Új Szó, 1973. június (26. évfolyam, 129-154. szám)
1973-06-14 / 140. szám, csütörtök
BESZÉLGETÉS A KELET-SZLOVÁKIAI VASMŰ VÁLLALATI IGAZGATÓJÁVAL Napirenden az új bérrendszer A közel huszonegyezer embert foglalkoztató Kelet-szlovákiai Vasműben — ahol évről évre jobb termelési és, gazdasági eredményeket érnek el — igen nagy gondot fordítanak a munka- és a bérrendszer racionalizálására. A közelmúltban vállalati aktívaértekezleten foglalkoztak a tökéletesített bérrendszer jelentőségével, a termelés komplex racionalizálásának további tökéletesítésével az anyagi érdekeltség hatékonyabb érvényesítése útján. Ezen az értekezleten részt vett Michal ŠTANCEĽ, a szövetségi kormány munkaügyi és népjó léti minisztere is. A Kelet-szlovákiai Vasmű vállalati igazgatójától, Michal HANKO mérnöktől arra kértünk választ, milyen intézkedéseket tettek eddig az új bérrendszer érvényesítése érdekében? — Előrebocsátom — válaszolt az igazgató —, hogy pártunknak a CSKP XIV. kongresszusa határozataiban megformált gazdasági programja feltételezi a gazdasági fejlődés intenzív tényezőinek teljes kihatását, ezek céltudatos fel- használását a szocialista építés igényes feladatainak teljesítésére. Ez a program a termelőerők és eszközök széles körű mozgósításának szükségességét, az egyéni anyagi érdekeltség jelentőségét is hangsúlyozza, s új feltételek között határozza meg a bérrendszer tökéletesítésének feladatát. Ennek teljesítése körültekintő és igen alapos előkészületet igényel. Az első lépéseket ebben az irányban már mi is megtettük, a Vasműben kidolgoztuk, s az illetékes politikai és társadalmi szervek bevonásával megtárgyaltuk, jóváhagytuk a komplex politikai-szervezési intézkedések tervezetét az előkészületi munkálatok első időszakára. A legkülönbözőbb fórumokon ismerkednek dolgozóink a munka racionalizálása s a tökéletesített bérrendszer bevezetésének előkészületeivel. — Mit várnak az új intézkedésektől, konkrétan a Vasműben? — Kezdettől fogva tudatában voltunk annak, hogy ezek az új gazdasági intézkedések már az előkészületek Időszakában bevezetésük helyessége mellett bizonyítanak. A vállalatunkban végzett termelőmunkát egyébként az ötéves terv egész időszakában mind a termelés, mind a gazdaságosság és a munkatermelékenység terén, magas növekedés jellemzi. Az 1973-as és 1974 es években — amikor sor kerül az új bérrendszer érvényesítésére — tervezzük az árutermelés 24.9 és a munkatermelékenység 16,5 százalékkal történő növekedését. Természetesen, a tervbe vett gazdasági eredmények elérése érdekében vállalati programunkban egész sor olyan intézkedés szerepel, melyek megvalósítását el is kezdtük. Például az öntés és az olvasztás folyamatának meggyorsításával az acélmű termelési kapacitását 2,75 millió tonnára növeltük, s ezáltal sikerült eltávolítani termelésünk legkorláto- zóbb tényezőjét. Vállalati programunk alapvető feladatai közé tartozik az idei tennivalók sikeres teljesítése. Az idei tervteljesítés legnagyobb örömünkre nálunk sikeresnek mondható annak ellenére, hogy az árutermelés területén 12,6 százalékkal, a nyereség szakaszán 44,2 százalékkal magasabb, az anyagi kiadások csökkentésében 2,5 s a munkatermelékenység fokozásában 8,1 százalékkal megnövekedett feladatot kell teljesítenünk. A munka racionalizálása és az új bérrendszer előkészületeivel kapcsolatosan már az idei terv összeállításának időszakában 45 millió korona értékkel magasabb feladatot vállaltunk az árutermelésben. Tartalékaink céltudatos kihasználásával, a komplex szocialista racionalizáció, s nemkülönben dolgozóink kezdeményezésének fejlesztésével már most megteremtettük a feltételeket a felemelt évi termelési terv több mint 20 millió koronával történő túlszárnyalására, és az anyagi költségek legalább 8 millió korona értékű csökkentésére. Bizuuk az új gazdasági intézkedések gyümölcsöző kihatásában, amiről már eddigi eredményeink is cáfolhatatla- nul meggyőztek bennünket. (kulik) ÚJ LENDÜLETTEL Gép- és traktorállomásaink ez idén ünnepük fennállásuk 25. évfordulóját. Az eltelt negyedszázad rohanó éveiben hatékony segítséget nyújtottak a falu szocialista építésében és az ipari szinten termelő mező- gazdasági üzemek kialakításában. — A Rimavská Sobota-i (rimaszombati] Gép- és Traktorállomás — tájékoztatott Ján Vaclaoik igazgató, — hagyományaihoz híven most is jelentős segítséget nyújt a szövetkezeteknek. Ezt bizonyítják a 2230 hektár gabona aratására és 2145 hektár szalma betakarítására kötött szerződések is. Váciavík elvtárs ezután azt is elmondotta, hogy a traktorállomás 22 kombájnját és 23 szalmaprését kellő gondossággal készítették elő az aratásra. Akár már holnap is megkezdhetnék a munkát, mert a legapróbb javításokat is kifogástalanul elvégezték a betakarításhoz szükséges gépeken. Azt, hogy miben mérhető le jelenleg a traktorállomás segítsége, Polony Viliam, a gtá termelési részlegének vezetője így foglalta össze: — Mezőgazdasági termelési feladataink között fontos heTÖBBET, 10BBAN, OLCSÓBBAN A kelet-szlovákiai kerületben az 1971—1972-es években további 63 ezer hektár mezőgazdasági földterület került közös megművelés alá. Űj egységes földművesszövetkezetek keletkeztek Vechecen, Orlovban, Vyšné Ružbachyn, Nová Ľubov- ňán stb. A termőterület egy része a már meglevő mezőgazdasági nagyüzemekhez került, aminek következtében a keletszlovákiai kerületben összesen 83 mezőgazdasági vállalat földterülete nagyobbodott meg. Politikai szempontból nagyon pozitív jelenség, hogy az egyénileg gazdálkodó földművesek kezdeményezően jelentkeznek a közös gazdaságokba. A feladatok teljesítése az új és a lényegesen bővített mező- gazdasági üzemekben nagy erőfeszítést és körültekintő munkaszervezést kívánt mind maguktól a mezőgazdasági vállalatoktól, mind a járási irányító szervektől. Az új szövetkezetek elért eredményei már a közös gazdálkodás első évében meggyőzően bizonyították a szocialista nagyüzemi termelés előnyösségét. A vranovi járásban levő Ve- checi Efsz tagjai például az őszi búzából 25, a tavaszi árpából 32, a burgonyából 170 mázsás hektárhozamot értek el. A szintén új Vranov-Hencovs- ká-i Élsz a tavalyi termésből 340 tonna gabonát adott az állami alapokba, míg az egyéni gazdálkodás idején ez a község legfeljebb 30—40 mázsa gabonát értékesített az állami felvásárlás keretében. 1965-ben a humennéi járási pártbizottság kezdeményezésére javaslatot dolgoztak ki egy erdő-mezőgazdasági üzem létesítésére Medzilaborcén. A jó tapasztalatok után tavaly a Dukla alatti uliči körzetben újabb erdő-mezőgazdasági üzemet létesítettek. Az év elején az Állami Erdők košicei vállalatának átszervezésével kapcsolatban a Medzilaborcei Erdő-Mezőgazdasági Üzemet — volt egyénileg gazdálkodók földterületeivel kiegészítve — az újonnan létesített Stropkovi Erdő-Mezőgazdasági Üzemhez csatolták. Hasonlóan bővült az Uliči Erdő-Mezőgazdasági Üzem földterülete 12 község egyénileg gazdálkodó földműveseinek területével. így a közös megművelés alatt álló földterület ezen a vidéken több mint 10 000 hektárral bővült, melynek csaknem negyedrésze szántóföld. NEMČEK BOHUŠ lyet foglal el az istállótrágya kihordása és szétszórása, melyet évente 35—40 ezer hektáron eddig is sikeresen biztosítottunk. Ugyanilyen kötelességünknek tekintjük a növényvédelmet, melyhez megvannak a megfelelő gépeink és szakembereink. Az idén 19 259 hektáron védekeztünk vegyszeres gyomirtással a növényi kártevők ellen. Elmondhatom, hogy a szövetkezetek megelégedéssel nyugtázzák minden szolgáltatásunkat. Vendéglátóim a rövid tájékoztatás után végigvezettek a gépállomás szerelőcsarnokain és nem kis büszkeséggel mutatták meg, hogy új küldetésüknek megfelelően a gépalkatrészek gyártásából is kive szik részüket. A 26-os műhelyben Bán Béla mester és Mede József műszaki ellenőr fogadott. Megelégedéssel újságolták, hogy az esztergályosok és marósok a most tavasszal indított versenymozgalom keretében harcolnak a szocialista munkabrigád cím elnyeréséért. — Egyébként azt is leszögez- hetem — hangsúlyozta Mede elvtárs, — hogy a brnói Zbrojovka megrendelései alapján mi gyártjuk a Zetor Szuper 50- es traktor első futóműveit. öt hónap alatt végzett munkánk minősége ellen a szigorú ellenőrzés sem talált még kifogást, A szocialista munkabrigád cím elnyeréséért folyó verseny’ mozgalom Haluška Zoltán gépjavító csoportjának tagjait is jobb munkára serkentette, akik a Simon László vezette 30-as műhely dolgozóival az év elejétől egyenletesen 118 százalékra teljesítik a tervet. Mielőtt elbúcsúztam volna a traktorállomás lelkes törzsgárdájától, amely 25 év alatt az egész járásban szorosra fűzte a munkás-paraszt szövetség szálait, arra is fény derült, hogy ezt a munkában kovácso- lódott szöveséget a szakember- képzés területén most is sikeresen folytatják. A gtá szervezésében létrejött tanfolyamokon a tavasszal további 17 ifjú traktorost és 4 kombájnvezetőt képeztek ki a szövetkezetek számára. SZOMBATH AMBUS Az egész földet Elhagytad valahol a sötét ruhádat, mondja a feleségem és furcsállva, fejcsóválva rám tekint. Elhagytam, elhagytam, motyogtam magamban a ruhaszekrényt bámulva. Nem jut eszembe, hol hagytam el. Hiába, az évek számával egyre növekszik az ember szórakozottsága, feledékenysége. Egy hétig nem merek a feleségem szemébe nézni, se a ruhaszekrényre. Elmúlik a hétfő, a kedd, mind az öt munkanap, szombaton reggel pedig azt mondom az asszonynak, ha- zaugrok, hátha Irénnél felejtettem. Irén az édesnővérem, az a „haza“ pedig a falum. A feleségem ismét furcsállva rám tekint: — Szóval hazamégy! Hát hol vagy te otthon? Fogok végre egy kisebb fajta bőröndöt. Ebbe csomagolom majd a ruhát, ha valóban ottmaradt a nővéremnél. A bőrönd így üresen egész könnyű. A ruha biztosan ottmaradt, gondoltam magamban, s megkönnyebbülve elindulok a pályaudvar felé. Robog velem a vonat. Csak most döbbenek rá, hogy feleségem fanyar kérdése még most is ott visszhangzik a fülemben. Aztán rájövök, hogy nem is a feleségem kérdez, hanem saját magamat faggatom. A körülményektől űzött és ván- dortermészetű ember ágaskodik bennem. Hát hol is vagy otthon? Ha nővéremtől búcsúzom, többnyire annak is azt mondom: hazamegyek, s akkor ő is megbotránkozva rám tekint, mint a feleségem. Mintha azt mondtam volna neki, hogy mellette nem vagyok otthon. A hétköznapi nyelvhasználat valóban megbotránkoztató árnyalatokat rejt magában. Ha valahol egy vidéki város szállójában telepedek meg, s aztán kiutazom a környékbeli falvakba, hogy a nap eltelte után ismét felkerekedjek egy autóbuszra, magamban akkor is azt mondom: hazamegyek. Nem hazamegyek, csak abba a vidéki szállodába. Mire a kalauznő benyit a kupéba, régen elmaradt mögöttünk a pályaudvar, a város, aztán néhány kis állomás is. A kalauznő végre itt van, s én zakóm mellzsebéből előkot- rom a vasúti jegyet. Csak most, jó húszperces késéssel vizsgálom meg, hogyan szolgált ki a meghajszolt, szegény pénztárosnő. Minden rendben van. A jegy ára valóban 10 korona. Ott van rajta a vastag betűs felirat is: Bratislava hl. nádr. alatta pedig vékonyabb szedéssel: Trnovec nad Váhom. * * * Nem tudom miért, hirtelen gyermekkorom jut eszembe. A gyermekkorom és a virágos udvarunk. Ajtónk előtt ott áll a komoly képű kisbírónk, Keszeli Pali bácsi. Valami hivatalos írást hozott. Utólag kicsentem a kony- hakredencből. Anyám ott szokta tartani a kevésbé fontos iratokat. Pali bácsi szolgálati ténykedése nem jelentett semmi különöset. A községi elöljáróság a kutyaadó befizetését sürgette. A néhány soros szöveg alatt lila körpecsét díszelgett: Obecný úrad — Trnovec nad Váhom — Községi hivatal — Vágtornóc. Emlékszem, különösnek találtam azt a pecsétet. Falunkban senki se mondta, hogy Trnovec nad Váhom, se azt, hogy Vágtornóc. Mindenki így mondta: Tornok, vagy — Tornóc. • * * A telefonpóznák és a vasút mentén ágaskodó fák fordított irányba rohannak el a vonat ablakai alatt. Nem akarom látni sem a telefonpóznákat, sem az elrohanó fákat. Inkább behunyom a szemem. Oly különös. Még nem értem haza, s már látom a falum. A régi, meggyötört, szegény falut. A zsindelyes, nádtetős, zsúpfede- les házakat. Aztán a főteret is. A haranglábat, a kocsmát, s az egykori gyógyszertárat. Még különösebb, hogy egyszerre látom a mai főteret is. Ugyanaz a tér, mégis egészen más. Egészen mai. Furcsa szorongás fog el: az a régi, nagyon régi tér a gyermekkorom. És a mai? Már valaki másnak a gyermekkora. » # • Behunyt szemmel üldögélek. Bárki azt hihetné, hogy elszundítottam. S valóban — nem észlelem a környezetemet, csak befelé, magamba figyelek. Egyszerre, mintha nagyon ismerős hangot hallanék — évek távolából egy nyilvános gyűlés moraján, vagy a kerékcsattogáson át. Nagyon tárgyilagos, nagyon szerény és józan hang: „ ... Többek közt emlékművet emeltünk a dél-szlovákiai dolgozók nagy tüntetésének harmincadik évfordulójára és rendbehoztuk, kiépítettük a falu főterét, mely így kétszázhar- mincezer koronába került...“ — És mibe került a tüntetés — kérdem és nem tudom pon tosan kitől. — Harminckettőnket véresre vertek. — Harminckettőnket! A nagyon idős Kosztyík Lajos hangjára ismerek. Ott üldögél háromkerekű tolókocsiján a szövetkezeti vendéglő előtt. Mintha meg se halt volna. Eres elgyengült kezével megtapogatja fájó fél lábát. Hiányzó csonka lábáról fityegő nadrágszárát is megigazítja és a főtér felé bámul. — Minden faluban véresre vertek valakit, — mondja még egyszer a magatehetetlen ember szomorúságával, és ismét a főtér felé tekint. — Engem, fiam, Dunaszerda- helytől Flossenburgig hurcoltak. A flossenburgi koncentrációs táborba. — Gábor bátyám! Mondok bácsi! Egy pillanatra felvillan bennem ismerős, elaggott arca. Ugyan ilyen lehetett a fiatal Mondok Gábor, aki mezőgazda- sági sztrájkokat és tüntetéseket szervezett? Nincs rá vonatkozó emlékem, se fényképem, csak az idős Mondok Gábort látom, mintha még most is ott ülnék vele saját fedele alatt egy vendégszerető, szelíd asztalnál. — Tornácon is ott volt, Gábor bátyáin? — Csak most kapom rajta magamat, hogy még mindig egykori párbeszédünket folytatom. — Tornócon is. Tornócon is. Aztán ... Aztán következett a rendőri megfigyelés, a munkanélküliség, a Monostori várerőd és a Csillagvár börtönpincéje. Végül Flossenburg. Flossenburg! — Hát Dachauban megfordultál-e, fiam? — Ezt is mintha még ő kérdezné, de már nem ő kérdezi. Egy borzasztó épület pincesorait járom, a múzeummá alakított krematóriumot. Kihűlt, ber o z s d á so d o 11 k em en c esz á ja k merednek rám, s három szomorú magyar név bukkan fel emlékezetemben. Szele István! Csiba Pál! Szabó Mihály! És hármuk hangja egyetlen fájdalmas hanggá olvad össze: — Bennünket Abony községből hurcoltak el. Tulajdonképpen nem is vagyunk már, csak nevünk van. És ismét egy név: Háber Zoltán. És még egy név: Steiner Gábor. Steiner Gábor! Sokba, nagyon sokba került az az emlékmű és az a főtér. Híres, szomorú, nagyon szép falu a falum. Kibámulok a kocsi ablakán. Vonatunk szemközt robog a felszárnyaló nappal, mely su- gárözönével permetezi a tárulkozó síkot. Rámosolygok az elsuhanó tájra. Akkor nagy fehér felhő tenyere] rá a vasúti kocsi ablakára, mintha le akarná rontani hirtelen támadt derűs hangulatomat. Ismét magamba, befelé fordulok, s gondolatban megelőzöm a vágtató vonatot, mert a falun jutott eszembe, az új, egészen új állomásépület. Karcsú oszlopokra támaszkodó fedett peronja van. Ég felé szökő emelete, fényes üvegtáblák mögött tűnődő csarnoka. Már gyermekkoromban ilyet szerettem volna, és pontosan ott, ahol megépült, a falu felőli oldalon. Egy pillanatra- felágaskodik emlékezeteimben a régi állomás- épület is. Fábián bácsi is eszembe jut. Ö volt a leglármá- sabb, legszigorúbb, mégis legártatlanabb pályaőrünk. De ha diákkoromban át-át akartam menni a vágányok túlsó oldalára, mindig megkergetett: — Kuss, te! Kerülj csak a sorompó felé. Hol is van az a régi állomás- épület? Szegény trnoveciek, most ők kerülgetnek a sorompó felé. — Na, ne sajnáld őket — mondja egy biztató hang — építünk majd vasúti felüljárót is. Aztán minden rendben lesz. Már a te diákkorodban is így szerettem volna. Milyen furcsa. Mintha saját magamat biztatnám. Vagy az öreg Fábián hangja volna? Lehetetlen. Hiszen régen ott nyugszik már abban a temetőben, melyet oly szépen körülkerítettek. * # * Sok minden megépült abban a meggyötört, szegény faluban, mondom az üres szemközti ülésnek, de csak úgy magamban, hogy senki meg ne hallja. 1973. VI. 14.
