Új Szó, 1973. május (26. évfolyam, 102-128. szám)

1973-05-23 / 121. szám, szerda

ÉRTÉKELJÜK A JÓ MUNKÁT Gustáv Husák elvtárs nyilatkozata a Smenának (ČSTK) — Gus.áv Husák, a CSKP KB főtitkára, nyilatkozott a Smenának, a SZISZ Szlová­kiai Központi Bizottsága napi­lapjának, amely ezekben a na­pokban ünnepli megalapításá­nak 25. évfordulóját. Husák elvtárs bevezetőben foglalkozott az ifjúsági mozga­lom eszmei és szervezési egy­ségének kérdéseivel s azzal, hogy milyen fontos ezt érvény­re juttatni a Szocialista Ifjúsá­gi Szövetség mindennapos mun­kájában. Ezzel összefüggésben a következőket mondotta: „A haladó ifjúsági mozgalom némely problémája állandóan időszerű. Rendszeresen találko­zunk velük fejlődésünkben, mint ahogy ezt a filozófusok mondanák, a spirálisban — mindig magasabb szinten. Érvé­nyes ez kétségtelenül az ifjúsá­gi mozgalom egységére, amely nem lehet mesterséges, erősza­kolt, sem formális. Ebből indul­tunk ki az ifjúsági szervezet egységének megújításakor — a Szocialista Ifjúsági Szövetség bázisán. A mai fiatal nemzedék egységes társadalmi szervezeté­nek megokolása a közös cél, az ifjúság valamennyi kor- és szo­ciális rétegének és érdekcso­portjának közös érdeke a bol­dog élet építésében, amelyhez a szocialista társadalom a legop­timálisabb feltételeket nyújtja. Ez csak játékteret, objektív fel­ZSIGMONDI ENDRE KITÜNTETÉSE Zsigmondi Endrének, a Ma­gyar Hirdető Vállalat vezérigaz­gatójának nyugdíjbavonulása alkalmából, eredményes munká­jának elismeréséül a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa a Munka Érdemrend arany fo­kozata kitüntetést adományozta. Zsigmondi Endrének az Ostra­ván megjelent Magyar Nap cí­mű lap egykori adminisztrátorá­nak, a jelenleg Budapesten élő régi pártharcosnak a magas ki­tüntetés alkalmából az Uj Szó kollektívája is gratulál. ELBUCSÜZTATTAK Dr. EUGEN VEREST Tegnap délután Bratislavában eltemették dr. Eugen Veres ér­demes orvost, aki e hó 17-én halt meg 74 éves korában. Eu­gen Veres a CSKP régi tagja, a handlovái bányászok kedvelt és népszerű orvosa a felszabadu­lás után fontos közéleti tisztsé­geket töltött be. Hosszú orvosi gyakorlata során a betegek ez­reit gyógyította. Munkásságát és személyét megbecsülés övezte. A halottat nagv részvéttel te­mették el MEGJELENT A VYBER (ČSTK ] — A Výber 21. szá­mában a Watergate-esetről szó­ló sorozat folytatása olvasható. Figyelemre méltó cikket közöl a pszichológiai vezetésről az üzemben, ,,Mit tud,, akar, tehet és mire képes egy vezető, aki vitára buzdít“ cím alatt. Josef Masopust volt válogatott labda­rúgó és mások érdekesen írnak labdarúgásunkról. A tájékozta­tó részben több más anyagon kívül az olvasó tudomást szerez a hunok történetéről is. tételt ad, amelyet meg kell tölteni hamisítatlan igyekezet­tel, sokoldalú tevékenységgel, a mozgalom, az emberek, a tet­tek érettségével, s ezt állan­dóan magasabb fokon kell is­mételni. Ha visszafelé tekintünk — folytatta Husák elvtárs — a Szocialista Ifjúsági Szövetség tevékenységének aránylag rö­vid idejére, igen pozitívan ér­tékeljük a végzett munkát. Hi­szen vele függ össze a Szocia­lista Ifjúsági Szövetség és a Pio­nírszervezet mai csaknem egy­milliós taglétszámú szervezetei­nek megalapítása. Ha a ma, és a következő évek követelmé­nyeit tekintjük, ez arra indít minket, hogy még jobban fel­tűrjük az ingujjat, erőltessük meg az agyunkat, tegyük töké­letesebbé a szervező és a neve­lőmunkát. Az, amit tegnap si­kerként ünnepeltünk, ma már kevés, és holnap még nagyob­bak lesznek a követelmények.“ Nyilatkozata végén Husák elvtárs kifejtette véleményét a mai fiatal generációról. Ezt mondotta: „A fiatal nemzedék élő szervezet, belsőleg diffe­renciált és igen dinamikus. A fiatalok igen nagy többsége lelkiismeretesen, szorgalmasan dolgozik, tanul, növeli kép­zettségét, küzd a problémák­kal, látja, érzékeli, és elis­meri a társadalmi viszonyok előnyeit, amelyek között felnő. Azt akarjuk, hogy még jobban, tudományosabban és mélyreha­tóbban ismerje meg, tegye ma­gáévá a szocializmust, mint mozgalmat, melynek ő maga is része, amely jó, progresszív ideológiájú társadalmi-politikai bázissal rendelkezik. Szocialista társadalmunk — mondotta végezetül Husák elv­társ — jó feltételeket alakít ki a fiatal nemzedék politikai és szakmai felkészítéséhez és a fiatalság érvényesüléséhez az életben.“ Hermann Axen Prágában (ČSTK) — A CSKP Központi Bizottságának meghívására né- hánynapos látogatásra tegnap Prágába érkezett Hermann Axen, a Német Szocialista Egy­ségpárt Központi Bizottsága Po­litikai Bizottságának tagja, a KB titkára Paul Markowskinak, a NSZEP KB tagjának, a NSZEP KB nemzetközi osztálya vezető­jének és további elvtársaknak a kíséretében. A ruzynéi repülőtéren a ven­dégeket Vasil tíil'ak, a CSKP KB Elnökségének tagja, a KB titkára, Pavel Auersperg, a CSKP KB tagja, a CSKP KB nemzetközi politikai osztályá­nak vezetője és a CSKP KB to­vábbi képviselői fogadták. Je­len volt dr. Herbert Krolikows- ki, az NDK csehszlovákiai nagy­kövek’ KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS A Szovjetunió bratislavai fő- konzulátusa köszönetét nyilvá­nítja a párt- és állami szervek­nek, a CSSZSZK Nemzeti Frontja társadalmi szervezeteinek, az intézmények, vállalatok és isko­lák kollektíváinak és a CSSZSZK polgárainak az őszinte jókívá- fiatokért, amelyeket a dolgozók nemzetközi szolidaritásának napja — május l e, a szovjet— csehszlovák szövetségi egyez­mény aláírása harmadik évfor­dulója, valamint a szovjet had­seregnek a fasiszta Németor­szág felett aratott győzelme 28. évfordulója alkalmából fejeztek ki a Szovjetunió konzulátusá­nak. A Szovjetunió bratislavai konzulátusa ebből az alkalom­ból sikereket kívánt valameny- nyi elvtársnak a CSKP XIV. kongresszusa határozatainak valóra váltásában, a szocialis­ta Csehszlovákia felvirágoztatá­sában. a Szovjetunió és a CSSZSZK nemzetei megbontha­tatlan testvéri barátságának to­vábbi megerősítésében és fej­lesztésében. (ČSTK) RÉSZVÉTTÁVIRATOK KONYEV MARSALL ELHUNYTA ALKALMÁBÓL (ČSTK) — Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága a következő távira­tot küldte a Szovjetunió Kom­munista Pártja Központi Bizott­ságának: „Kedves elvtársak! Mély fájdalommal vettük a hírt, hogy elhunyt Ivan Sztye- panovics Konyev marsall a Szovjetunió kétszeres hőse, a Csehszlovák Szocialista Köztár­saság hőse. Sohasem feledjük el Ivan Sztyepanovicsnak a Nagy Hon­védő Háború éveiben szerzett ér­demeit és kiváló szerepét né­peinknek a hitleri fasizmus alól a szovjet hadsereg által történt felszabadításában. Csehszlovákia népe szívében örökre megőrzi e nagy szovjet hadvezér hősi tettének ragyogó emlékét. Fogadják kedves elvtársak őszinte mély részvétünket.“ Ludvik Svoboda hadsereg tá­bornok, köztársasági elnök teg­nap részvéttáviratot küldött An tonyina Vasziljevna Konyeva elvtársnőnek férjének. Ivan Sztyepanovics Konyev marsall­nak elhunyta alkalmából. A táv­iratban mint a második világhá­ború egyik legnevesebb hadve­zéréről emlékezik meg, akinek parancsnoksága alatt készültek fel az első csehszlovák hadtest katonái, hogy Duklánál Cseh­szlovákia felszabadított földjé­re lépjenek. Konyev marsall pa­rancsnoksága alatt siettek a szovjet csapatok a harcoló Prá­ga segítségére, betetőzték az ellenség legyőzését a főváros és egész Csehszlovákia felsza­badításával. A köztársasági elnök értékeli táviratában a személyes barát­ságot is, mely kettőjüket össze­fűzte, és őszinte részvétét fejezi ki A. V. Konyevának. Martin Dzúr hadseregtábor nők, a CSSZSZK nemzetvédelmi minisztere, Ivan Sztyepanovics Konyevnek, a Szovjetunió mar- salljának elhunyta alkalmából szintén részvéttáviratot küldött Andrej Antonovics Grecsko mar­sallnak, a Szovjetunió honvé delmi miniszterének, továbbá Ivan Ignatyijevics Jakubovszkii nak, a Szovjetunió marsall iá­nak, a Varsói Szerződés egyesí­tett fegyveres erői főparancs­nokának és Konyev marsall öz­vegyének, Antonyina Vasziljev­na Konyevának. A moszkvai Nagyszínház operaegviittese Prágában A moszkvai Nagyszínház 350 tagú operaegyüttesét kétszáz éves fennállása óta először üd­vözölhetjük hazánkban. A kö­zönségnek a Prágai Tavasz ze­nei fesztiválon május 23 és 28- án Csajkovszkij Pique Dame és május 24 és 26-án Puccini Tosca című operájával, valamint má­jus 25-én egy operaáriákból összeállított hangversennyel mutatkozik be a korszerűen át­épített Smetana Színház színpa­dán. A világhírű együttes képvise­lői — K. V. Molcsanovval, a Ngyszínház művészi vezetőjével az élen, aki kiváló zeneszerző is — tegnap a prágai Szovjet Tudomány és Kultúra Házában megtartott sajtófogadáson talál­koztak az újságírókkal. Tevé- kenségüket ismertetve elmon­dották, hogy a Nagyszínház az utóbbi tíz évben szoros kapcso­latokat tart fenn a szocialista országok opera- és balettszínhá­zaival. Együtteseink kölcsönös látogatásai, a szólisták, a ren­dezők, a koreográfusok, a kar­mesterek vendégszereplései gyakori és örvendetes esemény­számba mennek az egyes orszá­gokban, s természetesen ha­zánkban is. K. V. Molcsanov nagy elisme­réssel beszélt a csehszlovák ze­neszerzőkről és karmesterekről, akik közül sokan — pl. E. Nap- ravnik, V. Suk, U. Havránek — éveken keresztül tevékenyked­tek a Nagyszínházban, melynek előcsarnoka V. Suk nevét vise­li. L. Minkus cseh zeneszerző és karmester Don Quijotte balettjét több mint száz esztendeje tűzi műsorára a Nagyszínház, mely­nek tagjai a legnagyobb kegye­lettel emlékeznek meg Z Clia- labaláról, a prágai Nemzeti BÉKÉS KÜLD ETESSEN Moszkva — David Rockefel­ler, az ismert amerikai bankár ós közéleti személyiség tegnap a szovjet fővárosból Helsinkibe utazott. Moszkvában részt vett a Chase Manhattan Rank nevű amerikai bank moszkvai fiók­intézetének ünnepélyes megnyi­tásán. Rockefellert hétfőn fogadta A. Koszigin, a Szovjetunió Minisz­tertanácsának elnöke, aki eb­ből az alkalomból a kölcsönös előnyökre épülő hosszú távú szovjet—amerikai gazdasági együttműködés fejlesztése mel­lett foglalt állást. Rockefeller moszkvai látoga­á a iOľán találkozott a szov jet pénzügyi- és kereskedelmi intézmények vezetőivel, akiket arról biztosított, hogy a Chase Manhattan Bank nagy érdeke, hogy a gazdasági élet különbö­ző területein támogassa az együttműködést. Ez az együtt­működés már a kamai autógyár berendezésének amerikai szál­lításában is éreztette hatását. A bank további szovjet létesítmé­nyek finanszírozásának lehető­ségeit tanulmányozza. A Chase Manhattan Bank nyugatnémet és francia bankok után az első amerikai pénzintézet, amely hi­vatalos képviseletet nyitott ai szovjet fővárosban. „Amerikaiak, menjetek haza!" — Thaifölden Thaiföld — A Bangkok Post című lap vezércikkben kom­mentálja Kittikacsorn thaiföldi miniszterelnök nyilatkozatát az ország területén levő amerikai katonai támaszpontok kérdésé­ről. A miniszterelnök kijelen­tette, hogy az amerikai támasz­pontok mindaddig Thaiföldön maradnak, amíg ezt a bangkoki kormány szükségesnek ítéli. Kittikacsorn a lap szerint mér­legelte az amerikai támaszpon­tok „előnyeit éls hátrányait“, és arra a következtetésre jutott, hogy az „előnyök“ többet nyomnak a latban, mint a „hát­rányok“. A lap a nyilatkozat kapcsán rámutat, hogy a thaiföldi diá­k , ue újabban a politikusok körében is, széles körű elége­detlenség nyilvánul meg az amerikai támaszpontok jelenlé­tével kapcsolatban. Fokozato­san tért nyer az „Amerikaiak menjetek haza“ mozgalom. A lap nem tartja kizártnak, hogy a thaiföldi kormány ütőlapként kívánja felhasználni az ameri­kai támaszpontok jelenlétét, il­letve felszámolásának lehetősé­gét azokon a tárgyalásokon, amelyeket a jövőben a Vietna­mi Demokratikus Köztársaság­gal szándékszik folytatni a dip­lomáciai kapcsolatok felvéte­léről, illetve a két ország békés együttélésének biztosításáról. Szovjet—afgán tárgyalások Kabul — Tegnap Kabulban tárgyalásokra került sor Nyiko­laj Podgornij, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségé­nek elnöke és Mohammed Za- hir sah afgán király között. A szovjet államfő és az afgán ural­kodó a kölcsönös kapcsolatok kérdéséről, valamint a nemzet­közi helyzet időszerű problé­máiról folytatott megbeszélést. A felek hangoztatták, hogy » két ország együttműködése ál­landóan, és sokoldalúan tovább fejlődik. A külpolitikai problé­mák közül figyelmet szenteltek az ázsiai biztonságnak, vala­mint a világ más térségei biz­tonságának szilárdítására vo­natk'-''** ’’■Aľrlp^fiVppV, A nyugati problémai legyében Párizs — Georges Pompidou francia köztársasági elnök és Edward Heath brit miniszterel­nök tegnap délelőtt harmadik és egyben utolsó megbeszélésen találkozott a brit miniszterel­nök kétnapos párizsi látogatása során. Megbeszéléseik fő tárgyát a közös piaci problémák, a Közös Piac és az Egyesült Államok közötti vitás kérdések, vala­mint Franciaország és Nagy- Britannia kétoldalú kapcsolatai alkották. Egyetemi tanárok kinevezése (ČSTK) — Stefan Chochol, az SZSZK oktatásügyi miniszte­re tegnap átadta a kinevező ok­leveleket annak a tíz rendes és 16 rendkívüli egyetemi tanár­nak, akiket e napokban neve­zett ki a köztársasági elnök. Az SZSZK oktatásügyi minisz­tere ebből az alkalomból mon­dott ünnepi beszédében hangsú­lyozta a főiskolai pedagógusok alkotó munkájának jelentőségét a fiatal tudományos dolgozók és szakemberek felkészítésében és nevelésében, mert rájuk há­rulnak a jövőben a szocialista társadalmunk továbbfejlesztésé­nek igényes- feladatai. Tudorriányos-muszaki fejlődés Színház karmesteréről, aki vá ratlanul bekövetkezett haláláig két éven keresztül vezényelte nagy sikerrel a moszkvai szín ház opreaelőadásait. A Nagyszínház balettje húsz év alatt bejárta az egész vilá­got és rendkívüli népszerűség­re tett szert. Operaegyüttese el­ső, megérdemelt sikerét 1964- ben, a milánói Scalában aratta Azóta művészetét — Uljanov, Ar­hipov, Visnyevszka, Pliszecka és a többi művész neve ma már fogalom — az USA-ban, Kana­dában és Japánban is nagyra be­csülik. Végre tehát a prágai, a brnói és a bratislavai közönségnek is alkalma lesz meggyőződnie ar­ról, hogy a moszkvai Nagyszín­ház valóban megérdemelten vi­seli a nevét. —km— (Folytatás az 1. oldalró!) szágokkal való tudományos-mű­szaki együttműködésünk fejlő­déséről, valamint az ipari és mezőgazdasági termelés műsza­ki színvonala emelésének leg­fontosabb feladatairól, a tudo­mányos-műszaki fejlődési terv teljesítéséről, elsősorban a terv realizációs feladatairól. Emlí­tést tett azokról a változások­ról, amelyek a tudományos-mű­szaki fejlődés tervezési és irá­nyítási módszerében, várhatók, továbbá szólt, a komplex szo­cialista racionalizáció szerepé­ről a termelési költségek csök­kentésében. „A tudományos-műszaki fej­lődésnek a társadalmi gyakor­latban történő érvényesítése pozitív irányzatát bizonyítja az olyan mutatók fejlődése is, mint amilyen a szabadalmak és találmányok realizálása, az új gyátmányok fokozottabb terme­lése —, állapította meg a to­vábbiakban Sutka miniszter. 1972-ben 1761 találmányt vezet­tek be, ami az 1971. évhez vi­szonyítva tíz százalékkal több. Az újonnan bevezetett gyárt­mányok részesedése az előállí­tott áruban az 1971. évi 11,4 százalékról 12,4 százalékra emelkedett. Az újonnan beve­zetett gyártmányok közül azok száma, melyek megütik a vi­lágszínvonalat az 1971. évi 41 százalékról több mint 47 száza­lékra emelkedett. Az együttes ülés délutáni szakaszában, amelyen részt vett Václav David, a Népi Kamara elnöke, s amelyet Michal Min- doš, a Nemzetek Kamarája ipar-, közlekedésügyi és keres­kedelmi bizottságának elnöke vezetett, állást foglaltak, amely­ben megfogalmazták a föderá­ció végrehajtó szervei elé ter­jesztendő javaslatokat és indít­ványokat. ¥■ * * Ugyancsak tegnap tartotta együttes ülését Prágában a Né­pi Kamarának és a Nemzetek Kamarájának külügyi bizottsá­ga. A képviselők az ülésen fő­leg a tavalyi idegenforgalom eredményeit vitatták meg, majd tanácskoztak az idei ki­látásokról. Dr. Karéi Klečatski), az Idegenforgalmi Kormánybi­zottság képviselője beszámoló­jában ismertette, hogy 1972-ben mintegy 11,5 millió személy lá­togatott a CSSZSZK-ba, ezzel szemben Csehszlovákiából ösz- szesen 2,3 millió polgár utazott külföldre. Klečatský elvtárs tájékoztat- ‘ ta a képviselőket az Idegenfor­galmi Kormánybizottság szere péről és munkájáról, a turista- forgalom külföldi propagálásá­nak problémáiról, a statisztiká nak erre a területre vonatkozó kérdéseiről, az idegenforgal műnk anyagi-műszaki szférájá nak problémáiról és egyéb kér­désekről is. A képviselők a Népi Kamara és a Nemzetek Kamarája kül ügyi bizottságainak együttes ülésén megvitatták az Interpar lamentáris Onió abidjani tava­szi ülésének eredményeit. új sző 1973. V. 23.

Next

/
Thumbnails
Contents