Új Szó, 1973. május (26. évfolyam, 102-128. szám)

1973-05-04 / 105. szám, péntek

Világbajnoki útvesztők N égy nap leforgása alatt három fontos világbajnoki selej­tezőt láthattunk a képernyőn és mindhárom nagyon ta­nulságos volt. Kezdjük filmjüket fordított sorrendben vissza­forgatni ... Juniorjaink kiteltek magukért SVÉDORSZÁG - CSEHSZLOVÁKIA 0:3 (0:3) Mit várhatunk még? A csehszlovák labdarúgó vá­logatott edzője és tagjai jól tudták, hogy lényegében csak­is a koppenhágai győzelem nyithatja meg számunkra a to­vábbi lehetőségek útját. A lá­tott körülmények között kiala­kult döntetlen szinte behozha­tatlan hátrányba hozta együtte­sünket. Pillanatnyilag az a helyzet, hogy amennyiben Skó­ciában vereséget szenved, jö­vőre nem lehet az NSZK-ban sorra kerülő VB tizenhatos me­zőnyének tagja. A szerda esti mérkőzésen meglepte csapatunkat a dánok keménysége, akarása, pedig mindez skót kivitelben még sokkal inkább érvényes. Ráadá­sul a dánok esetében csupán virtus dolga volt a helytállás, a skótok előtt itt a visszafizetés lehetősége, hiszen akkor (1962- ben) csapatunk a semleges pá­lyán sorra került harmadik mérkőzésen ütötte el őket a VB szerepléstől. A lehetőség megsokszorozhatja a skótok erejét. Nagy jelentősége volna egy döntetlennek is Glasgow- ban, de csak úgy, ha előtte Prá­gában biztosan legyőzi csapa­tunk a dánokat, majd a selejte­zők zárómérkőzésén hazánk fő­városában a skótokat is. Együttesünk válogatói első­sorban gólerős csatárokat ke­resnek és most mégis a tömzsi, alacsony és lassú II. ligás Pet- rášban látták a megoldást. Ha valóban nem a klub hovatarto­zás számít, miért nem vették figyelembe a gólkirályi címért fej-fej mellett küzdő Slezákot és Józsát. A középpályán is igé­nyelhette a csapat Pollák hal­latlan agilitását, virtuóz labda- kezelését, hidegvérét. A balsze- szerencsében még szerencse, hogy Viktor személyében való­ban a legjobb kapus állt őrt csapatunk hálója előtt, külön­ben Koppenhágában még na­gyobb baj is lehetett volna. Igaz, mindig a soron követ­kező feladat a legfontosabb, s arra kell összpontosítani. Talán nem a legmegfelelőbb megoldás a hosszú összpontosítás, a min­den áron bizonyítani akaró gyengébb ellenfelekkel sorra kerülő edzőmérkőzések. Még mindig ott tartunk, hogy labdarúgásunkban sokkal több az elméleti jelleg, mint a gya­korlati. Ennek kárát elsősorban válogatott csapatunk eredmé­nyessége látja. A kínálkozó helyzetek kihasználása terén ■ Amszterdamban játszották a Hollandia—Spanyolország ba­rátságos mérkőzést, amely a vendéglátó 3:2 (2:1) arányú győzelmét hozta. A holland vá­logatottban az Ajax játékosai közül nyolc szerepelt. A mér­kőzésre mindössze 25 000 néző volt kíváncsi. A győztesek ré­széről Rep, Reino (öngól) és Cruyff, a legyőzőitekéről Val­dez (2) volt eredményes. Si A Nyugatnémet Labdarúgó Kupa első elődöntő mérkőzé­sén a Werder Bremen csapata odahaza szenvedett 3:1 arányú vereséget a Borussia Mönchen­gladbach együttesétől. H A Santos szerdai edzése után Pelé, a labdarúgás koro­názatlan királya a következő­ket jelentette ki: „Aktív labda­rúgó-pályafutásomat jövőre a Santos csapatában fejezem be és elhatározásomban senki sem akadályozhat meg“. Pelé azért tette ezt a kijelentést, mert nemrégiben szárnyra kelt hí­rek szerint spanyol vagy olasz klubnál kellett volna folytatnia szereplését. R További mérkőzésekkel folytatták az angol—olasz klub­csapatok hagyományos torná­ját: Verona—Manchester Uni­ted 1:4, Bobby Charlton két gól­lal járult hozzá csapata sike­réhez. Fiorentina—Crystal Pa­lace 2:2, Bari—Hull City 0:0, Lazio—Luton Town 2:2, Black­pool—AS Roma 2:0, Fulham— Bologna 1:1, Oxford United— Como 1:0, Newcastle United— Torino 5:1. szinte páratlan pazarlás folyik, s az ilyesminek nagy ára lehet: nem vagyunk messze attól, hogy legjobb labdarúgóink is majd csak a képernyő mellett idehaza ülve részesülhessenek a következő VB küzdelmeiben. A bűnbakot akkor majd hiába keresik a szaksportújságírók­ban ... Ne tovább az osztrákoknak Az osztrák labdarúgó-váloga- tott Budapesten a találkozó két harmadán át nagyon jó benyo­mást keltett. Elsősorban külföl­dön szereplő hivatásos játéko­sai tettek ki magukért, rutinjuk maradéktalanul érvényesült. Amikor a magyar csapat sike­res cseréit végrehajtva táma­dássorozatba kezdett, egyszeri­ben más képet nyújtott Šťastný legénysége. Csak a magyar csa­tárok elégtelen higgadtságán múlott a hazai siker. Ausztria legénységére május 23-án Göteborgban a Svédor­szág elleni mérkőzés vár, ezzel zárja a VB selejtezők sorozatát. A svédek otthonukban nem en­gedhetik meg maguknak azt a fényűzést, hogy akárcsak az egyik pontot is elvihessék az osztrák fiúk. Ha Svédország győz, nemcsak a magyar csapa­ton segít, hanem önmagán is. A svédek Budapesten általában nagyon jól játszanak, s a június 13-i Magyarország—Svédország találkozó is majd sok izgalmat ígérhet. Ha tehát Göteborgban svéd, Budapesten magyar győ­zelem születik, Magyarország a csoportelső. Ha az osztrákok pontot szereznek, s marad a magyar győzelem, pontazonos­ság volna az osztrák és a ma­gyar csapat között. Ha a své­dek megtáltosodnak és mindhá­rom hátralévő mérkőzésen győznek, övék a csoportelsőség. Itt tehát senki senkinek sem- mitsem ajándékozhat... Volt mit látnunk Szófiában Hálásak vagyunk a magyar tv-nek, hogy közvetítette a Bul­gária—Portugália VB selejtező­mérkőzést. Élmény volt. A ven­dégeken az sem segített, hogy Augusto, a volt Benfica játékos, az új szövetségi kapitány volt csapatából kilenc játékost je­lölt a kezdő csapatba. A portu­gálok szívós védekezése, bravú­ros labdakezelése és szokatlan önfeláldozása sem tudta tartó­san megakadályozni a meg­■ Egyenként 2300 márka bír­sággal és két évi játékfelfüg­gesztéssel büntették a Schalke 04 négy játékosát, akik a fe­gyelmi bizottság kivizsgálása szerint aktív részt vettek az említett csapat emlékezetes vesztegetési ügyében. Ezek a következők: Rüssmann, Fichtel, Leutkebomert és Wittkam. ■ Franciaországban a 34. forduló mérkőzéseit rendezték meg és a legnagyobb meglepe­tést a bajnoki cím várományo­sának, Nice csapatának Korzika szigetén elszenvedett 3:0 ará­nyú veresége jelentette. A Nantes, a Marseille csapata tár­saságában most már 3 pont előnnyel vezeti a liga-mezőnyt. A Nantes vendégét, Lyon csa­patát 3:0 arányban győzte le, míg a Marseille odahaza l:l-re végzett Bordeaux együttesével. ■ Ausztriában a 21. forduló ntán a 31 pontos Rapid Wien áll az élen a 28 ponttal ren­delkező SW fnnsbruck és a 27 pontos Wacker Wien előtt. A Rapid idegenben győzött 2:l-re az Alpine csapata fölött. ■ Tel Aviv városában fzrael válogatottja 2:2 arányú döntet­lent ért el a West Ham United ellen. ■ Jugoszláviában a 27. for­duló után a 42 pontos Crvena Zvezda Reograd áll az élen, 2. a Velezs Mosztar 40 ponttal. Az éllovas a Partizán vendége volt, s találkozójuk 1:1 arányú döntetlent hozott. A Velezs a Szutjeszka pályáján ért el gól nélküli döntetlent. megújuló bolgár rohamok is­métlődését. Ekkora vitalitással, mint a bolgárok régen nem lát­tunk válogatottat játszani. Nem­csak küzdenitudásból, taktiká­ból és iramdiktálásból vizsgáz­tak jelesre, hanem szemfüles- ségből, ötletességből és fejlett technikából is. A nagykönyvbe kívánkozik a második bolgár gól. Mifelénk ha a fölényben lévő csapat valamelyik játékosa a labdát a kapufának lövi, ő maga és társai a fejükhöz kap­nak, s az ellenfél hamarabb eszmél, a labdát nagy hirtelen eltávolítja kapuja előteréből. Nem így a bolgárok. A kapufá­ról lepattanó labdára Bonev úgy csapott le, mint a vércse és úgy vágta azt a felső léc alá, hogy még a macskaügyes­ségű Enrique sem tudta azt há­rítani. Ezzel nem állítjuk, hogy a bolgár csapat már besétálhat a VB tizenhatos mezőnyébe, mert még Portugáliába és Észak-lror- szágba kell utaznia, ahol a kommentátor szerint a nagy vetélytárs Portugália „pontot veszített“. A VB selejtezők so­rán nagyonis relatív, vajon az idegenben elért döntetlen pont­vesztést, vagy pontszerzést je­lent-e ... (zala) A CSZKA a bajnokok bainoka A CSZKA Moszkva vendéglá­tóként 14:3 arányú győzelmet aratott az Avtomobiliszt Szverd- lovszk fölött és ezzel már ti­zennyolcadszor szerezte meg a szovjet jégkorong-bajnoki cí­met. Ahhoz nem fér kétség, hogy valóban ez az együttes a Szovjetunió legjobb jégkorong­csapata. A világbajnoki címet szerzett szovjet válogatottban 9 CSZKA Moszkva játékos szere­pelt. Ez a csapat nyerte a Szovjetszkij Szport díjáért kiírt nemzetközi tornát és megvédte elsőségét a jégkorong BEK-ben. Olaszország-Jupszlávia 7:7 A Pescarában sorra került nemzetközi vízilabda tornán, ame­lyet a Hungária Kupáért játszot­tak, az utolsó mérkőzés az Olasz­ország—Jugoszlávia találkozó volt, amely 7:7 arányú döntetlent ho­zott. A Hungária Kupa táblázata: 1. Magyarország 5 5 0 0 33:15 in 2. Olaszország 5 3 1 1 26:23 7 3. Románia 5 3 0 2 23:23 0 4. Jugoszlávia 5 2 1 2 27:22 5 5. Hollandia 5 0 1 4 12:24 1 6. NSZK 5 0 1 4 12:26 1 NYERTESEINK Nyolcas számú tippszelvé- nyünk telitalálatosai közül a következők részesülnek nyere­ményben: I. díj — 500 korona: Zsigray József, Baloň 140, Dunajská Streda-i járás. II. díj — 300 korona: Kiss András, Plešany 187, trebišovi járás. III. díj — 200 korona: Lépő Vilmos, Nové Zámky, Michalská bašta 3. Ismételten közöljük tippe­lőinkkel, hogy hozzánk a meg­adott időpontig beérkezett 7-es számú tippszelvények között nem volt telitalálatos. A sportfogadás hírei A SAZKA 19. JÁTÉKHETÉNEK PÁROSÍTÁSA: f. LABDARUGÓ LIGA: 1. Slov.an Bratislava—Trinec, 2. VSS Košice—AC Nitra, 3. Tat­ran Prešov—Slávia Praha, 4. Spartak Hradec Králové—Duk­la Praha, 5. ZVL Žilina—Sklo Union Teplice, 6. Sparta Praha —Spartak Trnava, 7. Zbrojovka Brno—Škoda Plzeň, 8. Baník Ostrava—Lokomotíva Košice. II. LABDARÜGÖ-LIGA: 9. LIAZ Jablonec—Jednota Trenčín, 10. Baník Most—Inter Bratislava, 11. Partizán Barde­jov—TJ VŽKG, 12. TJ Gottwal­dov—CHZ Pardubice. 790. sz. fejtörő K a t k ó I. (Holland—indiai Sakkszöv. vers. 1928 I. díj) Világos indul és 2 lépésben mat­tot ad (2 pont) Ellenőrző jelzés: Világos: Kf3, Vc5, Ba7 és e2, Hb4 és h7, Fh5, gy: f5 (8 báb). Sötét: Ke7, Vd7, Bd8 és e8, Hd6 és e3, Fa8, gy: c6, 14 és f6 (10 báb). A megfejtés beküldésének határide­je: május 14. A megfejtések az Üj Szó szerkesztőségének címére kül­dendők „Sakk“ megjelöléssel. A helyes megfejtést beküldők közül ketten minden héten könyvjutal­mat kapnak, továbbá állandó féléves megfejtési létraversenyt vezetünk. A 788. sz. fejtörő (Buglos I.) helyes megfejtése: 1. Hd6ü Az e heti nyertesek: Csoltó Tibor, Bat- ka és Jakab István, Čebovce. Folytatjuk a féléves létraver­seny közlését a 786. sz. fejtörővel bezárólag: 34 pont: Kandera József, Topol- Cany, Litersics Boldizsár, Blatná n/Ostrove, Ágh Eleonóra, Nové Zámky, Boros József mérnök, Pre­šov, Ágh Tibor, Nové Zámky. 32 pont: Forró Alena, Nové Zámky. 30 pont: Antal Gábor, Bratislava. 28 pont: Burkuš István, Mošice, 26 pont: Szűcs Vilmos, mérnök Nové Zámky 24 pont: Lancz József, Velká Mača, Pócsik Béla, Veľký Cetín 22 pont: Hegedűs Fló­rián, Nové Zámky, Csomó László, Hrkovce, Witzler Jan, Sala 20 pont: Laczy István, Banská Bystrica, Mé­száros László, Senec, Grédl La­dislav, Sala, Sivák Béla, Nová Vieska 18 pont: Valuch Ludevít, Martin, Janko František, Nové Zámky 16 pont: Mészáros Tivadar, Levice, Marsall László, Ip. Soko- lec, Fehér Géza, Štúrovo 14 pont: Fábry Jenő, Rožňava, Görözdy La­jos, Čičov, Horváth Károly, Bíňa, Hegedűs Dénes, Bajtava, Hraško Jan, Bratislava, Szabó István, Ko­šice 12 pont: Albert István, Blat­ná n/Ostrove, Barczi Gábor, Be­lákova, Dobroczky György, Luče­nec, Száraz László, Milanovce, ifj. Kardos György, Veiké Blahovo, Laurencsik Sándor, Lučenec, Len­csés Ferenc, Rohovce, Pócsik Emil, Nitrany 10 pont: Molnár Rudolf, Štúrovo, Török Csaba, Oborin, Va­jó István, Bratislava, Göncöl Pi­roska, Kolárovo stb. stb. Bemutatunk még egy rövid játszmát a nemré­gen befejezett jugoszlávi­ai nemzetközi tornáról: Világos: Pus — Sötét: Planine, Skót megnyitás 1. e4 e5 2. Hf3 Hc6 3. d4 ed4: 4. Hd4: Hf6 5. Hc3 Fb4 6. Hc6: bc6: 7. Fd3 0—0 (az elmélet sze­rint 7.... d5 a legjobb) 8. 0—0 Be8 9. Fg5 h6 10. Fh4 d0 11. f4? Fb7 12. Khl Fc3: 13. bc3: c5 14. Bel Be6l 15. c4 Ve7 16. Vf3 Be8 17. Babl (a gya­logos nem volt védhető) 17. ... Fe4: 18. Ff6: gf6: 19. Vg3+ Kh8 20. f5 Fg2: + I és világos feladta. Delmár Gábor A KÜLFÖLD LABDARÚGÁSA Viktor (sötét mezben) biztosan hárítja Dahl közeli fejesét. SAKK # Ezúttal Albuquerque-ban találkozott egymással az Egye­sült Államok és a Szovjetunió férfi kosárlabda-válogatottja s a vendéglátó együttes 83:67 (44:31) arányú győzelmet ara­tót. A játékvezetők 57 szabály­talanságot toroltak meg és a mérkőzés után több játékos hagyta el sérüléssel a játékte­ret: E két csapat negyedik ta­lálkozója holnap Indianapolis- ban lesz. ® Sao Paulóban folytatódtak az Interkontinentális férfi ko­sárlabda Kupa küzdelmei. A brazil Sirio együttese 103:93 arányban győzött az amerikai Maratón Oil fölött. A Jugoplasz- tika Split 76:84 arányban ka­pott ki a Puerto Rico-i Bayamon együttesétől. A két napi küzdel­mek után a 4 pontot szerzett Sirio együttese vezet, és még az Ignis Varese csapata is veret­len, igaz csak egy alkalommal szerepelt. 9 A csehszlovák női kosár­labda-válogatott máris meg­kezdte felkészülését az 1976-os nyári olimpiára. A felkészülési időszakban első ellenfele az NDK megfiatalított együttese lesz. Kettőjük első találkozójá­nak színhelye május 13-án Lito- méfice, a másodiké pedig má­jus 15-én Roudnice városa lesz. £ Május 17-től 21-ig Suin- perk városában a szocialista ál­lamok női junior kosárlabda­csapatainak tornáját rendezik meg. A bolgár és a magyar lá­nyokon kívül két csehszlovák együttes szerepel. SPORT HÍRADÓ Európa-bajnok utánpótlás labdarúgó-válogatottunk ide­genben a 80 000 lakosú Eskils- tune városában aratott biztos győzelmet az EB-selejtező mér­kőzésen. Góljait Švehlík és Ne­hoda (2) lőtték. A második félidőben a svéd csapat sokat támadott, de a csehszlovák vé­delem Szabó kapussal az élén derekasan állta a rohamokat. Az EB I. csoportjában Cseh­szlovákia csapata három mér­kőzésen szerzett 6 pontjával és 8:0-ás gólaránnyal vezet Svéd­ország előtt, amely két talál­kozón egy pontot szerzett, míg az osztrákok három mérkőzé­sen jutottak egy ponthoz. A csehszlovák együttes a kö­vetkező felállításban szerepelt: Szabó — Sopko, Jurkemik, Dvofák, Štovčik — — Meli­char, Slaný (Stránskýj, Hor­váth — Komanický, Švehlík, Nehoda. CSEHSZLOVÁKIA —NDK 1:1 (0:0) Déčínben a csehszlovák ifjú­sági válogatott ellenfele az NDK 21 évnél fiatalabb játékosokból összeállított csapata volt. A ve­zetést a 49. percben Labes ré­vén a vendégek szerezték meg, öt perccel a találkozó vége előtt Goga egyenlített.

Next

/
Thumbnails
Contents