Új Szó, 1973. július (26. évfolyam, 155-180. szám)

1973-07-01 / 26. szám, Vasárnapi Új Szó

Szlovákiában 1975-19 ňip^irezl® a szervizszolgálat Egyre növekvő életszínvona­lunk olyan fokot ért el, hogy ma már nálunk sem luxuscikk a személygépkocsi, hanem élet­szükségleti eszköz. Ezt a tényt szögezték le a CSKP XIV. kong­resszusának irányelvei is, ame­lyek többek között feladatul adták a népgazdaság irányítói­nak, hogy az életszínvonal to­vábbi növelése érdekében az 1971—1975 években 800 000 új személygépkocsit kell eladni Csehszlovákiában. Jelenleg az említett tervidőszaknak éppen a felénél tartunk és általában elmondhatjuk, hogy a hazai gyártmányú és külföldről beho­zott személygépkocsik eladásá­nak tervét teljesítettük. Lénye­ges lemaradás tapasztalható azonban a motorizmussal szoro­san összefüggő, sőt annak szer­ves részét képező szolgáltatá­sok, elsősorban a szervízháló­zat építésében. A problémák elsősorban a lassú és elégtelen beruházás­ban, az építő kapacitások hiá­nyában, a megfelelő szakembe­rek kis számában és nem utol­sósorban a pótalkatrészekkel való ellátás már-már krónikus­sá vált fogyatékosságaiban rej­lenek. A PROBLÉMÁK CSELEKVÉST SÜRGETNEK A motorizmus, ebben az eset­ben a magánautózás előrehala­dását akadályozó nehézségek orvoslására az SZSZK kormá­nya megvitatta és elfogadta a Szlovák Tervhivatal előterjesz­tését, amely részben rövidlejá­ratú, de távlati szempontból is határozott intézkedéseket foga­natosít a szlovákiai szervizszol­gálat jelentős minőségi és mennyiségi javítására. A hatá­rozat például kimondja, hogy Szlovákiában 1975-ig meg kell kétszerezni az eddigi szolgál­tató üzemek. javítóműhelyek számát, ezen belül a magán- motorizmust érintő szolgáltatá­sokat még ennél is gyorsabb ütemben kell növelni. Erre fő­leg azért van szükség, mert a szolgáltatások minőségét és fő­leg a határidők betartását te­kintve Szlovákia lemarad a cseh országrészekben tapasztalható állapottól, másrészt 1975-ig az ötéves terv első évéhez viszo­nyítva Szlovákiában egyharma- dával növekszik az újonnan el­adott személygépkocsik száma. ÜJ, KORSZERŰ JAVÍTÓMŰHE­LYEK ÉPÜLNEK Szlovákia területén jelenleg 129 autóműhely áll a személy- gépkocsik karbantartására, ja­vítására. Az ott dolgozó szak­emberek száma 2973. Ebbe nincs (és nem is lehet) beszá­mítva az iparengedéllyel mű­ködő kis számú magánműhely, de főleg az engedély nélküli, „fuser-műhelyek“ száma. Az elfogadott terv alapján 1975-ig Szlovákia 38 járásában, s főleg a járás székhelyein, meglehetősen arányos elosztás­ban növekszik az újonnan léte­sített, korszerű Javító- és szer­vizszolgáltató üzemek száma; éspedig az eddigiekkel együtt 333 lesz, amelyekben közel 10 000 szakmunkás, szerelő, kar­bantartó lesz. Bratislava, Koši­ce és még néhány központi fek­vésű város szervizszolgáltatása még ennél is jobban kiépül. Ezek a számadatok természete­sen nem ölelik fel a tehergép­kocsik, autóbuszok és más gép­járművek szervizszolgálata szükségletének helyzetét, ter­vét. A jelentés ezt külön tár­gyalja. TÖBB ALKATRÉSZT GYÁRTUNK ÉS IMPORTÁLUNK Szinte felesleges ismételni, hogy motorizmusunk egyik leg­fájóbb pontja a hiányos, rend- szertelen pótalkatrész-ellátás. Sok gépkocsi-tulajdonos ugyanis szívesen elkerülné a javítómű­helyeket, ha az elárusító üze­mekben mindenkor megkapná a sok esetben csak filléres, de nélkülözhetetlen alkatrészt, és saját erőből, esetleg baráti se­gítséggel megoldaná problémá­ját. Ezzel szemben gyakran ép­pen kisebb-nagyobb alkatrész- hiány miatt kénytelen féltve őrzött gépkocsiját a javítómű­hely udvarára kárhoztatni és kezdődik a kálvária ... A jelentés határozatban kö telezi az illetékes bel- és kül­kereskedelmi vállalatokat, hogy mind a hazai gyármányú, de elsősorban a külföldről beho­zott személygépkocsik számára 1975-ig fokozatosan oldják meg a teljes pótalkatrész-szükség letet. így például a terv sze­rint a Szovjetunióból 1975-ben az idei évhez viszonyítva 25 százalékkal növeljük a pótal­katrészek behozatali volumen- jét. A BENZINÜL SEM TÉTLENKE DIK A motorizmus fontos részét képezi a megfelelő üzemanyag­ellátás hálózata is. Ezt egyéb­ként nemzetközi előírások is rögzítik az egyes útszakaszok minőségi elbírálásánál. Hazánk­ban az üzemanyagellátás mo­nopolhelyzete a BENZINÜL nemzeti vállalaté. A jelentés megállapítja, hogy ezen a téren is alapos a lemaradás, arról nem is beszélve, hogy ezek a benzinkutak komplex-szolgála­tot nem biztosítanak (kocsimo­sás, olajcsere, kisebb alkatré szék árúsítása stb), jóllehet napjainkban ez is egyre gyako­ribb igényként lép fel. A terv szerint Szlovákiában a jelenlegi 292 benzinkút helyett 1975-ben 324 lesz, a legtöbbjük az emlí­tett legszükségesebb szolgálta­tások biztosításával. A felvázolt helyzet és a kö­zeli, de főleg a távlati tervek derűlátásra adnak okot. Remél­jük, a motorizmus örömeit oly gyakran megkeserítő szubjek­tív és objektív nehézségek a jövőben egyre kevésbé adnak okot a bosszúságra. TÖTH GÉZA ■■■ Biztonsági ausnval a japánok is kísérleteznek. Nemrégen mutatták be a Nissan ESV legújabb típust. RALLYE KIVITELEZÉSBEN IS? A Fiat 126 p sorozatgyártá­sának előkészítésével kapcso­latban egyre gyakortabban jel­vetődik a kérdés, vajon meg­jelenik-e a kocsi az autóverse­nyeken is. A lengyel szakembe­rek ezt a lehetőséget nem zár­ják ki, így számíthatunk rá, hogy az új kiskocsi hasonló si­kerek előtt áll, mint a Fiat 125 p. Ho<tv kellemes élményekről mesélhessünk ... Gyakran találkozniuk olyan gépkocsivezetővel, aki többek között azzal is eldicsekszik, hogy mi­lyen kitartó ő s hány száz — sőt több mint ezer — kilométert tett már meg „egy szuszra“ Va­lóban szép teljesítmény — hivatásos versenyző sem szégyenkezhétne érte —, ha valaki folyto­nos vezetéssel érkezik a bolgár tengerpartra, vagy onnan vissza de az ilyen teljesítményre csupán csak azért bólinthatunk elismerően, mert a mesélő mindezzel eldicsekedhetett. Ilyen „ki­tartó“ szándékkal sokan útnak indultak már, de nem értek célba, s ha életben maradtak, ak­kor csupán annyit tudnak „mesélni“ hogy „az árokban tértem észhez“, esetleg „semmire sem emlékszem, nem is tudom, hogyan történhetett“ Pedig egyszerű az egész, — a hosszú út fárasz­tó, elegendő egy másodpercnyi szundítás a volán mögött, és sokszor az örök nyugalmat jelenti.. A kérdéssel kapcsolatban a közlekedési sza­bályzat 3. paragrafusának 2. bekezdésében a kö­vetkezőiket olvashatjuk: „A járművezetőnek nem szabad járművét vezetnie, ha járművezetői ké pessége, különösen szeszes ital, orvosságok fo­gyasztása után kimerültség, rosszullét, sérülés vagy betegség következtében csökkent“ Az említett szabály mindenkire érvényes, sajnos, nem mindenki tartja meg — más szóval: sokan tudatosan vállalják a fáradtság, a kimerültség lehető tragikus következményeinek a veszélyét. Bizonyítja ezt az a tény is, hogy fáradtságból kifolyólag évente több mint ezer autóbaleset tör­ténik, az esetek többsége a volán mögötti elszúr» - dítás következménye. íme néhány figyelmeztető példa: Prágából egy család pénteken 18.00 órakor üdülésre indult a Német Demokratikus Köztársa­ságba. A gépkocsivezető másnap reggel, egyenes útszakaszon áthaladt az úttest bal oldali, szem­bejövő forgalmi sávjába, s mintegy 33 méter megtétele után frontálisan egy fának ütközött. A baleset időpontjában az úton nem volt semmi­lyen forgalom. A balesetet — melynek következ­tében a feleség és a kiskorú gyermek életét vesztette — az egész éjszakai vezetésből eredő fáradtság, kimerültség okozta. A kimerültséghez továbbá nagyban hozzájárult az is, hogy az uta­zásra való felkészülést a gépkocsivezető férj az utolsó órákra halasztotta, így már bizonyos „fá­radtsággal“ indult útnak. Kimondottan felelőtlenségre vall a következő eset: Pénteken 21.00 órakor indult vállalati üdü­lésre egy észak-csehországi üzem negyven dol­gozója — autóbusszal a bolgár tengerpartra. Másnap 20.00 óra Ikörül a folytonos utazás követ­keztében az autóbusz valamennyi utasa elaludt — Románia területén — s a kimerültségtől el­szundított az autóbusz vezetője is. Az autóbusz lefutott az úttestről és felborult. A baleset kö­vetkeztében nyolc utas súlyosan megsérült. Hangsúlyoznunk sem kell, hogy az ilyen jelle­gű baleseteik elkerülhetők. Csupán önfegyelemre, vagyis arna van szükség, hogy fáradtan, kimerül­tén ne vezessünk — hosszabb utazás esetén tart­sunk hosszabb pihenőket, aludjuk ki magunkat. Hogy aztán hazatérve az üdülés kellemes élmé­nyeiről mesélhessünk ... (ks) I!. Régebben a motor beindítása jelentette a legtöbb gondot. A 20—30 év előtti autós könyvek még nagy teret szenteltek a motor téli-nyári Indítására. Általában a rendbentartott, az előírt értékekre beállított motor, legyen 2 vagy négyütemű, egy gombnyomásra Indul. Ez vonatkozik a Wartburg motorjára is. A kocsihoz mellékelt „Kezelési könyv“-ben találunk taná­csokat a motor indításához, de feltétlenül szükséges, hogy megismerjük a szeszélyét, mert ilyen is van. Régebben volt egy 900-as Wartburgom és a téli indítása pnntos menetrend alapján történt, sőt — 5 fok alatt megkívánta tiszta benzin bespricc elését az egyik hengerbe. A gyakorlat azt bizonyítja, hogyha rendben van a gyújtás és mindent az előírás szerint állítottak be, akkor nem jelent gondot az indítás. Feltétlenül vegyük igénybe a műszeres beállítást, mert az elektronikus készülék ernyőjén az elektromos jelek sok min­denre adnak választ. Feltétlenül ajánlom, hogy röviddel az új kocsi átvétele után méressük meg hengerenként a motor kompresszióját, természetesen üzemmeleg állapotban. Az ada­tokat tegyük el, mert a 10 ezer km út után végzett ellenőrző vizsgálatoknál így tudunk következtetni a motor mindenkori állapotára. Szeretnék néhány szót szólni a fordulatmérőről. Egyre több kocsiban található elektronikus motorfordulatmérő, amit gyá- i ilag építenek be, mint pl. a Skoda, a VÁZ 2103-as típusokba. Több szocialista ország műszergyára, pl. az NDK-beli beierfeldi" üzem készít kétütemű motorokhoz, így a Wartbu- - 353-ashoz is alkalmas műszert. Nem drága, 63 Márka és 1 év alatt ki­fizetődik a használata. Alkalmazása sok előnnyel jár. Házilag könnyen beállítható az üresjárati fordulatszám. A műszermu­tató rezgéséből — ha az üresjáratban erősen vibrál — követ keztetni tudunk a motor mindenkori állapotára, elsősorban az elektromos gyújtás működésére. A fordulatmérő segítségével a motor azon az optim ális for­dulatszámon járatható, ahol a legkisebb teljesítményt nyújtja A motor fogyasztása legkisebb a maximális forgatónyomaték alatti fordulatszámnál, ez a IV. fokozatban 60—80 km/ó se­bességnél következik be, ami 2200—2800-as percenkénti fordu­latszámnak felel meg. A 8 liter alatti fogyasztás 90 kilométer óránál (3300 n/p) felugrik 8,5 literre, 110 km/ó-nál (3800 n/p) 11 literre, 130 km/ó-nál már 14 liter fölé (4600 n/p) emelke­dik. A motor-fordulatmérőnél színes vonallal megjelöljük a legkisebb fogyasztás, a legnagyobb forgatónyomaték és a leg­nagyobb teljesítmény pontját. Igaz, hogy gyakrabban kj.ll visz- szakapcsolni, de kíméljük a motort és lényegesen kisebb a fo­gyasztás. A még legrutinosabb vezető sem tud hallás útján kü­lönbséget tenni, hogy adott pillanatban milyen fordulatszámon pörög a motor. A téli indításról még csak annyit, hogy a telet mindig új gyertyával kezdjük, ellenőrizzük le a megszakító érintkezőit és a gyertyapipákon a zavarszűrő ellenállást. (Jó állapotban 5 K Ohm -I—• 10%). Általában tartsuk meg a „Kezelési könyv“ iránymutatását, kiegészítve a saját tapasztalatainkkal. Vigyázzunk, csak teljesen visszatolt „szívatóvaP közlekedjünk és ne vigyük túlzásba a motor melegítését. Télen is 30 mp-et járjon a motor teljesen kihúzott szívatóval, utána toljuk visz- sza és induljunk el. Az első 500 méter után, ha teljesen visz- szatoljuk a szívatót a motor már nem fullad le. Nagyon le­hűlt motornál bevált gyorsindítási mód: a 3 gyertyát lehető­leg zártlapú elektromos melegítőn 100 fok fölé melegítjük, ronggyal megfogva becsavarjuk, kulccsal meghúzzuk és azon­nal indítunk. Biztos, hogy elindul a motor. Csak el ne feled­kezzünk megfelelően meghúzni a gyertyákat. Talán sokan nem tudják, hogy 1971 végén a 0624 997-es motorszámtól a 18-as gyertyák helyett rátértek a 14-es méretűekre, de maradt a 240-es hőérték. TAMÁS GYÖRGY 0 10 20 30 <10 50 tO 10 «0 90 100 110 120 130 Kft A függőleges számsor a 100 km-re eső fogyasztást mutatja a km/ó sebességnek megfelelőe n. A függőleges számsor a motorfordulatszámot jelzi, feltün­tetve a maximális teljesítményt (. — .J és a maximális for- gatónyomatékot (— —). A vízszintes számsor a km/ó-t iel- zl, a vastag vonal pedig az egyes sebességfokozatok elhelyez­kedése.- LIT./ 100 KM ■

Next

/
Thumbnails
Contents