Új Szó, 1973. május (26. évfolyam, 102-128. szám)
1973-05-27 / 21. szám, Vasárnapi Új Szó
Etiópia elhallgatott problémája: Eritrea > flrah szolidaritás a felkelőkkel ________fl történelmi fejődés útkereszteződése_______ 19 73. V. 27. kintetben fatalizmus. Az 5ü óv körüli trónörökösnek 1960-ban része volt a négus megdöntésére irányuló puccskísérletben, amelynek végrehajtóit, a testőrséget a külföldről gyorsan hazatérő négus irgalmatlanul kivégeztette. Viharsarok A négusnak problémája csak az értelmiséggel, pontosabban a diáksággal van. Abban az országban, amelynek lakossága még ma is 94 százalékban analfabéta, s melynek életét 1957-ig alkotmány helyett az ó- és újszövetségi tanokból összeállított, amolyan erkölcsi kódex, a Fetha Nagas szabályozta, nagy szerepre hivatott a fiatal értelmiség. Mivel pedig a legfogékonyabb a modern gondolatok iránt, a császár attól tart, hogy szövetség jöhet létre elhallgattatott belső ellenzéke, a diákság és az eritreai lázadók között, Ilyen törekvések már voltak, s nem is egészen eredménytelenül. A császár másik dilemmája az amerikai befolyás. Etiópia felszabadulása után az amerikaiak fontos érdekeltségeket biztosítottak maguknak Etiópiában. Egy húsz évre kötött szerződés értelmében több mint száz amerikai katonai tanácsadó működik a minisztériumokban és más szerveknél, továbbá 400 millió dollár katonai segélyt nyújt az Egyesült Államok Etiópiának mintegy 40 ezer főnyi, négy hadosztályból álló hadserege fenntartására és modernizálására. A négus az utóbbi években még egy hadosztály felállítását kérte Washingtontól — az eritreai lázadók ellen, akik a hadsereg zömét lekötik. Az Egyesült Államok szempontjából igen nagy jelentősége van a Kagnew Station nevű támaszpontnak, amelyen mintegy 1700 amerikai katona teljesít szolgálatot. A 25 évre bérbe vett támaszpont jelentőségét növeli az a tény, hogy űrkutatással, rakétakutatással, telefonvonalak lehallgatásával kapcsolatos távközlési központ működik itt. Etiópia pozícióját a haladó, az imperialistaellenes tömbben határozott politikát folytató országok között az is veszélyezteti, hogy igen nagy befolyásra tett szert Tel Aviv. Izrael is felismerte Etiópia stratégiai fontosságát s katonai segítség címén megvetette a lábát. Bar Lev izraeli vezérkari főnök gyakori vendég Addisz Abebá- ban, s nem titok, hogy az izraeli különleges szolgálat emberei 3300 etiópiai rendőrt képeztek ki az eritreaiak ellen. Ezekből a tényekből kiindulva világosabbá válik, miért rokonszenveznek az arab, illetve iszlám országok az eritreai szeparatista mozgalommal. Nem vallási, nem is nemzeti alkati különbségekről van szó, hanem arról, hogy a Vörös-tenger partján fekvő Eritrea Washington és Tel Aviv mesterkedései folytán e stratégiailag nagyon fontos helyen a nemzeti felszabadító mozgalmak komoly fékezőjévó válhat — mint a tengeri kapu szabályozója . .i L. L. K orunk nemzeti felszabadító mozgalmai számtalan megerősítő példát szolgáltatnak arra a régebben ismert állításra, hogy a fejlődés útjai olykor kanyargósak, a haladás ügye nem mindig tart egyenes úton. A harmadik világ emancipációs mozgalmaival kapcsolatban néha nehéz eldönteni azt a meghatározó tényt: kinek használ? Ilyen dilemma elé állítja a világpolitika szemlélőit az eritreai kérdés, Etiópia fájó pontja. Az iszlám országok külügyminisztereinek februárban, Benghaziban tartott értekezlete támogatásáról biztosította az „autonómiáért küzdő eritreai mozgalmat“, s arra szólította az etiópiai kormányt, hogy szüntesse be a fegyvertelen eritreai nép elleni katonai akciókat. Az etiópiai kormány nyilatkozata válaszolt az iszlám országoknak s a konferencia állásfoglalását Etiópia beliigyeibe való beavatkozásnak tekintette. Elhal Iga főtt Háború szabadul. Etiópia szabad, független országként szerepel újra a világtérképen, de Eritrea, a volt olasz gyarmat brit igazgatás alá kerül, amely a lakosság követelésére és az etióp kormány unszolására 1950 decemberében ér véget, amikor az ENSZ határozata Etiópiára ruházza Eritrea igazgatását. A két terület viszonyát unió jellemzi. Eritrea státusát már 1952-ben császári pátens rendezi, alkotmányról még nincs szó. Etiópia is csak 1957-ben kapja első írott alkotmányát. Eritrea státusa: autonóm terület. Ám ez a látszatfüggetlenség csak tíz évig tart — 1962-ben Taklay Ghirat Eritrea néven 14. tartományként bekebelezik az etióp császárságba. Új utakon Eritrea az etióp állam gazdasági és stratégiai fontosságú északkeleti része. Itt van az ország két legnagyobb kikötője: Assab és Massawa. Assab fontos ipari központ is; szoviet segítséggel épült egy nagy olajfinomító, amelyet a négus az ország; jövőbeni haladó fejlődése bázisnak nevezett. Érthető, hogy ragaszkodik e területhez, amelynek zömében mohamedán vallású tigre Mohammed Ahmed Alidu, az EFL vezetője és más nemzetiségű lakossága sokban különbözik az Etiópiában domináns, kopt keresztény vallású amhara nemzettől, amelyhez az arisztokrácia is tartozik. Az országrész autonómiájának megszüntetése nagy elégedetlenséget váltott ki Fritreában, s már a hatvanas évek derekán fegyveres osztagok kezdtek formálódni, amelyek zavarták az etióp hatóságok berendezkedését. 1965—1966-ban rendőrállomásokat, hivatalokat rohantak meg és robbantottak fel eritreai különítmények, később már az etiópiai légiforgalmi társaság repülőgépeinek elrablására vetemedtek. 1969-ben eritreai szeparatisták Rómában merényletet terveztek az ott vendégeskedő négus ellen. Nem rajtuk múlott a merénylet meghiúsulása. Nagy fogásként könyvelhették el, hogy 1970- ben lépre csalták és kivégezték Tesho- me Erghetu tábornokot, a 2. hadosztály parancsnokát, aki Fritreában a kormánycsapatok tisztogató hadműveleteit irányította. Akcióikat azonban a kor- mánycsapatok és a hatóságok megtorlása követte, s az ilyen „rendőri akciók“ mögött szabályos bombatámadások rejlettek, amelyeknek például Kérgén településén 500 áldozata volt, köztük sok nő és gyermek. Nincsenek pontos adatok az eritreai szakadárok katonai alakulatairól. Maguk az eritreaiak túlbecsülik erejüket, s nyilván ezért otthoni akcióikat külföldi politikai lépésekkel társítják. Kedvező fogadtatásra találtak Szudánban és Szomáliában is. Amikor a kormánycsapatok megtorlásai fenyegető méreteket öltöttek, mintegy 52 ezer eritreai menekült el és zömében Szudánban, részben Szomáliában, de más arab országokban telepedett le. Szomália magatartását befolyásolta a két ország közti határviszály, mely a hatvanas évek végén már harci fellángolással fenyegetett, de az afrikai szolidaritás jegyében sikerült valahogy elsimítani. Mindez a hajdani megosztó gyarmatosító politika következménye. A többi arab ország állásfoglalása az eritreai kérdésben sokkal bonyolultabb. Ellentmondások útvesztőiében A ina már 81 éves Rasz Tafarit, a jelenlegi Haile Szelasszié császárt Afrika egyik leghaladóbb politikusának tartják. Ezzel összhangban a tekintélye is nagy, s nem véletlen, hogy Addisz Abebát választotta székhelyéül az Afrikai Egység Szervezete, és sok fontos, az egész földrész életére kiható döntés született az etióp fővárosban. A négus azonban uralkodása régi sikereiből él, a XX. század második felének politikai légkörébe már nem tudott beilleszkedni. Ö volt az, aki a harmincas években trónra lépve, megszüntette országában a rabszolgaságot, és bizonyos modernizáló intékezdéseket foganatosított, hogy Etiópia a középkorból eljusson korunkba. Uralkodásának a háborút követő második szakasza azonban ellentmondásos; a császár konzervativizmusa olykor ellentmond a haladó törekvéseknek. Azt vallja, hogy szegények és gazdagok mindenkor lesznek, ő uralkodásra született, mindenki atyja, és ezért nincs szükség demokráciára Egyébként népe fasiszta hóhérainak is megbocsát, „mert már halottak“ ,.Juda oroszlánja“, amint egyik címe hangzik, annak a mítosznak a rabja, hogy családja és nemzete a bibliai Salamon király és Sába királynője nem szentesített frigyéből származik, uralkodásra hivatott, „úri“ nemzet. A császár optimizmusa bizonyos teAz iszlám világ szolidaritási nyilatkozata és az etióp kormány ingerült reagálása ismét fellebbentette a fátylat egy évek óta dúló, rejtélyes, de elhallgatott háborúról. Addisz Abeba az eritreai kérdésben nyilván struccpoliti- kát folytat: amiről nem beszélnek, az nincs, tehát hallgassunk az eritreai sza- kadárokról. A háború, azaz az eritreai szeparatisták függetlenségi mozgalma azonban az etiópiai kormány hallgatása ellenére is hallat magáról, s ez igen kellemetlenül érinti az afrikai és európai viszonylatban is általában haladó politikát folvtató Etiópiát. Az Addisz Abeba-i hatóságok ritkán kiadott jelentései olykor „shifják“-ról, azaz rablóbandákról, haramiákról adnak hírt az ellenük foganatosított bizonyos „rendőri akciókkal“ kapcsolatban. Valójában nem valamilyen útonállókról van szó, hanem az Eritreai Felszabadít iisi Front fEFL) kiképzett egységeire) , amelyek országuknak Etiópiától vaió különválásáért küzdenek. Addisz Abeba pedig éppen a gazdasági és stratégiai szempontból fontos Eritrea elvesztésétől fél ... A kétmillió lakosú, 129 ezer négyzet- kilométer területű Eritrea története egvbeesik az olasz gyarmatosítás történetével. Míg a vitéz etiópiai nép a műit század második felében meg tudta védeni függetlenségét a gyarmatosítóktól, Eritreát az olaszok 1869 ben elfoglalták és gyarmatukká tették. 1934-ben részben Eritrea területéről indították meg az olasz fasiszták gyarmati háborújukat Abesszínia ellen. Haile Sze- lasszíé, a császár elmondta dörgedelmes vádbeszédét a Népszövetségben, de a fasizmus előretörését a tőkés világ közönye képtelen volt feltartóztatni. Az etióp hadsereg kapitulálása után a száműzetés évei következtek, de Etiópia Eritreával együtt már 1941-ben felEritreai hadműveleti zónák Az EFL harcosai Eritreai menekültek Szudánban
