Új Szó, 1973. május (26. évfolyam, 102-128. szám)

1973-05-04 / 105. szám, péntek

A vallás jelentős hatást gyakorol a dolgozók tudatára, és az egyházak fontos eszközt jelentenek a kapitalista világban a dolgozók ideológiai befolyásolásának rendszerében és szociálpolitikai struktúrájában.

Ezért a vallás, az egyház és a hívők iránti kapcsolat kérdése fontos politikai, valamint ideológiai szempontból is. V. I. Lenin, a szocialista forradalom és a világproletariátus vezetője nagy figyelmet szentelt ezeknek a kérdéseknek. Számos művében, az osztályerők viszonyának elemzésében, a munkás- mozgalom elméletével és gyakorlatával foglalkozó munkáiban részletezte a vallás lényegének problémáit és a munkáspártnak az egyházakkal, a hívőkkel szemben folytatott politikáját. Ezen a téren a lenini eszmék az SZKP és az egész nemzetközi kommunista mozgalom elméletének, ideológiájának és gyakorlatának fontos részévé váltak.

A vallásos hitről

Lenin továbbfejlesztette Marx és Engels tanítását a vallásról, védelmezte a marxista világnézetet a burzsoá ideológusok és opportunisták támadásaival szemben, bírálta a vallással kapcsolatban a téves meghátrálásokat és rámutatott, hogy a marxizmus, mint materialista tanítás negatívan viszonyul a valláshoz. A dialektikus materializmus a vallásosságot, a Iliiét és az isten eszméjét, amely minden vallásnak a fő eszméje ügy magyarázza, mint az embereknek a boldogságért folytatott harcban megnyilvánuló tehetetlenségét, de elsősorban mint az osztályelnyomás következményét, s az embereknek a természettől való függőségét. Az isten azoknak az eszméknek a komplexuma, amelyek a külső erők hatásából, az emberre gyakorolt osztályelnyomásból, az elnyomást megerősítő eszmékből születtek. Az isten eszméje mindig tompította a „szociális érzelmeket“ ... az elnyomók az isteni létbe vetett hittel kötötték meg az elnyomott osztályokat — mondotta Lenin. Marxnak arról az ismert kijelentéséről, hogy „a vallás a nép ópiuma“, azt tartotta, hogy az egész marxista világnézet alapköve.

Lenin a dialektikus materialista világnézet, a konkrét valóság elemzése alapján jutott erre a következtetésre. Több mint 130 munkájában elemezte a vallásnak az osztályharcra, a politikai életre, a forradalmi aktivitásra, a világnézetre, az emberek lelkivilágára gyakorolt hatásával kapcsolatos tényeket, konkrét adatokat és statisztikai adatokat.

Oroszországban a burzsoázia Ideológusai, valamint a nem tudományos világnézet és a világ

kispolgári értelmezésének pozícióin álló humanista értelmiségiek és a munkásmozgalomba kispolgári irányzatot bevivő mensevikek meg akarták „újítani“ a vallásos hitet. Egyesek, akiket az irodalomban „istenkeresőknek“ neveztek, a marxizmus fokozódó hatásától és a fenyegető forradalomtól félve úgy magyarázták a vallásos hitet, mint a társadalmi és egyéni élet szükséges feltételét. Bírálták a történelmi, vagyis a reális kereszténységet, mivel a létező egyházak fokozatosan elvesztették a tömegekre gyakoakik a szocialista forradalom érdekeiért harcoltak, de megtévedtek, leleplezte az istenkeresés osztálylényegét és rámutatott, hogy hirdetői a burzsoázia ideológusai. Egyúttal rámutatott az idealista filozófia vallásvédelmének osztálylényegére.

A hívők iránti viszony

V. I. Lenin, amikor rámutatott arra, hogy a marxizmus negatívan viszonyul a vallásos hithez, egyúttal azt is hangsúlyozta, hogy a szociáldemokráközött (ez a határ bizonytalan, változó, de létezik) anélkül, hogy az anarchisták absztrakt, a valóságban üres „forradal- miasságába“, a kispolgárok opportunizmusába va£'y a liberális értelmiségiek kispolgárias- ságába esnék — mondotta Lenin.

A Nagy Októberi Szocialista Forradalom után előtérbe került a szocialista tudat kialakításának, a széles körű népművelő munka megszervezésének feladata. A munkások többsége a forradalmi harcok tüzében elszakadt a vallásos előítéletekLenin az ateizmusról...

roll hatásukat, de a vallás megújhodásának és hatása fokozásának céljából védelmezték az istenbe vetett hitet. Azt állították, hogy a hitnek humánus tartalma és jelentősége van; meg akarták szabadítani az elévült elképzelésektől, és így azután szembeállítani a tudományos világnézettel. Ezek az „istenkeresők“ rendszerint a marxizmus nyílt ellenségei voltak.

A liberális burzsoázia képviselői félve a burzsoá társadalom humanitásának elvesztésétől és erkölcstelenségétől, valamint attól tartva, hogy a tudomány és a technika haladását a militarizmus céljaira és a kapitalista kizsákmányolás megszilárdítására használják fel, a vallásba, a hitbe menekültek, ebben látták a szellemi válságból kivezető utat. A burzsoá viszonyok fejlődése akkoriban szellemi válsághoz vezetett, de ezek a liberális burzsoák nem fogadták el a társadalom szocialista alternatíváját, és ily módon akarták elkerülni a marxizmust.

A munkásmozgalom kispolgári befolyásolóinak harmadik csoportja kapitulált a tömegek vallásossága előtt és azt javasolta, hogy a marxizmus mondjon le az ateizmusról. Ezt az áramlatot „istenépítésnek“ nevezték. Egyesek azt javasolták, hogy csak ideiglenesen, taktikai célokból mondjanak le az ateizmusról és a vallást a szocializmus javára használják fel.

Az 1905-ös forradalom leverése után, a reakció terrorjának időszakában, amikor az értelmiség egy része borúlátóvá vált, Oroszországban nagy mértékben elterjedt ez az irányzat. Lenin határozottan elvetett minden kísérletet a vallás, a hit igazolására és fellépett az „istenépítők“, „istenkeresők“ ellen. Rámutatott arra, hogy az „istenépítés“ összeegyeztethetetlen a párttagsággal és a marxizmussal. Barátságosan és türelmesen meggyőzte azokat,

cia a teljes lelkiismereti szabadságért harcol „tisztelettel viszonyul a hit ügyeiben bármilyen őszinte meggyőződéshez, amennyiben ezt a meggyőződést nem erőszakkal vagy hazugsággal érvényesítik az életben.“ A vallásosság elsősorban bizonyos viszonyok, a szociális elnyomás és a szociális igazságtalanság következménye. A vallásosság gyökerei szociális gyökerek. Az élet szüli a vallásos hitet és a hit felé hajtja az embert. Ezért hangsúlyozta, hogy a vallás és az ateizmus kérdéseit a szociális változásokkal összefüggésben oldják meg az osztályharc, a szocialista forradalom és a szociális építés során. Lenin azt írta, hogy az elnyomott osztálynak a földi paradicsom megteremtéséért folytatott forradalmi harca fontosabb számukra, mint a proletariátusnak az égi paradicsomra vonatkozó nézetek. A reakciós burzsoázia mindenütt a vallás kérdésének Kiélezésére törekszik azzal a céllaí, hogy fokozza a vallási ellentéteket, és elterelje a tömegek figyelmét a valóban fontos alapvető, gazdasági és kulturális kérdésekről.

Lenin hangsúlyozta, hogy az ateista propagandát és a vallási kérdés megoldását alá kell vetni az osztályharc feladatainak, vagyis a gazdasági és politikai gyakorlati feladatok megoldásának, a dolgozók egysége megszilárdításának.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy bármily módon — akár rövid időre is — megbékélnénk a vallással és a vallásos hittel. A marxizmusnak semmi köze az anarchizmushoz, amely azt hirdeti, hogy „minden áron harcolni kell az isten ellen.“ A marxizmustól idegen az istennel való kispolgári opportunista megbékélés, amely fél felvenni a harcot a vallás ellen. A marxistának mindig ismernie kell a konkrét helyzetet, s meg kell találnia a határt az anarchizmus és az opportunizmus

tői, vagy pedig már közel állt ahhoz, hogy lemondjon róluk. Ezért a párt programjába bekerült az a követelmény, hogy a párttagok kötelesek ateista propagandát kifejteni.

Lenin rámutatott arra, hogy a vallásosság legyőzése a marxista párt programfeladata. A párt kötelessége, hogy ezt a feladatot teljes egészében megoldja, és a kérdést alávesse az alapvető szocialista feladatok megoldásának, az egység megszilárdításának, valamint az összes dolgozó harcának, melyet az alapvető érdekekért — a békéért, a kapitalizmus ellen, a szocializmusért és a kommunizmusért folytat.

A marxisták, o vallás viszonyának lenini elvei, valamint a marxisták és hivök párbeszéde

A mai viszonyok között egyre nagyobi) jelentőségű a dolgozók egysége a szocializmusért folytatott harcban és a jóaka- ratú emberek egysége a békéért, az imperializmus ellen és a monopóliumok ellen folyó harcban. Az imperialistaellenes propaganda a dolgozók, a békeszerető erők és a szocialista országok nemzeteinek egységét többek között azzal akarja gyengíteni, hogy vallásos ellentéteket szít a hívők között, ellenségeskedést a hívők és a nem hívők között, igyekszik előtérbe helyezni a vallási kérdést, hogy azáltal elvonja a figyelmet a valóban fontos kérdésekről.

Ezzel szemben a jobboldali opportunizmus úgy próbálja jellemezni a mai helyzetet, mintha a progresszív erők egységének fő kérdése a marxisták és a hívők párbeszéde lenne a valláshoz való viszonyról. Az opportunizmus a reakciós burzsoá propagandához hasonlóan így akarja előtérbe helyezni a vallás kérdését, és így akarja megakadályozni a dolgozók és minden békeszeretö erő közös céljainak megvalósítását. Ezzel párhuzamosan kiforgatják a hívők és a marxisták párbeszédének jelentőségét és értelmét. Az opportunizmus az egység biztosítása ürügyén arra hívja fel a marxistákat, hogy mondjanak le az ateizmusról. A marxizmus és a vallás integrációját szorgalmazza, hogy így elferdítse a marxista —leninista világnézetet.

A haladó erők egységének biztosításában a legfontosabb feladat a közös feladatok tisztázása, a kölcsönös bizilom és megértés, a dolgozók és a jó- akaratú emberek közös akcióinak megszervezése az imp jria- lizmus és a monopóliumok ellen, a demokráciáért és a szocializmusért folytatott harcban. Ez a marxisták és a hivők párbeszédének értelme és jelentősége. Ennek a célnak opportunista magyarázata az imperialista burzsoázia érdekeinek megfelelően szándékosan elferdíti a nárbeszéd jelentőségét.

A kommunista és munkáspártok nemzetközi tanácskozásai és az egyes marxista pártok a lenini elvek alapján határozták meg e párbeszéd féltéi ileit és céljait. A békeharcosok soraiban a kommunistákkal együtt halad számos hívő és neves egyházi személyiség. így például Lenin-díjat kapott J. Johnson érsek (Nagy-Britannia), Niemöller lelkész (NSZK), En- dickott lelkész (Kanada), valamint a keresztény és nem keresztény egyházak más képviselői. A hívők újabb és újcrbb csoportjai kapcsolódnak be a békeharcba. A szocialista országokban megszilárdul a hívők és nemhívők szociálpolitikai egysége a szocializmus ós kommunizmus építésében.

A hívőknek és az ateistáknak, valamint a papság egy részének és a marxistáknak az egysége a békéért, a demokráciáért és a szocializmusért folytatott harcban nem jelenti azt, hogy a marxisták világnézetükben lemondanak a materializmusról és ateizmusról.

A marxizmus, szilárd materialista így tehát ateista módszertanának köszönhetően, teljes mértékben kifejezi az összes dolgozó alapvető érdekeit, a világ valamennyi haladó erejének" közös érdekeit. Ennek köszönhető, hogy a kommunista mozgalom a békemozgalom vezető ereje és a haladó erők egységének alapja lett. Egyesek opportunista eltérése a dialektikus materializmus marxista— leninista elveitől, az ateizmus alapelveitől nem segíti elő a dolgozók és a békeszerető erők egységét, hanem ellenkezőleg, gyengíti az egység alapját.

E. A. KARTOVSZKIJ

(Megjelent a Pravda tegnaoi számában)

Lapunk nem ifjúsági lap, hanem Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának napilapja, s mint ilyen fontosnak tarja, hogy ifjúsági problémákkal is foglalkozzon, kellő, pártos tájékoztatást adjon a fiataloknak, eszmei útmutatással szolgáljon. Sőt, arra törekszik, hogy ifjúságunk soraiból a legjobbak, akik holnap, holnapután, vagy később a párt katonái lesznek, öntevékeny módon, mint ifjú tudósítók, levelezők bekapcsolódjanak a szerkesztés, az újságírás munkájába. Megtisztelő feladatként rájuk bízza, hogy az ifjúsági munkáslevelezés hagyományait követve, továbbfejlesztve hírek, tudósítások, beszámolók írásával jelentkezzenek, tájékoztassák a közvéleményt. Körökbe, klubokba tömörülve igyekeznek ennek a megtisztelő feladatnak eleget tenni a fiatalok.

Az egyik ilyen ifjúsági tudósítói kör a lučeneci (losonci), mely néhány évvel ezelőtt alakult a Klement Gottwald Építőipari Szakközépiskolában. Jakab Rózsa tanárnő volt a vezetőjük, akit időközben más iskolára helyeztek. Most Kovács Hilda magyar—szlovák szakos tanárnő szervezi, irányítja tevékenységüket. Legutóbb munka- értekezletet tartottak, melyen felmerült néhány probléma. Néhány tanulságos probléma. HOGYAN TOVÁBB? Ezt a kérdést Száraz Pál vetette fel, aki

AZ IFJÚ TUDÓSÍTÓK MUNKÁJÁRÓL

Megtisztelő feladat

az idén érettségizik, utána főiskolán tanul majd, vagy mester lesz, s nem tudja, hogyan tevékenykedjen tovább a tudósító kör nélkül. A kérdésre adandó válasz másokat is érdekel, mert például Danis Katalin is az idén érettségizik ... Nos, az érettségizett diák érett, felnőtt, munkabeosztást kap, mester lesz, közvetlen kapcsolatba kerül a dolgozókkal, a munkásokkal, a munkahelyi problémákkal. Bizonyára élmény lesz számára a munkakezdés, s ha már egyéni, önálló tudósítóként, levelezőként megírja majd tapasztalatait szerkesztőségünknek, éppoly hasznos munkát végez, mint a kör tagjaként.

Felvetődött egy másik probléma is. Ifj. Pálházy József nem

értette, hogy miért mellőzik írását, ha összeállítást készít a kenyérről, a kenyér eredetéről, a VIT történelméről... Elfeledkezett arról, hogy napilapunk bőven, részletesen nem foglalkozhat ilyen témakörökkel. Egyébként az újságírás íratlan törvénye, hogy a tudósító munkája megalkotásakor mindig azt a műfajt választja, amelyik a legtökéletesebben fejezi ki mondanivalóját. A sajtó műfajai: hír, tudósítás, riport, vezércikk,

interjú, glossza, portré, kritika. Megtisztelő feladat az ifjú tudósító számára, ha ezek közül főleg a hír, a tudósítás, az interjú, a portré műfaját műveli.

A kezdő tudósítók problémáiról beszélt Táncos Judit, aki a rádió KONTAKTUS műsorába már küldött híreket, de szeretne a sajtó számára is tudósításokat küldeni. A szabályt ismeri: Ki? Mit? Mikor? Miért? Hol? Hogyan? kérdésekre adjon választ a tudósítás szövege. De mi a legfontosabb, ha például egy ifjúsági szervezet tevékenységéről tudósít? Bizony ez lényeges probléma, mert a tudósítás olyanok számára készül, akik távol vannak a történés színhelyéről. Tárgyilagosságra, a valóság hű megírására kell törekedni. Ügy kell közölni az eredményeket és a hibákat, hogy az olvasó a szervezetben folyó munkát sem rosszabbnak, sem jobbnak ne ítélje a valóságosnál. A lényeget közölje. KÖVETENDŐ PÉLDA az ifjúsági tudósító körök számára, ahogy a losonciak a felnőtt tudósítókkal, munkáslevelezőkkel való kapcsolatát kiépítették. Munka- értekezletükre eljött például Kanizsa István elvtárs is, aki már családapa ugyan, de szívesen

foglalkozik a fiatalokkal. Felmerült az értekezleten néhány probléma. írni kellene ezekről .. .! — emlegették a fiatalok. Ö mindjárt tanáccsal, útmutatással szolgált, hogy kit keressenek fel, kihez menjenek, ki tudna a témával kapcsolatosan tájékoztatást adni.

Milyen a jó tudósító? — kérdezte Csimma Veronika, Volko- vics István és még többen mások. Megvitatták ezt a kérdést is a munkaértekezleten. így kialakult az elképzelés: Mindent lát, és mindent hall. Jó megfigyelő. Igyekszik a lényegest elválasztani a lényegtelentől. Beszámolója, tudósítása jól tükrözi egy-egy akció indítékát, a megvalósulás folyamatát. Jól hangsúlyozza az eredményeket. Nem kendőzi, nem leplezi a hibákat sem. Sok adatot gyűjt, azok pontosak, megbízhatóak.

És már arról beszéltek, hogy milyen is a jó tudósítás... Az esemény színhelyéről küldi a levelező. A hírnél hosszabb beszámoló, de csak a megtörtént eseményeket mondja el időrendi sorrendben. Közlése többnyire időhöz kötött. Törvénye: mindig a legújabb dolgokra hívja fel a figyelmet.

Miről tudósítsunk? Ez a kérdés is felmerült, mert az ifjú tudósítók bizony még járatlanok, néha kis jelentőségű, helyi jellegű eseményt is fontosnak vélnek. Előfordul azonban az is, hogy nagyon érdekes történéseket észre sem vesznek. A kérdésre Száraz Pál adta a legötletesebb választ. Elmondta, hogy amikor leírja a tudósítás szövegét, elolvassa és felteszi önmagának a kérdést: Érdekes ez Királyhelmecen, vagy a Csallóközben? Ha igen, feltétlenül beküldi tudósítását a szerkesztőségbe, s rendszerint közük is. TANULSÁGOS VOLT a losonci ifjú tudósítók munkaértekezlete. Több kérdést is megvitattak, megbeszéltek. Olyan dolgokat, melyeket nem lehet levélben, levelezés útján megvitatni. Meg is állapították a munkaértekezlet végén, hogy kívánatos volna gyakrabban ilyen munkaértekezletet szervezni, rendezni. Kívánatos volna, ha ezekre a megbeszélésekre eljönnének a szerkesztők is. Minél nagyobb szám* ban, minél gyakrabban.

Hangsúlyozták az ifjú tudósítók: tudatosítják, hogy megtisztelő feladatot bízott rájuk a szerkesztőség, ‘szeretnének ennek a feladatnak minél jobban eleget tenni.

Tanulság: Jók, ügyesek a fiatalok, csak megfelelő módon, okosan, pártosan irányítani kell tevékenységüket.

HAJDÚ ANDRÁS