Új Szó, 1973. május (26. évfolyam, 102-128. szám)
1973-05-08 / 108. szám, kedd
Sírnak a lányok Egy ing három különféle cérnával varrva 0 Miért kiabál az elnök? Öt napig javították a hibás árut % Lehet másképpen is HÁROM VARRÖNÖ a gépre borulva sírt, zokogott, amikor Zlaté Klasy (Nagymagyar) községben, a Nyugat-szlovákiai Termelőszövetkezet üzemrészlegének egyik műhelyébe léptünk. Pásztó István, az elnök is megdöbbenve nézett rájuk. Egy pillanatig. Azután gyorsan betessékelt az irodába. Morva István, a műhely vezetője, mestere is elég Ideges hangulatban fogadott. Nem titkolta bosszúságát: Hanyagok, figyelmetlenek a lányok. Hárman dolgoznak ugyanazon a munkadarabon, és mindegyik más színű cérnát fűzött a gépbe! Férfiingeket varrnak. Tessék csak elképzelni, hogy az ing háromféle cérnával van megvarrva .., Megvásárolja az ilyen inget? Nem! Selejtet nem vásárolunk Ezzel rögtön le is zártuk az ügyet. Másról beszéltünk. A gépek karbantartásáról, s egyéb problémákról. Amikor befejeztük látogatásunkat, megint keresztülmentünk a műhelyen, ahol az előbb még sírt a három varrónő. Egy pillanatra megálltunk. Pásztó István, az elnök a varrónők felé fordult. — Nem baj, lányok, a sírástól csak szebbek lesznek. Ügyeljenek azonban a cérnára. Ne csak maguk, az ingek Is szépek legyenek ám! Azután beültünk az autóba, a termelőszövetkezet tomášovi (félij központjába mentünk, s közben erről is, arról is beszélgettünk, de nem nagyon tudtam a témára figyelni, mert még mindig arra a három síró, zokogó varrónőre gondoltam. No meg kezembe került a cédula, melyet valaki titkolózó, gyors mozdulattal a zsebembe dugott, amikor keresztülmentünk a műhelyen. Nem kedvemre való az ilyen „levelezgetés“, az illendőség szerint olvasatlanul el kellett volna dobnom a cédulát, de kíváncsiságom erősebb volt. Elolvastam: Menjenek el a többi műhelybe, ott is sírnak a lányok, de nem a cérna, hanem az elnök ... Csak ennyit írt az ismeretlen „levelező". Úgy látszik, a többit képzeletemre, fantáziámra bízta. AMIKOR MEGÉRKEZTÜNK, előbb megismerkedtem a szövetkezet munkáját jellemző adatokkal. Az elnök elmondta, hogy 1969-ben alakult termelőszövetkezetük. Négy varrógéppel, heten kezdték a munkát. Először a KÓLÓRA SEMI- LY nemzeti vállalat számára bérmunkában pelenkákat varrtak. Ekkor kapta varrodájuk a „pelenkagyár“ nevet. Nehéz volt a kezdet, de az első évben már 450 000 koronás forgalmat bonyolítottak le. Bővítették a műhelyt, majd külön, saját „üzemet“ építettek, több, környező faluban varrodát nyitottak. Tavaly 7 millió 171 ezer korona volt a forgalmuk. Ma már 160 állandó alkalmazottjuk, szövetkezeti tagjuk van és 12 bedolgozó varrónő segíti munkájukat. — Csakhogy sírnak a lányok ... — jegyeztem meg, amikor letettem a ceruzámat. Nem lepődött meg. Elővett egy vaskos irattartót. Belelapozott. — Ezek, kérem, a reklamációk. Tessék, legutóbb az OTEX PIEŠŤANY vállalat 2460 korona értékű áru leírását kérte. Hajlandók visszaküldeni az árut, mert a hibák miatt nem értékesíthető. Felolvassam a többit is? Egymásra néztünk. Sóhajtottunk. — Tudnak erről a dolgozók? Az elnök kissé idegesen magyarázni kezdte: — Hogyne tudnának! Mindent megbeszélünk velük. Sőt, épp ez az, amiért sírnak, mert ugyebár a kereset rovására megy, ha az árut újra kézbe kell venni, javítani kell... Most különösen nehéz munkát kaptak egyes műhelyek. Frottírból gyermekruhákat, forrónadrágokat varrnak. Nehéz, nagyon nehéz minőségi munkát végezni, amikor a dolgozók többsége tegnap, tegnapelőtt, tavaly, vagy azelőtt még a mezőgazdaságban dolgozott... Jöjjenek a műhelybe, megmutatom a hibákat! Megmutatta. Tény, ami tény: hibás, selejtes árut nem vásárol senki. Hibás, selejtes árut nem adhatnak el, mert akkor nem a varrónők, hanem a vevők sírnak. MÁSNAP ÜJRA a termelőszövetkezetbe látogattunk. Nem a központba, hanem a mliečnói (tejfalusi) varrodába. Žilinský Imrich, a műhely vezetője, aki képzett szakember, szívesen fogadott bennünket. Nem titkolta, hogy a műhely egyik részében, ahol frottírból varrnak, bizony sok probléma van. Viszont ahol a melegítőket várnák, jól halad a munka. Csóka 'Rozália, a helyettese, pontos tájékoztatást adott az első negyedév tervteljesítésére vonatkozólag: a 262 ezer koronás előirányzott tervet 30.1 832 koronára teljesítették. Markotán Mária, a technikai ellenőr, megmutatta, hogy milyen követelmények alapján minősítik a munkadarabokat. Jól megy itt a munka, gondoltam magamban. Viszont nem hagyott nyugodni sem a tegnapi látvány, a síró varrónők, sem a cédula, sem az elnökkel folytatott beszélgetés. Csak úgy találomra megálltam az egyik varrógép mellett, s Linka Irma varrónővel beszélgetni kezdtem. — Keresete? — Mostanában betegeskedtem, ezért csak átlag havi ezer koronát kerestem ... — Nehéz a munkája? — Nem mondhatom, hogy túl nehéz, de nem is könnyű ... — Sírni szokott... Rám csodálkozott. Azután hirtelen kifakadt belőle: — A munka miatt soha! Csak olyankor, amikor az elnök kiabál ... Miért kiabál? Megmondhatná szépen is ... NEM SÍRTAK a hamuliako- vói ígútori) műhelyben a varrónők, pedig a falra függesztett táblán a kimutatás szomorú tényeket közölt. Mit is? Az előírt, tervezett teljesítmény na- j)i 293 darab, vagyis 6750 korona értékű áru. Frottírból forrónadrágok. A JEDNOTA fogyasztási szövetkezet közvetítésével a határmenti árucsere alapján közel félmillió korona értékűt kell ebből Győrbe küldeni. Csakhogy a napi teljesítmény néha 40 darab, néha 180, ritkán 240. De ninil öt napon egyetlen darabot sem készítettek. — Mit csináltak ezeken a napokon? A műhely vezetője, l/ass La- josné, aki egyébként a hnb aielnöke, s a kezdet kezdetén megszervezte a varroda munkáját, aznap már második hete beteg volt, Sarmanszky Mária, a helyettese válaszolt erre a kérdésre. — Javítottuk a hibás árut. — Nem kellemes foglalkozás az ilyesmi... — Nem bizony! ... Nehéz! így nem kereshetünk! Miért nem lehet jobb munkát adni? Ezt így nem lehet! Egyre hangosabban méltatlankodtak a varrónők. Egyre hangosabban mondták a „maguk igazát“. Egyre hangosabban. Meg is kérdeztem tőlük: — Az elnökkel is így szoktak kiabálni? ... Vagy inkább az elnök szokott magukra kiabálni? Lecsitultak, s nevetgélve magyarázták: — Ha kiabálunk is néha, egy hangsúllyal alacsonyabban, halkabban, mint az elnök szokott. Nem vagyunk mi azért annyira szájalók! MEGHATÓ LÁTVÁNY, ha sírni látom a lányokat. Viszont az sem tetszik, ha a lányok, a nők kiabálnak. Nem volt időm a magyarázkodásra, de szerettem volna megmondani a síró lányok mindegyikének: Ne sírj, kislány, hanem inkább ügyelj arra, hogy milyen színű cérnát fűzöl a gépbe! A hangoskodó varrónőknek pedig ezt szerettem volna megmondani: Higy- gyék el kérem, hogy nem az adja meg az igaz mivoltát, jelentőségét, hogy hangosan, kiabálva mondják, de különben is, az igaz kifejezője sohasem a szó, hanem a tett! A termelőszövetkezet ez idei forgalmának terve 9 millió 200 ezer korona. Az első negyedévben 700 000 korona kölcsönt, hitelt kapott államunktól, hogy sikerrel teljesíthesse munkatervét. Nem szavakra, tettekre van szükség. Még az elnök elvtársnak, a szövetkezet vezetőinek is szerettem volna mondani valamit. Mit is? Azt, hogy a sikerek, az eredmények úgy is elérhetők, ha nem sírnak a lányok. Vagy tévedtem volna? S azoknak van igazuk, akik bizonykodnak, hogy a lányok, a nők akkor sírnak, amikor akarnak?! HAJDÚ ANDRÁS Cirkuszok gazdag programja Az idén az International Cirkusz a Szovjetunióban tesz körutat népi jellegű programjával, az Orion Cirkusz revümŰsorral Romániában vendégszerepei, a Humberto Cirkusz klasszikus cirkuszi számokkal az idény első felében hazai nézőközönségünknek mutatkozik be 30 vá rosban, második felében pedig a Szovjetunió állandó cirkuszaiban szerepel. KÖZÖS CÉLOK „Többet, gazdaságosabban és jobb minőségben" A XIV, pártkongresszus és az 5. ötéves terv a népgazdaság fejlesztése érdekében a fenti követelményeket támasztja a szocialista termeléssel szemben. Az irányvonal az igényes feladatok megoldásához vezető utat a műszaki fejlesztésben, a racionalizálásban és a szocialista integrációban jelöli meg. A feladatok azonban csupán feladatok maradnának, ha a szakemberek nem mutatnának rá kezdeményezően a megoldás gyakorlati kivitelezésének lehetőségeire. Ez a célja a Szövetségi Kohó- és Gépipari Minisztérium „Közös célok“ címen május 15— 22-e közt megrendezésre kerülő prágai kiállításának, amely munkásaink, tudományos és műszaki dolgozóink százezreinek a gépipari termelés korszerűsítésében és tökéletesítésében elért eredményeit szemlélteti majd. A mintegy 900 négyzetméternyi területen bemutatásra kerülő gépeken a szakemberek megismerkednek a technika mai színvonalával, az anyagok új tulajdonságaival, az új technológiai eljárásokkal és az új ismeretek alkalmazásával elérhető eredményekkel, A kiállítás az anyagkezelésen és a gépek raktározásán kívül fejlett csomagolástechnikánkba is betekintést nyújt. Az érdekesnek ígérkező expozíció utolsó része a KGST- országokkal, elsősorban a Szovjetunióval való együttműködésünk előnyeire is rámutat. Gépiparunk várható fejlődését szemléltetve bebizonyítja, hogy a tudományos-műszaki együttműködés nélkül elképzelhetetlenek volnának további gazdasági sikereink. A kiállítás tartama alatt a látogatók szakelőadásokon és szemináriumokon vehetnek majd részt, ahol megválaszolják különböző kérdéseiket.-kmMűszak után - munkásszállóban A büfében sorban állás tejért, kenyérért, konzervért, meg ami kell. A bolt kicsi, a forgalom nagy. Sokszor nem jut se kenyér, se tej. A legközelebbi bolt Ižkovcén (Iske) van. Két kilométerre. Ilyenkor, üt óra körül, a munkásszállón nagy a sürgés- forgás. A konyhában készül a vacsora. Lecsó, tojásos szalonna, kolbászleves, ki mit hoz, kinek mire telik. Amíg elkészül az étel, elmondják, hogy azért jó lenne, ha kapnának meleg vacsorát, olyan munkásembernek valót. Az idősebbek már ügyesen forgatják a kanalat. Megszokták. A szobák 2—4 ágyasak és tiszták. Amikor összejön a brigád, kérdés nélkül is árad belőlük a szó. — Több, mint háromszázan élünk itt az építkezésen, több büfé van, de ezek este hatkor zárnak. A legnagyobb baj, hogy 10 kilométerre vagyunk a várostól. Itt, ha kilép az ember, csak a burgonyába mehet. — Még egy moziba se mehetünk. mert nem érjük el az utolsó autóbuszt. Az igaz, Voja- nyba (Vajánba) eljárunk sörözni, de az nem minden. Van más vélemény is. — Valamikor árultak tízfokos sört, de betiltották. Mesz- szire kell menni egy pohár tizes sörért. Ha mégis rászánják magukat, összeszedik a barátokat, s ha már egyszer kigyalogoltak, akkor nem egy pohárral fogyasztanak ... Szeretik nézni a tévét, de az ritkán jó. S ha rossz a műsor, előkerül a „biblia“, a kártya és filkóznak, míg meg nem unják. Kevés lehetőség van másra. Szeretnek újságot olvasni. Maguk vásárolják a postán. Pravda, Új Sző, Zivot és a Hét a legkedveltebbek. Olvasni szeretnek. Bejárnak Veiké Kapušany- ra (Nagykaposra) könyvet kölcsönözni. A villanytelepnek még kiskönyvtára sincs. Márciusban nyolcvanat) kölcsönözlek könyvet. Ha nincs semmi más, beszélgetnek. Mindenről. A munkahely, az ország, a világ dolgairól. Helyesen, helytelenül véleményt alkotnak. Igényelnék az esti beszélgetéseket azokkal, akik értenek a nyelvükön. Sokan tanulnak, képezik magukat. Azt mondják, lépést akarnak tartani a technika fejlődésével. Akkor lesz egy pillanatra csend, amikor a családra fordul a szó. Hazagondolnak. Este fél hétkor a fáradtabbja már lepihen. Nem mennek ki. Holnap nehéz munka lesz. Kezdődik minden elölről. Nagykaposon más a helyzet. A villanytelep építői 10 épületben vannak elhelyezve. Csehek, szlovákok, magyarok, lengyelek, ukránok jól megértik egymást. Bernyik Zsiga és Kubo- vics István Galantáról jött. Vondra Jozef, Kapitán Miroslav Prágából, Man Jozef Olomouc- ból és JanŕSovič Jozef Topoíča- nyról. Együtt járnak a munkába, együtt járnak szórakozni. — Az utolsó években sokat változott a város — jegyzi meg Kubovics István. — Új étterem, kávéház, büfé és bevásárlóközpont nyílt. Van szép mozi és zenés szórakozóhely. A kultúrház és az olvasóterem minden este nyitva. Mi kell még egy ilyen kisvárosnak? Pap Zoltán, a munkásszállók főnöke, nem lepődik meg a problémákon. — Vacsora a villanytelepen azért nincs, mert a munkaidőnek 5 órakor vége. Mindönki hazaigyekszik. Az ott lakó munkásoknak is csak egy bizonyos része igényli a vacsorát. Újságra nincs pénz. Tizes sör nem árusítható, mert dolgoznak a telepen. Kocsma lenne a büféből. Ezek a kisebb gondok. A munkásszállókon még senki sem szervezett előadásokat. Jobban oda kellene figyelni a munkásszállókra, hogy legyen különbség albérlet és munkás- szálló között. Jobban ki lehetne használni azt a lehetőséget, hogy az emberek itt közösségben élnek. De ki végezze ezt a munkát? Az anyavállalat. Mégpedig úgy, hogy gondoskodna dolgozói szabad idejének helyes kihasználásáról. Erre sok lehetőség van. ILLfiS BERTALAN ÚJ SZABADTÉRI SZÍNPAD Kráľovský Chlemecen (Ki rályhelmec) a vnb építési osztálya vezetőjének, P an - d y Péternek, a tervei alapján épül „Z“-akció keretében a szabadtéri színpad. A 450 000 korona r áj ordít ást igénylő szabadtéri színpad és a nézőtér már az ez idei május elsejei ünnepségre elkészült, s így lehetővé váll, hogy Királyhelmecen — Bodrogköz központjában — a dolgozók ünnepét már az új amfiteátrumban ünnepeljék. Jobb oldali képünkön a szabadtéri színpad, a bal oldali felvételen az amfiteátrum nézőterének egy része látható. (Tóthpál Gyula felvételei) 1973. V. 8.
