Új Szó, 1973. május (26. évfolyam, 102-128. szám)
1973-05-11 / 111. szám, péntek
kájához folyamodnak. Ezek a tervek és programok nem érintik a monopóliumok uralmának alapjait, és kifejezik az állam és a kapitalista monopóliumok egyesülését. Nincs direktíva jellegük, csupán odairányítják a tőke tulajdonosait, ahol a burzsoá állam a legnagyobb hasznot biztosítja. Ma a világszocializmus jelentős nyomást gyakorol az imperializmusra, és ezért az imperializmus attól fél, hogy az osztályharc forradalmi tömegmozgalommá változik. Ezért arra törekszik, hogy szociális téren szabályozza a helyzetét, enyhítse és kompromisszumosán megoldja a dolgozók és a töke konkrét konfliktusait, kihasználja a manőverezés és a szociális demagógia taktikáját, a kizsákmányolás és a dolgozók elnyomásának rejtett módszereit, részleges reformokat hoz, a propagandát kihasználja az ideológiai dezorien- tációra, hogy a dolgozók tömegei politikai és ideológiai ellenőrzése alatt álljanak. A kapitalista országokban a gazdaság állami monopol- irányzatának megszilárdulását a burzsoá demokrácia válságának elmélyülése, a politikai reakoió fokozódása kíséri. A burzsoá állam szociális alapja továbbra is leszűkül, mivel az állam egyre inkább a monopol nagytőkések frakciójának eszköze, ez a frakció ellenőrzi közvetíenül a kormányt. Ha a társadalom uralkodó rétege leszűkül, a vezető monopolkörök eltávolodnak a lakosság többi rétegétől. A monopolburzsoázia a nemzeten belül elszigetelődik. A monopololigarchia szűk uralkodó rétegének érdekei, egvre szembetűnőbben konfliktusba kerülnek a nemzet többi osztályának és rétegének érdekeivel. A mai kapitalizmus belső ellentmondásainak kiéleződése természetesen érinti a kapitalista társadalom alapvető szociális ellentmondásait, a munka és a tőke, a dolgozók és a monopalburzsoázia közti ellentmondást. A kapitalista országokban a demokráciáért folytatott forradalmi harc fő mozgatóereje a munkásosztály. A háború utáni időszakban a fejlett kapitalizmus országaiban jelentős változások történtek a munkásosztály helyzetét és összetételét illetően. Elsősorban a század elejei 30 millióról több mint 100 millióra emelkedett az ipari munkások száma. Megváltozott a munkásosztály struktúrája, megnövekedett szakképzettsége, a munkások műveltsége és emelkedett kulturális színvonala, megszilárdult az üzemek és a gyárak proletariátusának szövetsége a kereskedelem és a szolgáltatás, a közlekedés és a tömegtájékoztatási eszközök dolgozóival. A munkásosztály összetétele kibővült és ezzel párhuzamosan növekedett társadalmi ereje. A munkásosztály szervezettebb lett és megnövekedett po lltikai befolyása. Egyre több munkás tagja a szakszerve zeteknek, melyek 1913-ig 15 millió tagot egyesítettek, da ma már több mint 200 millió munkást és alkalmazottat tömörítenék. A munkásosztály politikai öntudatának és szervezettségének növekedését bizonyítja a kommunista mozgalom egyre erősödő befolyása, amely a jelenkor legnagyobb ideológiai politikai ereje lett. A kommunisták kitartó harcot folytatnak a munkásmozgalom egységéért, a monopolellenes erők széles körű koalíciójának kialakításáért, és a dolgozók tömegeit a szocialista forradalom távlatai felé vezetik. Az imperializmusnak a mély belső ellentmondások által gyengített pozícióit aláássák az imperialista államok között egyre jobban kiéleződő ellentmondások. A kapitalista országok egyenlőtlen gazdasági és politikai fejlődése következtében újból és újból éles összecsapásokra kerül sor az imperialista országok és csoportosulások között, elsősorban a fejlett országok piacáért folytatott harcban. A termelés és a tőke internacionalizálásának, az imperialista gazdasági <n*egráció folyamatát a monopóliumok éles harca kíséri. A két társadalmi rendszer versengésének viszonyai között az imperialisták a kölcsönös harcban nem alkalmazhatnak minden esetben háborút K/ért az államok közötti tömbök és az imperialista iniegiMCió kialakításának „békés“ formáit alkalmazzák. Az imperialista gazdasági integráció folyamatában megnyilvánulnak az egyes monopóliumok és csoportosulások eltérő érdekei, a különböző országok imperialistái közti ellentétek kiéleződése, a nemzeti ..imperializmusok“ összefonódása és a csoportérdekek kialakulása A jelen időszakban kiéleződik az imperialista konkur- rencía fő központjai — az Egyesült Államok, a Közös Piac és a japán — közti kereskedelmi háború. Egyúttal érvényesül a nyugat-európai és az amerikai tőke integrációja is. Az Egyesült Államok külföldi beruházásai, amelvek mintegy 150 milliárd dollárt; tesznek ki, 240 milliárd dollár értékű ipari termelést befolyásolnak, és a harmadik gazdasági nagyhatalomnak tekintik őket. Az imperialisták közti ellentétek kiéleződése az utóbbi években elsősorban a kapitalista valutarendszer valuta- és pénzügyi válságában nyilvánult meg. ami a harmincas éve* elejétől a kapitalizmus legmélyebb válságát jelentette. Ez a válság, amely 1971 végén, majd 1973 elején a dollár értékének leszállításában nyilvánult meg, csapást mért nemcsak az amerikai imperializmus gazdasági pozíciójára, hanem a dollárnak, a kapitalista világ vezető valutájának leértékelése megrázkódtatást okozott az imperializmu* egésj gazdasági rendszerében és politika: pozícióiban. Az imperializmus a háború utáni években több gazdasági megrázkódtatást élt át, de a mostani válság, amely elsősorban a valutatterületre összpontosul terjedelmét és intenzitását illetően is, valamennyit felülmúlja. A világ tanúja az Egyesült Államok, a legnagyobb imperialista hatalom gazdaságpolitikája csődjének. A valóság megmutatja, hogy a tőke nemzetközi csoportosulása nem küszöböli ki az imperialisták közti nézeteltéréseket, hanem ellenkezőleg, elmélyülésükhöz vezet, fokozza a kapitalista világ egyenlőtlen gazdasági fejlődését. A mai világban végbemenő változások folyamatát mérlegelve figyelembe kell venni a folyamat bonyolultságát. A két ellentétes társadalmi rendszer harca nem koriátozódik pontosan meghatározott földrajzi területekre, vagy bizonyos pontosan meghatározott szociális erőkre. A világ fejlődésének két irányvonaláról van szó. amelyek lényegüket tekintve összeegyeztethetetlenek, s ezért harcukban közvetve vagy közvetlenül, kisebb vagy nagvobb mértékben valamennyi ország, osztály, szociális csoport és politikai irányzat bekapcsolódik. Az imperializmusnak azon kísérlete, hogv alkalmazkodjon az új viszonyokhoz, korlátozott jellegű, és nem érinti a kapitalizmus társadalmi jellegének kizsákmányoló lényegét. Figyelmen kívül hagyva, hogy különösen a hatvanas évek eiső felében számos kapitalista országban meggyorsult a gazdasági fejlődés üteme, a szocializmus világa állandóan megőrizte előnyét a gazdasági fejlődés ütemét illetően. A kapitalista termelésnek a tudományos-műszaki forradalom alapján történő társadalmasítása egyre jobban aláássa a kapitalista rendszer alapjait, és az ellentmondások új formái születnek. Az uralkodó osztály a gazdasági nehézségek terhét a dolgozókra akarja helyezni. A munkanélküliség növekedése, a létfenntartási költségek emelkedése. a reális bérek csökkenése, a monopolállamoknali a szakszervezetek elleni fellépése, mindez kiélezi az oa*- tályharcot. 12
