Új Szó, 1973. május (26. évfolyam, 102-128. szám)
1973-05-11 / 111. szám, péntek
Gyorsan fejlődő és változó világban élünk. Az emberiség nagy része már a szocializmust és a kommunizmust építi, de az emberek többsége még nem szocialista államokban él, amelyek a társadalmi fejlődés fokát illetően Jelentősen különböznek a kapitalizmus előtti szakasztól a fejlett kapitalizmus és imperializmus szakaszáig. A tudományos-műszaki forradalom jelentősen befolyásolja a társadalmi fejlődést, de nem önmagában, hanem az osztályokra oszló társadalom társadalmi, de elsősorban termelési és osztálykapcsolatainak bonyolult rendszere által. A konkrét történelmi tények sokféleségét az osztályharc tudományos elmélete alapján csakis a marxizmus—leninizmus tudja helyesen elemezni. A nemzetközi munkásosztály forradalmi gyakorlatának stratégiája és taktikája szempontjából rendkívül fontos az osztályharc objektíve legfontosabb fejlődési irányvonalának tudományos meghatározása az adott szakaszban, valamint az irányvonalat képviselő osztály meghatározása. Nem tudhatjuk — mondotta Lenin — milyen gyorsan és milyen sikeresen fejlődnek majd az adott korszak egyes történelmi mozgalmai. Azt azonban tudhatjuk és tudjuk is, hogy melyik osztály áll az adott korszak előterében, amikor meg határozzuk az adott korszak történelmi helyzetének fő tartalmát, fejlődésének fő irányvonalát és legfontosabb sajátosságait. A világszocializmus lehetőségeinek sikeres megvalósítása megköveteli a mai világ fő fejlődési irányvonalainak alapos ismeretét. A világ az emberiségnek a kapitalizmusból a szocializmusba való átmenetére bonyolult, egyenlőtlen, de szükségszerűen megvalósuló folyamatát éli. Amíg a szocializmus világrendszerré vált, hosszú harcot kellett folytatnia. A XIX. század derekán utópiából tudománnyá, a forradalmi tettek elméletévé vált. A szocializmusban a munkásosztály forradalmi mozgalmával kapcsolódott össze és a legerősebb történelmi erő lett. Megkezdődött a társadalomnak szocialista alapokon való átépítésénél folytatott tudatos harc korszaka. Századunk elején, amikor a kapitalizmus utolsó fejlődési fázisába, az imperializmusba lépett — megkezdődött az imperializmus és a proletárforradalom, a kapitalizmusból a szocializmusba való gyakorlati átmenet korszaka. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom áttörte az Imperializmus világuralmának frontját. Ez volt a világ első sikeres szocialista forradalma. Az a tény, hogy a világ legnagyobb országának munkásosztálya uralkodó osztály lett, határtalanul megszilárdította a nemzetközi proletariátus szocialista öntudatát, fokozta forradalmiasságát és elérhető célokat tűzött eléje. Sok országban kommunista pártok alakultak és megalakult a proletariátus nemzetközi szolidaritásának harci szerve, a Kommunista Internacionáié. A Szovjetunió, a világ elsfl szocialista állama, a forradalmi munkásmozgalom és az imperialistaellenes erők nemzetközi mozgalmának élcsapata és bástyája lett. A világ egy- hatodán a világ lakosságának 8 százaléka megkezdte a szocializmusba való átmenetet. Lenin erről azt mondta: ... Büszkék vagyunk arra, hogy az a szerencse ért bennünket, hogy megkezdhetjük a szovjet állam építését, ezzel megnyithatjuk a világtörténelem új szakaszát, az ösz- szes kapitalista országban elnyomott, mindenütt az új élet felé, a burzsoázia fölött aratott győzelem, a proletárdiktatúra, az emberiségnek a kapitalizmus járma alól és az Imperialista háború alól való felszabadítása felé haladó üj osztályuralomnak a korszakát. Amint Lenin mondta, a világtörténelem új korszakának tartalma a kapitalizmus és maradványai felszámolásában, a kommunista rend megalapozásában rejlik. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzelme két ellentétes rendszerre osztotta a világot, s a kapitalizmus és a szocializmus harca a világesemények fő tartalma lett. A helyzet nem a kapitalista világ javára változott, amelyben minden nagyobb megrázkódtatás forradalomhoz vezetett. A Szovjetuniónak a szocializmus építésében elsősorban a gazdaság fejlesztésében elért sikerei, a Szovjetunió nemzetközi tekintélyének növekedése szemlátomást ellentétben állt a kapitalizmus elmélyülő általános válságával, amely a kapitalista társadalom életének valamennyi területét érintette. Ez a válság az első világháború után, elsősorban az oroszországi szocialista forradalom győzelme után, teljes erővel kitört, mint az imperializmus belső ellentmondásai kiéleződésének és elmélyülésének következménye. Az imperializmus már nem volt az egyedüli társadalmi világ- rendszer. A kapitalizmus általános válságának kezdetétől nyilvánvaló volt az imperializmus politikai gyengülése, ami különösen a kapitalista országok munkásosztálya forradalmi harcának a fokozódásában nyilvánult meg. Mindjárt az Októberi Forradalom után forradalmi hullám öntött el számos európai országot, Németországot, Ausztriát, Magyarországot, Finnországot, Bulgáriát, és annak ellenére, hogy a burzsoázia kegyetlenül elnyomta a dolgozók akcióit, a munkásmozgalom fejlődésének magasabb fokát érte el. Azzal párhuzamosan, hogy a kapitalista országokban fokozódott a proletariátus osztályharca, a gyarmatokon is megerősödött a nemzeti felszabadító mozgalom. A termelőerők fejlődésének lelassulása és a krónikus tömeges munkanélküliség is hozzájárult a kapitalista társadalom ellentmondásainak elmélyüléséhez. A kapitalizmus politikai gyengülése az imperialista burzsoázia reakciós jellegének gyors megszilárdulását idézte elő, ami a fasiszta rendszerek hatalomra jutásában, a dől* 3
