Új Szó, 1973. május (26. évfolyam, 102-128. szám)

1973-05-24 / 122. szám, csütörtök

1973. V. 24. Krzeszowiec és a lengyel válogatott győzött a XIII. útszakaszon Tegnap a Békeverseny XIII. útszakaszán folytatták a részvevők küzdelmüket. Erede­tileg 100 kilométerre tervezték a távot, vé­gül azonban 98 kilométer hosszú volt. A görlitzi rajthoz 83-an sorakoztak fel és in­dultak Drezda felé. Ballardin a versenyt fel­adta és így az olasz válogatott létszáma négyre csökkent. Ezen az útszakaszon Krzeszowiec és a lengyel válogatott végzett az első helyen. Mint az várható volt, a teg­napi útszakaszon sok esemény nem történt. Az egyenes tere­pen robbantási kísérletre senki sem vállalkozott, mert mindenki tudtia, hogy ezt eredményesen véghezvinni nem lehet. Szur­kowski és a lengyel válogatott az összetett versenyben fölé­nyesen vezet, így a lengyelek csupán arra ügyeltek, hogy az esetleges szökési kísérleteket időben észrevegyék és azokat felszámolják. A csehszlovák válogatott tag­jainak taktikája az volt, hogy tartsák a franciákat, akik csu­pán 34 másodperccel követik őket az összetettben. Az egyé­niben már nem voltak veszé­lyesek egymásra. A mezőny tagjai egy bolyban „fogyasztot­ták“ a kilométereket, némi élénkség csak röviddel az első részhajrá előtt volt tapasztal­ható. Az első részhajrát Biautzen- ben a 41. kilométernél az auszt­rál Allan nyerte a francia Dan- guillaume és a bolgár Martinov előtt. Ugyanilyen eseménytele­nül teltek a percek továbbra is. A csehszlovák tv 15,55 órai kezdettel felváltva közvetíti a kerékpáros Békeverseny esemé­nyeit, valamint a Tatran Prešov —Sklo Union Teplice I. labda- lúgó-liga találkozót. A bischofswerdai 62. kilométer­nél levő második részhajrában a csehszlovák Matoušek végzett az első helyen megelőzve a bel­ga DiHent és a szovjet Nyelju- bint. A táv első felét a versenyzők borús időben, ellenszélben tet­ték meg. Akadt néhány szökési kísérlet, de ezeket a többiek csírájában elfojtották. A fran­ciák aránylag sokat kezdemé­nyeztek, ami érthető volt, hi­szen ők javíthattak volna hely­zetükön, hiszen a csehszlovák csapattal szembeni hátrányuk aránylag minimális volt. Mint­egy hét kilométerrel a cél előtt érkeztek Drezdába a Békever­seny részvevői, itt meglepetés­re a marokkói Belead! próbál­kozott robbantási kísérlettel, de elődeihez hasonlóan az ő kez­deményezését sem koronázta siker. Később Matoušek és a francia Behue akart megugpani, de eredménytelenül. Az egész mezőny együtt ér­kezett a stadion bejáratához. A lengyel Krzeszowiec volt az élen, kitűnően hajrázott, az utolsó métereket is remekül bír­ta, senki sem tudta megelőzni és így tegnap övé lett a babér. Az NDK-beli Huschke, aki jól ismerte a befutót, az utolsó mé­tereken a hatodik helyről tört előre és végül az előkelő má­sodik helyen végzett. A XIII. útszakasz nemhivatalos végeredménye: 1. Krzeszowiec (lengyel), 2. Huschke (NDK-be­li), 3. Bartoníček (csehszlovák) 2:22:45. Csapatban: 1. Lengyelország 7:07:45, 2. NDK, 3. Csehszlová­kia. Az egyéni összetett verseny állása a XII. útszakasz után: 1. Szurkowski (lengyel) 35:43:03, Svédország—Ausztria 3:2 (1:0) A belga Louraux sípjelére a göteborgi stadionban óriási iramban kezdődött a sorsdöntő labdarúgó világbajnoki selejte­ző Svédország és Ausztria válogatottjai között. 'Az osztrákok az első percek­ben sokat veszélyeztettek és Kreuz fejese a 20. percben a bal oldali lécről pattant ki, s ez bizony gólhelyzet volt a ja­vából. A svédek támadásai sor­ra veszélyesek voltak és Sta- chowitznak jócskán akadt munkája az osztrák kapuban. A 29. percben előbb jobbról, majd balról következett svéd szöglet és az utóbbi után Sandberg lö­vése utat talált az osztrák há­lóba. Szünet után az 56. percben Jara a svéd védelem megingása után egyenlített, de egy perc­cel később Grahn ismét a ha­zaiakat juttatta vezetéshez. So­káig úgy látszott, hogy megszü­lethet az egyenlítő gól, de egy svéd szabadrúság után Sand­berg ismét óriási góllal iratko­zott föl. A 87. percben Starek fejesgóllal szépített. Ezekután óriási lesz a Bu­dapesten június 13-án sorra ke­rülő Magyarország—Svédország találkozó jelentősége. TÖMEGES FELLÉPÉSEK 2iar nad Hronom jelentette a Szlovákiai testnevelési ünnepsé­gek nyitányát, s most már szin­te megállás nélkül következnek e roppant mutatványos sorozat további állomásai!. — A tömeges fellépésekre Szlovákiában mintegy 110 000 testnevelő készült, s ezt a szá­mot 10 000 serdülő lány egészí­ti let még jelentősebbre, — mondotta a szerdai sajtóérte­kezleten Karol Pláteník, az SZTSZ KB osztályvezetője. — Szlovákia-szerte úgyszól­ván nincs probléma a testneve­lési ünnepségekkel kapcsolat­ban, — folytatta —, csupán itt- ott volt kevés azonos szinű mez a legfiatalabb fellépők számá­ra, de ezt egyrészt adminisztrá­ciós megoldással sikerült áthi­dalni, másrészt, — mint ennek éppen Zlaron lehettünk tanúi, a mezek színeinek kiegészítése még csak üdébbé tette az amúgyis látványos bemutatót. Sikeresen folytatódnak a rá- termettségi versenyek is, ame­lyeknek szlovákiai döntőjét Dunajská Streda (Dunaszerda- hely) június 26 és 30 között rendezi meg. Szlovákia fővárosában, Bra­tislavában is nagy a készülődés a testnevelési ünnepségekre. A tömeges bemutató június 2-án 15 órai kezdettel a téglamezei kerékpáros-stadionban lesz, ahol 4000 tornász lép föl össze­sen hót gyakorlattal. A szerep­lők között Prágából 150, Brnó- ból 320 fellépő lesz. A bratis­lavai nagy fellépést három kör­zeti olimpiász előzte meg, ame­lyeken a sportok közül az at­létika, a kosárlabda, a kézilab­da, a röplabda, a labdarúgás a kerékpározás és az asztalite­nisz dominált. Az eredeti terv szerint hár­mas, sőt négyestalálkozókra kellett volna sornak kerülnie röplabdában, kosárlabdában, kézilabdában, asztaliteniszben és sakkban a „testvérvárosok“ Kijev, Krakkó, Rusze, Zimony és Belgrád sportolóinak részvételé­vel, de ez az ismeretes techni­kai okok miatt csak az ősz fo­lyamán valósulhat meg. E hót végén a következő he­lyeken lesznek testnevelési ün­nepségek: május 26-án Prešo- von és 27-én Cadeán. A jövő héten ebben a sor­rendben rendezik a testnevelési ünnepségeket: június 2-án Bra­tislava. Bardejov, Prievidza és Rožňava (Rozsnyó). 2. Szozda (lengyel) 35:52:15, 3. Kaczmarek (lengyel) 35:55:44, 4. Lihacsov (szovjet) 35:55:57, 5. Gorelov (szovjet) 35:56:37, B. Nyeljubin (szovjet) 35:58:13, 7. Dillen (belga) 35:58:29, 8. Lis (lengyel) 35:58:35, 9. Bodier (francia) 35:58:43, 10. Talbour det (francia) 35:58:44. Az összetett csapatverseny ál­lása: 1. Lengyelország 107:33:18, 2. Szovjetunió 107:47:20, 3. Csehszlovákia 107:55:45, 4. Fran­ciaország 107:56:19, 5. Belgium 108:05:03, 6. NDK 108:08:53, 7. Bulgária 108:20:46, 8. Olaszor­szág 108:24:43, 9. Magyarország 108:31:04, 10. Románia 108:33:22 óra. A kerékpáros Békeverseny XII. útszakaszát az NDK-beli Huschke nyerte. Felvételünkön balról az összetett versenyben vezető Szurkowski, a győztes Huschke és a dobogó harmadik fokán álló francia Danguillaume látható. A vendégek voltak eredményesebbek Az I. labdarúgó-liga 26. fordulójának tegnapi mérkőzésein több nagy meglepetés született. A legnagyobb érdeklődés a kiesés ellen küzdő csapatok mérkőzéseit kísérte. A sereg­hajtó Slávia Trinecben aratott nem várt, magas arányú győ­zelmet és mivel a Hradec otthonában kikapott a bajnokcsa­pattól, a fővárosi csapat elkerült az utolsó helyről. Kevesen várták a Dukla sikerét idegenben a VSS-szel szemben. A for­duló érdekessége, hogy négy mérkőzésen sikerült győzniük a vendégeknek. A villanyfénynél lejátszott Sparta—Lokomotíva találkozó eredményéről lapzártáig nem kaptunk jelentést. A Prešov—Teplice mérkőzést ma játsszák és ezt a tv is közve­títi. 0:1 (0:1) Hr. Králové Trnava Hradec Králové, 12 000 néző, játékvezető: Hanák. Góllövő: Kuna. A kiesés ellen küzdő hazai együttest már az első percben kellemetlen meglepetés érte. Az elalyó védők mellett Kuna szerzett vezetést a bajnokcsa­patnak. Ez a gól, mint a későb­biekben kiderült, döntően befo­lyásolta a találkozó kimenete­lét. Az idegesen, megilletődöt- ten játszó Hradec Králové nem volt Iképes egyenlíteni. A má­sodik félidőben változott a já­ték képe, nagy volt a hazaiak nyomása és nem volt érezhető a pályán, hogy a bajnokság él­lovasa játszik a kieső jelölttel. ményesebbek. Az Ostrava már az első percektől fogva meg­lepte ellenfelét — nyílt sisak­kal játszott és az első 45 perc­ben több gólhelyzetet dolgozott ki, mint a hazai csapat. A má­sodik féidő közepetáján meg­gyengült a Zbrojovka, mivel a sérült Kroupa helyett a csere- lehetőség kihasználása miatt már nem jöhetett be játékos. Ügy tűnt. igazságos pontosztoz­kodással végződik a találkozó, de a vendégek a 77. percben egy meglepő, korszerű Határ— Kalečko—Klement akció után az utóbbi említett játékos gól­jával eldöntötték a két pont sorsát. :4 (1:1) 2:0 (1:0) Slovan Nitra Bratislava, 10 000 néző, játék­vezető: Smejkal. Góllövők: E. Zlocha és Ján Capkovič. Az előző mérkőzésekhez vi­szonyítva javult a Slovan telje­sítménye. A találkozó nagy ré­szében kielégítő volt a játék színvonala, a vendégek rugal­mas védekezést alkalmaztak, a Slovan példásan küzdött. Már úgy tűnt, gól nélkül ér véget az első félidő, amikor Ľudovít Zlo­cha nagyszerű egyéni alakítás után szerzett csapatának veze­tést. Szünet után sem esett a játék színvonala, a vendégek meglepően jól tartották magu­kat. A Slovan második gólját a 68. percben Ján Capkovič lőtte kapásból. 0:1 (0:0) Brno Ostrava Brno, 13 000 néző, játékveze­tő: Junek. Góllövő: Klement. A morvaországi rangadón ez­úttal a bányászok voltak ered­A csehszlovák kosárlabdázók névjegye A csehszlovák férfi kosárlab­da-válogatott július 1.—10 kö­zött részt vesz a Havannában sorra kerülő nagyszabású nem­zetközi férfi kosárlabda-tornán, melyen többek között indul a szovjet, jugoszláv, mexikói, bra­zil, Puerto Rico-1, bolgár válo­gatott is. A Csehszlovák Kosár­labda Szövetség elnöksége a következő játékosok nevezését hagyta jóvá: Zídek. Blažek, Kos, Škuta, Petr, Zedníček, Po- spíšil, Hummel, Pekárek. Bra- benec Beránek és Bubla. » « * Peruban újabb mérkőzéseket játszottak az első kosárlabda világfesztiválon. A férfiak dön­tő csoportjában Kuba 90:81 (43:40) arányban győzött az Egyesült Államok fölött. A nők­nél Franciaország 97:59 (37:32) arányban bizonyult jobbnak a házigazda válogatottjánál. Trinec Slávia Trinec, 7000 néző, játékveze­tő: Horbas. Góllövők: Nevrlý, ill. Klimeš (2), Fr. Veselý és Cipro. Mindkét csapat számára lét­fontosságú volt a találkozó A nézők kevés jó játékot láthat­tak, a pályán főleg a küzdelem érvényesült. A síkos, nehéz ta­laj fokozott igényeket támasz­tott mindkét csapat játékosaival szemben. Az első félidőben a Trinec játszott meddő fölény­ben és az öltözőbe l:l-es állás­nál vonultak a csapatok. Szü­net után döntő fordulat tör­tént. A szórványosan, de veszé­lyesen támadó Slávia az 55. percben Veselý révén, aki el­csípte Kuchar rosszul sikerült hazaadását, vezetéshez jutott. Neon sokkal később Cipro, majd néhány perccel a befejezés előtt Ferencváros—Újpest A magyar labdarúgó-bajnok­ság nagy rangadóját a Ferenc­város—Újpesti Dózsa mérkőzést szombaton 17.30 órai kezdettel játsszák a Népstadionban, s azt a TV is közvetíti. Amennyi­ben az újpesti együttes győzel­met arat, már bajnoknak tekint­hető. A vasárnapi műsor a követ­kező: Szeged—Csepel, Egyetér­tés-Honvéd, Rába ETO—MTK, Videoton—Pécs, Zalaegerszeg— Diósgyőr, Komló—Salgótarján és Vasas—Tatabánya. SPORTHÍRADÓ % Barátságos labdarúgó-mérkő zésen Nürnbergben az FC Nürn­berg és a Bayern München játé­kosaiból összeállított vegyes csa­pat 2:2 (2:2) arányú döntetlent ért el a Benfica Lisszabonnal szem­ben. A hazaiak két gólját Gerd Müller lőtte, a vendégek részéről Eusebio és Martinez volt eredmé­nyes. % Gianni Riverát nyilvánították a most befejeződött olasz labda­rúgó-bajnokság legjobb játékosá­nak. Az olasz edzők és játékosok ankétjén 199 pontot kapott. % A labdarúgó-világbajnokság ázsiai „A“ selejtező csoportjának mérkőzésén Söulban Malaysia 2:0 (0:0) arányban győzött Thaiföld fölött. Klimeš gólja tetőzte be a hazat csapat meglepő vereségét. 3:0 (2.3) Žilina Plzeň Žilina, 6090 néző, játékvezető: Jelinek. Góllövők: Jozef Tömé­nek (2) és Slezák. Nagy volt a hazai csapat fö­lénye, szinte nem jutottak szó­hoz a vendégek. A gólgyártást a 18. percben a nagy kedvvel játszó Jozef Tománek szerezte meg, akinek távoli lövése ke­rült a hálóba. A 25. percben a. gólkirályságért küzdő Slezák volt eredményes. Szünet után is biztosan uralta a Žilina a já­tékot, de gólt csak öt perccel a befejezés előtt Jozef Tomá* neknek sikerült elérnie. u:1 (0:0) VSS Dukla Knšice, 10 000 néző, játékve* zető: Rehák. Góllövő: Nehoda. Mindkét csapat jó játékkal lepte meg a nézőket. Az első féidőben a zápor csúszóssá tet­te a talajt, és ez a technika sabb VSS-nek kedvezett. A var dégek bebizonyították, hogy az utóbbi időben jó formában van­nak. A találkozó sorsát eldöntő gól a második félidő 48. percé­ben született, amikor Nehoda volt eredményes. A 61. percben óriási egyenlítési alkalmat sza­lasztott el a hazai csapat. A já­tékvezető büntetőt ítélt és a VSS veterán kapusának, Švaj- lennak a lövését a válogatott Viktor védte. Ezután a hazaiak hiába próbáltak egyenlíteni, a katonák biztosan tartották a meglepő eredményt. SAK Dortmundban a nemzetközi torna ötödik fordulójában ismét pontot vesztett Borisz Szpasz- szkij. volt világbajnok, miután döntetlenül játszott a nyugatné­met Düballal. További eredmé­nyek: Kérész (szovjet) — Paoli (olasz) 1:0, Popov (bolgár) — Kunstowicz (nyugatnémet) 1:0, Kestle — Süss (mindkettő nyu­gatnémet) 1:0. A Parma (jugo­szláv) — Gerusel (nyugatné­met) és a Keene (brit) — Fecht (nyugatnémet) találkc .ók dön­tetlenül végződtek, i.i 5. for­duló után Heclit vezet 4 pont­tal, Düball és Kérész 3,5—3,5 pont előtt. A sportfogadás hírei A Športka 20. játékhete I. hú­zásának nyereményei: I. díj: nincs nyertes, II. díj: 54 nyertes, á 28 68U korona, Hl. díj: 3425 nyertes, á 565 korona, IV. díj: 69 032 nyertes, á 55 ko­rona. A II. húzás nyereményeinek elosztása: I. díj: nincs nyertes, II. díj: 157 nyertes, á 8270 korona, III. díj: 6859 nyertes, á 275 korona, IV. díj: 104 733 nyertes, á 3C korona. A Sazka 20. játékhete nyere­ményeinek elosztása: I díj: 40 nyertes, á 2270 koro­na, II. díj: 1054 nyertes, á 155 korona, III. díj: 12101 nyertes, á 15 korona.

Next

/
Thumbnails
Contents