Új Szó, 1973. május (26. évfolyam, 102-128. szám)
1973-05-11 / 111. szám, péntek
A szocialista világrendszer rá tudja kényszeríteni az lm- ' perialistákat a kölcsönös összecsapások kérdéseinek olyan megoldására, amely megfelel a béke és a békés egymás mellett élés érdekeinek. Az osztályliarc mai kiéleződése nem úgy, mini a múltban, a nemzetközi feszültség enyhülésének viszonyai között megy végbe, hanem akkor, amikor szemlátomást fokozódik a nemzetközi feszültség enyhítésének irányzata. A szocialista közösség hatékony politikája, a munkásosztálynak és az összes demokratikus erőknek az imperialista külpolitika elleni fokozódó harca egyre jobban akadályozza a burzsoázia militarista, agresszív csoportjainak tevékenységét. Európában ugyanúgy, mint a világ többi részében, a mai szakaszban megszűnik az imperializmusnak a katonai erőre támaszkodó külpolitikai stratégiája. Az imperializmus külpolitikáját is az új nemzetközi helyzethez próbálja alkalmazni. Az a távolság, amelyet az Egyesült Államok vezetői megtettek Truman doktrínájától a konfrontációk időszakából a tárgyalások időszakába való átmenetre tett nyilatkozatig, Dulles politikájától az USA és a Szovjetunió kölcsönös kapcsolatainak alapelveit rögzítő dokumentum aláírásáig, amikor a történelemben először hagyták jóvá a békés egymás mellett élés elvét, meggyőzően bizonyítja, hogy az erőviszonyok a szocializmus, a demokrácia és a haladás javára változtak meg. Annak ellenére, hogy az imperializmus mint világrendszer legyengült, továbbra is veszélyes ellenség maradt. Az amerikai imperializmus stratégiái a külpolitika válságos helyzete megoldásán keresve kitűzték a helyi vagy a korlátozott háborúk taktikáját. Az amerikai imperializmus indokínai veresége és a közel-keleti ‘konfliktus fejlődése leleplezte a periferikus háborúk taktikájának kilátás- talanságát, és az imperialista politika válságának további elmélyüléséhez vezetett. Az imperializmus „agyközpontjai“ az utóbbi időben nem véletlenül keresnek új politikai koncepciókat. Ilyen irányú tevékenységüknek szükséges része az a törekvés, hogy tökéletesebb módszereket dolgozzanak ki, amelyek lehetővé tennék, hogy folytassák az erőszak politikáját. Az Egyesült Államok ezért kihirdette a reális fékezés doktrínáját, a partnerség kombinációját, vagyis a többi imperialista ország imperializmus háborús előkészületeiben és akcióiban való részvételének fokozását, az erő fokozását ma már nem a túlerő biztosításával, de legalább a szocializmus világa elleni totális háborúhoz szükséges eszközök biztosításával, valamint a tárgyalásokra való felkészültséget. Az Imperialista politikusok még a békés egymás mellett élés gondolatát is alá akarják vetni a szocializmus elleni ideológiai harc érdekeinek. „Ideológiai egymás mellett élést“ akarnak rákényszeríteni a szocialista országokra, miközben ők a kommunistaellenes propaganda széles körű apparátusát építik ki. Az imperializmus előző taktikájában az ideológiai hatás területe csak kisebb jelentőségű segítő íunkciót töltött be az agresszív antikommunista stratégia fö hatalmi és katonai formája mellett. Ma, amikor a világszocializmus reális ereje legyőzhetetlen akadályt jelent az agresszió imperialista politikája előtt, az imperializmus az ideológiai hatást, az ideológiai diverzió eszközeit, a szocializmus és a többi imperialistaellenes erők belülről történő fellazítását próbálja felhasználni az erőviszonyok megváltoztatására. A kommunistaellenes taktika ilyen megváltoztatása az imperializmus fokozódó nehézségeit tükrözi. Politikusai és ideológusai kénytelenek választ keresni arra, miért szűkül le a kapitalizmus élettere, miért fejlődik oly impozánsan a szocialista világrendszer, miért fejlődik a munkás- osztály harca és a nemzetek imperialistaellenes küzdelme a kapitalista országokban. A szocializmus gondolatainak hatását és vonzerejét egyre úiabb kommunistaellenes elméletek terjesztésével és kiagyalásával próbálják megbénítani, de nem sikerül megtalálniuk a marxizmus—leninizmus „alternatíváját“. Szorgalmasan kommunistaellenes koalíciókat tákolnak össze, a reakciós, kommunistaellenes, szovjetellenes csoportok politikai és ideológiai eszközeit szóles körű antikommunista diverziós tevékenységre összpontosítják. A kapitalista országokban az antikommunizmust az állampolitika rangjára emelték. A szocialista világrend- szer és az egész imperialistaellenes mozgalom belső fellazítására kifejtett törekvés ma az imperializmus osztálystratégiájának egyik legfontosabb irányvonala. Az imperialista politika osztálylényege következtében az imperialisták stratégái tévednek és hibásan értékelik a mai világ fejlődését, valamint e fejlődés befolyásolásának lehetőségeit, mivel ezek az emberek mind egy letűnő, a történelem által halálra ítélt társadalmi rendszer érdekeit szolgálják. Az imperializmus politikájának kudarcai arra kényszerítik őket, hogy átértékeljék a lehetőségeket és távlatokat, és olyan alternatívákat keressenek, melyek jobban megfelelnének a mai feltételeknek. Az imperializmus a szocializmus elleni frontális támadások stratégiájától áttér a bekerítő manőverekhez, az erők átcsoportosításához, s üj kombinációkat és módszereket keres. Az imperializmus osztálycéljainak egysége — elsősorban a szocializmussal való konfrontáció területén — nem jelenti, hogy az imperialista nagyhatalmak teljes mértékben egyetértenek a szocialista vagy a fejlődő országok elleni konkrét politikai lépéseket illetően. Az országok kormányai mögött álló különböző burzsoá csoportok közti érdekösszecsapások következménye ez. Lenin már a kúszás évek elején rámutatott, hogy meg kell határozná & burzsoá tábor pacifista szárnyát, és nemcsak kereskedelmi, hanem politikai megállapodást, békés egymás mellett élést kell vele kötni. A szocializmus és az imperializmus erőviszonyainak megváltozása szükségszerű, és az ebből eredő irányzatok megszilárdítják a nemzetközi kapcsolatok stabilitását, a kompromisszumok érvényesítéséhez vezetnek, korlátozzák az új válságot, a konfliktusok és a feszültség kiélezésének veszélyét. A szocialista országok béke és a nemzetközi biztonság érdekeit védelmező kezdeményező és céltudatos politikájának érdeme, hogy csökkent az imperializmus agresszivitása, hogy kedvező feltételek alakultak ki a szocializmus ós a kommunizmus építéséhez, az agresszió és a nemzetközi feszültség gócpontjainak e felszámolásához, és a világ összes nemzete békés életének biztosításához. Korszakunkat a két, osztályszempontból ellentétes társadalmi rendszer ideológiai harcának növekvő intenzitása Jellemzi. Az imperializmus kommunistaellenes propagandája a monopolburzsoázia érdekeinek megfelelően próbálja megdolgozni a közvéleményt. Az imperialisták újabb és újabb ideológiai diverziós akciókat hajtanak végre a szocialista országok, a nemzetközi munkásmozgalom, a nemzetközi felszabadító mozgalom ellen, aktívan kihasználják a külőnbö** ző reakciós nacionalista irányzatokat, a revizionistákat, a jobboldali és a „baloldali“ opportunistákat. Az imperialism táknak az ideológiai offenzíva kibontakoztatására irányuló kísérletei nem hoznak sikert. Történelmi szerepet nem 4 burzsoá, hanem a szocialista ideológia tölt be. A szocializmus vívmányai erejének s a világ forradalmi mozgalmának növekedése, a kapitalista rendszer elmélyülő válsá-? 13
