Új Szó, 1973. július (26. évfolyam, 155-180. szám)
1973-07-15 / 28. szám, Vasárnapi Új Szó
VIKTOR NYEKRASZOV: boltosok, szerzetesek, carabinierik, rikkancsok, virágárusnők, szoborként megdermedt, idős halászok, labdát kergető vagy valami számomra érthetetlen pénzdobálős játékkal szenvedélyesen szórakozó gyerkőcök és még ezernyi, sze- dett-vedett ember. Mindennap láttam őket, ugyanazokat az embereket, ugyanazon a helyen, de — bármilyen furcsa — nemhogy bosszankodtam, hanem a jelenetek egyikét másikát kiemeltem, sőt néhányat a magam módján meg is szerettem. Ahogyan az apróságok szeretik azt, ha ezerszer is elmondják nekik ugyanazt a mesét. Megszerettem például egy naplopó legénykét, aki valamilyen hülye rágógumit rágcsált. Letelepedett a földön az autóbuszmegállónál, mellette volt az aktatáskája a könyvekkel, szintén a földön — ő meg csak üldögél magában és rágcsál, nem siet sehová. Csak egyszer pillantott ránk, és elfordult. Majszol... Megszerettem a verekedő kölyköket is. akiket valamilyen bácsika szétválasztott. Meg egy nagyon szép, nagyon szigorú arcú lányt is, akin körgallér volt, nyakában pedig kereszt. Szál egyenesen ült, és könyvet olvasott. Ránk nézett, és lesütötte a szemét. Olvas. A kamera berregése közepette. Kicsoda? Mii olvas? És mit gondol rólunk, kinek tart bennünket, vagyis Gutmant, aki felvette? Hát a festők a Via Margután? (Ott minden nyáron szabadtéri kiállításokat rendeznek — kiállíthat bárki, eladhat, vásárolhat...) Miről vitatkozik a kép mellett ez a három, világos ingű legény, meg az a rövid hajú nő üveggyöngysorral a nyakában, nyilván a kép alkotója? Amikor felvettük a hangot a filmhez, a meghívott olasz főiskolások igen élénk vitát rögtönöztek, de úgy szerettük volna tudni, hogy ott valóban miről vitatkoztak. A nőnek kissé zavart, valahogy mentegetőző volt az arckifejczése — a többiek nyilván szorongatták. Miért mentegetőzik? He gyan lehet megtudni? Hogyan lehet megtudni azt, miről töprengett el ez a prémgalléros, cipzáras zekét viselő legényke, aki a trattoria bejáratánál, a falhoz támaszkodik? Erről a témáról magában a filmben is megpróbáltam egy kicsit okoskodni, mint forgatókönyvíró és szövegmondó (magam vagyok a narrátor) — hátha esetleg a jövőjéről tűnődik? Az életben pedig talán egyszerűen azt fontolgatja, hová menjen, vagy egy lányt vár, vagy egyszerűen csak ott áll, a járókelőket nézegeti, és nem gondol semmire. Arckifejezése komor, elégedetlen. Miért? Nem tudom. És sohasem tudom meg. Pedig én már hozzászoktam ehhez a legényhez, ismerősöm, csaknem barátom lett. Volt a filmben még egy kis jelenet. Valahol a második rész elején. Ez valamiért mindenkinek különös örömet szerzett, bár semmi különleges nem akadt benne. Csupán egy utca, emberekkel teli járda. És egyszerre belecsöppen a kockába egy nő. Igen csinos, karcsú, és elegáns szürke ruhát visel. Határozott, köny- nyed léptekkel távolodik tőlünk, a mozivászon mélye felé, s közben energikusan lóbálja a re- tiküljét. Jobb kezében hosszú láncocskán lógó kulcscsomó, nyilván az autójáé. Ezt nem kevésbé energikusan forgatja, mint ahogy a re- tiküljét lóbálja. Csak a hátát látjuk. Egyszer sem fordul meg. Az arcát nem ismerjük. Bizonyára szép. Erre abból következtetek, hogy a vele szemközt jövő, fehér pulóveres legény hátrafordul, amikor elhaladt mellette. Hátrafordult, utánanézett, aztán tovább ment, felénk. És eltűnt. Ezzel megszakad a jelenet. Valamilyen szerzetes tűnik fel, könyvvel a kezében, fel alá lépdel, vár valakit vagy valamit. Ez a kurta kis jelenet a nővel meg a fiúval valamiért mindenkinek nagyon tetszett. A teremben valaki okvetlenül csettintett, és megjegyezte: „Úgy látszik, belevaló lehet“ — vagy valami effélét, s mindenki rint magam is nevettem, mindinkább bosszantott. Ug> Aha, beleestél? No, akkor sietsz annyira? Húszéves 1 ember, akármi vár is rá. Tö re forgolódott és forgolódot fordult és felénk jött, a sj dig, retiküljét és kulcsait 1 távolodott a tűsarkaival ... Április közepére a film e összeállítottuk, felvettük a tunk, kiigazítottunk minden ró pótlás és törlés maradt jában már nem akadt tenn gyet váltottam, hogy hazari utazás előtt engedélyt ké hogy megmutassam a flln Ö természetesen nyomban 1 kiírta nekünk a vetítőterme jómaga, sajnos, nem lehet csúztunk — a repülőtéri au kor indult, és ő attól tai nem végez a munkájával. Az elutazás napja rend; dóbb, mindenféle halaszthi folt, én meg ráadásul a Gt lottam egy gyermekkori t telen voltam beugŕfffj:. az első pohárka konyak ut másodikat, egy harmadikat vetítés kezdetéről elkéstem felé léptem be a terembe, voltak, a vásznon éppen H peregtek — a Colosseum, racalla-fürdő. Megnyugodta rokba. Minden ment a maga rí mot a Trastevere váltotta rok, udvarok, az igazi Rói kodó Via del Corso. A elégedetlen pillantást vet Tovasuhantunk az absztrak gutta házfalain. A világos ták a zavart festőnőt. Az i mint mindig. A megszokot bott helyen megjelent a tű nő. Határozottan, könnyű ismerős járással távolodol lóbálta, kulcsait forgatta, t megjelent a fehér pulóveri filkó most mindjárt háti tart. És vége. Felbukkan i vével. S a fiú valóban Ii úgy történt, mint Illet, me Úristen, hát ez meg mics hatott rám az a három k Ez a kis jelenet mindig Még a legény arcát sem tu csak megjelent *%nte ; pedig a jelenet v.^gíen De talán ugyanolyan rövid lehetséges. Nem lehetséges, fordult, a másodperc val megtorpant, mintha habo: utána indult, a szürke ruh csit tétovázott, de utána ii is meggyorsította . .. Lehunytam a szemem . . Már ott mentek egymás gettek. Még az is rémlett. Ezzel véget ért a kocka zetes. A film többi részét nei mentem a folyosóra. Rágy Hát ez micsoda? Halli heti megfeszített munka ei ség? Vagy valóban ennek rom konyaknak a müve? Amikor a teremben fel valamennyien beszélni ke őst minden erőmet latba vetem, hogy úgy meséljem el ezt a történetet, ahogyan volt. Okoskodás, el- vonatkozás és következtetés nélkül. Do- kumentumszerűen. A következtetéseket magának az olvasó nak kell levonnia. És a magyarázatot is neki kell megtalálnia. Én egyelőre nem találtam meg. Éppen ezért írom le. Most sem vagyok bizonyos benne, hogy helyesen cselekszem — isten tudja, mit fognak majd rólam beszélni —, mégis megírom. Hiszen végtére is tisztázni kell ezt a dolgot. Tehát okoskodás és elvonatkoztatás nélkül. Csak egyvalamit tételeznek fel. Tolsztoj valamikor azt mondta, neki nincs hatalma a hősein. Hogy azok gyakran saját belátásuk sze rint cselekednek, s magukkal ragadják őt. Ez nagyon érthető számomra, közel áll hozzám. Nos, ha a hősök... Különben, megálljunk! — máris okoskodni kezdtem. Térjünk rá a tényekre. Önök természetesen valamennyien emlékeznek arra a legendára, vagy talán igaz történetre, amely egy bizonyos kisfiúról szól, aki tízszer vagy tizenötször egymás után elment megnézni a „Csapajev“-et, mert titkon azt remélte, hogy ez a Csapajev mégiscsak felbukik és eljut a szemközti partra. Ezt a legendát rendszerint nemcsak a Csapajevet játszó Ba'.iocskin szinte valószínűtlen „életszerűségének“ bizonyítékául idézik, hanem, annak példájául is, milyen erővel hat a művészet az emberre, s hogy bizonyos kölcsönös kapcsolat van közöttük. Csapajev lenyűgözte a fiúcskát, s ő nem tudta, nem akarta elhinni, hogy kedvenc hőse elpusztult. Ez a megható és tanulságos történél (hiszen olyan időt is átjéltünk, amikor hőseinknek nem volt joguk meghalni) számomra most egészen különleges értelemre tett szert. A kisfiú — ebben teljesen bizonyos vagyok — egyáltalán nem annyira nevetséges. Hogy miért — ezt próbálom most megmagyarázni. Nem, nem is magyarázni, hanem talán inkább bogozgatni. De — akár így, akár úgy — erre szükség van. Nézzük hát a tényeket. 1965 márciusának végén vagy áprilisának elején, Ilja Gutmannal, a Központi Dokumentumfilm Stúdió rendezőjével egy film összeál lításán dolgoztam — később „38 perc Olaszországban“ címmel került a mozivásznakra. A film anyagát jórészt Gutman vette fel Olaszországban, mi pedig hozzáadtunk egyet s mást az olasz híradóból, így próbáltuk egységes egésszé gyúrni. Nehéz munka volt, főként nekem, tapasztalatlannak, de maga a munkafolyamat megmagyarázhatatlan örömet szerzett. Két-három héten át mindennap néhány órára, ismét érintkezésbe kerülhettem Olaszországgal — ez pedig nem is olyan kellemetlen. A vágás vége felé már betéve tudtam valamennyi filmkockát. Sőt mi több, mivel a darabot és egyes kockáit naponta több tucatszor láttam, mindinkább észrevettem olyasmit is, ami az első vetítések alkalmával valahogy el- siklott. Megengedhettem magamnak, hogy a második, a harmadik, a negyedik síkot figyeljem, elkalandozzam a premiérplántól. A vásznon temérdek ember tolongott — járókelők, naplopók, bámészkodók, üzletemberek, Könözsi István felvétele A Jjinden embernek voltak álmai. Wj A legtöbbet ifjúságunkban álmodtunk, amikor még nemigen volt egyéb dolgunk, mint álmod ni. ' Az első barátom Huck Finn volt. Ha nem tudnátok, kedveseim, hogy ki volt Huck Finn, néhány rövid szóval elmondom nektek. Huckleberry Finn — ez volt az igazi neve — iskolakerülő, dologta- lan, csavargó fiú volt, aki Amerika egy kis városkájában — a nagy folyam mentén —, intő példa voit. Az anyák azzal ijesztgették gyermekeiket, hogy rossz magaviselet esetén Huck Finné lesznek, rongyos, naplopó, verekedő Huck Finné. Huckot azonban nem vetették meg az ijesztgetett gyermekek, sőt minden gyermeknek az volt a vágya, hogy Huck Finn barátságával dicsekedhessen. Huck barátsága nem volt utolsó dolog. Hucknak mindiq voltak különböző kincset, amellyel más nem rendelkezett. Döglött macskája például akkor volt, amikor eszébe jutott. A macskát persze zsinegre lehetett kötni. Halászhorog is akadt. talpig rongyos kabátjában, nem beszélve a madártoliakról, ócska gom bókról és talált tárgyakról. Huck tehát gazdag volt. Vajon ki ne szeretne gazdag emberrel barátkozni. A Huck életmódja irgylésre méltó volt. Hucknak nem parancsolt senki iskolába nem járt, kószált kedve ; rint. Mindennap megfürdött a fo\ ban, és az erdő, a hegy barlangjai elhagyott házak és ócska keríté éjjel-nappal rendelkezésére állót Huck szabad ember volt, senki i gúnyolta cipőjéért, bár 1Aba ki szóit; szakadozott gúnyájč legi dagabb fiú is szívesen viseuc vo mert hisz a rongyos kabátban lászszerszám volt. Igazi dicsőségét azonban akkor te el, midőn rabságba került. Rei embert akartak belőle nevelni jó berek, akiknek egyéb dolguk sí mint másoknak magánügyeibe c kozni — mire Huck megszökött a
