó, 1973. július (26. évfolyam, 155-180. szám)
1973-07-18 / 169. szám, szerda
AZ ARAB ORSZÁGOKNAK EGYESÍTENIÜK KELL MINDEN ERŐFORRÁSUKAT SORBAN Al-Bakr beszéde A VDK Lu i a pesten íurluzkodó párt. és kormányküldöttségének vezetőjét, Pham Van Dong-ot, a Vietnami Dolgozók Pártja Politikai Bizottságának tagját, a VDK miniszterelnökét tegnap fogadta Foek fenő, az MSZMP KB Politikai Bizottságának tagja, miniszterelnök. (Telefoto — MTI) A NEFB FOLYTATJA MUNKÁJÁT A kanadai küldöttség által kierőszakolt kényszerszünet után hétfőn délután ismét rendes ülést tarthatott a Dél-vietnami Nemzetközi Ellenőrző és Felügyelő Bizottság. A nagykövetek elfogadtak egy sor kivizsgálási kérelmet, jórészt olyanokat, amelyek a kanadai obštrukciu következtében beállt szünet idején gyülemlettük fel. A NEFB- hez közelálló körökbe« elmondták, hogy nagyköveti bizottság május végétől gyakorlatilag július közepéig tartott téilensége mindenekelőtt a DIFK számára jelentett hátrányt. A DIFK hátrányos helyzete: a képviseletek tekintetében abból származik, hogy a saigoni rezsim annak idején elszabotálta a négy föl közös katonai bizottsága, majd a kétoldalú közös katonai bizottság tekintetében a párizsi megállapodás rendelkezéseinek minimális megvalósítását is, és ennek folytán a kétoldalú közös katonai bizottság szervei Saigonon kívül nem alakulhattak meg. Mindezek következtében természetesen a NEFB tevékenysége sem lehet hatékony, hiszen a párizsi megállapodás kimondja, hogy a NEFB szervei csakis a közös katonai bizottság szerveivel együttműködve, azokkal szoros kapcsolatban végezhetik tevékenységüket. Amennyiben a jelenlegi helyzet tovább tart, felvetődik a kérdés, hogy egyáltalán működhet-e a Nemzetközi Ellenőrző és Felügyelő Bizottság, illetve fenntarthatja-e ellenőrző csoportjait és körzeti szerveit ott, ahol a saigoni rezsim akadékoskodása mialt a kétoldalú közös katonai bizottság szervei nem működ nek. A NEFB nagyköveti bizottságának hosszú kényszerszünete alatt a NEFB körzeti szervei jórészt arra voltak kárhoztatva, hogy a saigoni rezsimnek a tűzszünet megsértésére vonatkozó panaszaival foglalkozzanak, Ilyenek meglehetősen nagy számban érkeznek a bizottsághoz, mégpedig azért, hogy Saigon a „szenvedő fél“ pózában folytathassa terület rabló akcióit. Ami a most kivizsgálásra kerülő DIFK-panaszo- kat illeti, a tűzszünet-sértések helyei azt mutatják, hogy Saigon csapatai, semmibe véve a tűzszünetet, elsősorban a főváros közvetlen közelebői. Kon tűm térségéből és az északi tengerparti tartományokból próbálják kiszorítani a felszabadító erőket. Céljuk az, hogy visszavessék a DIFK-et a nyugati or szágrész erdőségeibe, és a begyekbe, s ily módon csökkentsék a népi erők jelenlétét egész Dél-Vietnamban. Az, hogy a DIFK ma az ország minden részében létezik, cáfolhatatlan tény. Rendkívüli ülés New York — A gyarmati kérdés megoldására alakított különleges ENSZ-bizotlság rendkívüli ülésen fogja megvitatni a portugál gyarmatosítók mo- cambique-i bűncselekményét — Wirtiyamu falu 400 lakosának meggyilkolását. A dekolonizációs bizottság rendkívüli ülésére meghívták Hastings atyát, azaz angol papot, aki a Timesben megjelent cikkével leleplezte a portugálok mocambique-i vérengzését. Hastings pénteken számol be a bizottságnak a gyarmatosítók tetteiről. Por t ug á 1 ia EN S Z-k ü 1 dö 11 ség e továbbra is tagadja nemcsak a tömeggyilkosság tényét, de még az említett Wirlyamu falu létezését is. Közös piaci tanácskozás Caeianü—Heath íaláüíozö London — Portugália barátainak „megértésére“ apellált hétfőn este Caetano portugál miniszterelnök a Londonban tiszteletére adott banketten. A greenwichi haditengerészeti iskolában tartott hivatalos rendezvényen, amelynek Heath angol miniszterelnök volt a házigazdája. Caetanj a mocambique-i portugál vérengzések miatti nemzetközi felháborodást „a dolgok leegyszerűsítésével“ próbálta magyarázni, és „agresszív értetlenségnek“ minősítette. Caetano hétfőn 75 perces beszélgetést folytatott Heath mi- ni'ztorelnőkkel, „rendkívül szívélyes“ légkörben. A gyarmatosító ország miniszterelnökének londoni útját tüntetések kísérik — hétfőn háromszor is felvonultak a tüntetők az angol főváros utcáin. a Közös Piac hús, és cukortermelésének problémái is szóba kerülnek. A miniszterek kedden folytatták tanácskozásukat. Az ülésszakon heves vita alakult ki a gabonaexport kérdéseiről. mm 1973 VII. 18. A tőkés világ egyik jellemzője, hogy még a szövetségesek között is dúlhat ideig- óráig — váltakozó hevességgel — háború. Persze ebben a háborúban nem tankhadosztályok és harci repülőgépek csapnak össze, hanem üzleti érdekek. A té*t azonban nem egyszer egy- egy régi értelemben vett hadjáratéval is felér. Mindez arról jutott eszünkbe, hogy Tokióban megkezdődött a japán—amerikai kereskedelmi és gazdasági vegyes bizottság 9. ülésszaka. A japán fővárosba érkezett William Rogers amerikai külügyminiszter, az azonban csalódást keltett, hogy a fontos tárgyalásokról hiányoznak az USA szakminiszterei. Japán és az Egyesült Államok gazdasági kapcsolatait az utóbbi időben kölcsönös vádaskodások mételyezik. Tokió szerint az USA protekcionista politikát folytat, vagyis a japán fél szüntelen engedményekre kényszerül. Washington viszont úgy érvel: mind több és több akadályt gördítenek a japánok az amerikai export elé. Ennek Bagdad — Ahmed Hasszán Al-Bakr iraki elnök hétfőn este rádió- és televízióbeszédet mondott a monarchia megdöntésének 15. és a Baath párt újabb hatalomra kerülésének 5. évfordulója alkalmából. Az elnök különös figyelmet szentelt a kurd kérdés megoldásának, az arabok egységének és az imperialistaellenes olajpolitikának, a palesztinai ellenállásnak és a Szovjetunióval való barátságnak. Al-Bakr hangoztatta, hogy a kurd kérdés ismét aggodalomra ad okot. Az iraki állam teljes egészében végre óhajtja hajtani az 1970. március 11-éti kötött egyezményt, amely autonómiát biztosít a kurdiakta területeknek, bírálta viszont a Kurd Demokrata Pártot, amely a maga részéről vonakodva hajtja végre vállalt kötelezettségeit. Ebből keletkezett a mostani feszült helyzet, Az iraki elnök melegen méltatta a Szovjetunióval való barátságot és rámutatott, hogy az 1972-ben aláírt szovjet—iraki barátsági és együttműködési szerződés teljesen megfelel a két nép érdekeinek. Al-Bakr nyomatékosan szólt arról, hogy az arab országoknak egyesitenük kell minden emberi, katonai, gazdasági és politikai erőforrásukat a cionizmus és imperializmus agressziójának visszaverésére, egy világos és elfogadható terv keretében. Ezen belül különös jelentőséget tulajdonított annak, hogy az érintett arab államok vonakodás nélkül használják fel olajukat, és az imperialista országok bankjaiban lévő több milliárd dolláros betétjeiket a felszabadító harc érdekében. Irak, hangoztatta az elnök, mindig kész megvitatni bármilyen egységtervet arab testvéreivel. Al-Bakr azt is hangsúlyozta, hogy korlátlan támogatásban kell részesíteni a palesztinai ellenálló mozgalmat, „az arab nép harci élcsapatát“. Al-Bakr végül azzal vádolta Iránt, hogy egyes reakciós arab rendszerekkel karöltve paktu- mot akar összekovácsolni az arab felszabadítási mozgalom bekerítésére, és az Arab-öböl vizi útjainak imperialista ellenőrzés alá helyezésére. Név szerint nem említett egyetlen arab országot sem, de megjegyzéseit általában úgy értékelték, hogy Szaúd-Arábiára Kuwaitra és Jordániára vonatkoznak. Ä Biztonsági Tanács vitáját mielőbb be kell fejezni Egyiptomi vélemény Kairó — Kurt Waldheim ENSZ-főtitkár bejelentett egyiptomi, jordániai és izraeli látogatásával kapcsolatban a MENA hírügynökség kommentárjában rámutat, hogy a főtitkár közel-keleti kőrútjának eredményessége szorosan összefügg azzal, milyen határozatot hoz a Biztonsági Tanács a térség problémájával foglalkozó vitájának második szakaszában. Ezért — írja a MENA kairói diplomáciai köröket idézve *— a főtitkárnak feltételeniil jelen kell lennie a vitán. Waldheim azonban egyik nyilatkozatában kifejezte azt az óhaját, hogy még a tanácskozás megkezdése előtt bonyolítja le kőrútját. Egyiptomban viszont úgy vélik, hogy a biztonsági tanácsi vita ezzel ismét halasztást szenvedne, s esetleg csupán augusztusban kezdődne meg. Ez kifejezetten az Egyesült Államok és Izrael malmára hajtaná a vizet. Ráadásul augusztusban fohn Scali, az Egyesült Államok fődelegátusa lesz a BT soros elnöke, vagyis a tanácskozás légköre esetleg kedvezőtlenül alakulhat az arab országok számára. Ezért Egyiptom véleménye szerint a biztonsági tanácsi vitát még júliusban be kell fejezni, hogy a világszervezet főtitkára augusztusban megkezdhesse az egyiptomi, jordániai és izraeli körutazását — írja a MENA. AFGANISZTÁNBAN KIKIÁLTOTTÁK A KÖZTÁRSASAGOT Űj Delhi — Az indiai rádió keddi híradása szerint Afganisztánban kikiáltották a köztársaságot. Mohammed Daud volt miniszterelnök a kabuli rádióban mondott beszédében jelentette be a köztársaság megalakulását, Róma — Az Afgán Köztársaság kikiáltásának időpontjában Mohammed Zahir sah afgán uralkodó Olaszországban tartózkodik — jelentette be az ország római nagykövetségének szóvivője. Az államfő 10 nappal ezelőtt érkezett Rómába, orvosi kezelésre, közelebbi tartózkodási helyét a szóvivő nem közölte, annyit árult el csupán, hogy a sah nincs Rómában. Időközben további részletek váltak ismeretessé Daud volt miniszterelnöknek a kubaiI rádióban elhangzott beszédéből. A politikus, aki bejelentette a köztársaság kikiáltását, azzal vádolta az ország eddigi kormányát, hogy „csődbe vezették Afganisztánt, megelégedtek áldemokratikus intézkedésekkel“. Az új köztársasági politika fontos részeként említette az el nem kötelezettség folytatását. Egyetlen szóval sem tett említést a külföldön tartózkodó sah- ról. következménye a kereskedelmi mérleg kritikus passzivitása az amerikaiak oldaláról, míg a japán szaldó nőttön nő, s tavaly Eimorad a békekötés?... már elérte a 4,2 milliárd dollárt. . Újkeletű panasz, hogy az amerikaiak a közelmúltban korlátozták a Japánba irányuló mezőgazdasági exportjukat. Ez bizony — a japán lapok szerint — sokkot okozott a tokiói gazdasági körökben, miután az ország évi egymilliárd dollár értékű mezőgazdasági terméket vásárol az Egyesült Államoktól. Ha közvetlenül nem is, közvetve bizonyára szóba kerülnek majd a szovjet—amerikai csúcs- találkozó gazdasági témái is. Japán ugyanis nagyarányú gazdasági együttműködést készül kifejleszteni a Szovjetunióval, s szeretné magát minden szempontból „lefedezni“ főleg az szovjet—amerikai távlati gazdasági és kereskedelmi kooperáció számára is létérdekű témáiban, mint például a távol-keleti szovjet kőolaj kincsek kiaknázása. Erről különben Tanaka tervezett őszi moszkvai látogatásához is megfelelő alternatívákat készítenek elő Tokióban. Mint ahogy az sem közömbös a japán—amerikai gazdasági tárgyaláson, hogy július utolsó napján — ha Nixon elnök egészségi állapota megengedi— Tanaka miniszterelnök a Fehér Ház vendége lesz. Ha most nem sikerülne megnyugtató megoldást találni, a japán kormányfő washingtoni látogatása alkalmából bizonyára követelni fogja: az USA hosszú távon stabilizálja a Japánba irányuló mezőgazdasági exportját. Különösen a szójabab-szállítmányok érintik közelről a japánokat, miután ebből a számukra alapvető közélelmezési cikkből a fogyasztás 93 százaléka az Egyesült Államokból származik. Megfigyelők szerint a japán —amerikai kereskedelmi háborúban békekötés aligha várható. Mindkét fél sikerként könyvelné el, ha legalább átmeneti fegyverszünetet hozna a mostani eszmecsere. A VIETNAMI Demokratikus Köztársaság párt- és kormány- küldöttsége Pham Van Dongnak, a Vietnami Dolgozók Pártja Politikai Bizottsága tagjának, a minisztertanács elnökének vezetésével kedden délelőtt Budapesten a Hősök terén megkoszorúzta a magyar hősök emlékművét. A SZOVJETUNIÓ Kommunista Pártjának jelenleg 14,33 millió tagja és 490 000 tagjelöltje van. Ez azt jelenti, hogy minden tizenegyedik szovjet polgár párttag. A tagok száz nemzetiséget képviselnek. A múlt évben a munkásosztály 57,3 százalékát alkotta a tagságnak. A SKYLAB űrlaboratórium második legénységének is javításokat kell végeznie. Hibát találtak a rögzítő berendezésen. A MONGOL Népi Forradalmi párt küldöttsége Srajn Luvsan- ravdan vezetésével a LEMP KB meghívására Lengyelországba érkezett. AZ NSZK kormánya megbízta a külügyminisztériumot, hogy minél előbb vegye fel a kapcsolatot a VDK kormányával a két ország diplomáciai kapcsolatainak felvételéről történő tárgyalások előkészítése céljából. ÚJ PARANCSNOKOT kap a NATO haditengerészetének a La Manche-csatornán és az Atlantióceán keleti térségében működő flottaegysége. Az új parancsnok, az 52 éves Terence Lew'U angol tengernagy, aki decemberben veszi át a parancsnokságot, az ugyancsak angol Edward Ashmore tengernagytól. ÜLÉST tartott vasárnap és hétfőn Bogotában a latin-amerikai parlament. A kétnapos tanácskozás befejezésekor elfogadott határozatban a kontinens országainak parlamenti képviselői elítélték a Csendes-óceán térségében tervezett francia nukleáris kísérleteket és felszólították a dél-amerikai kormányokat, hogy egységes erőfeszítéssel akadályozzák meg a kísérleteket. JOHN DAVIES, európai ügyekkel megbízott brit miniszter Párizsba érkezett. Sajtóértesülések szerint közös piaci problémákról, valamint a tervezett nyugat-európai csúcstalálkozóval összefüggő kérdésekről tanácskozik a francia fővárosban. A JELENLEG Párizsban élő Konsztantin Karamanlisz volt görög miniszterelnök éles hangú nyilatkozatban foglalt állást az új görög alkotmány elfogadtatását célzó népszavazás megrendezése ellen. Szerinte a jelenlegi körülmények lehetetlenné teszik a szavazás tárgyilagos lebonyolítását, mivel a legelemibb garanciák is hiányoznak hozzá. HAMILTONBAN feleskették Bermuda brit gyarmat 137. kormányzóját. Sir Edwin Leather elődjét tavaly márciusban gyilkolták meg ismeretlen tettesek a kormányzói palotában. Folytatódnak a tárgyalások Tokió — A japán—amerikai kereskedelmi és gazdasági tárgyalások második napján Tokióban elsősorban a fejlődő országoknak nyújtandó segítséggel kapcsolatos együttműködési problémákat vitatják meg. Rogers hétfőn kormányának elvi hozzájárulását tolmácsolta a Tanaka-tervhez, amelyet a miniszterelnök korábban egy parlamenti beszédben vázolt. Lényege, hogy a vietnami kérdés rendezése után egy asztalhoz üljenek a térségben lévő, vagy az ott érdekelt államok képviselői. Rogers „igenje“ az első hivatalos nyugati reagálás volt a japán javaslatra. Miközben a kiilgyminiszterek politikai kérdéseket tárgyalnak, Aicsi Kiicsi japán pénzügyminiszter és Paul Volcker amerikai pénzügyminiszter-helyettes egy, a nyugati pénzügyi rendszert érintő reform alapelvei- nek meghatározásán fáradozik. Brüsszel — „Amerikai agresz- sziónak“ nevezte Chirac francia földművelésügyi miniszter azt a döntést, hogy az Egyesült Államok felfüggeszti takarmányexport fát a kilencek országaiba és követelte, hogy a Közös Piac függetlenítse magát „más államok szeszélyeitől“. A kilencek földművelésügyi minisztereinek hétfőn Brüsszelben megnyílt tanácskozása megvitatja az amerikai döntés következtében előállott helyzetet. Az ülésszakon a többi között