Új Szó, 1973. április (26. évfolyam, 78-101. szám)

1973-04-05 / 81. szám, csütörtök

1073. IV. 5. A BIZTONSÁG ÉRDEKÉBEN A Vietnami Demokratikus Köztársaság repülőterén ünnepélyes ke­retek között fogadták az Alois Indra vezette csehszlovák parla­menti küldöttséget. (ČSTK) GYÜMÖLCSÖZŐ ESZMECSERE Hanoi — A Vietnami Demok­ratikus Köztársaság ünnepi díszbe öltöztetett repülőterén tegnap fogadták a vietnami ál­lamférfiak a Csehszlovák Szo­cialista Köztársaság parlamenti küldöttségét, amelyet Alois Ind­ra, a Szövetségi Gyűlés elnöke vezet. A főváros utcáin lelkes ünneplő tömeg fogadta a cseh­szlovák parlamenti küldöttsé­get, kifejezve, hogy az orszá­gaink közötti együttműködés és barátság megbonthatatlan. Egyébként erre a tényre utal­nak a látogatás első percei is, hiszen a vietnami államférfiak rendkívül szívélyes fogadtatás­ban részesítették a csehszlovák parlamenti küldöttséget. A re­pülőtéren Truong Chinch, a VDK nemzetgyűlése állandó bi­zottságának elnöke fogadta Indra elvtársat és kíséretét. Az üdvözlő beszédekből kiderült, hogy a két fél tanácskozásai mindenekelőtt a tapasztalatcse­re és az együttműködés elmé­lyítése jegyében folytatódnak majd. Ugyanakkor tény, hogy a nemzetközi sajtó szintén nagy figyelmeit szentel a csehszlovák parlamenti küldöttség vietnami látogatásának. TEL AVIV MEGSÉRTI A GENFI KONVENCIÓT Moszkva — Al-Karamani egyiptomi tábornok, akit Nasz- szer elnök 1959-ben kinevezett a Sinai-félsziget kormányzójá­vá, a Trud című szovjet lap tu­dósítójával való beszélgetése során kifejtette, hogy az izrae­li agresszió megszakította a Sinai-félsziget gazdasági és tár­sadalmi fejlődését, visszavetet­te az embereket abba a hely­zetbe, amelyben évtizedekkel ezelőtt éltek. Mint a tábornok elmondta, az agresszió időpontjáig teljesítet­ték az 1960-ban elfogadott 10 éves fejlesztési tervet. Hatszo­rosára emelkedett ebben az idő­szakban az iskolai tanulók szá­ma, internátusokat építettek a beduinok gyermekei számára. Kórházakat, orvosi rendelőket, a beduinok számára pedig moz­gó laboratóriumokat létesítet­tek. A Sinai-félszigetem az 1967-es agresszióig 220 000 ember élt. Azóta a Szuezi-csatornán át 80 ezer lakost telepítettek át Egyiptomba. Róluk — csakúgy mint a csatornaövezetből eva­kuált százezrekről — az állam gondoskodott: lakást, munkát, orvosi ellátást biztosított szá­mukra, iskoládat építettek. A megszállt területen maradt lakosság helyzetéről szólva Al­Karamani hangoztatta, hogy Tel Aviv megsérti azt az 1949-es genfi konvenciót, amely megha­tározza a megszállt területek békés lakosságával való bánás­módot és akadályozza a Nem­zetközi Vöröskereszt nagy elis­merést érdemlő munkáját. Vázolva a Sinai-félsziget arab lakosságának súlyos helyzetét, Karamani rámutatott, hogy 1967 júniusa óta a hús ára nyolc­szorosára emelkedett. Az izrae­liek új útjaikkal kérkednek. Ezek azonban kizárólag katonai létesítmények, amelyek a csa­patok szükségleteit szolgálják, csakúgy mint az egyiptomi fal­vak helyén épülő izraeli kato­nai települések, amelyek a megszállás megszilárdításának céljait szolgálják. Azzal kap­csolatban, hogy a Sínai-félszi- geten évi 5 millió tonnáról 6 millió tonnára növelték a kő­olajtermelést, Al-Karamani meg­jegyezte, hogy a hódítók szok­ványos törekvése ez annak ér­dekében, hogy minél többet szerezzenek addig, amíg az idegen területen garázdálkod­hatnak. HELSINKIBEN az elnöki pa­lotában folytatta tárgyalásait Nyikolaj Podgornij, a Szovjet­unió Legfelsőbb Tanácsa Elnök­ségének elnöke, aki hivatalos látogatáson tartózkodik Finnor­szágban. JOSEF HAVLÍN iskolaügyi mi­niszter vezetésével csehszlovák küldöttség tartózkodik a Német Demokratikus Köztársaság fő­városában. A csehszlovák kül­döttséget tegnap fogadta Mar­gót Honecker, az NDK iskola- ügyi minisztere. BÉCSBEN tegnap folytatód­tak a csehszlovák—osztrák megbeszélések a kétoldalú kap­csolatok további fejlesztéséről. A csehszlovák küldöttséget Jirí Götz, a külügyminiszter helyet­tese vezeti. DAMASZKUSZBA érkezett a Baath-párt küldöttsége, amely hivatalos látogatást tett a Cseh­szlovák Szocialista Köztársaság­ban. Abdullah Ahmar, a küldött­ség vezetője pozitívan nyilatko­zott tárgyalásai eredményeiről. BAKR iraki elnök tegnap fo­gadta Szergej Gorskovot, a szovjet haditengerészeti erők főparancsnokát. A CHILEI kormány további hatékony intézkedéseket helye­zett kilátásba az ellátás megja­vítása érdekében, jelentette be Salvador Allende chilei köztár­sasági elnök. HECTOR CAMPORÄT tegnap hivatalosan is Argentína köztár­sasági elnökévé nyilvánították. Az ország aielnöke Vincent So­lan. A LONDONI dokkmunkások sztrájkja tovább folytatódik, a kormány bérkorlátozó politiká­ja ellen. A londoni sztrájk az előjelek szerint a hét végéig is eltarthat. GENFBEN megtartotta soron következő ülését a stratégiai támadó fegyverek korlátozásá­ról tárgyaló szovjet és amerikai küldöttség. A megbeszélés té­májáról nem adtak ki közle­ményt. LUIS ECHEVERRIA mexikói elnök hivatalos látogatásra Lon­donba érkezett. HELMUT SCHMIDT, az NSZK pénzügyminisztere a bonni szö­vetségi gyűlés ülésén az 1973. évi költségvetési tervezet előter­jesztése kapcsán felszólította az Egyesült Államokat és a nyu­gat-európai országokat, hogy gazdasági együttműködéssel bő­vítsék és építsék ki az atlanti szövetséget. Nicósia — A Ciprusi Dolgozó Nép Haladó Pártja (AKEL) fel­hívta a ciprusiakat, hogy poli­tikai és ideológiai meggyőző­désüktől függetlenül egyesülje­nek a ciprusi probléma igazsá­gos és demokratikus megoldása érdekében. Mint az AKEL politikai bizott­sága nyilatkozatában hangsú­lyozza: Makariosz elnökké tör­tént újraválasztása — a haza­fias erőknek ez a győzelme — nem tetszik Ciprus ellenségei­nek, az összeesküvőknek és mindazoknak, akik imperialista támaszponttá szeretnék átala­kítani az országot. Ezek az erők fokozták felforgató tevé­kenységüket. Grivasz görög tábornok ille­gális fegyveres csoportjaira sú­lyos felelősség hárul azért, hogy rendkívül veszélyes hely­zetet teremtettek a szigeten, — mutat rá az AKEL és követeli: oszlassanak fel minden Cipru­son tevékenykedő törvénytelen fegyveres csoportot, szilárdít­sák meg a biztonsági erőket. Aláírták az alapokmányt Luxemburg — A Közös Piac miniszteri tanácsülésének ki­lenc részvevője aláírta az Eu­rópai Gazdasági Közösség valu­taalapjának megteremtéséről szóló alapokmányt. Az alap kettős feladatot tel­jesít: biztosítja a sokoldalú el­számolásokat a közös piaci tagállamok központi bankjai között és kezeli a tagállamok egymásnak nyújtott rövid lejá­ratú árfolyamtámogató segé­lyét. A nyugat-európai valu­taalap tőkéje 1,7 milliárd dol­lár. A valutaalap ideiglenes szék­helyét Luxemburgban rendezik be, a végleges székhelyről jú­nius 30-ig kell a tagállamoknak dönteniük (eredetileg is Lu­xemburg pályázott a Közös Piac pénzügyi forrásainak címére, de Anglia ellenezte ezt). A külügyminiszterek kétna­pos tanácsülése befejeződött. Újabb robbanás London — Üjabb „csomagbom ba“ robbant fel egy londoni csomag-és levélelosztóban. Négy napon belül ez volt a második ilyen incidens. A pokolgép a paddingtoni postahivatalban robbant, ereje meglehetősem nagy volt, f Utoljára szombaton történt ilyen eset a brit fővárosban. A szombati robbantás után egy belfasti postahivatalban „bosz- szúállók“ aláírással levél érke­zett, amelynek írói bejelentet­ték, hogy két „csomagbombát“ küldtek Londonba. Tanaka meghívása Tokió — Tokiói diplomáciai körökben a kibontakozó japán csúcsdiplomácia újabb jeleként értékelik, hogy Ohira külügymi­niszter személyes levélben kér­te fel Csi Peng-fej kínai kül­ügyminisztert: látogasson el Ja­pánba. A kínai politikus Japán pekingi nagykövetével folyta­tott beszélgetése során meg­ígérte, hogy „pozitív tanulmá­nyozás“ tárgyává teszi a meg­hívást. Japán külügyminisztériumi források szerint Ohira lépése szerves része annak a japán politikának, amelynek célja az „egyenlő távolság“ diplomáciá­jának kialakítása a Szovjetunió és Kína irányában. Tokiói kormányforrások sze­rint Tanaka miniszterelnök sze­mélyes levelet küldött Csou En- laj kínai kormányfőnek. Tanaka levelét Ogava Heisiro, Japán pekingi nagykövete adja át Csou En-lajnak, megbízólevelé­vel együtt. Az említett források szerint Tanaka megismétli levelében a Csou En-lajnak szóló meghí­vást ós hangoztatja, mennyire fontos a japán—kínai kapcsola­tok fejlesztése a szeptemberi japán—kínai közös nyilatkozat szellemében. Politikai megfigyelők rámu­tatnak, mennyiben befolyásolja a kínai—japán viszony a nem­zetközi politikai élet folyama­tait. Nyilvánvaló, hogy Kína mindenekelőtt hegemóniára tö­rekszik Ázsia térségében. Kozmikus pályán a Szaljut—2 Moszkva — A Szovjetunióban kedden orbitális pályára bocsá­tották a Szaljut-2 tudományos űrállomást. A szovjet tudósok ki akarják próbálni az űrállo­más javított változatának szer­kezetét, a fedélzeti rendszere­A Karintiában nemrégen meg­tartott községtanácsi választá­sok eredménye messze túlszár­nyalta az Ausztria Szocialista Pártja (SPÖ) általánosan várt veresé'gét. A párt egyre lejjebb csúszik a lejtőn; az előző évben Salzburgban elszenvedett mér­sékelt vesztesége s a nemrégen Grazban elvesztett többsége után. A SPÖ a szavazatok 45,48 százalékát kapta az 1970. évi 51,14 százalékkal szemben. A legtöbb szavazatveszteséget a városokban könyvelhette el, sőt a tartomány fővárosában, Kla­genfurtban többségét is elvesz­tette. Itt az összesen leadott 42 000 érvényes szavazat közül 21 279-et kapott, vagyis 44,37 százalékot, míg az 1967. évi községtanácsi választásokon 54,03 százalékot, az 1970 évi parlamenti választásokon pedig 51,81 százalékot szerzett. Villachban, ebben az ipari vá- rosban-fontos vasúti csomópont- az SPÖ ugyan megtartotta ab­szolút többségét, de elvesztette eddigi kétharmados többségét. A kommunisták viszonylag kedvező eredményeket értek el. Grazban az eddiginél több sza­vazatot kaptak, de ez sem volt elegendő ahhoz, hogy képvisele­tet nyerjenek a városi tanács­ban. Ezzel szemben Klagenfurt­ban sikerült képviselői mandá­tumot szerezniök, Villachban pedig a szavazatok 6,12 száza­lékának birtokában két képvi­selőt is küldhetnek a városi ta­nácsba. Ausztria Kommunista Pártja más községekben is gya­rapította szavazatai számát. Mi az oka ezeknek az ered­ményeknek? Karintiában min­LEFELÉ A LEJTŐN den bizonnyal szerepet játszott az ún. községjelzőtáblakonflik- tus. Ez, mint ismeretes, akkor tört ki, amikor számos község­ben kétnyelvű táblákat német és szlovén nyelvűeket) állítot­tak fel és a német nacionalista FPÖ az újnáci NDP-vel (Nem­zeti Demokrata Párttal) együtt — a Néppárt (ÖVP) támogatá­sával — erőszakkal eltávolítatta a kétnyelvű táblákat anélkül, hogy a rendőrség és a csendőr­ség közbelépett volna. Ezt kö­vetően dühödt nacionalista uszí­tó kampány indult meg a szlo­vén lakosság ellen. Ezzel kapcsolatban emlékez­tetni kell arra, hogy az állam- szerződés Ausztriát kötelezte ugyan kétnyelvű községtáblák felállítására, az egymást váltó osztrák kormányok azonban az államszerződés megkötése óta eltelt 17 év alatt ezt nem tet­ték meg. A mostani községta­nácsi választásokon a megfé­lemlítési kísérletek ellenére is számos községben emelkedett a szlovén jelölőlistákra leadott szavazatok száma. A városokban — mindenek­előtt Klagenfurtban és Villach­ban — azonban, a községtábla- konfliktus csekély szerepet játszott; ezzel szemben a vá­lasztási eredményekben elsősor­ban a választóknak egyre foko­zódó csalódottsága tükröződött a szocialista párti kormány adó­politikája és az árak emelkedé­se miatt. Ez különösen a mun­kásságra vonatkozik. Mindenek­előtt a munkás választóknak köszönheti a kommunista párt a reá leadott szavazatok gyara­podását. A Kreisky vezette Szo­cialista Párt politikai tőkéje egyre csökken. A dolgozók legelemibb érde­keit durván sértő gazdaságpoli- ka az, amely elsősorban lehető­vé teszi, hogy az Osztrák Nép­párt arcátlan szociáldemagóg kampányt folytasson. A karintiai választási ered­mények alapján egyre szélesebb körökben az a vélemény alakult ki. hogy a szocialista párti kor­mány tekintélye és hitele még tovább fog csökkenni, és a kö­vetkező, 1975-ben megtartandó parlamenti választásokon sor kerülhet néppárti-szabadságpár­ti koalíciós kormány alakításá­ra, tehát a polgári pártok tömb­jének uralmára. Ez a veszély valóban fennáll. Jó volna, ha a Szocialista Párt ezt szem előtt tartaná. két és berendezést, s folytatni kívánják a tudományos kuta­tást és az űrrepülési kísérlete­ket. A Szaljut-2 Föld körüli pályá­jának jellemzői: maximális tá­volsága a Föld felszínétől (apo- geum) 260 km, minimális távol­sága (perigeum) 215 km, pálya­síkjának az egyenlítővel bezárt hajlásszöge 51,ß fok, keringési ideje 89 perc. Versenyben a dollármilliókért /Hubert Bačík karikatúrájaJ Japán—kínéi kapcsolatok Tokió — A Japán Kommunis­ta Párt központi lapja, az Aka- liata vezércikkében foglalkozik a japán—kínai kapcsolatok kér­désével. A lap rámutat, remél­hető, hogy a nagykövetek cse­réje hasznos lesz a két ország kapcsolatainak fejlődése szem­pontjából. A JKP támogatja a japán—kínai kapcsolatok fej­lesztésének politikáját, annak ellenére, hogy viszonya „abnor­mális" a Kínai Kommunista Párttal, mert az — a lap sza­vaival élve — szuperhatalmi soviniszta beavatkozást hajtott végre a Japán Kommunista Párt belügyeibe, és ezzel gyakorlati­lag megszakította a kapcsola­tokat a két párt között. Az Akahata élesen bírálja a Liao Cseng-csi nemrég tett nyi­latkozatát, amelyben kijelentet­te, hogy a Kínai Kommunista párt „a végsőkig folytatja a harcot* a Japán Kommunista Párt ellen. Mindaddig nem le­het szó a két párt kapcsolatai­nak rendezéséről, amíg a KKP fel nem adja JKP-ellenes politi­káját — mutat rá az Akahata, s befejezésül reményét fejezi ki: Kína nem arra használja majd tokiói nagykövetségét, hogy folytassa beavatkozását a JKP belügyeibe. NÉHÁNY SORBAN

Next

/
Thumbnails
Contents