Új Szó, 1973. május (26. évfolyam, 102-128. szám)

1973-05-23 / 121. szám, szerda

Be ke ver sen y 12. útszakasz: 1. Huschke és ai NDK második pihenőnap után a Békeverseny résztvevői folytatták útjukat a berlini cél felé. Tegnap elhagyták Lengyelországot és az NDK területére léptek. Ez mintha fellel­kesítette volna az eddig gyengén szereplő NDK-s kerékpározókat és Görlitzben Husch­ke ért elsőnek a célba, a csapatverseny! pedig az NDK nyerte. A tegnapi 12. útszakasz Lu- binból Görlitzbe vezetett és 95 kilométer hosszú volt. A ver­senyzők egy nap alatt kipihen­hették az eddigi fáradalmakat és általában kiélezett küzdel­met vártak a Békeverseny résztvevőitől. Ez azonban nem következett be. Az egész me­zőny végig együtt haladt, csu­pán az élen váltották egymást. Szökési kísérletre, robbantásra nem került sor. Csupán a két reszhajrá és két tömeges bukás okozott né­mi izgalmat. Az első részhajrá Chojnowban volt és itt a len­gyel Szurkowski végzett az el­ső helyen a szovjet Lihacsov és a francia Danguillauin előtt. A második részhajrát Boleslawiec- ben a norvég Klavenes nyerte, Danguillaume és a holland Die- peven előtt. A terep nem volt igényes, a szél sem volt olyan erős. mint az előző napon, így az egész mezőny egy bolyban, aránylag jó iramot diktálva nyelte a ki­lométereket. A bukások követ­keztében néhány versenyző je­lentős hátrányba került, így a csehszlovák együttes legjobbja, Mainus Is, aki 23 perccel a győztes után ért célba. Kitűnően tartotta nagát a sárga mez viselője, a lengyel Szurkowski és második helyé­vel megtartotta az összetettben vezető pozícióját, honfitársa, Szozda előtt. Az összetett csa­patversenyben Lengyelország első helyét sem ľenyegeti egye­lőre nagy veszély. A város utcáin a macskakö­veken nem történt említésre méltó esemény, a versenyzők tartogatták erejüket a végső hajrára. Mintegy 500 méterrel a stadion bejárata előtt Husch­ke tört az élre és ő fordult el­sőnek a stadionba. Szurkowski A KÜLFÖLD LABDARÚGÁSA Az angol és az olasz ligacsa­patok küzdelmei az elődöntők­nél tartanak. Az egyik oldalon két olasz, a másik oldalon két angol csapat küzd a döntőbe­jutásért. A Newcastle United 5:1 arányban győzött a Crystal Palace fölött, s mivel első ta­lálkozójuk gólt nem hozott, az említett döntő angol részvevője a Newcastle United. A döntő június 2-án lesz, de még nem dőlt el, hogy olasz részről a Bologna, vagy a Fiorentina sze­rez-e jogot a döntőbeli szerep­lésre. Kazimierz Gurski, lengyel szö­vetségi kapitány 16 játékosból álló keretet jelölt ki az Anglia elleni világbajnoki selejtező mérkőzésre, amelynek színhe­lye június 6-án Chorzow lesz. A keret tagjai a következők: Tomaszewski, Szeja, Szyma- nowszki, Gorgon, Muszial, Bul- zacki, Jesny, Cmikiewicz, Kras­ka, Kasperczak, Masczyk, Dej- na, Lubanski, Gadocha, Banas és Liato. Buenos Airesben ma játsszák a Felszabadítók Labdarúgó Ku­pájának első döntő mérkőzését, amelynek részvevői az argentin Independiente és a chilei válo­gatottal azonos Colo-Colo. Az Independiente már háromszor hódította el ezt a serleget. A Colo-Colo labdarúgói első alka­lommal vesznek részt e döntő küzdelmeiben. Pitner és Kosfka nélkül A Csehszlovák Jégkorong Szö­vetség vezetősége elfogadta azt a jelentést, amelyet az illeté­kesek a Moszkvában sorra,ke­rült világbajnokságról nyújtot­tak be. Az említett jelentést még Pitner és Kostka edzők magyarázatokkal egészítették ki. Jaroslav Pitner és Vladimír Kostka ezután kérték, hogy te­gyenek eleget már előbb is el­hangzott kérésüknek, mentsék fel őket a válogatott edzői tiszt­sége alól. A Csehszlovák Jégko­rong Szövetség vezetősége ebbe beleegyezett. Úgy hírlik, hogy július 1-től kezdve új edzőkettős vezeti a legjobb csehszlovák jégkoron- gozók felkészülését az új idény­re. Szakkörökben úgy tudják, hogy az edzőcsere egyúttal a válogatott keretben is nagy vál­tozásokra ad majd okot. Az új bajnoki idény szeptem­ber 4-én kezdődik és 1974. má­jus 21-én fejeződik be. A jégkorong BEK küzdelmei­re, valamint az augusztusban Moszkvában a Szovjetszkij Szport serlegéért sorra kerülő találkozókra csehszlovák rész­ről az új bajnokot, a Tesla Par­dubice együttesét nevezték. 1973. V. 23. Ki A VÉTKES? Vasárnap délután a Monzában megrendezett gyorsasági mo­torkerékpáros világbajnoki futamban megrendítő baleset tör­tént. Röviddel a 250 kem-esek rajtja után, amikor a verseny­zők már 20Ü kilométeres sebességgel száguldottak, az első éles kanyarban a finn Saarinen bukott és az őt követő olasz Pasolini beléiitközve repült a fák közé. Mindkét versenyző a helyszínen meghalt és egy harmadikat életveszélyes sérülé­sekkel szállították kórházba. Kívülük még tizenegyen szenved­tek kisebb-nagyobb sérülést. A kötélidegzetű versenyzőket nagyon letörte két társuk vá­ratlan halálos kimenetelű balesete. Akadt köztük olyan is, aki zokogva jött a depóba. Agostini azonnal kijelentette, hogy nem indul az ötszázasok géposztályában, a rendezők azonban ért­hetően rögtön leállították a világbajnoki versenyt. Természetesen mindenki arra volt kíváncsi, mi okozta a bal­esetet. Szemtanúk állítása szerint az élen haladók egy olaj­folton csúsztak meg, amelyet az előző futam után a rendezők nem tüntettek el a pályáról, így tehát őket terhelné a fele­lősség. Colucci, az Olasz Motorkerékpár Szövetség elnöke ez ellen határozottan tiltakozott, a rendőrség pedig az esettel kapcsolatban szigorú vizsgálat ot indított. Jarno Saarinen az elmúlt években hívta fel magára a sport­világ figyelmét. A rokonszenves finn versenyző fokozatosan tört az élvonalba, évről évre javultak eredményei. Tavaly már a világ legjobbjai között szerepelt, s ez idén a siker re­ményében küzdött ellenfeleivel a világbajnoki címért. Renzo Pasolinit nein kell kü lön bemutatnunk, ö évek óta a világ legjobbjának számított és Agostinival folytatott párharca mindig élményszámba ment. A motorkerékpár sport két nagy egyéniségétől búcsúznak e sportág hívei. A múltban ők is ott voltak Csehszlovákia Nagydíján és többször gyönyörködhettünk e nagy tudású mutorkerékpár-ver- senyzők remek teljesítményében. Az idei versenyen nagyon fognak hiányozni. A monzai verseny előtt Saari nen mosolyogva jelentette ki az újságíróknak: Ez a pálya nagyon gyors és nagyon veszé­lyes. Arra senki sem gondolt, hogy számára" végzetes is lesz. Kérdés, milyen eredményt hoz a rendőrségi kivizsgálás, va­jon ki lesz a vétkes? akkor a harmadik helyen fe­küdt, de kitűnően hajrázott, és hajszál híjján mindkét előtte kerekező versenyzőt befogta. Huschke sem hagyta magát és sikerült győzelmét biztosítania. A Békeverseny résztvevői az idei táv utolsó harmadába lép­tek. Az NDK területén több mint 500 kilométert kell meg­tenniük, amíg eldől a végső győztes, a helyezések sorrend­je. Ma a 13. útszakaszon Drez­dába folytatják útjukat. A 12. útszakasz végeredmé­nye: 1. Huschke (NDK-beli) 2:36:13, 2. Szurkowski (lengyel) 2:36:23, 3. Danguillaume (fran­cia) 2:36:33. 4. Bartoníőek (csehszlovák), 5. Schifner (NDK-beli), 6. Nyeljubin (szov­jet), 7. Smith (holland), 8. Tal- bourdet (francia), 9. Prelial, 10. Mašek (mindkettő csehszlo­vák) 2:36:43. Csapatban: 1. NDK, 2. Lengyelország, 3. Franciaor­szág. EGYÜTTMŰKÖDÉS Szergej Pavlov, a Szovjetunió Minisztertanácsa mellett műkö­dő Testnevelési és Sport Bizott­ság elnöke együttműködési megállapodást írt alá az Osztrák Sport Szövetség vezetőivel. Az 1978-ig szóló megállapodás két­oldalú sporttalálkozók megren­dezéséről, kölcsönös tapaszta­latcserékről, valamint nemzet­közi sportkérdések állandó konzultációjáról szól. Viktor, a csehszlovák labdarúgó-válogatott és a Dukla Praha kapusa a tavaszi idényben nagyon jó formában véd. Minden való­színűség szerint ő áll majd őrt Prágában a Csehszlovákia—Anglia barátságos mérkőzésen is és tudását a világ legjobbjai közé tar­tozó angol csatárok bizonyára alaposan kipróbálok. Itt a huszonhatodik Az I. labdarúgó ligában ma hétközi fordulót rendeznek, amely csupa érdekes, és jeleii tős találkozóval kedveskedik a közönségnek. Ebben, a sorrend ben 26. fordulóban sok minden tisztázódhat mind az élvonalban, mind a kiesési övezetben, de a véghajrá mindezen túl is izg almas és érdekes marad. Hradec Králové veszélyezte­tett labdarúgói a bajnokjelölt Spartak Trnava együttesét fo­gadják, s bizonyára mindent megtesznek a két pont otthen- tartása érdekében. A vendégek csapata nagyon jól tudja, hogy a fuldokló a szalmaszálba is kapaszkodik, minden bizonnyal felkészült valahány lehetőség­re. Prešovon a nagyon jó Tepli- cét várják nagy érdeklődéssel, amely elsősorban odahaza nyújt labdarúgó-csemegét, de nagyjá­ból ez mondható el a vendéglá­tókról Is. Mindent egybevetve a két pont sorsát ezúttal is a pá­lyaelőny dönti el. Nagyon kell vigyáznia a VSS Búcsú a Roland Garrostól Párizsban az ósdi Roland Gar­ros stadion hellén új nagysze­rű. sportlétesítmény készül, s itt kezdődnek ma Franciaország nemzetközi teniszbajnokságá­nak küzdelmei. Az új stadion létesítése egy­millió dollárnak megjelelő ősz- szeget igényel. A központi te­niszpálya fölött, mozgatható te­tőszerkezet lesz. Ez lesz az ilyen fajta első teniszpálya Eu­rópában. Amikor a francia nemzetközi bajnokság vezetői az ez évi tor- • Magyar es román győzelem a junior teke EB-n Pferovban a junior teke Eu­rópa-bajnokság részvevői teg­nap pihentek, meglátogatták a védnökséget vállalt üzemeket, készültek az egyéni versenyek­re. A csapatversenyek során nagyon jól tartották magukat a magyar fiatalok, a fiúknál az első, a lányoknál pedig a har­madik helyet szerezték meg. A csapatverseny végeredménye: Fiúk — Európa-bajnok: Ma­gyarország 5110 pont, 2. Jugosz­lávia 5074, 3. NSZK (a bajnoki cím védője) 4990, 4. Románia 4950, 5. NDK 4886. 6 Ausztria 4859. Lányok — Európa bajnok: Románia 2306, 2. NDK 2279, 3. Magyarország 2274, 4. Jugoszlá­via 2196, 5. NSZK 2145. 6 Cseh­szlovákia 2121. SPORTHÍRADÓ £ E hét végén az NDK-ban ha­gyományos nemzetközi sportlövő versenyt rendeznek, amelyre 12 ország jelentette be részvételét. Köztük nagyon sok olyan verseny­zőt találunk, akik részt vettek a müncheni " olimpiai játékokon is. Ezen a sportlövő versenyen első alkalommal állnak rajthoz kubai versenyzők Is. 0 Eusebio két góljával győzött csapata, Benfica a Cuf ellen s a híres portugál labdarúgó jelenleg 38 góllal áll kontinensünk góllö­vő Versenyének élén. Legnagyobb vetélytársát, Gerd Müllert öt gól­lal előzi meg, s így minden való­színűség szerint az aranycipő ez­úttal majd Eusebiónak jár. • Az Egyesült Államok—Kínai Népköztársaság tornászviadalon a férfiak versenyét 164,4:164,2 arány­ban a kínaiak nyerték. Az ameri­kai női válogatott 111,90:109,40 arányban győzte le ellenfelét. nát tervezték, azt hitték, hogy utoljára kerül az sorra Roland Garros területén. Ök terveztek, de a párizsi városi tanács más­képp rendelkezett. Nem sietős a dolga, így a létesítmény befe­jezéséig még körülbelül tizen­nyolc hónap telik el. Arra számítanak, hogy leg­alább egy következő bajnokság számára más sporttelepet kell biztosítani, mégpedig valószínű­leg Monte-Carlóban. Maga az a tény, hogy a Ro­land Garros, amely 45 éven át fogalmat jelentett a világ te­niszsportjában, eltűnik a tenisz­térképről, könnyet csal nem egy szurkoló szemébe. A tenisz kedvelői megszerették ezt a sportlétesítményt, ahol 1928-ban került sor az első nemzetközi bajnokságra. Az volt a francia tenisz aranykora, amikor négy muskétása, Lacoste, Cochet, Bo- rotra és Brugnon biztosan győ­zött az Egyesült Államok leg­jobbjai fölött, s a világon ná­luk nem volt jobb teniszező. Az új teniszstadion terveit Roger Taíllibert párizsi építész készítette el, aki részt vesz az 1976-os Montrealban sorra ke­rülő nyári olimpiai játékok fő- '■tadionjának építkezésein is. Košice csapatának, nehogy ven­dége, a Dukla Praha is elvigyen egy pontot, mint azt nemrég az esélytelennek tartott AC Nitra tette. Ráadásul a katonák csa­pata állandóan javul és ered­ményeivel igazolta képességeit a legjobbak pilon* küzdelmek során i' drágában nagy Küzdelem vár a Lokomotívára, hiszen a Spar­ta pályán lényegesen ütőképe­sebb csapatok is megadásra kényszerültek már. Sok függ attól, hogy Józsáék helyzeteiket higgadtan érvényesítik-e, vagy elkapkodják. Az egyik pont megszerzése a kelet-szlová­kiaiak nagy sikerét jelentené. Žilina vendége a Škoda Plzeň együttese, amely nem állíthatja megoldhatatlan feladat elé a ha­zaiakat. A vendégek is érzik, hogy itt és ezúttal nín^s keres­nivalójuk. A Slovan Bratislava az AC Nitra együttesével vív komoly küzdelmet, s a pontokra ezúttal a nagymúltú házigazdának van nagyobb szüksége. A nitraiak- kal kapcsolatban a Slovan szempontjából figyelmeztntő azok nemrégen elért döntetlen­je a VSS otthonában. Brno mindent megtesz annak érdekében, hogy a Zbrojovka a következő idényben is az I. liga csapatai között legyen. Ennek egyik alapvető feltétele a mai győzelem a Baník Ostrava fö­lött. Kiesési rangadó lesz a javá­ból a Tŕinec—Slávia erőpróba. A hazai környezet előnyét a vasgyáriak alighanem jobban ki tudják használni, s ez döntő mozzanat lehet. (za) Sport a TV-ben A csehszlovák tv ma 16,30 órai kezdettel a kerékpáros Bé­keverseny eseményeit közvetíti, míg a magyar tv műsorán 18.55 órától fogva a Svédország —Ausztria labdarúgó VB selej­tező szerepel Ai egyik válogatott mérkőzés CSEHSZLOVÁKIA—DÁNIA. Prágában június 6-án játsszák ezt a világbajnoki selejtező találkozót, amely együttesünk számára lét­fontosságú. Mivel csapatunk Koppenhágában csak döntetlent ért el, ezúttal jelentős arányban kell győznie, hogy ébren tartsa az elméleti lehetőséget. VIDEOTON—HONVÉD. A székesfehérvári csapat vendéglátóként, általában nagyon jó teljesítményt nyújt — persze itt nem vesszük figyelembe a nagyszerű formában levő Cjpesttől elszenvedett ve­reséget —, s ezért neki adunk több esélyt a Budapesti Honvéd el­len. Beküldési határidő:' június 5. 1. CSEHSZLOVÁKIA —DÁNIA 2. VIDEOTON—HONVÉD Beküldte: Lakhely: Utca:

Next

/
Thumbnails
Contents