Új Szó, 1973. június (26. évfolyam, 129-154. szám)
1973-06-12 / 138. szám, kedd
Angol és szocialista Beszélgetés James Aldridgevel Prágában James Aldridge, a kiváló angol író és újságíró feleségével együtt néhány napja fővárosunk vendége. Az újságírókkal való találkozása alkalmával elmondotta, milyen nagy megtiszteltetésnek veszi az író és a politikus tevékenységét értékelő nemzetközi Lenin Békedíjat, melyet a legnagyobb kitüntetésnek tart, amely arra kötelezi, hogy folytassa megkezdett útját. Ezt az elhatározását az is lehetővé teszi, hogy írói tevékenységén kívül évek óta az APN szovjet hírügynökség nagy- britanniai tudósítója. Az együttműködésre moszkvai barátai kérték fel, akiknek az ajánlását azzal a feltétellel fogadta el, hogy mindig csak az igazat írhassa meg. Kezdetben — tekintettel arra, hogy az író és az újságíró tevékenysége közt meglehetősen nagy a különbség — nehézségektől tartott, ám csakhamar tudatára ébredt annak, hogy aggodalmai feleslegesek voltak, mert csak a meggyőződését, azt veti papírra, amit érez. Ennek a megbízatásának köszönheti, hogy kinyílt a szeme és hazája politikai viszonyait közelebbről is megismerhette. Értékes tapasztalatainak köszönheti a kapitalista sajtó „szabadságáról“ alkotott véleményét. — Látszólag valóban sajtószabadság uralkodik nálunk — mondotta. A szerkesztőségben mindenki kedve szerint írhat és azt tesz, amit akar, de ha írásai nem felelnek meg a várakozásnak, akkor fel is út, le is út. Az illetőnek rövidesen útilaput kötnek a lábára, mert igaz ugyan, hogy az újságok tényeket közölnek, de az olvasók közül sokan nem veszik észre, mi van a tények mögött. A lapok kifejezésmódja megfelel annak a rendszernek, amelyet szolgálnak, amely pénzeli őket. így azután érthető, hogy a Morning Starou kívül a munkásosztály érdekében egyetlen lap sem emel szót, hogy senki sem támogatja pl. sztrájkjukat. A Hyde Parkban bárki, még az anarchisták is szabadon közölhetik véleményüket, de ha szervező tevékenységet fejtenének ki, akkor ezzel a szabadságukat viszik a vásárra. A Szovjetunió és Anglia kapcsolatairól szólva /. Aldridge kijelentette, hogy jelenleg nem a legjobbak. Anglia ugyanis tisztában van a Szovjetunió hatalmával, és mert fél tőle, jobbnak látja Szovjetunió-ellenes szövetségesek után nézni, hogy megszilárdítsa pozícióját. Vendégünk a kultúrával kapcsolatos kérdésekre is készségesen válaszolt. Elmondotta, hogy ezen a téren valamely nép irodalmát, művészetét, színházi életét tartja mérvadónak, de ugyanilyen fontos, hogyan viselkednek és hogyan élnek az emberek. Prágában például nagy örömét lelte a zenei fesztivál utolsó napján a Cseh Filharmónia kimagasló teljesítményében, mely lehetőséget nyújtott angliai zenekarokkal való összehasonlításra. Nagy élménynek tekinti a cseh írókkal való találkozását is, és szívesen ellátogat a halastavairól ismert dél-csehországi Tŕeboňba, ahol — reméli — régi szenvedélyének, a halászatnak is hódolhat. Természetesen nagy érdeklődéssel várja a június 13-án kezdődő televíziós fesztivált, hogy hazánk tv-filmjeivel is megismerkedjen. j. Aldridge Prágába érkezése előtt néhány napot Szlovákiában töltött, ahonnan a legjobb benyomásokkal távozott. Otthonosan érezte magát a vele hasonló gondolkodású egyszerű emberek között, akiket tüzetesen kikérdezett a szlovákiai viszonyokról. Válaszaik nagy örömet szereztek neki, mert elégedettségüket és a nemzeteink közti egyetértést bizonyították. További kedvező észrevétele a Szlovákiában folyó, nagy összegeket és sok munkaerőt igénylő építkezésekre vonatkozott, melyeknek jóvoltából köztársaságunk soha nem látott átalakuláson megy keresztül. Öt év múlva ismét eljövök — fogadÄ SOKOLDALÚ MESTER Cyril Rouda müvei a budapesti Csehszlovák Kultúrában kozott —, mert látni akarom ezt az életszínvonaluk további emelésére irányuló, nagyarányú, Angliában elképzelhetetlen fejlődést. J. Aldridge feleségét tartja legjobb és legőszintébb kritikusának. Nagy támasza a munkájában, de ez Dina asszonyt korántsem elégíti ki. Vietnam érdekében annak a bizottságnak a tagja, mely egészségügyi támogatásban (véradásban stb.) részesíti ezt a sokát szenvedeti országot. Prágában propagandacélokra fényképeket gyűjt a vietnami háború borzalmairól. Még sokat írhatnánk erről az érdekes találkozóról, mely nemcsak figyelemre méltó, hanem tapasztalatgyűjtés szempontjából is rendkívül tanulságos volt. KARDOS MÁRTA Kiállítás nyílt meg Cyril Bou- cla munkáiból a budapesti Csehszlovák Kultúra Rózsa Ferenc utcai termében. Az 1901- ben Kladnóban született mester tanulmányait a prágai Iparművészeti Iskolán Kysela tanárnál, majd a Képzőművészeti Akadémiát Svabinskynál végezte. Első kiállítását 1923-ban rendezte, 1925-ben Párizsban a dekoratív művészetek kiállításán már ezüstérmet nyert. Csakhamar mint a legtehetségesebb grafikusok egyikét tartották számon. Kezdetben Daumier és Dóré francia mesterek hatása érződött lapjain, de fokozatosan megtalálta saját hangját. Művészetére is az a harmónia jellemző, ami a prágai vár alatti kertes kis villájának csöndjében folyó életének is tápláló ereje. Népszerűségét könyvillusztrációival szerezte meg. Egy 1935-ben New Yorkban megrendezett könyv- művészeti kiállításon elismerő oklevelet kapott. — 1973-ban Párizsban Grand Prix-t, 1953- ban pedig a velencei V. nemzetközi gyermekrajz-filmfeszti- válon nyert díjat. Grafikáit nagyfokú szakmai műgond jellemzi, az a fajta kul- luráltság, amely a családi örökségnek a következménye: szülei, nagyszülei között alkotóművészek akadtak, s a szakmai felelősség nemzedékről nemzedékre öröklődött. Ez óvta meg Boudát a modernista kalandoktól, a naponkénti ízlésváltozásokkal nem izgatta magát. Divatok jönnek-mennek, az igazi szépség fönnmarad s mindig megértőre talál, nemzedékekre árasztja melegítő suga-. rait. Ezért kedveli Mozartot is. Bouda nagy kedvelője a zenének is. Egyik nagy könyvgrafikai be= mutatója 1959-ben zajlott le a prágai Strahovban megrendezett kiállításon, amelynek illusztrált katalógusa Adolf Bra- nald tanulmányával a budapesti Magyar Bibliofil Társaság tagjaihoz is eljutott és ösztön* zőül hatott a Mai magyar könyvművészet c. kiállítás megrendezésére (a Magyar Nemzeti Galériában). Bouda mestert a sokoldalúság jellemzi. 1300 grafikai alkotásában és a 630 illusztrált könyvén kívül 400 festmény, 50 bélyeg és számos gobelin gazda-, gítja életművét. Munkásságát 1954-ben Klement Gottwald ál. lami díjjal, 19öl-ben pedig Ér. demes művészi kitüntetéssel ju. talmazták. Most Budapest műértő közönsége, a grafikabará« tok is gyönyörködhetnek a régi Prágát, Brnót, a virágokat, em. bereket idéző képeinek válogatott gyűjteményében. SZÍJ RÉZSŰ A hazánkban szereplő moszkvai Nagyszínház tagjai a múlt hét végén Devínbe látogattak. Képünkön a színház néhány tagja (J. Lofej — ČSTK felvétele) 125 éve, 1848. június 12 én felkelés tört ki Prágában a reakció és a császári önkény ellen. A felkelés egyik vezetője volt fozef Václav Friő, költő és politikus, aki emlékirataiban részletesen ismerteti az izgalmas prágai napokat. A felkelés veresége ellenére hozzájárult a cseh radikális és liberális burzsoázia nézeteinek kikristályosodásához és az 1848-as év a cseh nemzet történelmében is új korszak kezdetét jelzi. Az alábbiakban részletet közlünk Friö emlékirataiból. J. V. FRIČ: A Klemenlínumiian június 12-én (RÉSZLET) A lóvásártéren tartott miséről barátommal Valdštynnel a Király fürdőben levő kávéház felé tartottam, ahol találkoznom és tárgyalnom kellett egy Malá Strana-i kereskedővel néhány font puskapor vételéről, amely- lyel a Slávia katonai alakulatának és a mellettünk kitartó mintegy két filozófus századnak kellett magát lassanként ellátnia. A parton haladva a malmokig értünk, amikor az Anneni térről egészen magánkívül és hajadonfővel egy asszony érkezett futva és hangosan kiáltozva a szemben jövőknek: „Emberek, baj van! Megtámadtak bennünket, vér folyik! Lövöldöznek a tömegbe, védekezzetek, emeljetek barikádokat!“ És anélkül, hogy megállóit volna, tovább rohant a hídon át a Malá Stra- nára. Abban a pillanatban azt sem tudtam, mihez kezdjek. Megza- varodottan kétségek között hányódtam, nem tudván, mit csináljak hirtelenében. Valdštyn azonban még mielőtt a kávéház felé értünk volna, tettrekészen megállított egy arra haladó fiakert, kifogatta abból a lovat, majd a hintót sajátkezűleg felfordítva, néhány járókelővel behúzta a Keresztesek terére vezető boltív alá. A következő pillanatban volt annyi lélekjelenléte, hogy az odaszólított járókelőkkel körülfogta a Jezsuita-utca felől a híd felé tartó gránátos űr járatot, amelynek tagjaira ráparancsolt, hogy azonnal adják át puskáikat. A katonák szó nélkül engedelmeskedtek neki, majd futva a Malá Stranára menekültek a hídon át. Közben már minden oldalról hangzott a kiáltás: Barikádokat! Barikádokat! És még mielőtt valaki is gyanította volna, alkalomszerűen odavetődött emberek különböző helyeken ösztönösen kezdték azokat emelni. Még láthattam, amint megtámadtak és lefegyvereztek egy kisebb őrséget, amely a híd tornyához vezető út jobboldalán levő kis őrházban tartott szolgálatot. Első gondolatom azokhoz a nyomdászokhoz szállott, akiket az ún. zsidó zavargások alkalmával megnyertem és akikre anná) inkább is számíthattam, hogy alig félórával ezelőtt melegen megszorították a kezemet. Mivel tudtam, hogy a Ló- kapun ős az Újkapun keresztül nagyjából valamennyien elhagyták a várost, reméltem, hogy sokakat megtalálhatok közülük a Letnán, ahol az ünnepeken tartózkodni szoktak és ezért a Lovarda-utcába siettem az ottani rendi lovardába, ahol abban az időben lovaglóórákat vettem azzai a szándékkal, hogy ott lovat kölcsönözzek magamnak, amelyen a szükséges segítséggel együtt gyorsabban és biztosabban jelenhetek meg újból a kijelölt helyen. De az én rendkívül nyájas és szívélyes lovagló-mesterem ebben a pillanatban olyan volt, mintha kicserélték volna. Egyenesen arcátlanul magas óvadékot követelt tőlem és amikor végül becsületszavamra ígérve, hogy minden lehetséges veszteséget háromszorosan megtérítek neki, sikerült őt megpuhítanom, bizony az egész istálló legjobban kiszolgált, egy csöppet sem mutatós pej lovát adta nekem kölcsön. Én azonban nem törődtem ezzel, örültem, csakhogy valami négylábút átengedett nekem és felnyergeltem a lovat. Azután felpattanva Rozinantém hátára, a Keresztesek-tere felé vágtattam azzal a szándékkal, hogy még átmegyek a hídon a folyó túloldalára: Azonban további lovaglásra már gondolni sem lehetett. A torony körül hemzsegtek a már szerencsére felfegyverzett diákok, gárdisták és a nép tömegei, akik rövid percek alatt eltorlaszolták a hídnál levő kaput. A Kolored- palotánál levő két boltív alatt sem lehetett már közlekedni s úgyszintén a Jezsuita-utca felőli bejáraton át sem. De a Fe- renc-térre visszafelé vezető úton és kompon át sem lehetett már menni: éppen a hátam mögött emelkedett fej a Keresztesek utcájában is a barikád. Ekkor jutott csupán eszembe, hogy nem marad más hátra, mint eleget tenni a rám bízott és magamra vállalt feladatnak, hogy szükség esetén szálljam meg és őrizzem barátaimmal az óvárosi híd tornyát. Elkiáltottam hét magam, ahogy csak a torkomon kifért: Én vagyok itt a parancsnok! Hozzám fiúk, ahá- nyan csak vagytok! És mivel lovon ülve kiáltottam el magam, jó féltesttel kiemelkedve ily módon az ott levő és engem körülvevő tömegből, az önkéntes barikádépítőkre kellő hatást gyakoroltam, sőt az eddig ismeretlen embereknél is biztosítottam magamnak a szükséges tekintélyt. A nagyobb részük ugyan elég jól ismert már engem a különféle tüntetésekről és fülvonulásokról, de röviddel ezután sorban jelentkeztek nálam az én Pepik Majznerem, Václav Hodek, a malű stranai Nepomucky és Prosek, úgyszintén Sartner, Rob Nősek, a kitűnő Krejc és természetesen Valdštyn, valamint a többi legmeghittebb, tökéletesen megbízható és bátor barátaim. Miután sorban kijelöltem őket a köröskörül levő fontosabb barikádok parancsnokaivá, doboltattam csak szabályszerűen riadót, hagytam meg, hogy húzzuk meg a Sal- vator-templom harangját és megállapodva a jelenlevőkkel a Klementinum azon oldalán végrehajtandó intézkedésekre nézve, a kollégium udvarán keresztül a Mária térre mentem, hogy ott is kiadjam a szükséges parancsokat, mivel főleg onnan és talán még a zsidó negyed felől vártuk akkor a támadást. Miután gondoskodtam itt minden szükséges intézkedésről, az akadémiai gimnázium valamennyi terméből, valamint a volt fizikai és logikai teremből az összes öreg iskolapadokat az ablakon kérész- tül az udvarra expediáltattam, mely műveletnél magam is nagy örömmel segítettem, főleg a fiatal Czarda vendéglősnek, abban a naiv hitben, hogy ezzel örökre megakadályozom a régi iskolarendszer visszatérését. Oh, de közben a vadonatúj iskolapadokkal visszatért a réginé] még sokkal rosszabb és lélekölőbb tanítási rendszer, mégpedig a legkevésbé hivatott közművelődési miniszter, Őexcellenciája Thun Leó gróf, az „istenfélő“ birodalomból behívott legsilányabb pedánsok és vaskalaposok példáját és útmutatásait követő közművelődési miniszter irányítása alatt. Megszemlélve még egyszer a Jezsuita-utcába vezető főbejáratot. a Klam-palotával szemben, az ottani rendkívül fontos barikádokat, úgy emlékszem, Volák nevű barátomra bíztam, majd valamelyik bizalmas ismerősömet a tojáspiacra küldtem jelentéssel az „Arany Mérleg hez, jelentve, hogy u Klementinumban minden rend. ben van, és további utasításokat kérek. Majd a kollégiumon keresztül ismét visszatértem a Keresztesek-terére, ahova önként eljött kb. másfélszáz munkás, utcaseprő és proletár, később pedig valamennyi nyomdász is, akik majd hajlandók voltak a legkészségesebben teljesíteni a nekik adott valamennyi parancsot. Közben hirtelen valami különös zajt észleltem a híd tornya előtt. Nem tudtam azonnal elgondolni, hogy ez a magas cilindere« férfi, aki a barikád fáradságos megmászása után nagy sietve tárgyalt valamiről néhány gárdistával, majd a Ko- lored-paiota felé sietve elég rugalmasan átugrotta az itteni barikádot is, tényleg a „helytartó úr“, akiről nem tételeztem volna fel, hogy merészkedik személyesen eljönni hozzánk ebben az órában. Miután azonban néhány perc múlva hallottam, hogy társaim, akik felismerték őt, kiáltják a Thun nevet, egészen a jezsuita-utca széléig mentem és a barikádon át erős hangon elkiáltottam magam: Fogjátok meg őt! Száz aranyat kap, aki megfogja! Látva, hogy többen futnak utána, meghagytam a jelenlevőknek, hogy az illető, legyen bárki, amennyiben visszatérne, semmiesetre ne engedjék el a Keresz- tesek-teréről, amíg nem térek vissza, magam pedig a Klementinum udvarán keresztül elindultam a fizikum felé. Itt már hozták felém a Jezsuita-utca kapuján keresztül fejébe nyomott kalappal a gróf urat. A Czarda-féle kocsma előtt fogta el őt egy asztalossegéd, egy Stepán nevű író testvére, akinek ezt azonnal megköszöntem és biztosítottam őt, hogy az ígért száz forintot biztosan megkapja, minthogy annak idején a „mérlegnél“ megállapodtunk abban, hogy ko molyabb zavargások esetén a rossz emlékű „Verein für Ruhe und Ordnung“ e legfőbb barátját, amennyire csak lehet, mindenekelőtt hatalmunkba kerítjük. 1973 VI. 12.
