Új Szó, 1973. április (26. évfolyam, 78-101. szám)
1973-04-29 / 17. szám, Vasárnapi Új Szó
ARTHUR WILLIAMS LESOTHÓI TUDÓSÍTÁSA Jonathan egy gyékényen árul Pretoriában ® Egy nép öntudatosodik és győzni akar ® Apartheid — átlátszó üzelmek Pretoria „jó lóra tett“, s ennek mindjárt megvolt az eredménye. Vám- és valutauniót hoztak létre Lesotho és a Dél-afrikai Köztársaság között. Üzletemberek egymásnak adták a kilincset Maseruban, Lesotho fővárosában. Számukra az itteni olcsó munkaerőforrás volt a legérdekesebb. Jelenleg a lesot- hoi munkaképes férfiaknak mintegy a fele dél-afrikai bányákban dolgozik. Cserébe Lesotho „segítséget“ kapott: aszfaltutat építettek Jonathan rezidenciájától a maserui kormánypalotáig. IGAZI FÜGGETLENSÉGET Jonathan nem hajlandó tekintetbe venni, hogy népe tényleges függetlenségre törekszik. Ám könnyebb volt félreállítani a fiatal királyt, mint elhallgattatni rendszere ellenfeleit. A lesothoi dolgozók kegyetlen imperialista kizsákmányolása elősegítette politikai öntudatuk formálódását. 1962- ben létre jött Lesotho Kommunista Pártja, amelyet azonban Jonathan rendJ ómódú polgár benyomását teszi a látogatóra az az ember, akinek kezében összpontosul minden hatalom Lesotho Királyságban. A hatvanadik „kereszten“ már túljutott, a nyilvánosság előtt sötét ruhában, aranyláncos mellényben, széles karimájú kalapban, kezében nádpálcával gyakran szereplő államférfiú külseje azonban megtévesztő. Ugyanis ha a hatalomról van szó, Leabue Jonathan semmitől sem riad vissza. Amikor 1970 elején veszélyben forgott miniszterelnöki posztja, nyomban államfordulattal reagált a fejleményekre. ÜT A DIKTATÚRÁHOZ Bászutóföld, az egykori brit gyarmatot 1966. október 4-én független királysággá kiáltották ki, s az alkotmány értelmében 1970 januárjában rendezték meg az első parlamenti választásokat. A helyzetet ismerő politikai megfigyelők a kormányzó Nemzeti Párt elkerülhetetlen vereségét jósolgatták s a parlamenti többség megszerzésére a Kongresszus Pártot tartották esélyesnek. Ez természetesen Jonathan kormányának bukását vonta volna maga után. Jonathan bizonyos fokú szkepticizmussal fogadta ezeket a jóslatokat, de a választások napján egyáltalán nem volt zavarban, sőt, mint a későbbi események megmutatták, felkészült minden váratlan meglepetésre. Például a hegyi falvakból a lakosság szavazatait tartalmazó urnákat, amikor a szavazatok megszámlálása végett a fővárosba szállították, „ismeretlen haramiák ellopták“, vagy egyszerűen elvesztek az urnák. Amikor a szavazatok megszámlálásakor ennek ellenére mégis Ntsu Mokhehle Kongresszus Pártjának kedvezően alakult a választási mérleg, Jonathan egyszerűen felfüggesztette a szavazatok további számlálását, hatályon kívül helyezte az alkotmányt, és felfüggesztette a bíróságokat. Teljhatalommal ruházta fel önmagát és kabinetjét, elrendelte a rendkívüli állapotot, éjszakai kijárási tilalmat vezetett be. Házi fogságba vagy börtönbe vetette az ellenzéki pártvezetőket. Természetesen, a hivatalos közlemény szerint az államfordulat „a demokrácia megmentéséért történt Lesotho Királyságban“. Három hónap múlva Jonathan eltávolította a politikai színpadról az ország névleges államfőjét, II. Moshoes- hoe királyt. A 30 éves fiatalember, aki elvégezte ugyan az oxfordi egyetemet és politikai ambíciói is voltak, sokkal több ismerettel rendelkezett a tenisz és a golf területén, mint stratégiai és taktikai kérdésekben, hogy felvehesse a harcot olyan emberrel, mint Jonathan. A miniszterelnök „igaz gentlemanéként szabadult meg uralkodójától: egyik minisztere kíséretében bizonytalan időtartamú szabadságra Hollandiába küldte. A nyugati sajtó jellegzetes afrikai viszálykodásként kezelte a lesothoi eseményeket, s nem tulajdonított nekik különösebb jelentőséget. Téves vélemény volt ez két okból is: először is az ilyen választási üzelmek ritka jelenségek Afrikában, másodszor pedig Lesothónak és Jonathan miniszterelnöknek sokkal komolyabb szerepe van a Dél-afrikai Köztársaság politikai játékában, mint amilyennek az látszik. KOBRA ÉS NYÜL Akit hivatása nem késztet rá, hogy megtanuljon eligazodni Afrika politikai térképén, nehezen találja meg ezt a törpe államot. Lübke, néhai nyugatnémet államelnök egy újévi kihallgatás során fogadta a külföldi nagykövetek és követek jókívánatait, és kezet szorított velük. Amikor Lesotho nagykövetére került sor, az elnök hagyomány- bontóan megszegve a protokolláris előírásokat, beszélgetésbe elegyedett vele: „Ügy, hát Ön onnan jött, ahol az én Olimpio barátomat megölték?“ A nagykövet megszégyenülve sietett az ellenvetéssel: „Togo Nyugat-Afrikában van, Lesotho pedig Dél-Afrikában.“ Lübke erre ellentmondást nem tűrve azt válaszolta: „Ah, ne menlegetődzék, ez üres kifogás.“ Aztán folytatta a szertartásos fogadást... Lesotho Királyság hegyi ország, amely az Orange folyó felső folyásánál terül el. A 30,2 ezer négyzetkilométer területű királyságot megközelítően egymillió ember lakja. Lesotho gazdaságilag a legelmaradottabb ország, nagy részét magas hegység alkotja. Területének csak 12,5 százaléka megművelhető föld, a többi alig alkalmas legeltető állattenyésztésre. Számottevő ásványkincsei sincsenek. A Dél-afrikai Köztársaság közepén elterülő Lesotho valójában enkláve a fehér fajüldözők birodalmában. Aki ki és be akar utazni, kénytelen áthaladni a Dél-afrikai Köztársaság területén. Hogyan sikerült akkor Lesothónak mégis megőriznie függetlenségét? Miért ismeri el a pretoriai rendszer egy kis királyság felségjogait, amikor a világközvélemény tiltakozásával dacolva, a nemzetközi jog elemi szabályait megszegve, a szó szoros értelmében elnyelte Namibia hatalmas területét? Ezt a körülményt nem lehet hagyományosan megítélni, például arra hivatkozva, hogy Lesotho királyság kevésbé alkalmas a kizsákmányolásra, mint például Namibia, vagy pedig Namibia katonai-stratégiai helyzete össze sem hasonlítható Lesothoéval. E különös jelenség megértéséhez a kulcs a dél-afrikai fajüldöző rendszer állampo litikai rangra emelt apartheid-politiká- jában keresendő. Az afrikai nemzeti felszabadító moz galom nagyarányú kibontakozása íz utóbbi félszázadban a földrész déli tájait is elérte. Bászutóföld volt brit védnökség lakossága is kitartóan követelte a függetlenség megadását, s a dél-afrikai fajüldözők végül is kénytelenek vol tak beleegyezni egy kis független afrikai állam létezésébe a Dél-afrikai Köztársaság területén belül. A fügefalevél szerepét szánták neki, hogy leplezze az apartheid-politika igazi jellegét. Ugyanakkor Pretoria a maga emberét akarta látni az új kormány élén. Ilyen politikai figurára talált Jonathan személyében. Jonathan életrajza elég hézagos. A bászuto törzsfőnökök népes családjának egyikéből származik. Fiatalkorában dél-afrikai ércbányákban dolgozott. Iskolai végzettséggel rendelkezik, de senki sem tudja, hol tanult. Katolikus, s ez nem lebecsülendő szerepet játszott politikai pályafutásában. PRETORIA EMBERE Az ötvenes évek végén, az afrikai nemzeti felszabadító mozgalom hatására a brit kormány korlátozott autonómiát adott bászutóföldi védnökségének. Jonathan akkoriban még nem tartozott a Nemzeti Párt vezetőihez. Ám a helyzet rövidesen gyökeresen megváltozott, amikor a függetlenség küszöbén, 1965 áprilisában a Bászutóföld Tanácsába rendezett választásokon jelentéktelen szótöbbséggel a Nemzeti Párt győzött, amelynek vezetését röviddel előtte Lea- . bue Jonathan vette át. Jonathan politikai pályafutásának részletei sem ismertek. Csak az vitathatatlan, hogy a vezetése alatt álló párt a pretoriai fajüldöző rendszerrel való lehető legszorosabb együttműködés mellett ágált, s ebben a katolikus papság támogatását élvezte. Mint kiderült, még jóval 1965-ös választási győzelme előtt szoros kapcsolatokat tartott fenn a pretoriai rendszer vezetőivel és a brit gyarmati adminisztráció tisztviselőivel s így a választásokon biztosította anyagi és politikai támogatásukat. Később már Verwoerd miniszterelnök hivatalos vendégeként utazik a dél-afrikai fővárosba. Az előkelő fogadtatás azt a látszatot akarta kelteni, mintha Dél- Afrikában nem létezne apartheid. Természetesen sokan akadtak, akik követelték, hogy egyszerűen kebelezzék be Lesothót. Vorster, a jelenlegi miniszter- elnök azonban lecsendesítette őket: Nem csoda, hogy az angol kormány is felajánlotta „védnöki“ szerepét. szere 1970 februárjában betiltott. A párt ma is illegális küzdelmet folytat. Vezetője a kommunista és munkáspártok 1969. évi moszkvai nemzetközi értekezletén kijelentette: „Tekintettel országunk földrajzi helyzetére, határozottan állíthatjuk, hogy Lesotho mindaddig nem válik teljesen szabaddá és függetlenné, amíg nem döntik meg a dél-afrikai fajüldöző rendszert. Ez azonban nem jelenti azt, hogy hazánkban nincsenek lehetőségek a haladásra“. Ez a felfogás annyira gyökeret vert az emberek tudatában, hogy Jonathan csak államcsínyt tudott vele szembeállítani. Ugyanakkor a határok mentén ott álltak „segítségre készen“ a pretoriai rezsim állig felfegyverzett csapatai. Lesotho hegyeiben napjainkban ellenállási csoportok formálódnak és működnek, s a kormánycsapatok angol tisztek vezetésével is hiába tesznek kísérleteket a felkelők leverésére. Jonathan kénytelen volt taktikát változtatni: látszatkibékülési kísérletet tett ellenfel ei irányában. Megígérte, hogy idővel megszünteti a rendkívüli állapotot és új választásokat tartanak. Sőt, egyik nyilatkozatában ugyan a dél-afrikai rendszerrel való párbeszéd mellett foglalt állást, de megjegyezte, hogy nem helyeselheti az apartheid-politikát és kisebbségi kormány uralmát. Afrika számára az egyedüli elfogadható megoldás a többségi kormány, amely az „egy ember — egy szavazat“ elv alapján jönne létre, mondotta Jonathan. Kérdés, mennyire komoly az a szándéka. Jonathan szabadon bocsátotta bebörtönzött ellenfeleit, hazaengedte a száműzött királyt és kész új alkotmányt kidolgozni. A dolgozók pártja, Lesotho Kommunista Pártja azonban még mindig törvényen kívül áll. Az „egy ember — egy szavazat“ nyilván csak akkor lesz érvényes, ha reá, Jonathanra adják le, mert a lesothoi kormányfő mindenáron hatalmon akar maradni. 1973. IV. 29. 8
