Új Szó, 1973. június (26. évfolyam, 129-154. szám)
1973-06-10 / 23. szám, Vasárnapi Új Szó
AZ ANTIKOMMUNIZMUS METAMORFOZISAI A z utóbbi időben a nemzetközi kapcsolatokat a feszültség enyhülése, a különböző társadalmi rendszerű országok békés együttélése jellemzi. Az összes világrész dolgozói és békeszerető lakosai támogatják az SZKP XXIV. kongresszusán kitűzött békeprogramot. A program következetes megvalósítása, a Szovjetunió és a testvéri szocialista országok aktív külpolitikai tevékenysége egyre kedvezőbb hatást gyakorol a nemzetközi helyzet rendezésére. Az imperialisták tudatosítják a szocialista szolidaritás erejét és ezért mindéin politikai, gazdasági és ideológiai eszközt megragadnak a szocialista közösség egységének megbontására és a világ haladó erőinek feloszlatására. A konveraenció elmélete A feszültség enyhülését, a különböző társadalmi rendszerű országok közti gazdasági, tudományosműszaki és kereskedelmi együttműködés bővítését sok imperialista politikus és ideológus alkalmas eszköznek tekinti az olyan törekvések aktivizálására, hogy ideológiaiing behatoljanak a szocialista országokba és belülről lazítsák fel erejét. Ideológiai fegyvertárukból újból és újból előveszik azokat az elméleteket és koncepciókat, amelyeket látszólag már a 60-as évek végén eltemettek. Ennek példája a kon- vergenció és a deideologizálás újbóli propagálása, így például az a gondolat, hogy a műszaki fejlődésnek mindenütt egyforma szociális következményei vannak, és hogy ez a fejlődés a kapitalizmus és a szocializmus közeledéséhez vezet, alapul szolgál a Massachussetti Technológiai Intézet kutatócsoportjának munkájához. Meg kell említenünk, hogy a konvergenció elmélete már a 60-as évek elején keletkezett a tudományos-műszaki forradalom fejlesztésével kapcsolatos különböző spekulációk alapján. Amint az elmélet hívei állították, a gyárkémények egyformán füstölnek Harkovban és Detroitban, a műszaki-gazdasági folyamatok egyformák a kapitalizmusban és a szocializmusban, és ezért az ipari társadalom fejlődése fokozatosan megszünteti az osztályellentéteket, a proletárok és a kapitalisták osztálya megszűnik, a kapitalizmus és a szocializmus közti ideológiai és politikai harc befejeződik, és e két rendszer fokozatosan egységes ipari társadalommá változik. A konvergenció hirdetőinek az a,fő törekvésük, hogy meggyőzzék a tömegeket: a tudományos-műszaki forradalom megszünteti a szociális forradalom és az osztályharc szükségességét. A konvergenció koncepciója meghamisítja a társadalmi fejlődés igazi jellegét. Figyelmen kívül hagyja azt a cáfolhatatlan tényt, hogy a termelőerők nem légüres térben, hanem történelmileg meghatározott társadalmi rendszerben fejlődnek, amely a társadalmi kapcsolatok bizonyos rendszerén alapszik. A termelőerők fejlettségi foka önmagában nem magyarázza meg, hogy a történelmi fejlődés folyamán miért változik meg a társadalmi rendszer. Erre csak a termelés módjára vonatkozó marxista tanítás ad magyarázatot, mely szerint a termelési mód a termelőerők és a termelési viszonyok dialektikus egysége. A tudományos-műszaki forradalom fejlesztése a valóságban a termelés társadalmi jellegének elmélyítéséhez vezet" és világviszonylatban az anyagi feltételek előkészítését jelenti a szocializmushoz. Ez megerősíti a kommunistáknak azt a következtetését, hogy a mi korszakunk a kapitalizmusból a szocializmusba való átmenet korszaka. A konvergenció elméletének szerzői elvetik a forradalmi marxizmusnak ezt a tézisét. Elkendőzik a tulajdonképpeni céljukat — a szocialista országok ideológiai lefegyverzését — és a mai társadalmi fejlődési folyamatot nem úgy magyarázzák, mint a kapitalizmusnak a szocializmussal való helyettesítését, hanem mind a kettő egyesítését az indusztriális világban. A konvergenció elméletének propagátorai szerint a szocialista országoknak le kell mondaniuk a szocialista integrációra kifejtett törekvésűikről, s figyelmüket a kapitalizmushoz való közeledésre, illetve a vele való egyetértésre kell fordítaniuk. A békés együttélés elvének fokozottabb nemzetközi támogatásával párhuzamosan egyre gyakrabban merülnek fel olyan hangok, hogy ez az elv a szocializmus és a kapitalizmus közti osztályharc valamennyi formájának elvetését jelenti, és a békés együttélést az ideológia területére is ki kell terjeszteni. Sok nyugati politikus és ideológus egyenesen azzal a követeléssel lép fel, hogy a szocialista országok egyezzenek bele — a békés együttélés elveinek teljes érvényesítése érdekében — az úgynevezett deideológizálásba, vagyis mondjanak le arról, hogy politikájukban a marxista—leninista ideológiát érvényesítsék. így például Walter Lacke, a londoni modern történelmi intézet igazgatója a New York Times Magazinban közölt cikkében azt állítja, hogy az igazi békés együttélés előzetes feltétele a „szovjet ideológiai lanyhulás“. Egyúttal azt a követelményt hangsúlyozza, hogy az ideológiai tényezők bizonyos idő múltán egyre kevésbé tükröződjenek vissza a szovjet külpolitikában. Hasonló követelményeket támaszt a Nyugat a kelet-európai szocialista országokkal szemben is, amelyeknek különböző előnyöket ígér az ideológiák békés együttélésével való egyetértésért, majd később az ideológiai konvergencióért. A nyugati stratégák mellékutakat keresnek Egyes nyugati stratégák tudatosítják annak a reménynek az irrealitását, hogy a szocialista országok beleegyeznének az ilyen konvergencióba és mellékutakat keresnek a szocialista országokba való ideológiai behatolás érdekében, és ezen a téren nagy reményeket fűznek a Kelet és Nyugat között kibontakozó kereskedelmi, gazdasági, kulturális, társadalmi, turista és más kapcsolatokhoz. Ez nem jelent új taktikai irányvonalat. Ez a gondolat fontos része volt a hídépítés politikájának, amelyet a 60-as években propagáltak a szocialista országok ellen. J. Fulbright amerikai szenátor annak idején nyíltan kijelentette: „A kereskedelem, a diplomácia és a csere ügyes kihasználása a kultúra és az iskolaügy terén sokkal többet hozhat Kelet-Európa felszabadítása érdekében, mint azok a hősi, de üres szavak, amelyek a vasfüggöny eltávolításával kapcsolatban hangzottak el.“ A szocialista o'rszágok saját tapasztalataik alapján győződtek meg arról, hogy az imperializmus gyakran bújtogató célokra, a szocialistaellenes burzsoá eszmék és nézetek terjesztésére akarja felhasználni a kulturális, a turista- és más kapcsolatokat. Ma, amikor a feszültség enyhülése és az együttműködés kibővítése következtében szemlátomást fejlődnek ezek a kapcsolatok, arra kell törekednünk, hogy megtisztítsuk őket a bújtogató szándéktól, a lélektani háború módszereitől, és hogy e kapcsolatokkal ösz- szefüggésben tiszteletben tartsák minden ország szuverenitását, törvényeit és szokásait úgy, hogy ezek a nemzetek szellemi gazdagságának növelését, a kölcsönös bizalom megszilárdítását, a békés együttélés gondolatának terjesztését szolgálják. Sajnos, Nyugaton nem mindenki ért egyet a szocialista országok nézetével. Ezt bizonyítják az arra szóló felhívások, hogy a békés együttélést kommu- nistaellenes célokba, a szocializmus erróziójára használják fel az ideológiai politikai eszközök segítségével. Franz Jozef Strauss, a nyugatnémet revansis- ták vezére cinikusan jelentette ki, hogy „Nyugatnak az együttélésben és a feszültség enyhülésében politikai fegyvert kell látnia, amelynek segítségével bévülről mérhet csapást a kommunizmusra.“ jellemző, hogy a deideologizálás, a konvergenció és a propagandaháború beszüntetésének hangoztatása ellenére a Nyugat nemhogy befejezte volna, hanem még fokozta ideológiai propaganda-diverzióját a szocialista országok ellen. Ezt bizonyítja többek között az a tény is, hogy a közvélemény tiltakozása ellenére az amerikai kormány 1972-ben határozatot fogadott el, a Szabadság és a Szabad Európa rádióállomások — a szocializmusellenes pszichológiai háború fontos központjainak — anyagi támogatására. Mindez azt bizonyítja, hogy a nemzetközi feszültség enyhülése ellenére sem csökkent a szocializmus és a kapitalizmus ideológiai harcának jelentősége, és a burzsoá ideológia határozott elutasításának, az imperializmus pozíciói elleni támadásnak és a szocialista közösség egysége megszilárdításának szerepe továbbra is időszerű minden szocialista ország számára. A szocializmus erőinek növekedése A történelmi tapasztalatok azt bizonyítják, hogy a szocialista országok az anyagi és szellemi élet valamennyi területén óriási haladást értek el, és éppen a sokoldalú együttműködésnek, az egységnek, a marxista—leninista ideológiához való hűségnek köszönhetően a szocializmus a világfejlődés döntő erejévé vált. „A szocializmus a békés élet 25 évét és a szocialista országok közössége keretében szilárd, nemzetközi pozíciót biztosított népünknek" — jelentette ki Gustáv Husák elvtárs a prágai dolgozók nagygyűlésén, a Februári Győzelem 25. évfordulója alkalmából. „Csakis a kapitalista uralom alól felszabadult nép érhetett el ilyen eredményeket. Országunkban aránylag rövid idő óta fejlesztjük a szocializmus előnyeit és távlatait. E feladatok újdonsága és bonyolultsága ellenére a párt helyes politikája, a dolgozók millióinak áldozatkész, lelkes munkája érdemeként nemzeteink történelmében páratlan eredményeket értünk el, amelyek összehasonlíthatatlanul felülmúlnak mindent, amit a burzsoázia elért“ A KGST-országok a világ egyik legerősebb és leggyorsabban fejlődő gazdasági területét alkotják. Ma a KGST-országok lakossága az emberiség egytize- Öét jelenti, de már ma a világ nemzeti jövedelmének 27 százalékát és a világ ipari termelésének 34 százalékát ezek az országok biztosítják. A KGSTországok ipari termelése 1972-ben csaknem nyolcszorosa volt az 1950. évi színvonalnak, míg a fejlett kapitalista országokban csak háromszorosára növekedett. A KGST-országok fejlett gazdasági együttműködése lehetővé tette, hogy a szocialista munka- megosztásban minőségileg új szakaszba lépjünk, jóváhagyhassuk a szocialista gazdasági integráció komplex programját, amely az új, hatékonyabb kapcsolatok alapját képezi. A szocialista közösség növekvő hatásának fontos tényezője az az ideológiai-politikai egység, aminek alapja a közös osztálycélok, a marxista—leninista ideológia, a proletár internacionalizmus megingathatatlan elvei, a békéért és a nemzetek biztonságáért folytatott közös harc. Ennek az egységnek elválaszthatatlan része a szocialista országok egybehangolt külpolitikai irányvonala, amely szavatolja az imperializmus agresszív törekvése és ideológiai-politikai diverziója elleni harcot. A szocialista országok külpolitikai irányvonalának egysége arra kényszerítette az imperializmust, hogy elismerje a mai élet politikai realitását, elsősorban a szocializmus keleteurópai győzelmét, valamint a háború utáni európai határok megváltoztathatatlanságát. A szocialista országok egységes irányvonala biztosította a békés együttélés elveinek megszilárdításáért, a nemzetközi feszültség enyhítéséért folytatott harc sikerét. 1973 elejét a hős vietnami nép igazságos ügyének nagy győzelme, a világ legveszélyesebb háborús gócpontjának felszámolása jellemezte. Mint ismeretes a vietnami háború befejezéséért folytatott harc volt az SZKP XXIV. kongresszusa békeprogramjának legfontosabb pontja és a Szovjetunió a testvéri szocialista országokkal együtt éveken keresztül aktív politikai, katonai és diplomáciai segítséget nyújtott vietnami barátainknak az amerikai imperializmus elleni harcában. A Szovjetunió és a többi szocialista ország nemzetei ma a vietnami néppel együtt örülnek, mivel ez a győzelem közös győzelmük, az internacionalizmus győzelme. A vietnami béke kivívása új lehetőségeket nyújt a feszültség enyhítése folyamatának elmélyítésére, a nemzetközi biztonság megszilárdítására. E lehetőségek megvalósításához a szocialista közösség egysége és kölcsönös segítsége szükséges. „A tartós béke elérésére kifejtett törekvésben döntő jelentőséget tulajdonítunk az egység további elmélyítésének — jelentette ki L. I. Brezsnyev elvtárs a Kremlben, a vietnami vezetők tiszteletére adott fogadáson. Fontos volt az egység tegnap a vietnami háború idején, de ugyanolyan fontos ma Is, amikor meg kell szilárdítanunk a kivívott békét és tovább kell haladnunk a nemzetek vágyai megvalósításának útján.“ A történelmi tapasztalatok egyúttal megerősítik, hogy • mindennemű „baloldali“ vagy „jobboldali“ elhajlás a szocialista országok irányvonalától törvényszerűen a szocializmus vívmányainak elvesztéséhez vezet, fékezi a gazdasági fejlődést, s aláássa az új társadalom ideológiai alapjait, nacionalizmust és revizionizmust idéz elő. Az imperializmus ezt nagyon jól tudja. Éppen ezért minden lehetőséget ki akar használni a szocializmus belülről történő fellazítására, a szocialista közösség egységének megbontására. Meg kell állapítanunk, hogy az imperializmusnak a szocialista rendszer gyengítésére irányuló taktikáját objektíve támogatja a mai pekingi vezetőség egységbontó, soviniszta politikája. A Kínai Népköz- társaság példája szemléletesen mutatja, milyen következményekkel jár az eltérés az osztályszemponttól, a marxista—leninista Ideológiától, a szocialista országok egységes irányvonalától. A kínai vezetők hozzáállását a nagy nemzetközi problémákhoz ma az a törekvés határozza meg, hogy a lehető legnagyobb kárt okozzák a Szovjetuniónak és a szocialista közösség többi országának. Látszólag ellentmondásos, de részletes tanulmányozás alapján megállapíthatjuk, hogy az imperialista stratégák és a pekingi egységbontók céljai lényegében azonosak. A szocialista világrendszer egységének aláásására törekednek, arra, hogy a nerň- zetközi problémák osztályszempontú megítélését technokrata vagy nacionalista, de végeredményben antikommunista és szovjetellenes álláspont helyettesítse. Az egész nemzetközi élet magvát továbbra is a szocializmus és a kapitalizmus közti osztályharc képezi a gazdaság, a politika és természetesen az ideológia területén is. Amint Brezsnyev elvtárs a Szovjetunió megalakulása 50. évfordulója alkalmából megállapította „ez nem is lehet másként, mert a szocializmus és a kapitalizmus világnézete és osztálycéljai ellentmondásosak és összeegyezhetetlenek.“ Arra törekszünk, hogy ezt a történelmi szempontból szükségszerű harcot olyan mederben folytassuk, ahol nem keletkezhetnek háborús, veszélyes konfliktusok és fegyverkezési láz. E cél eléréséhez vezető egyetlen reális út a szocialista közösség együttműködésének megszilárdítása, melynek jelentősége a mai viszonyok között egyre növekszik. A szocialista országok testvéri felzárkózottsága biztosítja a szocialista és kommunista társadalom építését, a béke megvédését valamennyi nemzet érdekeinek megfelelően. G. HROMUSIN J. KASLEV ©
