Új Szó, 1973. május (26. évfolyam, 102-128. szám)

1973-05-02 / 103. szám, szerda

Gustáv Husák elvtárs beszéde Odaítélték a Nemzetközi Lenin-békedíjakat (Folytatás az 1. oldalról) rejöttét eredményezte. A máso­dik világháború után Csehszlo­vákia dolgozó népe és számos más ország és nemzet a Szov­jetunió segítségével és példája nyomán megkezdte az igazsá­gos szocialista társadalom épí­tését. Egész bolygónkon jelentős si­kereket érnek el azok az erők, melyek a nemzeti szabadságért és függetlenségért, az elnyomás ellen harcolnak, a szocialista igazságért, a békéért és a ha­ladásért küzdenek. Senki sem állíthatja meg a világon ezt a haladást, a történelem kerekét nem lehet visszaforgatni. Joggal vagyunk büszkék arra, hogy a szocializmusért és a tár­sadalmi haladásért vívott törté­nelmi osztályharc élenjáró osz­tagai közé tartozunk. A szo­cialista Csehszlovákia népe szá­mára május elseje nemcsak a forradalmi hagyomány ápolását jelenti, hanem örömteli ünnep, a szocialista hazánk fejlesztésé­ért kifejtett szabad alkotó mun­ka napja. Elvtársnők és Elvtársak! A közelmúltban emlékeztünk meg az 1948-as februári győze­lem 25. évfordulójáról. Társa­dalmunk forradalmi változásai és a szocialista építés során elért eredmények büszkeséggel és öntudattal töltik el a mun­kásosztályt és a dolgozó népet. Az ipari fejlődés eredményei, mezőgazdaságunk átépítése és sikerei, a tudományban, a kul­túra és más téren elért ered­mények meggyőzően mutatják, mire képes a kizsákmányolás és az elnyomás alól felszaba­dult nép akkor, amikor döntő erőt képvisel az országban. A szocialista Csehszlovákia fejlett ipari állam, magas életszínvo­nallal és a nép magas kultú- ráltságával. Az 1968—69-es évek társadal­mi válságának leküzdése után dolgozó népünk jelentős sikere­ket ér el valamennyi téren. Az elmúlt hetekben és hónapokban a kommunisták és a pártonkí- vüliek az üzemekben, a munka­helyeken, a városokban és a járásokban országszerte értékel­ték munkájuk eredményét, azt a tevékenységet, melyet a CSKP XIV. kongresszusa határozatai­nak teljesítése során az utóbbi két évben kifejtettek. A párt programja össznépi programmá vált. Ezt a programot valameny- nyien támogatják, és megvalósí­tásáért munkálkodnak a mun­kások, a szövetkezeti tagok, az értelmiségiek és a többi dolgo­zók, mert eme program megfe­lel a nép létérdekeinek és ál­lamunk szükségleteinek, vala­mint a szocialista táborban és világviszonylatban betöltött sze­repüknek. A szocialista állam nyugodt és rendezett viszonyai között valamennyi területen tovább fejlődik a dolgozók millióinak alkotómunkája. Ezért fejlődik dinamikusan a gazdaságunk, emelkedik lakosságunk életszín­vonala, gyarapszik a tudomány, a kultúra. Nagyra értékeljük a nép széles rétegeinek ezt az ak­tív támogatását a párt XIV. kongresszusa programjának megvalósításában, a nép milliói­nak aktív részvételét a közélet­ben és a mindennapi munkában. Szilárdul népünk egysége, nemzeteink és nemzetiségeink egysége, szilárdul államunknak a világban betöltött szerepe. E tömör szavak mögött sok­sok önfeláldozó, áldozatkész munka rejlik. Ez alkalomból őszintén köszönetét mondok va­lamennyi üzem dolgozójának a mezőn, a tudományos munka­helyeken, az iskolákban, a fegy­veres egységekben, életünk va­lamennyi szakaszán ténykedő személynek, idősebbeknek és fiataloknak egyaránt, akik be­csületes és önfeláldozó munká­jukkal hozzájárultak ezekhez az örvendetes és kedvező eredmé­nyekhez. Köszönetét szeretnék mondani azért a politikai támo­gatásért és bizalomért is, me­lyet dolgozóink milliói a párt politikája és programja Iránt tanúsítottak. Mindannyiukat el­ismerés és hálás köszönet illeti ezért. A prágai várban tegnap ma­gas állami kitüntetéseket, a Klement Gottwald állami díjat, a „Szocialista munka hőse“ megtisztelő címet és más kitün­tetéseket adtak át az élenjáró kollektíváknak és egyéneknek, akik különösképpen jelentősen hozzájárultak az elért eredmé­nyekhez. Ezek az elvtársak ma velünk együtt' részt vesznek a május elsejei felvonuláson. Szí­vélyesen üdvözlöm őket és jó­kívánságaimat fejezem ki nekik kitüntetésük alkalmából. Elmondhatjuk, hogy az idei május elseje örömteli ünnep, népünk sikereinek a szemléje. Munkánkat siker koronázza. Ám nem feledkezünk meg arról, hogy újabb feladatok várnak ránk, hogy az élet valamennyi területén újabb fejlődést kell elérnünk, realizálnunk kell a XIV. kongresszus programját és az ötéves gazdasági tervet. Ez arra kötelez bennünket, hogy minden téren tovább javítsuk munkánk színvonalát, kiküszö­böljük a fogyatékosságokat és megoldjunk számos problémát. A kommunisták harci egysége, népünk egysége és odaadása a szocialista rendszerhez, a meg­tett út és az elért eredmények biztosítják, hogy csehszlovák hazánk fejlett szocialista állam­ként fog továbbfejlődni, gya­rapszik társadalmunk anyagi és szellemi gazdagsága és nő a vi­lágban betöltött szerepünk. Elvtársnők és elvtársak! A szocialista tábor, a világ forradalmi és haladó erőinek szilárd része vagyunk. Megkü­lönböztetett figyelemmel kísér­jük azokat az eredményeket, melyeket az országépítésben ért el a világ első szocialista álla­ma, a Szovjetunió, valamint a többi testvéri, szocialista or­szág. A szocializmus pozíciója világszerte erősödik. Gyorsan fejlődik a szocialista országok közti sokoldalú együttműködés. Következetesen támogatjuk a szocialista közösség egységét és a kölcsönös együttműködés el­mélyítését. Külön figyelmet szentelünk a KGST-országok közti gazdasági együttműködés és integráció kérdéseinek. Ki fejezésre juttatjuk szolidaritá­sunkat a világ kommunista és munkáspártjaival, a nemzeti fel­szabadító, a demokratikus, a haladó és a békemozgalommal. Jó jel, s a jövő szempontjá­ból bizakodással töltenek el a nemzetközi helyzetben beállt kedvező változások. Nagyra ér­tékeljük a Szovjetunió Kommu­nista Pártjának békepolitikáját, mely az SZKP XXIV. kongresz- szusának határozataiban jut ki­fejezésre, s mely a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bi­zottságának nemrégi ülésén élettel telítődött. Szolidárisak vagyunk ezzel a politikával, s minden erőnkből támogatjuk. A nemzetközi kapcsolatok norma­lizálásának és a béke megszi­lárdításának reális programja, melynek megvalósításáért a Szovjetunió és a szocialista or­szágok síkra szállnak, a világ reakciós erőinek ellenállása és akadályozása ellenére is ered­ményes. Érezhető a légkör vál­tozása Európában, így megvan a reális lehetősége annak, hogy a béke kontinensévé váljon. Egyre kedvezőbbek a feltételek a különböző társadalmi rend­szerű európai országok közti békés együttműködés fejleszté­séhez. Európa szívében élünk Minden, Európában és a vilá­gon lezajlott háború súlyosan érintette országunkat, népün­ket. Ezért annál inkább érdé* künk, hogy biztosítsuk népünk munkájához és életéhez szüksé­ges békés és nyugodt légkört Érdekünk, hogy a nemzetköz! helyzetben beállt kedvező vál­tozások állandó jelleget öltse- nek. Őszintén örülünk a vietnami nép győzelmének, az imperia­lista agresszió megszüntetésé­nek. Mindig Is szolidárisak vol­tunk Indokína nemzeteivel a szabadságáért vívott harcában. Szolidárisak vagyunk az arab néppel is harcában, melyet az agresszió és a megszállás ellen vív. A szabadságért, a függet­lenségért és a szociális igazsá­gért harcoló nemzetek pártján vagyunk. Említettem, hogy támogatjuk a békepolitikát és a világpoli­tikában történt kedvező válto­zásokat. Ám sohasem szabad el­felednünk, hogy békés életünk és a nép nyugodt alkotómunká­jának fő biztosítéka ma és a jövőben is hűséges barátságunk és szövetségünk a Szovjetunió­val és a többi testvéri szocia­lista országgal. Elvtársnők és Elvtársak! Kedvező eredményekkel és biztató reriiényékkel Ünnepeljük a munka ünnepét. Ez arra kö­telez bennünket, hogy még kö­vetkezetesebbek legyünk a meg­kezdett sikerekkel övezett úton. Együttesen, népünk közös ösz- szefogásával törekedünk arra, hogy virágozzék drága szocia­lista hazánk. Éljen május elseje, a dolgo­zók nemzetközi ünnepe! Éljen a csehszlovák dolgozó nép! Éljeri szépséges hazánk — a Csehszlovák Szocialista Köztár­saság! Éljen és szüntelenül szilárdul­jon barátságunk és szövetsé­günk a Szovjetunióval fis a töb­bi testvéri szociali ta ország­gal! Éljen a proletár internaciona­lizmus, szilárduljon a békéért és a haladásért harcoló erők egysége! Éljen Csehszlovákia Kommu­nista Pártja, népünk eredmé­nyeinek szervezőj j! Az erő, az egység, a derűlá­tás és az elszántság szemléje, mely azt tükrözte, hogy a CSKP vezetésével népünk a haza to­vábbi felvirágoztatására törek­szik, s melyen kifejezésre ju­tott az internacionalista érzés, a Szovjetunióhoz és a szocia­lista táborhoz való tartozásunk, a főváros dolgozóinak nemzet­közi szolidaritási nagygyűlése, melyen mintegy 220 ezren vet­tek részt, befejeződött. A prágaiak azonban nem akarnak távozni. A főváros pol­gárai a főtribün elé vonultak, hogy ismét éltessék Csehszlová­kia Kommunista Pártját és ve­zető képviselőit és spontán mó­don manifesztálják a csehszlo­vák—szovjet barátságot. A tömeg eme megnyilatkozá­sa olyan szívélyes és őszinte volt, hogy Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára Ismét a mik­rofonhoz lépett. Tisztelt Elvtársnők! Tisztelt Elvtársak! Barátaim! Tele élménnyel szemléltük a prágai nép szép felvonulását Érzésem szerint elmondhatjuk, hogy a mai nap a legszebb május elsejék egyike. Az idő­járás is kedvezett. A legfon tosabb azonban, hogy a nap su­garai belülről hevítették az embereket, a melegség mintha bensőjükből, a megelégedett­ségből, a büszkeségből, népünk erejéből és szocialista álla­munk sikereiből áradt volna. Köszönetét szeretnénk mon­dani fővárosunk lakosságának, valamennyi dolgozónak ezért a szép napért, a hatalmas és nagyszabású felvonulásért, me­lyen kifejezésre juttatták né­pünk egységét, bizalmukat a CSKP és a Nemzeti Front po­litikája iránt, a szocialista rendszer, a szocialista tábor és szövetségesei iránti bizal­mat. Értésültünk arról, hogy ha­zánk többi részén is — nyu­gattól keletig és északtól dé lig — mindenütt ilyen öröm­teli légkörben és nagy számban ünnepelt dolgozó népünk. Nem titkolom, hogy ez őszin­te örömmel tölt el bennünket, akik abban a megtiszteltetés­ben részesültünk, hogy pár­tunk és kormányunk élén ál­lunk, s kötelességünk gondos­kodni arról, hogy társadal­munk, népünk egyre jobban él­jen, hogy minél örömtelibb, boldogabb és problémamente- sebb legyen az élete. A nyugati imperialista pro­paganda egyes ügynökei azt állítják rólunk, hogy a kom­munista párt eltávolodott a néptől, hogy vezetősége elszi­getelten él. Hazánkban még ma is elég sok külföldi meg­figyelő tartózkodik. Remélem, hogy meggyőződésüket korri­gálják. Ma Prága, Bratislava, Brno, Ostrava, Košice és a többi nagyváros és a nagyobb községek utcáin több millió dolgozó gyűlt össze, hogy egy­ségesen kifejezésre juttassa vi­szonyát a társadalmi rendhez, a párt politikájához, a bel- és külpolitikához, a mába és a jö­vőbe vetett hitét. Ez nagyon fontos, és arra kötelez bennün­ket, hogy évről évre jobb le­gyen a nép élete. Éljen Prága dolgozó népe! Éljen Csehszlovákia népe! Él­jen pártunk, melynek egyetlen feladata és küldetése a nép szolgálata és az, hogy gondos­kodjon a dolgozók boldogságá­ról. Éljen Csehszlovákia Kom­munista Pártja! Moszkva — A béke megőrzé­séért és megszilárdításáért ví­vott harcban szerzett kimagas­ló érdemekért a következőknek ítélték oda az 1972. évi Nem­zetközi Lenin-békedíjakat: Leonyid Rrezsnyevnek, az SZKP Központi Bizottsága főtit­kárának, dr. Salvador Allendé- nek, a Chilei Köztársaság elnö­kének, Enrique Pastorinnak (Uruguay), a Szakszervezeti Vi­lágszövetség elnökének és James Aldridqe angol írónak és közéleti tényezőnek. A díjak odaítéléséről szóló (Folytatás az 1. oldalról) son jóváhagyott békeproqram meqvalósítása során. Leonyid Brezsnyev a továb­biakban hangsúlyozta, hogy a Szovjetunió és más szocialista országok aktív, békeszerető po­litikája újból meggyőzően bi­zonyítja valamennyi nemzet előtt, hogy a szocializmus és a béke elválaszthatatlanul ösz- szefüqq. Leonyid Brezsnyev emlékez­tetett arra is, hogy befejező­dött a vietnami háború, amiért oly szívósan és következetesen síkra szállt a Szovjetunió. Európában fontos pozitív válto­zások következtek be. Néni akarjuk — mondotta —, hogy Európa véres múltja feledésbe menjen, hanem azt akarjuk, hogy soha többé ne ismétlődjék meg. Most, amikor a szocia­lizmus hatalmas legyőzhetetlen erővé vált Európa életében, ez teljesen reális jeladat. A Szovjetunió politikája Eu­rópában és a viláq más részein mindenekelőtt a béke politiká­ja. Ez határozza meg mind a Franciaországhoz, az NSZK- hoz és más európai államokhoz fűződő kapcsolataink fejlődé­sét, mind pedig aktív tevékeny­ségünket az össz-európai konfe­rencia előkészítésében. Ezekből a pozíciókból kiindulva tekint­jük kapcsolatainkat az olyan államokkal, mint az Amerikai Egyesült Államok. Továbbra is elősegítjük a szovjet-amerikai kapcsolatok jótékony fejlődé­sét, a kölcsönös tisztelet és a kölcsönös előnyök elvei alap­ján. Ilyen álláspontot foglal el országunk a Japánhoz fűződő kapcsolatokat illetően is — hangsúlyozta Leonyid Brezs­nyev. BUDAPEST A budapesti május elsejei ün­nepségeken 33 országból — kö­zöttük hazánkból is — szakszer­vezeti küldöttségek és 4 nem­zetközi szakszervezeti szövetség képviselői vettek részt. A ma­gyarországi idei ünnepségek a proletár internacionalizmus, az építőmunka és a világbékéért vívott harc jegyében folytak le. A díszemelvényen megjelentek a párt és az állam vezető kép­viselői, Kádár János, az MSZMP KB első titkára, Losonczi Pál, a Magyar Népköztársaság El­nöki Tanácsának elnöke, Fock Jenő, miniszterelnök és más hi­vatalos személyiségek. A buda­pesti lakosok ez évi májusi me­nete csaknem három órán át tartott. Kádár János televíziós és rádióbeszédében köszöntöt­te a magyarországi májusi ün­nepségek résztvevőit. VARSÓ A lengyel főváros ünnepi díszt öltött május elsejére. A vörös-fehér és vörös zászlók tengerében a lengyel himnusz- szal és Edward dereknek, a LEMP KB első titkárának beszé­dével kezdődött meg a lengyel dolgozók ünnepsége. Edward Gierek hangsúlyozta, hogy Len­gyelország az idei május else­jét a kitűzött feladatok sikeres teljesítésének jegyében, a LEMP VI. kongresszusán kitűzött prog­ram eredményes megvalósításá­nak jegyében ünnepli meg. A lengyel főváros dolgozóinak ün­nepi menete az Internacionálé hangjával és 24 díszlövéssel vette kezdetét, t határozatot, amelyet hétfőn tet­tek közzé Moszkvában, a Lenin- díjakat odaítélő bizottság ápri­lis 19-i moszkvai ülésén hagy­ták jóvá Dmitrij Szkobelcin akadémikus elnökletével. A bi­zottság tagjai, a világ haladó közvéleményének kimagasló képviselői. „A nemzetek közötti béke megszilárdításáért“ Lenin-díjat minden évben áprilisban ítélik oda Lenin születésének alkal­mából. A kitüntetettek okleve­let, aranyérmet — Lenin arcké­pével — és pénzjutalmat kap­nak“. Megszilárdul és elmélyül me­leg barátságunk és gyümölcsö­ző együttműködésünk Indiával, az arab országokkal, valamint Afrika, Ázsia és Latin-Amerika valamennyi független, szabad­ságszerető országával. Az SZKP és a szovjet állam mindig hű­séges volt e barátsághoz, amelyben a béke és a haladás erői megszilárdításának hatal­mas forrását látja. Leonyid Brezsnyev hangsú­lyozta, hogy a Szovjetunió nemzetközi helyzete ma szilár­dabb, mint valaha. A tartós bé­kéért vívott harcban nem feled­kezünk meg arról, hogy az el­lenséges erők nem tették le a fegyvert. Tudomásunk van az agresszív körök intrikáiról, és ezért éberek vagyunk. Leonyid Brezsnyev a Vörös térről május 1. alakalmából üdvözölte a szocialista orszá­gok dolgozóit, a tőkés orszáx gok munkásosztályát, kommu­nista és munkáspártjait, vala­mint a nemzeti és szociális felszabadulásért küzdő vala­mennyi harcost. A moszkvai dolgozók ünnepi május elsejei manifesztációja után Moszkva utcáin, parkjai­ban és terein népünnepélyek, hagyományos „gulyanyijek" kezdődtek. Több mint 50 színpadi emel­vényen a moszkvai színművé­szek és előadóművészek 150 kollektívája lépett fel ötezer népművésszel együtt, s mint­egy 40 fúvószenekar hangver­senyezett. Tegnap és a mai ünnepnapon a moszkvai színházak legsike­resebb darabjaikat tűzték mű­sorra. BERLIN A Német Demokratikus Köz­társaságban a május elsejei ün­nepségek tetőfokát a berlini dolgozók százezreinek hatalmas manifesztációja jelentette a Marx-Engels téren. A díszemel­vényről a felvonulókat a kitün­teti és érdemes dolgozókkal együtt Erich Honecker, az NSZEP KB első titkára, Willi Stoph miniszterelnök, a párt­ós az állami vezetés tagjai, a diplomáciai testület tagjai és a szakszervezeti világmozgalom képviselői köszöntötték. A részt­vevők nagy tapssal fogadták Herbert Warnkenak, az NSZEP KP Politikai Bizottsága tagjá­nak, a Szabad Német Szakszer­vezeti Szövetség elnökének be­szédét, aki értékelte a dolgozók eredményeit a terv teljesítésé­ben és túlszárnyalásában, és rá­mutatott az NDK külpolitikájá­nak sikerességére, amit többek között az is bizonyít, hogy már 80 állam vette fel vele a diplo­máciai kapcsolatokat. BUKAREST Nicolae Ceausescu, az RKP főtitkára május elsejei ünnepi beszédében emlékeztetett arra, hogy azok az eszmények, ame­lyekért a forradalmi harcosok nemzedékei küzdöttek és hoztak áldozatokat Romániában, valóra váltak: a román munkásosztály lett az állam uralkodó osztálya, a társadalmi kapcsolatokban va­lamennyi állampolgár teljes egyenjogúságának elvei érvé­nyesülnek, a nép szabad és ön­tudatosan építi a jövőjét. (Folytatás a 3. lodalon) A szocializmus és a béke elválaszthatatlanul összefügg VILÁGSZERTE LELKESEN MEGÜNNEPELTÉK MÁJUS ELSEJÉT

Next

/
Thumbnails
Contents