Új Szó, 1973. május (26. évfolyam, 102-128. szám)
1973-05-06 / 18. szám, Vasárnapi Új Szó
Mi újság a MOSZFILMs tó-dióban? n Mihail Uljanov, a kiváló szovjet színész rövidesen rendezőként is bemutatkozik. De- bütáns munkája Az utolsó nap, egy idősebb milicista utolsó szolgálatban töltött napját mulatja be, híven érzékeltetve a felelősségteljes megbízatás igényességét. A milicista alakjál maga a rendező kelti életre. I ] Az emberek közti kapcsot»' tok alakulása az utóbbi években világszerte fokozott mértékben foglalkoztat ja &z alkotókat. Ezzel az időszerű problémával több szovjet film is foglalkozik. Számos alkotó a kérdésre nagyiipari üzemek és vállalatok dolgozói körében keresi a választ. Ezt az aktuális témát veti el. A saját kívánságra, valamint a Proncsatov mérnök című film is. □ Julij Rajzman befejezte az Udvariassági látogatás című film forgatását. Az ismert litván rendező Zsalakjevicsusz Miiv édes szó, szabadság címmel készített filmet a moszkvai stúdióban. Mindkét film a múltat idézve, a jövő problémáival foglalkozik 0 Népszerű színészek közreműködésével készült a Dacsa című vígjáték, melyben Lidia Szmimova, Klára Lucsko, Ljud- mila Gurcsenko, Oleg Tabakov és Jevgenvij Jevtyignyejev mókázik. [~| A moszkvai stúdiókban jelenleg több történelmi-forradalmi témájú film is készül. Ezek egyike A Csendes-óceánon is című. Ugyancsak itt említjük meg a Negyedik című alkotást is. melynek cselekménye a né met koncentrációs táborban játszódik. 17] B. Metalnyikov író-rendező saját forgatókönyve alapján készíti az Ivensz doktor hallgatása című tudományos fantasztikus filmet. Az izgalmas történet arról szól, hogy az egyik nyugat-európai légi- forgalmi társaság gépe — út ban az Egyesült Államokba — lezuhan. Az utasok — köztük dr. Ivensz, az ismert és tehetséges biológus, valamint felesége — a távoli Órain bolygó asztronautáinak jóvoltából azonban megmenekülnek. Az idegen bolygó látogatóinak hatalmas kozmikus hajója az óceán fenekén, nem messze a katasztrófa színhelyétől „vesztegel“. Az idegen asztronauták célja, hogy tanulmányozzák földünk életét. Dr. Ivensz s a repülőgép többi életben maradt utasa számos különös esemény részese és szemtanúja lesz. A sci-fl főszerepét Szergej Bon- darcsuk játssza, feleségét Irina Szkobceva személyesíti meg. Zsanna Bolotova a bájos oran- te szerepét alakítja. A filmben Leonyid Obolenszkij, az egyik legidősebb szovjet színész Is szerepet vállalt. NATALJA BONDARCSUK még növendéke volt a moszkvai filmművészeti főiskolának, amikor Andrej Tarkovszkij megnézte az egyik vizsgaelöadást: a Hamletet játszották; Natalja volt Gertrud. Tarkovszkij nyomban utána szerződtette az ifjú színésznöjelöltet a Solaris női főszerepére. Natalja Bondar- csuk azóta megkapta diplomáját, a Solaris cannes-i sikere pedig egyszeriben ismertté tette a nevét külföldön is. KEZŰ CSHE1DZE, grúz filmrendező a szovjet filmművészet sajátos alakja. Igen aktív, energikus ember. Tevékenységének köre — filmek készítésén túl — kiterjed a filmművészet egyéb terű Jeteire is. A rendező most Palánták címmel forgat filmet, mely egyszerre szimbolikus és közvetlen jelentésű. A film mintegy folytatása, második része Csheidze elő ző, nagy sikert aratott művének, A ka inna apjának. Ez a háborúban játszódott, ami már eleve dramatizálta a cse lekményt, kiélezte a problémákat; a most készülő film viszont napjainkban, s így maga az anyag más megközelítést, más módszereket igényei. Ami a két filmet összeköti, az a két központi figura (ott Szergo Zakariadze alakítá sában Georgij Mahartsvili, a katona apja, itt Luka apó) és a bennük megtestesülő alapgondolat. Az új film sztorija nagyon egyszerű, önmagában alig mond többet egy újságcikknél: egy öregember megment egy ritka körtefafajtát. De Csheidze ebben az egyszerű történetben mély tartalmat lát és kíván feltárni: hogyan adja át az egyik nemzedék a másiknak az általa felhalmozott értékeket. Hőse a jó szimbóluma, de nem a szó szentimentális, leegyszerűsített, vulgarizált értelmében. Alkotó, cselekvő emberről van szó, akinél az élet minden értéke a munkával mérhető, aki mintegy összeolvad a néppel, ám ez nem azt jelenti, hogy elveszti önmagát a közös élet áramlatában, hanem, hogy saját megismételhetetlen énje, emberi lényege mint a „nagy egész“ része természetesen tárul fel. Luka apó Georgij Mahartsvili utóda, a katona apjáé, aki szintén nem absztrakt, spekulativen megformált ideál, hanem valóságos és eleven, nem „mintaszerűen példamutató“, hanem egyszerűen szeretetre méltó, makacs és sok tekintetben nehéz ember, akinek emberi lényege, hogy — jelképesen szólva — ismeri az emberek örömére ültetett fa értékét. Első filmjét Tengiz Abuladzéval együtt készítette 1956-ban, Mugdune Lurdzsája címmel. A film egy szegény özvegyasszonyról szól, akinek gyerme kei egyszer egy kimúlófélben levő szamarat találnak az úton, s hazaviszik, mert ha sikerülne felerősíteni, segítene anyjuknak a munkában. A szamár valóban felgyógyul, ám ekkor eredeti gaz dája felismeri és visszapereli az özvegyasszonytól. Ennyi a történet. A film a maga idejében mindennapiságával, egyszerű, eleven hitelességével tűnt ki, mintegy az optika megváltozását hozta: a néző közelebb került a hősökhöz. Az alkotókat az a fajta jóság, szeretet érdekelte, amely nem vár kitüntetéseket, amely nem fejezhető ki magasröptű, patetikus szavakban, de amely jobban kell az embernek, mint a falat kenyér. A filmben nagyszerű a gyermekek ábrázolása, az az egyszerű világosság, ahogy a gyerekek a világot érzékelik — s ez a tapasztalat hatott Csheidze saját világlátására is. A Tengeri ösvény című filmjében a rendező ismét egyszerű, mindennapi emberekről, nem hősökről kíván szólni, s itt talált rá először a maga hősére és későbbi filmjében továbbfejlesztett alaptémájára: az ember munkához való viszonyának ábrázolására. S a munka az ő alakjai számára nem szakma, hanem hivatás, a személyiség feltárulásá nak és megvalósulásának módja. Míg a Tengeri ösvény ben először tűnik fel Csheidze alaptémája, A mi udvarunk című (korábbi) filmjében fedezhetők fel először sajátos, egyéni stílusának jegyei: a túlzott szépségre való törekvés az ábrázolásban, bizonyos szen- tímentalizmus, hajlam a morallzálásra, némi melodrámaiság. Meg kell jegyezni, hogy önmagukban ezek a jegyek nem jelentenek feltétlenül negatívumot, meghatározott arányban alkalmazva mindez termékenyítővé válhat. Csheidze tehát fokozatosan — kissé sematikusan és durván fogalmazva —, a tartalmi és formai elemek külön külön történő fejlesztésével jutott el az alkotói érettségnek arra a fokára, amely A katona apjá ban kifejeződik. Amikor a Grúzia-filmstúdió mellett három színészműhely alakult fiatal színészek nevelésére, az egyiknek a veze tését Csheidze vállalta. (A másik kettőt két fiatalabb művész, Merab Kokocsas- vili és a nálunk is ismert F.ldnr Sen- gelaja.) Csheidzének egyéni véleménye van a filmművészeti oktatás rendszeréről, s csoportjában saját elképzeléseit igyekszik érvényesíteni. Hibásnak tartja például, hogy a VGIK-ban (a moszkvai Filmművészeti Főiskolán) Sztanyisz- lavszkij esztétikai programját és etikáját mind a mai napig külön tárgyként oktatják, teljesen elszakítva a valóságos alkotói gyakorlattól. Pedig ezeknek az elveknek szervesen be kellene olvadniuk az oktatásba, minden tárgyat átható elemmé kellene válniok. Az alkotó ember nevelésének semmi sem árt jobban, mint a holt, skolasztikus szabályok be magoltatása. Ezért Csheidze nevelői munkájában azt tartja a legfontosabb nak, hogy mindenekelőtt felébressze tanítványai fantáziáját, teljes szabadságot adva az útkereséshez, a megfigyelésekhez, a kísérletezéshez. De a fiataloknak meg kell tanulniuk elemezni is a környező világot, feltárni az események mélyebb értelmét. Csheidze ragaszkodik ahhoz, hogy tanítványai megtanulják rögzíteni benyomásaikat, mindazt, ami felkelti figyelmüket. Az is jó, ha ennek érdekében hozzászoknak a fényképező géphez. A fiatalok támogatására Csheidze más területeken is sokat tesz. Elítéli a filmgyártás „átlagos színvonalának“ eme lésére irányuló törekvéseket. A hatvanas évek közepe fontos időszak volt. ugyanis egy sor fiatal, kezdő rendező éppen ekkor kapott először lehetőséget filmkészítésre, s ez később meghozta gyümölcsét. A fiatalok számára alapvető — hangsúlyozza Csheidze —, hogy a művészettel ne csak közvetítők, ok tatók révén ismerkedjenek meg. hanem saját közvetlen munkáink során Csheidzét érzékenyen érinti ez a téma, hiszen az ő életében is megvolt a sikertelen kísérletezés időszaka, amely végül mégis meghozta a maga eredményeit. Ezért áll ki mindig amellett, hogy a fiatalok számára a lehető leg jobb munkafeltételeket biztosítsák a stúdióban, adják meg nekik a kezdeményezés lehetőségeit. Megalakult a televíziós filmek alkotói stúdiója. Csupa végzős vagy éppen végzett fiatal gyűlt itt össze, tele ötlettel, energiával, alko- tásvággyal. Segíteni akar nekik, s ugyanakkor „megfertőződni“ új eszméiktől. Itt nincsenek mesterek és ta Hitványok, mindannyian együtt tanulnak a vitákban, az alkotás folyamán. Igazi „stúdió-atmoszféra“ van itt, viharos, szenvedélyes beszélgetések. Sokat vitatkoznak például a művészet értelméről és feladatairól. Csheidze szerint a művészetnek arra kell törekednie, hogy tá maszt nyújtson a haladó embernek az igazság, az élet értelmének keresésében. Meggyőződése, hogy a művészet bizonyos értelemben mindig patetikus. Persze, nem hamis pátoszra, szép hazugságokra van szükség, de igenis szükség van a lapos, úgynevezett „hétköz- napiság“ elkerülésére. Az igazi művészetben — mondja — mindig van vaJam> ünnepélyesség, valami a csodából. De bármennyire is irányító szerepe van' a stúdióban, távol áll tőle, hogy báAire is ráerőltesse álláspontját. Mindenkinek megvan a saját programja, s ő annak örül, ha tanítványainak, a stúdió-tagoknak sikerül a maguk módján kifejezni viszonyukat az élethez. De arra is inti a fiatalokat, hogy figyeljenek a hagyományokra, a szovjet filmművészet klasszikus örökségére, a grúz filmművészet korai remekműveire. Hiszen nagy mű „puszta helyen“ nem születhet. fISZKUSZTVO KINO) OLGA OSZTROUMQVA a ^MOSZFILM stúdió egyik iegfiutalabb rnüvészhdié. A tehetséges színésznőt a hazai közönség rövidesen a Csendesek a hajnalok című szovjet filmben láthatja. 1973. V. 0 t" 1 10
