Új Szó, 1973. április (26. évfolyam, 78-101. szám)

1973-04-29 / 17. szám, Vasárnapi Új Szó

ARTHUR WILLIAMS LESOTHÓI TUDÓSÍTÁSA Jonathan egy gyékényen árul Pretoriában ® Egy nép öntu­datosodik és győzni akar ® Apartheid — átlátszó üzelmek Pretoria „jó lóra tett“, s ennek mind­járt megvolt az eredménye. Vám- és valutauniót hoztak létre Lesotho és a Dél-afrikai Köztársaság között. Üzlet­emberek egymásnak adták a kilincset Maseruban, Lesotho fővárosában. Szá­mukra az itteni olcsó munkaerőforrás volt a legérdekesebb. Jelenleg a lesot- hoi munkaképes férfiaknak mintegy a fele dél-afrikai bányákban dolgozik. Cserébe Lesotho „segítséget“ kapott: aszfaltutat építettek Jonathan reziden­ciájától a maserui kormánypalotáig. IGAZI FÜGGETLENSÉGET Jonathan nem hajlandó tekintetbe venni, hogy népe tényleges független­ségre törekszik. Ám könnyebb volt fél­reállítani a fiatal királyt, mint elhall­gattatni rendszere ellenfeleit. A lesothoi dolgozók kegyetlen impe­rialista kizsákmányolása elősegítette politikai öntudatuk formálódását. 1962- ben létre jött Lesotho Kommunista Pártja, amelyet azonban Jonathan rend­J ómódú polgár benyomását teszi a látogatóra az az ember, akinek kezében összpontosul minden hatalom Lesotho Királyságban. A hatvanadik „kereszten“ már túljutott, a nyilvános­ság előtt sötét ruhában, aranyláncos mellényben, széles karimájú kalapban, kezében nádpálcával gyakran szereplő államférfiú külseje azonban megtévesz­tő. Ugyanis ha a hatalomról van szó, Leabue Jonathan semmitől sem riad vissza. Amikor 1970 elején veszélyben forgott miniszterelnöki posztja, nyom­ban államfordulattal reagált a fejlemé­nyekre. ÜT A DIKTATÚRÁHOZ Bászutóföld, az egykori brit gyarma­tot 1966. október 4-én független király­sággá kiáltották ki, s az alkotmány értelmében 1970 januárjában rendezték meg az első parlamenti választásokat. A helyzetet ismerő politikai megfigye­lők a kormányzó Nemzeti Párt elkerül­hetetlen vereségét jósolgatták s a par­lamenti többség megszerzésére a Kong­resszus Pártot tartották esélyesnek. Ez természetesen Jonathan kormányának bukását vonta volna maga után. Jonathan bizonyos fokú szkepticiz­mussal fogadta ezeket a jóslatokat, de a választások napján egyáltalán nem volt zavarban, sőt, mint a későbbi ese­mények megmutatták, felkészült min­den váratlan meglepetésre. Például a hegyi falvakból a lakosság szavazatait tartalmazó urnákat, amikor a szavaza­tok megszámlálása végett a fővárosba szállították, „ismeretlen haramiák ellop­ták“, vagy egyszerűen elvesztek az ur­nák. Amikor a szavazatok megszámlá­lásakor ennek ellenére mégis Ntsu Mokhehle Kongresszus Pártjának kedve­zően alakult a választási mérleg, Jonat­han egyszerűen felfüggesztette a szava­zatok további számlálását, hatályon kí­vül helyezte az alkotmányt, és felfüg­gesztette a bíróságokat. Teljhatalommal ruházta fel önmagát és kabinetjét, el­rendelte a rendkívüli állapotot, éjsza­kai kijárási tilalmat vezetett be. Házi fogságba vagy börtönbe vetette az el­lenzéki pártvezetőket. Természetesen, a hivatalos közlemény szerint az állam­fordulat „a demokrácia megmentésé­ért történt Lesotho Királyságban“. Három hónap múlva Jonathan eltá­volította a politikai színpadról az or­szág névleges államfőjét, II. Moshoes- hoe királyt. A 30 éves fiatalember, aki elvégezte ugyan az oxfordi egyetemet és politikai ambíciói is voltak, sokkal több ismerettel rendelkezett a tenisz és a golf területén, mint stratégiai és taktikai kérdésekben, hogy felvehesse a harcot olyan emberrel, mint Jonathan. A miniszterelnök „igaz gentlemanéként szabadult meg uralkodójától: egyik mi­nisztere kíséretében bizonytalan idő­tartamú szabadságra Hollandiába küld­te. A nyugati sajtó jellegzetes afrikai viszálykodásként kezelte a lesothoi ese­ményeket, s nem tulajdonított nekik kü­lönösebb jelentőséget. Téves vélemény volt ez két okból is: először is az ilyen választási üzelmek ritka jelenségek Afrikában, másodszor pedig Lesothónak és Jonathan miniszterelnöknek sokkal komolyabb szerepe van a Dél-afrikai Köztársaság politikai játékában, mint amilyennek az látszik. KOBRA ÉS NYÜL Akit hivatása nem késztet rá, hogy megtanuljon eligazodni Afrika politikai térképén, nehezen találja meg ezt a törpe államot. Lübke, néhai nyugatné­met államelnök egy újévi kihallgatás során fogadta a külföldi nagykövetek és követek jókívánatait, és kezet szo­rított velük. Amikor Lesotho nagyköve­tére került sor, az elnök hagyomány- bontóan megszegve a protokolláris elő­írásokat, beszélgetésbe elegyedett ve­le: „Ügy, hát Ön onnan jött, ahol az én Olimpio barátomat megölték?“ A nagykövet megszégyenülve sietett az ellenvetéssel: „Togo Nyugat-Afriká­ban van, Lesotho pedig Dél-Afrikában.“ Lübke erre ellentmondást nem tűrve azt válaszolta: „Ah, ne menlegetődzék, ez üres kifogás.“ Aztán folytatta a szer­tartásos fogadást... Lesotho Királyság hegyi ország, amely az Orange folyó felső folyásánál terül el. A 30,2 ezer négyzetkilométer terü­letű királyságot megközelítően egymil­lió ember lakja. Lesotho gazdaságilag a legelmaradottabb ország, nagy részét magas hegység alkotja. Területének csak 12,5 százaléka megművelhető föld, a többi alig alkalmas legeltető állattenyésztésre. Számottevő ásvány­kincsei sincsenek. A Dél-afrikai Köztársaság közepén el­terülő Lesotho valójában enkláve a fe­hér fajüldözők birodalmában. Aki ki és be akar utazni, kénytelen áthaladni a Dél-afrikai Köztársaság területén. Ho­gyan sikerült akkor Lesothónak mégis megőriznie függetlenségét? Miért isme­ri el a pretoriai rendszer egy kis ki­rályság felségjogait, amikor a világ­közvélemény tiltakozásával dacolva, a nemzetközi jog elemi szabályait meg­szegve, a szó szoros értelmében el­nyelte Namibia hatalmas területét? Ezt a körülményt nem lehet hagyo­mányosan megítélni, például arra hi­vatkozva, hogy Lesotho királyság ke­vésbé alkalmas a kizsákmányolásra, mint például Namibia, vagy pedig Na­mibia katonai-stratégiai helyzete össze sem hasonlítható Lesothoéval. E külö­nös jelenség megértéséhez a kulcs a dél-afrikai fajüldöző rendszer állampo litikai rangra emelt apartheid-politiká- jában keresendő. Az afrikai nemzeti felszabadító moz galom nagyarányú kibontakozása íz utóbbi félszázadban a földrész déli tá­jait is elérte. Bászutóföld volt brit véd­nökség lakossága is kitartóan követelte a függetlenség megadását, s a dél-afri­kai fajüldözők végül is kénytelenek vol tak beleegyezni egy kis független afri­kai állam létezésébe a Dél-afrikai Köz­társaság területén belül. A fügefalevél szerepét szánták neki, hogy leplezze az apartheid-politika igazi jellegét. Ugyanakkor Pretoria a maga emberét akarta látni az új kormány élén. Ilyen politikai figurára talált Jonathan sze­mélyében. Jonathan életrajza elég hézagos. A bászuto törzsfőnökök népes családjá­nak egyikéből származik. Fiatalkorában dél-afrikai ércbányákban dolgozott. Is­kolai végzettséggel rendelkezik, de sen­ki sem tudja, hol tanult. Katolikus, s ez nem lebecsülendő szerepet játszott po­litikai pályafutásában. PRETORIA EMBERE Az ötvenes évek végén, az afrikai nemzeti felszabadító mozgalom hatásá­ra a brit kormány korlátozott autonó­miát adott bászutóföldi védnökségének. Jonathan akkoriban még nem tartozott a Nemzeti Párt vezetőihez. Ám a hely­zet rövidesen gyökeresen megváltozott, amikor a függetlenség küszöbén, 1965 áprilisában a Bászutóföld Tanácsába rendezett választásokon jelentéktelen szótöbbséggel a Nemzeti Párt győzött, amelynek vezetését röviddel előtte Lea- . bue Jonathan vette át. Jonathan politikai pályafutásának részletei sem ismertek. Csak az vitat­hatatlan, hogy a vezetése alatt álló párt a pretoriai fajüldöző rendszerrel való lehető legszorosabb együttműködés mellett ágált, s ebben a katolikus pap­ság támogatását élvezte. Mint kiderült, még jóval 1965-ös választási győzelme előtt szoros kapcsolatokat tartott fenn a pretoriai rendszer vezetőivel és a brit gyarmati adminisztráció tisztviselőivel s így a választásokon biztosította anya­gi és politikai támogatásukat. Később már Verwoerd miniszterelnök hivata­los vendégeként utazik a dél-afrikai fő­városba. Az előkelő fogadtatás azt a látszatot akarta kelteni, mintha Dél- Afrikában nem létezne apartheid. Ter­mészetesen sokan akadtak, akik köve­telték, hogy egyszerűen kebelezzék be Lesothót. Vorster, a jelenlegi miniszter- elnök azonban lecsendesítette őket: Nem csoda, hogy az angol kormány is felajánlotta „védnöki“ szerepét. szere 1970 februárjában betiltott. A párt ma is illegális küzdelmet foly­tat. Vezetője a kommunista és munkás­pártok 1969. évi moszkvai nemzetközi értekezletén kijelentette: „Tekintettel országunk földrajzi helyzetére, határo­zottan állíthatjuk, hogy Lesotho mind­addig nem válik teljesen szabaddá és függetlenné, amíg nem döntik meg a dél-afrikai fajüldöző rendszert. Ez azon­ban nem jelenti azt, hogy hazánkban nincsenek lehetőségek a haladásra“. Ez a felfogás annyira gyökeret vert az emberek tudatában, hogy Jonathan csak államcsínyt tudott vele szembe­állítani. Ugyanakkor a határok men­tén ott álltak „segítségre készen“ a pretoriai rezsim állig felfegyverzett csapatai. Lesotho hegyeiben napjainkban ellen­állási csoportok formálódnak és mű­ködnek, s a kormánycsapatok angol tisztek vezetésével is hiába tesznek kí­sérleteket a felkelők leverésére. Jonat­han kénytelen volt taktikát változtatni: látszatkibékülési kísérletet tett ellenfe­l ei irányában. Megígérte, hogy idővel megszünteti a rendkívüli állapotot és új választásokat tartanak. Sőt, egyik nyi­latkozatában ugyan a dél-afrikai rend­szerrel való párbeszéd mellett foglalt állást, de megjegyezte, hogy nem he­lyeselheti az apartheid-politikát és ki­sebbségi kormány uralmát. Afrika szá­mára az egyedüli elfogadható megoldás a többségi kormány, amely az „egy em­ber — egy szavazat“ elv alapján jönne létre, mondotta Jonathan. Kérdés, mennyire komoly az a szán­déka. Jonathan szabadon bocsátotta be­börtönzött ellenfeleit, hazaengedte a száműzött királyt és kész új alkotmányt kidolgozni. A dolgozók pártja, Lesotho Kommunista Pártja azonban még min­dig törvényen kívül áll. Az „egy ember — egy szavazat“ nyilván csak akkor lesz érvényes, ha reá, Jonathanra adják le, mert a lesothoi kormányfő minden­áron hatalmon akar maradni. 1973. IV. 29. 8

Next

/
Thumbnails
Contents