Új Szó, 1973. április (26. évfolyam, 78-101. szám)
1973-04-27 / 99. szám, péntek
Tűnődések Elza néni meglátogatása után Az ember még ma is sok nem igaz dolgot hisz, csak azért, mert gyermekkorában szerezte az információt, s aki valamikor valamit mondott, tekintélyes, szeretett személyiség volt. Ez az előítéletek varázsa. Nagyon furcsa dolgokat hallottam valamikor a „szegényháziról, ahova az Élet „hajótöröttéi“ jutottak. Később a hasonló intézmény az „aggok otthona“ nevet viselte. Úgy mondták, hogy ez már azért valami más. Azután a „nyugdíjasok háza“ nevet kapta az intézmény, ahol otthonra leltek a magukra maradt nyugdíjasok. Néhány szép riportot is olvastam arról, hogy mennyire más már ott is az élet, mint azelőtt. . . Azután arról kezdtek írni, hogy azért ott is léteznek problémák, s egyáltalán nem helyes, ahogy napjainkban az idősebbek iránt viseltetünk. Elhatároztam, hogy széttöröm, lerombolom az előítéletek varázsát, s szembenézek a valósággal. Meglátogatom Elza nénit. Ha mindent nem is, de bizonyára sokat tudok majd meg a magukra maradi nyugdíjasok életéről. Biztattam magam: mindenesetre valósabb lesz a kép, amit magad látsz, mint amilyet csak elképzelsz. Felültem a vonatra, s a Tátra alá, a messzi Szepességbe utaztam. Ott él Elza néni Spišské Podhradien (Sze- pesváralján) a nyugdíjasok otthonában. Az előzmények Igazuk van, fontosak az előzmények is. Ügy jobban érthető minden tapasztalat. Ügy a tűnődés nem üres képzelgés, hanem inkább elmélkedés, okoskodás. Illő szólni tehát az előzményekről is. Elza néni, a kedves, aranyos Elza néni nyolcvannyolc esztendősen már huszadik éve él a nyugdíjasok otthonában. Szerkesztőségünk évek óla rendszeresen, ajándék gyanánt megküldi címére a VASÁRNAPI ÜJ SZŐ számait. Leber Elza nevű régi olvasónk megérdemli, hogy biztosan kezébe kerüljön legalább a vasárnapi szám. A naptári év végén megkérdezik: Továbbra is küldjük? Bólintok, rendben van a dolog, mert tudják, hogy évek óta levelezge- tek Elza nénivel. Ügy kezdődött, hogy levélben megkérte szerkesztőségünket: ha valamelyik kertészetben járunk, küldessünk neki virágmagvakat, elültetné a nyugdíjasok házának kertjében ... Elintéztem. Szép köszönőlevelet kaptam, melyre válaszoltam. Azután újabb levél érkezett, benne aprócska, horgolt terítő. Megköszöntem. Választ kaptam. Rendszeresen levelezni kezdtünk. Szóba kerültek a családi ügyek. Hét-nyolc- oldalas levelek jöttek a mész- szí Szép ess égből. Nem maradtak válasz nélkül. Sőt, ha közelgőit valamilyen ünnep, vagy Warnemündében, a tengerparton azon gondolkoztunk, hogy kinek is kellene írni, üdvözletét küldeni, mindjárt Elza néni jutott az eszünkbe. Tőle viszont szebbnél szebb kézimunkákat kaptunk ünnepi ajándékul, vagy névnapra. 0 volt az ismeretlen ismerős. Tudtuk, hogy jóformán senífrje sincs, gyermeke soha nem volt. Talán ezért szerettük meg annyira. Ilyen előzmények után toppantam be Szepesváralján a nyugdíjasok ot hónába. Betoppantam. És csodálkoztam Azon, hogy amióta levelezge- tünk, megváltozott az intézmény hivatalos neve. Nem nyugdíjasok háza, hanem szociális intézet. Észrevettem mindjárt az épület falára helyezett tábla alapján. A változásról azonban Palenčár Stefan, a gondnok adott pontos tájékoztatást. Elmondta, hogy huszonkét évvel ezelőtt vette át az épületet államunk, s azóta 6,5 millió koronás költséggel álalakította. Így ma már 145 ágyas az intézet. Csodálkoztam ... mert ugyebár, egy lakhely 44 827 koronába került államunknak... Azon nem csodálkoztam, csak meglepett, hogy a fogyó számban levő nyugdíjasokat külön részben helyezték el, majd lelkibeteg gondozottakat hoztak az intézetbe. Csodálkoztam viszont azon, hogy ápolónőkkel találkoztam a folyosókon, mintha csak szanatóriumban jártam volna. Egy- egy ápolónőre 12—15 gondozott jut. Éppen az ebédet hordták szét. Megkérdeztem: Külön tálalnak? Azután megmagyarázták, hogy nem mindenkinek, de azon a részlegen, ahol Elza néni szobája található, mindenkinek a saját asztalára tálalják a reggelit, vele mindjárt a tízórait, délben az ebédet, este a vacsorát. Csodálkoztam, mert még most is azon tűnődőm, hogyha Elza néninek leánya, unokája volna, vajon ilyen szépen, ilyen pontosan eléje tálalná-e az ebédet? Csodálkoztam azon is, hogy az intézetben havi 600 korona az ellátás díja. Az alacsony nyugdíjat élvező gondozottak zsebpénz gyanánt visszakapják nyugdíjuk 15 százalékát, viszont a magasabb nyugdíjjal rendelkezők csak 600 koronáért kapják meg a laikást, a kosztot, az ellátást, a gondozást. Tűnődöm is azóta, hogy az 1200 koronás nyugdíjat úgy osztja be az egyik nyugdíjas tanító, hogy a föle zsebpénz... Ami szép és jó Ami nem irigylendő, hisz megdolgozott nyugdíjáért. Mindjárt A CSEMADOK KB népművelési osztálya hirdette meg országos rendezvényeként a „Nagy évfordulók* című irodalmi, vetélkedőt, Csokonai Vitéz Mihály, Madách Imre és Petőfi Sándor emlékére. Az első országos elődöntőre Košicén a Thália Színházban került sor a CSEMADOK városi szervezete és járási bizottsága rendezésében. Az első elődöntőre a következő csapatok jutottak el: gö- mörhorkai, király helmed, nagykaposi, körtvélyesi, szepsi és a kassai ipariskola két csapata. Legjobban a szepsi középiskola csapata szerepelt. Az első helyet szerezték meg 28 ponttal. Második és harmadik helyen a kassai ipariskola két csapata végzett. Felvételünkön a „Nagy évfordulók" című vetélkedő részvevői és a közönség egy része látható. ITóthpál Gyula felvétele) el is kezdtem gondolatban je- gyezgetni, hogy mi szép és jó az intézetben. Például, hogy Elza néni másodmagával lakik egy szobában, de végeredményben majdnem egyedül, mert lakótársa csak aludni jár a szobaija, napközben a lelkíbeteg gondozottak közös foglalkozásán vesz részt. S több ilyen kétágyas szoba áll a régebbi nyugdíjasok rendelkezésére. Szép és jó, liogy a lelkibeteg gondozottakkal munkaterápiás foglalkozások keretében külön csoportvezetők törődnek. Balkó Mária vezetésével szőnyeget szőnek. A legjobbak ebben a munkában Butalová Mária és Demeterová Jarmila. Egy másik csoport szabja, vágja az anyagot. Közülük Šalachová Mária, Pavlovičová Alžbeta, Farkas Katalin, Labajová Anna a legügyesebbek. Virágtartókat, ládikákat készít a harmadik csoport. Legjobb dolgozók ebben a munkában Cenky János, Ko- perdák József, Camerová Margita, Pentraková Anna, Köles zár Mária, Kalejová Justína. Tavaly ez a három munkacsoport 120 000 koronás bevételt biztosított az intézet számára. Egy gondozott napi kosztja 10,65 koronába kerül, évente tehát 3 887,25 koronába. így tehát valamicskét megkerestek saját kosztjukhoz. Tűnődöm is azóta, hogy ezekkel a gondozottakkal társadalmunk, államunk segítsége nélkül hogyan törődnének a családokban. Nem biztos, hogy kii lön személy őrködne álmuk fölött, mint itt, az intézetben. Szép és jó, hogy külön orvosa van az intézetnek. Egyébként Elza néni is tisztelettel, szeretettel szólt dr. Székely Béla orvosról, aki megígérte, hogy legkevesebb 90 évet kell megérnie. A hangsúly persze a legkevesebben van, mert az orvos is tud arról, hogy Elza néni naponta megissza még a maga kávéját. Igazi, feketekávét. Tűnődöm persze még most is, hogy nem túloztam, amikor még 10 évet ígértem Elza néninek ká- vézgatás közben. Persze, hisz olyan jó, erős feketét főzött. Feljegyeztem gondolatban azonban más szépet és jót is: hogy a Cicáková ápolónőről di- csérőleg szólt, mert ez a nővér mindig olyan kedvesen mosolyog... hogy Budainé, a másik ápolónő nagyon kedves asszony, hisz elfelejti az otthoni gondokat, amikor szolgálatba jön ... hogy saját, régi,, megszokott foteljét is behozhatta Elza néni a nyugdíjasok házába ... Amt nem tetszik Feljegyeztem bizony én azokat a dolgokat is, melyek nem tetszenek. Nem tetszik például az a megoldás, hogy egy intézetben, teljesen szoros emberkö zelségben élnek a lelkibetegek és a nyugdíjasok. Bizonyára szükségmegoldás, átmeneti intézkedés. De furcsa. Az embert, még ha idős is, koros is, befolyásolja a környezete. Nem tetszett, hogy a lelkibeteg gondozottakat három csoportba minősítették: dolgozók, házimunkások, (akik a kertben, a folyosókon dolgozhatnak), s a tömeg. Az utóbbi csoporthoz tartozók a társalgóban ülnek, játszanak, az udvaron, a kertben sétálgatnak, a minősítés szerint nem veszélyesek, de lé nyegében semmire se használhatók. Olyan falanszter jellegűnek tűnik ez a beosztás. Tűnik ... mert nem tudom pontosan, hogy igazam van-e, vagy se. Csak tűnődöm. Nem tetszett még egy dolog: A példás rend, a tisztaság, a célszerűség, a figyelmes szervezettség ellenére is könnyen megérezhető, hogy hiányzik a szeretet érzése. Tűnődöm persze azóta is . .. Lehet-e utasításra, rendelkezésre megteremteni ezt az érzést? Nem jelent e önzést, ha valaki csak kívánja, elvárja ezt az érzést, de lenni érte semmit sem tesz? Tűnődöm, hogyan lehetne szeretetet vinni az ilyen és hasonló intézetekbe... Talán látogatásokkal, levelekkel ... Holnap írok is Elza néninek egy hosszú-hosszú levelet. HAJDÜ ANDRÁS Gondoskodás a d<aoxokrál A Galantai (Galánta) /árási Iparvállalat minden tekintetben messzemenően gondoskodik dolgozóiról. Ennek egyik bizonyítéka az, hogy üzemük területén — másfélmillió korona beruházással — egészségügyi központot építettek, melyben fogászati részleg is lesz. A május elsejei átadás után lehetővé válik, hogy a vállalat több mint ezer alkalmazottja a felvételünkön látható üzemi egészség ügyi központban gyógykezeltesse magát. (Tóthpál Gyula felvétele) Bővítik a telefonhálózatot A telefonhálózat bővítése, állandó fejlesztése mindennapos téma. Nem csoda. A mai élettempó megköveteli az emberekkel való közVetlen szóbeli kapcsolat minél gyorsabb létrehozását. Štúrovóban (Párkányban) pillanatnyilag az igények korántsem kielégíthetőek, azonban minden feltétel megvan arra, hogy a közeljövőben a legmesszebbmenőkig teljesíthetővé váljanak. Erről beszélgettem Kollár Pállal, a štúrovói körzet karbantartó csoportjának vezetőjével. — Naponta több megrendelést kapunk — mondta, de sajnos, pillanatnyilag nem tudjuk kielégíteni az igényeket. Any- nyira megtelt a központunk, hogy új számot nem tudunk rákapcsolni. Körülbelül ötszáz nem kielégített kérvényt tartunk nyilván, amelyek között, sajnos, már rég beadottak is vannak. Egyedül az új lakótelep egy részén tudjuk a kéréseket elintézni, ahol egy ideiglenes telefonközpontot létesítettünk, s az még nem telt meg. Hogy miért van ez így? Városunk az elmúlt években rohamos fejlődésnek indult, s hogy e fejlődéssel lépést tudjunk tartani, egy teljesen új telefonközpont kiépítésére volt szükség. 1952-ben kerültem a štúrovói postára, s tizenöt éve vagyok a karbantartó csoport vezetője. 1952-ben a postán egy 400-as telefonközpont volt, ami teljesen kielégítette az akkori igényeket. Évekig nem is volt problémánk, mert 1958 ban beépítettünk még egy négyszázas központot, de amint említettem, a város rohamos fejlődése következtében tíz éve már ez a központ is megtelt. A javulást a jelenleg beszerelés alatt álló 6000-es telefonközpont hozza majd. Ha az új épület építésénél az építővállalat nem késett volna a határidők megtartásával, az új központ bekapcsolásáról már múlt Időben beszélhetnénk. így is azt kell mondanom, hogy a munkálatok jó ütemben haladnak, mert a központnak a beszerelésén kívül már minden munkát elvégeztek. Amikor Kollár elvtárs végigvezetett az új központ épületén, s láttam a kábel rengeteget, s a még beszerelésre váró felhalmozott anyagot, kicsit félénken kérdeztem meg, mikor működik majd teljes üzemeltetéssel a központ?. — A beszerelés első szakaszában kétezres részleget ad át a beszerelő vállalat. Részükre már úgymond minden elő van készítve s mindennap .várjuk, hogy elkezdjék a munkát. A kétezres részleg beszerelése másfél évet vesz igényije. Ez a kétezres részleg kielégíti majd a jelenlegi igényeket, de mi már megrendeltük a következő ezres telefonközpontot is. A hatezerből egyelőre a fele elkészül, a további háromezret majd csak az igényeknek megfelelően fogjuk kifejleszteni. A körzet fejlesztésével (a volt štúrovói járás községeiben) szépen előrehaladtunk. Egy község kivételével mindegyiket automatizáltuk. Ezek — hármat kivéve — közvetlenül hívhatják egymást. Ennek a három községnek a hálózatba való bekapcsolása a közeljövőben megtörténik. Problémánk van az említ tett egy községgel, Brutyva! (Bárt), ahol a hnb eddig nem tudott helyiséget biztosítani az automata telefonközpont részére. Ez év augusztus 31-től Stúro- vóból már közvetlen tárcsázással lehet hívni Nitrát és Nővé Zámkyt, illetve az azok közelébe tartozó falvakat. A távlati terv alapján városunkat is bekapcsolják az országban kiépülő teljes telefonhálózatba. Szeretném megjegyezni, hogy többszöri figyelmeztetés ellené» re sincs tisztában sok előfizető a díjszabályokkal. Sokan azt gondolják, hogy ahányszor be* szélnek, annyiszor harminc fi!« lér. Ez a helyi beszélgetésekre helytálló, azonban a falvak kő* zötti beszélgetésnél az automata óra minden 45 másodperc beszélgetésért számol fel harminc fillért. Majd a Nitrával és Nővé Zámkyval történő beszélgetés folyamán ez a 45 másodperces időtartam még jobban lerövidül. Kollár elvtárstól beszélgetésünk során megtudtam, hogy egy jól összeszokott 23 tagú csoport végzi a karbantartó munkát. Közöttük az ún. „vándormadár“ teljesen ismeretlen. Sütő Béla, a városi telefonállomások karbantartója pl. 1945- tői dolgozik itt, vagy Krč Ján mechanikus, aki szintén 1945- től dolgozik a postánál. Problémák is vannak. A huszonhárom emberből csak négy lakik a városban, a többi vidékről jár be. A húszon hármas létszám is kevés ekkora körzethez. Az új központ beindulása után a karbantartó csoport létszámát emelni kell, ha a központot zökkenőmentesen akarják üzemeltetni. A munkaerő íiányt a lakásproblémák megoldásával igyekeznek kiküszöbölni. Jelenleg két négyágyas szobát tudnak biztosítani munkásszállásnak, de a közeljövőben nyolc új lakásegység áll majd az alkalmazottak rendelkezésére. A jelenlegi nehézségek mellett is megoldották a szabad szombatokon az ügyeletet. Egy karbantartó minden szombaton a központban tartózkodik, hogy az esetleges hibákat helyrehozza. Kollár elvtárs csoportja kimondottan karbantartó brigád, tagjai mégis szükség szerint számos szerelést is vállalnak. Legutóbb például a februári győzelem 25. évfordulójának tiszteletére Salkán (Szálkán) egy kétszázas automata telefon- központot szereltek be. Miután elbúcsúztam Kollár elvtársitól, hazafelé menet elgondolkoztam azon, milyen sok, aprólékos és pontos munkába, és nem utolsósorban milyen sok pénzbe kerül az, hogy ml felemelhessük a kagylót, tárcsázhassunk, s a vonal túlsó végén megszólaljon egy hivatalos, vagy egy régen várt kedves hang. KREMMER LÄSZLO 1973. IV. 27.
