Új Szó, 1973. május (26. évfolyam, 102-128. szám)
1973-05-13 / 19. szám, Vasárnapi Új Szó
Az osztályok, a szociális csoportok, a nemzetek és a nemzetiségek érdekeit összehangoló pártpolitika 1973. V. 13. A nemzetek életének mozgatóere- jét érdekeik képezik. Ezek cselekvésre ösztönzik az emberek nagy tömegeit, az osztályokat és a nemzeteket, mert életre hívják bennük a törekvést, hogy megoldják az érdekeiknek megfelelő és a társadalmi fejlődés által napirendre kerülő történelmi feladatokat. Az érdekek az emberek társadalomban objektíve betöltött helyzetéből erednek és létük helyzeteiben gyökereznek. Ezért nem érthetjük meg a társadalom fejlődésének mozgatóerejét és egész mechanizmusát, ha nem vesszük tekintetbe az emberek érdekeit. A szocializmus nagy előnye, hogy az évezredes osztályharc után első ízben hangolta össze a társadalom valamennyi tagjának alapvető érdekeit s az egész népet felsorakoztatta az egységes célok zászlaja alatt. Az érdekeknek ezt az összhangját a termelőeszközök társadalmi tulajdona, az elvtársi együttműködés, valamint a kölcsönös szocialista segítségnyújtás alapján végzett vállvetett munka hozza létre. Ennek következtében változik a társadalom fejlődésének egész mechanizmusa. A fejlődés már nem az ellentétes erők összecsapásainak, nem számos olyan eltérő törekvésnek eredménye, amelyek törvényszerűvé teszik az ösztönösség uralmát. A szocializmusban nemcsak egyes emberek és szociális csoportok, hanem az egész társadalom kitűz és tudatosan megvalósít bizonyos célokat s ezzel tervszerűvé teszi a társadalmi fejlődést. Viszont helytelen lenne ezt az egységet abszolutizálni. A szocialista tár- sadalom struktúrája sokrétű: vannak itt osztály-, szociális, illetve a munkamegosztás rendszerétől függő különbségek stb. Az emberek tagjai a termelési kollektíváknak, munkájukkal kötődnek bizonyos termelési ágazatokhoz, lakóhelyük alapján pedig ilyen vagy amolyan területi egységhez. Mindez meghatározza az emberek tevékenységére és magatartására ható specifikus érdekek sokrétűségét. Ebből ered annak lehetősége is, hogy a szocialista társadalom keretében is ellentmondások adódhatnak az emberek érdekei között és cselekvésük neon egy irányban hat. A szocializmusban tehát az alapvető érdekek összhangja nem jelenti minden érdek teljes azonosságát és nem zárja ki az egyik vagy a másik szociális csoport vagy réteg sajátos érdekeit. A sajátos érdekeket bizonyos szociális különbségek hívják létre, függetlenül attól, hogy ezek a különbségek az osztályok és a népek helyzetében, létük feltételeiben, a hivatásban, a foglalkozás nemében, gazdasági, területi vonatkozásban, vagy az emberi közösség létének más formáiban rejlenek. Ezzel kapcsolatban fontos feladat hárul a párt szociális politikájára, mégpedig az, hogy szüntelenül szem előtt tartsa ezeket a sokrétű érdekeket és helyesen összehangolja a különböző szociális csoportok sajátos érdekeit az egész társadalom érdekeivel, amelyek természetesen elsőrendű fontosságúak. Míg a kapitalizmus feltételei között a forradalmi párt politikája az antagonista osztályok érdekeinek alapvető ellentmondásosságából indult ki, addig a szocialista társadalomban, amelyben már nincs osztály- antagonizmus, valamennyi szociális csoport alapvető érdekeinek összhangjából, miközben tekintetbe veszi és harmonikusan összeegyezteti sajátos érdekeiket. A párt a dolgozók élcsapataként kifejezi az össznépi érdekeket. Nem hat rá semmiféle rezort, helyi és más .hasonló részletérdek. Éppen ezért a párt és csak a párt képes egyesíteni az egész népet, felzárkóztatni a munkásosztály, a párt vezető ereje mellé, amely kifejezésre juttatja a kommunizmus felé való fejlődés általános érdekeit. A párt mind a gazdasagi, mind a szociális politikában helyesen összehangolja az általános és a sajátos érdekeket. A párt a gazdaságban a társadalom perspektív és mindennapi érdekeinek harmonikus egyeztetésére törekszik. A szocializmus kiküszöbölte a felhalmozott és az élőmunka, a termelés és a fogyasztás közti antagonizmust, amely a kapitalizmust jellemzi. Viszont a szocializmusban is vannak ellentmondások a felhalmozás és a fogyasztás között. A társadalmi fejlődés perspektív érdekei jutnak kifejezésre a termelőeszközök gyártásának előnyben részesítésében, a nyereség elvonásában a felhalmozódási alapba, amitől a műszaki haladás és a társadalom jövője függ. Az ilyen érdekek szem elől tévesztése egyet jelentene a további haladás bázisának aláaknázásá- val. De nem kisebb hiba lenne megfeledkezni a nép mindennapi érdekeiről. A felhalmozási alap egyoldalú túl méretezett gyarapítása és a lakosság szükségleteinek indokolatlan korlátozása helyrehozhatatlan károkat okozhat a szocializmusnak. Ennek végső következménye a termelés növekedésének lelassulása, mivel csökken a tömegek érdeklődése munkájuk eredményei iránt. Ilyformán nem válik lehetővé a szocializmus, vagyis az olyan társadalom előnyeinek érvényre jutása, amelyben minden az ember érdekeinek van alárendelve. A szocializmus építésének tapasztalatai arra a szükségszerűségre tanítanak, hogy megtaláljuk a felhalmozás és a fogyasztás, a perspektív és a mindennapos érdekek optimális összhangját. Csak ilyformán válik lehetővé az SZKP által a 9. ötéves tervben kitűzött feladatok teljesítése, aminek fő célja a szocialista termelés továbbfejlesztése alapján jelentősen növelni a nép anyagi és kulturális színvonalát. Gazdasági viszonylatban a párt arra törekszik, hogy a népgazdaság általános érdekeit összehangolja egyes láncszemeinek, az ágazatoknak, a termelési egységeknek, a gazdasági körzeteknek és a területi közösségeknek érdekeivel, mégpedig a demokratikus centralizmus elve alapján. A szocialista országok gazdasági reformjai, amelyeknek sok sajátos vonásuk van, közös célt követnek: az egyik oldalon biztosítani a gazdaság centralizált irányítását, ami a szocializmus jellegéből ered és ami lehetővé teszi a tervgazdaság minden előnyének kiaknázását, a másik oldalon maximális mértékben kibontakoztatni a társulások, a vállalatok, a gazdasági egységek kezdeményezését, hogy feltárják a termelés növelésének tartalékait és azokat hasznosítsák az egész nép és minden egyes termelési közösség javára. A gazdaság irányításában a demokrácia éppoly szervesen ered a szocializmus jellegéből, mint a központi irányítás. Ez teszi lehetővé harmonikus összehangolásukat. Ugyanakkor tekintetbe kell venni azt, hogy a gazdaság és az irányítás stb. szervezési formáinak dinamikus, a társadalom szükségleteinek megfelelő módosítása akadályokba ütközhet, amelyek nemcsak a dolgozók egy hányadának konzervatív gondolkodás- módjával állnak kapcsolatban, hanem egyben szűk látókörű, korlátolt személyi érdekeikkel is. A műszaki haladás fékezése, elavult gyártmányok termelése, a beruházások szétforgá- csoltsága, a kooperációs terv megszegése stb. gyakran azzal magyarázható, hogy a személyi érdek a társadalmi érdek fölé kerekedik, a helyi és a rezortérdeknek előnye van az egész népgazdaság érdekével szemben. Az ehhez hasonló ellentmondások leküzdése szükségessé teszi elsősorban a gazdaság megszervezése olyan formáinak, a tervezési és a gazdasági ösztönzés olyan mutatóinak alkalmazását, amelyek esetében mindaz, ami a népgazdaság számára előnyös, egyben előnyös minden láncszeme (társulás, vállalat stb.) számára is. Másrészt a kádereket úgy kell nevelni, hogy megértsék az országos érdekek elsőrendű jelentőségét, erélyesen harcoljanak az állami fegyelem megszegése, a rezort- és lokálpatriotizmus megnyilvánulásai ellen. A szocializmus a szocialista-politikai kapcsolatok szférájában, az osztályok, a szociális csoportok közti kölcsönös kapcsolatok szférájában és a soknemzetiségű országokban a nemzetek közti kapcsolatok tekintetében is megoldja a közös és a specifikus érdekek összehangolásának problémáját. Ezt lehetővé teszi a dolgozó osztályok és a szocialista nemzetek alapvető érdekeinek összhangja. Ezeket az osztályokat és nemzeteket a munkásosztály egyesíti a kommunista eszmék zászlaja alatt. Ezen az alapon szilárdul egyrészt a munkásosztály szövetsége a parasztsággal és a lakosság többi rétegével, másrészt a nemzetek barátsága és ezen a bázison megy végbe szüntelen közeledésük folyamata. Ugyanakkor nagyon negatív következményekkel járhat, ha szem elől tévesztik az egyes osztályok, illetve rétegek specifikus érdekeit, vagy azoknak nem szentelnek megfelelő figyelmet. L. I. Brezsnyev az SZKP XXIV. kongresszusán a központi bizottság beszámolójában figyelmeztetett arra, hogy „A párt politikája a megkívánt eredményekkel jár, ha pontosan tekintetbe veszik egyrészt az egész nép érdekeit, másrészt az egyes országok és szociális csoportok érdekeit, s ugyanakkor ezeket az érdekeket egyetlen közös mederbe terelik“. (Az SZKP XXIV. kongresszusa, 1971, 60. o.). Ez társadalmunk egysége további megszilárdításának kulcsa. Ez a gondolat megfelel minden szocialista ország tapasztalatainak és kiemelték számos testvérpárt kongresszusain, amelyeket az SZKP XXIV. kongresszusa után tartottak meg. A Magyar Szocialista Munkáspárt X. kongresszusán Kádár János elvtárs, a központi bizottság beszámolójában például hangsúlyozta, hogy az egész társadalom érdekeinek és szocialista célkitűzéseinek megfelelő szüntelen fejlődést a különféle érdekek összehangolása útján biztosítják. Ez megkívánja, hogy elsősorban az össznépi érdekekért felelő vezető szervek megfelelő figyelmet szenteljenek az egyes dolgozó osztályok és rétegek sajátos érdekeinek is és a munkások, a parasztok és az értelmiség mindennapos érdekeihez igazodva ne feledkezzenek meg a dolgozó osztályok közös sorsáról a társadalom perspektív fejlesztésének közös szükségleteiről. (Az MSZMP KB Tájékoztató közlönye, az MSZMP X. kongresszusa, különszám, Budapest 1970., 10. o.) A szocialista rendszer szilárdításának politikai bázisa a munkásosztály szövetsége a [>arasztsággal és a dolgozók más rétegeivel s olyan országban, amilyen a több mint száz nemzetet és nemzetiséget számláló Szovjetunió — a népek barátsága is. A munkás-paraszt szövetség csak akkor fejlődhet és szilárdulhat, ha józanul tekintetbe veszik mind a két osztály érdekeit és szavatolják azoknak helyes összhangját. A munkások és a parasztok alapvető érdekei nem állnak ellentétben egymással, hanem egyeznek. Ugyanakkor azonban a munkásosztálynak és a parasztságnak vannak részleges, specifikus, mindennapos érdekei. A párt ezeket az érdekeket tekintetbe veszi az olyan kérdések megoldásánál, amilyen például a beruházások elosztása az ipar és mezőgazdaság között, az ipar és a mezőgazdaság fejlesztése ütemének meghatározása, az ipari gyártmányok és a mezőgazdasági termékek gazdaságilag indokolt árainak megállapítása stb. Az ilyen feladatok teljesítésétől függ a munkások és a parasztok anyagi jólétének növekedése is. Már a párt XIV. kongresszusának határozatában szó esett arról, hogy munkásosztályunk és parasztságunk kölcsönös kapcsolatai végső soron az ipar és a mezőgazdaság kölcsönös kapcsolatára támaszkodnak. A párt mindig nagy figyelmet fordított arra, hogy helyes arányban határozza meg az ipar és a mezőgazdaság fejlesztésének ütemét. A mező- gazdaság azonban számos objektív és szubjektív oknál fogva fejlődésben lemaradt az ipar mögött. Sok éven át túlságosan lassan fejlődött. A párt hangsúlyozta a mezőgazdaság gyorsabb fejlesztésének szükségszerűségét s ezt nemcsak rendkívül fontos gazdasági, hanem egyben politikai feladatnak is minősítette. Az SZKP KB 1965 márciusában és az ezt követő ülésein kidolgozta a mezőgazdaság fejlesztésének nagy programját, amelynek megvalósítása jelentősen meggyorsította a mezőgazdaság fejlődésének iramát. Ez összhangban áll nemcsak a parasztság, hanem egyben a munkásosztály és az egész nép érdekeivel is. A párt és a kormány az ipari gyártmányok értékesítési árainak, illetve a mezőgazdasági termények felvásárlási árainak meghatározása során is tekintetbe veszi ezeknek az osztályoknak az érdekeit. Ismeretes, hogy a háború utáni időszakban az SZKP KB kezdeményezésére emelték számos mezőgazdasági termék felvásárlási árát, mivel az a múltban túlságosan alacsony volt, sőt egyes termények esetében nem fedezte az előállítási költségeket sem. Az ezzel kapcsolatos érdeket tekintetbe kellett venni és olyan árrelációt kellett meghatározni, amely lehetővé tette a városi és a falusi lakosság érdekeinek kielégítését. A kolhoztagok érdeke kötődik a háztáji gazdasághoz is, amely számunkra gazdasági viszonylatban fontos. A párt ezért elítélte a kolhoztagok személyi érdekeit megkárosító, a múltban előfordult kísérleteket és hangsúlyozta, hogy a kolhozok alap- szabályzatának keretei között szükséges a háztáji gazdaságok fenntartása. A munkásosztály és a kolhozparasztság érdekeinek józan tekintetbe vétele és megfelelő összehangolása a gazdaságban, a politikai életben és a kultúrában biztosítja a munkás-paraszt szövetség további megszilárdulását. A XXIV. kongresszus kiemelte azokat a nagy sikereket, amelyeket hazánk elért a gazdaság fejlesztésében, amelyek alapján szüntelenül szilárdul a szovjet társadalom egysége. Nagy elvi fontossága van annak, hogy a kongresszus ilyformán jelölte ki az SZKP szociális politikájának legfontosabb feladatát: „A kongresszus a munkásosztály vezető szerepének következetes érvényesítésében, a munkás-paraszt szövetség megszilárdításában és abban látta a párt legfontosabb szociálpolitikai feladatát, hogy a közös munkában egyesüljenek a munkások, a kolhoztagok, az értelmiségiek, minden szovjet ember.“ (Az SZKP XXIV. kongresszusa 1971, 542. o.). A párt a nemzetiségi kapcsolatok területén gyakorolt politikája kidolgozásában és valóra váltásában is nagy jelentőséget tulajdonít a lakosság különféle rétegei érdekei helyes összehangolásának. A kommunizmus felé vezető úton erősödik a Szovjetunió nemzeteinek és nemzetiségeinek szociális egyöntetűsége. Míg a múltban országunkban voltak saját munkásosztállyal és a nemzeti értelmiséggel nem rendelkező nemzetek, addig a szocialista építés éveiben valamennyi szovjet köztársaság gazdaságának és kultúrájának gyors fellendülése alapján jelentősen kiegyenlítődött a lakosság szociális összetétele. Ez a nemzetek gyakorlati egyenjogúságának egyik megnyilvánulása. Hála a nagy orosz nép testvéri segítségének, hazánk minden nemzete és nemzetisége nagy sikereket ért el gazdasága és kultúrája fejlesztésében. Míg a Szovjetunió iparának bruttó termelése 1913-hoz mérten 1970- ben kilencvenegyszeresére gyarapodott, addig ez a növekedési ütem sokkal gyorsabb volt azokban a köztársaságokban, amelyek a múltban iparilag kevésbé fejlettek voltak. így például az ipari bruttótermelés a Kazah SZSZK-ban 145-szörösére, a Kirgiz SZSZK-ban 187-szeresére, a Moldavai SZSZK-ban 144-szeresére, az örmény SZSZK-ban 184-szeresére növekedett. (A Szovjetunió számokban — 1970, 75. o.). Jelentősen kiegyenlítődött a Szovjetunió nemzeteinek kulturális színvonala is. A múltban Oroszország távolfekvő területein, főleg a Távol-Keleten és Közép-Ázsiában sok nemzet majdnem teljesen írástudatlan volt. A szovjethatalom éveiben minden köztársaságban felszámolták az írás- tudatlanságot. Jelentősen megnőtt a fő- és a középiskolai végzettséggel rendelkező személyek száma, különösképp a Tadzsik, a Kirgiz, az Üz- bég, a Türkmén, a Kazah, a Moldavai SZSZK-ban és más köztársaságokban. Míg 1939-ben a Szovjetunió ezer alkalmazottja közül 123 rendelkezett fő- vagy középiskolai végzettséggel, addig 1970-ben már 653 személy. Az Üzbég SZSZK-ban az említett időszakid (folytatás a 9. oldalon)
