Új Szó, 1973. április (26. évfolyam, 78-101. szám)

1973-04-21 / 95. szám, szombat

Lenin milliók munkájában él

JAK FOJTIK ELVTÄRS BESZÉDE A V. I. LENIN 103. SZÜLETÉSI ÉVFORDULÓJA ALKALMÁBÓL RENDEZETT PRÁGAI ÜNNEPI ESTEN

Tisztelt Elvtársak, kedves Barátaim!

Április 22-én lesz 103 éve, hogy Vlagyimir Iljies Lenin, a Szovjetunió Kommunista Pártjának megalapítója, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom ösztönzője és szervezője, az első szocialista állam megalapítója megszületett.

Lenin nevéhez fűződik a döntő fordulat az emberiség történetében — a fordulat a kapitalizmustól a szocializmushoz.

Százhuszonöt évvel ezelőtt Marx Károly és Engels Frigyes a Kommunista Kiáltványban, a munkásosztály első tudományos programjában, elméletileg bebizonyította a kapitalizmusnak a szocializmussal való felváltása elkerülhetetlen szükségességét. Felhívták az egész világ proletariátusát, hogy egyesüljön a tőke ellen, hogy szerveződjék és hogy — az összes kizsákmányoltak és elnyomottak élén — szabadítsa fel a munkát.

Legelőször a párizsi kommü- nárok próbálták meg bevenni a burzsoá hatalom erődjét, és megalapítani a felszabadított munka köztársaságát. Legyőzték őket. Mert híjával voltak a tudományos ideológiával felfegyverzett vezetőerőnek, mely képes lett volna egységesen haladni az új igazság útján, hiányzott a proletárdiktatúra állama.

Lenin legjelentősebb hagyatéka — az új típusú párt

Kialakítani a munkásosztály olyan vezetőerejét, a proletariátus politikai szervezetét, mely képes a forradalmi elméletet a forradalmi gyakorlattal összekapcsolni, előkészíteni ezt a pártot arra, hogy képes legyen vezetni a dolgozók tömegeit a forradalom győzelméhez és a szocializmus építéséhez, hogy mindig birtokában legyen a forradalmi bátorságnak, a szükséges határozottságnak és céltudatosságnak és bírja a tömeg bizalmát — ez a történelmi feladat Vlagyimir Iljies Uljanov- nak — Leninnek jutott.

Hetven évvel ezelőtt, az Oroszországi Szociáldemokrata Munkáspárt II. kongresszusán, Lenin érdeméből megszületett ez az új típusú párt — a lenili isták forradalmi osztaga, a bol- sév-ikok pártja. Összekovácsoló- dott három orosz forradalom csatáiban és Október győzelmével, amellyel a világ gyakorlati forradalmi átalakulása kezdődött. Példaképévé lett forradalmi változatában a munkáspártoknak, természetes központja és élcsapata a kommunista mozgalomnak, melynek keletkezéséhez döntő ösztönzést adott.

Találóan mondotta Leonyid Iljies Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, Lenin 100. születési évfordulójának alkalmából: „Az új típusú párt... ez a legnagyobb örökség, amelyet Lenin a világ forradalmi mozgalmára, a szocializmus és a kommunizmus építőire hagyott“.

A kommunista mozgalom, melynek bölcsőjénél ott állt Lenin, a jelenlegi világ legbefolyásosabb politikai ereje lett.

Számos objekiv és szubjektív jellegű nehézség ellenére ez a mozgalom szüntelenül szilárdítja és bővíti pozícióit a leninizmus alapjain, melynek offenzí- vája a mának egyik legjellegzetesebb vonása.

A kommunista mozgalom lépésről lépésre elmélyíti átalakító befolyását mindarra, ami a világiján történik, s oda hat, hogv a munkásosztály megerősítse hegemóniáját az összes dolgozók soraiban, és egész népeknek az imperializmus ellen vívott harcában, hogy a tudományos kommunizmus eszméi száz- és százezer új követőre találjanak, hogy milliós tömegeket ragadjanak magukkal és a leghatalmasabb alkotóerővé legyenek. A leninizmus ezen of- fenzívájának, a kommunista mozgalom erősödő befolyásának rendkívül jelentős eredménye a jelenkor három nagy erejét — a szocialista világrendszert, a tőkésországok nemzetközi munkásmozgalmát és a nemzeti felszabadító mozgalmat — tömörítő széles antiimperialista front kialakítása.

A szocializmus határozza meg a történelem menetét

Döntő szerepe van — mint ahogy a kommunista és munkáspártok 1969-es moszkvai nemzetközi értekezlete megállapította — ebben a sorsdöntő jelentőségű folyamatban a szocialista világrendszernek. Ennek kialakulásával és fejlődésével az imperializmus gvakorlatilag elveszítette történelmi kezdeményezését.

A szocializmus az, amely kezdte megszabni a történelem menetét.

Ebben az új helyzetben a kommunista mozgalom egyes csapatainak — főképp pedig az uralmon levő kommunista pártoknak — az a képessége, hogy fejleszteni és országuk konkrét feltételei között alkotó módon alkalmazni tudják a leninizmus általános érvényű elveit, és hűségük ezekhez az elvekhez, hűségük a proletár internacionalizmushoz, rendkívül fontos tényezővé válik.

Az eredmények, amelyeket fejlődésükben a szocialista világrendszer egyes országai elérnek, bizonyítják a legjobban, hogy a hatalmon levő kommunista pártok milyen felelősséggel teljesítik küldetésüket, tekintettel saját munkásosztályukra, saját népükre, saját nemzetükre, s ugyanígy tekintettel az egész szocialista világrendszer, az egész mozgalom érdekeire is.

Magukkal ragadók a Szovjetunió Kommunista Pártja következetes lenini politikájának sikerei. A Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetségének fejlődése, e szocialista nagyhatalomnak, amely már ma töri az emberiségnek az utat a kommunizmus felé, joggal kelti fel a világ összes haladó erőinek csodálatát és tiszteletét és a legmeggyőzőbb érve a leninizmus igazsága életképességének és növekvő átformáló erejének.

Nem csoda, hogy tovább erősödik annak az antikommuniz- musnak a gyűlölete is, amely az antiszovjetizmus szítására és terjesztésére összpontosul, jóllehet számos élenjáró képviselője ma már kezdi nem titkolni, hogy bizonyos tisztelettel viseltetnek a Szovjetunió növekvő befolyása, gazdasági, tudományos és katonai potenciáljának növekedése iránt. Új feltételek közé állítja őket a Szovjetunió sikeres és határozott bérpolitikája is, amely ma már a világ közvéleményének aránylag igen hatásos támogatásával találkozik.

A szocialista világrendszer fejlődése, mely szorosan összefügg különösen a Szovjetunió bel- és külpolitikájának sikereivel — mindez a reális szocializmus eredménye, mely reális szocializmusnak keletkezésének első napjaitól kezdve szüntelenül — s nyilván még a jövőben is sokáig — számos akadállyal kell megküzdenie, szembeszáll- nia, elkeseredett harcban a régi világ reakciós erőivel, a régi szokások, előítéletek csökevé- nyeivel, a magántulajdonon alapuló viszonyoknak megfelelő értékrendszerben gyökerező babonákkal és ideológiákkal. Ezeket a viszonyokat nem lehet leküzdeni csak törvényerejű rendeletek kihirdetésével, deklarációval vagy forradalmi frázisokkal. Ezeknek valóban forradalmi szocialista alapokon való átalakításához a tömegek rendkívüli igyekezetére, hatalmas, a történelemben sohasem látott szervező és áldozatkész munkára van szükség, amelyet a munkásosztály élcsapata által kötelezően meghatározott egységes program szerint fokozatos szakaszokban kell kifejteni.

A proletárdiktatúra történelmi

szükségszerűsége

Éppen Lenin volt az, aki szüntelenül rámutatott az új, szocialista társadalom építésének nehézségeire és rendkívüli bonyolultságára, óvott mindenfajta könnyelműségtől, harcra mozgósított a szocialista építésért, amelyet sokkal nehezebb feladatnak tartott, mint csak a burzsoázia hatalmának megdöntését^

„Baloldaliság“ — a kommunizmus gyermekbetegsége című ismert munkájában, amelyben összefoglalja a bolsevizmus alapvető tapasztalatait, 1920-ban ezt írja:

„Az osztályok megszüntetése nemcsak azt jelenti, hogy elkergetjük a földbirtokosokat meg a tőkéseket — ezt viszonylag könnyen elvégeztük — jelenti azt is, hogy felszámoljuk a kis árutermelőket, márpedig a kis árutermelőket nem lehet elkergetni, nem lehet elnyomni, ezekkel össze kell férni, ezeket csak igen hosszadalmas, igen lassú, ‘óvatos szervezőmunkával lehet (és kell) átformálni, átnevelni. A kis árutermelők a proletariátust minden oldalról a kispolgáriság levegőjével veszik körül, átitatják vele, demokratizálják vele a proletariátust, aminek következtében a proletariátus soraiban állandóan kiújul a kispolgári gerinc- telenség, szétforgácsolódás, individualizmus, az átmenet a lelkesedésből a csüggedésbe. A proletariátus politikai pártjának a legszigorúbb központosításra és fegyelemre van szüksége ahhoz, hogy ezzel szembeszállhassunk, hogy a proletariátus szervező feladatát (márpedig ez a proletariátus fő feladata) helyesen, sikeresen, győzelmesen valóra válthassuk. A proletariátus diktatúrája szívós harc, véres és vértelen, erőszakos és békés, katonai és gazdasági, pedagógiai és adminisztratív harc a régi társadalom erői és hagyományai ellen. Milliók és tízmilliók szokásainak ereje — a legrettenetesebb erő. Acélos és harcedzett párt nélkül, az osztály valamennyi becsületes elemének bizalmát élvező párt nélkül, olyan párt nélkül, amely figyelemmel tudja kísérni és be folyásolni tudja a tömegek hangulatát — ilyen harcot sikeresen vívni lehetetlen. A központosított nagyburzsoáziát legyőzni ezerszerte könnyebb, mint „legyőzni“ a kistulajdonosok millióit és tízmillióit, márpedig ezek a maguk mindennapi, hétköznapi, láthatatlan, megfoghatatlan bomlasztó tevékenységükkel éppen azokat az eredményeket valósítják meg, amelyekre a burzsoáziának szüksége van, amelyek visszaállítják a burzsoáziát.“

Lenin ezzel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy a kapitalizmusból a szocializmusba való sikeres átmenet feltétele a proletárdiktatúra, melynek funkciója nem redukálható a kizsákmányoló osztályok felszámolására. Ez a diktatúra szükséges a burzsoázia végleges legyőzéséhez, valamint ahhoz, hogy a kispolgárságot a szocializmus útjára vezessük, így tehát sajátságos küldetése van a kispolgári ösz- tönösség leküzdésében, valamint a munkásosztály legfejlettebb erőinek egységes akarata alapján épülő új társadalom szervezésében.

Ebből a szempontból Lenin alapvető, meghatározó erőként említi a pártot, amely egyedül tudja szavatolni a proletárdiktatúra és az egész szocialista hatalom szilárdságát és sikerességét.

A jobboldali opportunisták törvényszerűen a szocializmus ellenségei közé kerültek

Lenin gondolatait azért isismertettem ilyen részletesen, hogy újból kiemelhessük a Tanulságok arra vonatkozó következtetésének mély igazságát, hogy a leninizmus történelem folyamán bevált alapelveinek mindennemű megbontása veszélyezteti a forradalmi vívmányokat, még a szocializmus alapjai nak felépítése utáni szakaszban is, amennyiben nem lépünk fel idejében és határozottan ellene, akkor a liberalizmus és az ideológiai közömbösség hatása alá kerül.

A jobboldali opportunisták és revizionisták, akik a kommunis-.

tá párt vezető szerepe tagadásának, a pártmunka lenini elvei —- elsősorban a demokratikus Centralizmus és a kötelező fegyelem — elvetésének kalandor útjára léptek, a munkáshatalom, a szocialista állam gyengítésének, az internacionalista kötelességek tagadásának, a nacionalizmus dicsőítésének útjára léptek, akik a szocializmus új modellje, a széles körű „demokratizálás“ ürügye alatt felélesztették és erősítették a kispolgári ösz- tönösséget, végül a szocializmus ellenségei, az antikommu- nisták táborába kerültek itthon és külföldön is, és törvényszerűen az ellenforradalom felé haladtak.

Néha feltesszük a kérdést, miért hagytuk a dolgokat idáig fejlődni, miért biztosítottunk teret a jobboldalnak? Valameny- nyien tudjuk, hogy a munkásosztály és a parasztság szövetségének kialakításában, a kistermelők tömegének a szocializmusba való átvezetéséért, a szocializmus szellemében történő átnevel ésükért folytatott küzdelemben nagyon ártalmasak a meggondolatlan lépések, melyek nem tesznek különbséget a szocializmus ellenségei, az ingadozó és habozó emberek között, akik bizonyos bizalmatlansággal viszonyulnak politikánkhoz, de akiket meg kell nyernünk és nem szabad őket elidegeníteni. Ugyancsak közismert tény, milyen ártalmasai! hathat az ilyen állásfoglalás az értelmiségre, amelynek alkotóerői szükségesek a szocializmus fejlődéséhez.

Az antikommunizmus észrevette gyenge pontjainkat. Kihasználta a személyi kultusz megnyilvánulásait a leninizmus elleni széles körű kampányban abban bízva, hogy megingatja azokat a rétegeket és erőket, melyek a szocializálás szorgalmazását, a szocializálási folyamat következetes irányítását

hajlandók deformációnak tekinteni. A hazai jobboldali opportunisták és revizionisták támogatták az antikömmunizmusnak ezt a törekvését és bomlasztó tevékenységüket a szocializmushoz vezető út negativista bírálatán kívül társadalmi, szociális, politikai és erkölcsi egységével kapcsolatos illúziók megszilárdítására, a kispolgári ösztönös- ség dicsőítésére, a kispolgári csökevényeket szülő alap leplezésére irányították. Ezen a pozíción alakították ki az alapot a tömegtájékoztatási eszközökben szervezett óriási erkölcsi nyomáshoz. Amint a Tanulságok rámutat, a döntő az volt, hogy a párt bizonyos része, sőt akkori vezetőségének jelentős része a jobboldali opportunisták és revizionisták által hirdetett illúziók hatása alá került, elvesztette forradalmi éberségét, meghátrált a marxista—leninista osztályszemponttól, lemondott a lenini elvhűségről.

Ez a kapitulálás, amelyet az elméleti és ideológiai nevelő- munka jelentősége lebecsülésének időszaka előzött meg, az egyik fő oka annak, hogy a fejlődés nálunk ellenforradalomhoz és mély válsághoz vezetett.

Újból emlékeztetünk erre a múltra annak ellenére, hogy az ismert dokumentumok, a Tanulságok, a XIV kongresszus és a Központi Bizottság más dokumentumai részletesen elemzik. Arról van szó, hogy az elemzésekből eredő következtetéseket össze kell kapcsolnunk mai feladatainkkal; állandóan szem előtt kell őket tartanunk, hogy megszilárdítsák határozottságunkat, következetességünket egész politikánkban, hogy megszilárdítsuk felelősségérzetünket, amelyet pártunknak, mint a nemzetközi forradalmi munkásmozgalom egyik csapatának éreznie keli a szocialista rendszer megszilárdításáért és további fejlesztéséért.

A leninizmushoz való hűség - a mai és a jövőbeli sikerek alapja

Négy évvel ezelőtt, április 17- én pártunk Központi Bizottságának történelmi üléséin Gustáv

Husák elvtársnak, a CSKP KB főtitkárának vezetésével új politikai irányvonal kezdődött, amely a válság áthidalásához vezetett. Ennek alapján a helyzet rendeződött, a szocialista rendszer konszolidálódott és amint a XIV. kongresszuson megállapítottuk, kialakultak a kedvező feltételek a szocializmus további sokoldalú fejlődéséhez.

Ez a győzelem vitathatatlanul hozzájárult a leninizmus nagy világoffenzívájának megszilárdításához. Büszkék vagyunk erre annál is inkább, hogy válságunk annak idején meggyengülése jeleként nyilvánulhatott meg.

A párt ós a társadalom XIV. kongresszus utáni munkájának mérlege teljes mértékben megerősíti, hogy a konszolidáíúsi és kongresszus utáni időszak összehasonlítható a szocialista építés legjelentősebb szakaszaival, és amint a CSKP KB februári plenáris ülése rámutatott, pártunk ebben az időszakban bebizonyította: elég erejé van a nagyon súlyos, válságos helyzetek leküzdésére is, hogy magva egészséges és hű maradi az internacionalista hagyományokhoz, a leninizmushoz. A párt mai politikája február hagyatékának méltó folytatása és fejlesztése.

Ez a mai pozitív eredmények legmélyebb alapja. Ezek az eredmények azt bizonyítják, hogy a forradalmi munkásmozgalom tapasztalataival konfron- teilt tapasztalataink nem maradnak papíron, hanem élnek, fi* gyelembe vesszük őket.

A párt marxista - leninista jellegéért

A Központi Bizottság és vei® együtt a területi felelős szervek fokozott figyelmet szentelnek a párt marxista—leninista jellege megszilárdításának. Annak, hogy pártunk élő szervezetként, a XIV. pártkongresszus határozata szellemében szilárdítsa egységét, erősítse mun- kásmagvát és fiatalítsa sorait, hogy minden kommunista emelhesse politikai és ideológiai színvonalát, röviden — hogy a párt állandóan javítsa sorait, hogy minden irányban teljesíthesse azokat a funkciókat, amelyek a munkásosztály ós az egész társadalom politikai hatalmának egész rendszerébe» betöltött vezető szerepéből következnek.

Ez kulcsfontosságú feladat. Abban, hogy a párt milyen felelősségteljesen viszonyul e feladathoz, megnyilvánul felelős*, ségérzete, a munkásosztály és> a dolgozók iránti becsületes viszonya. Vlagyimir Iljies Lenin azt mondta, hogy a formális párttagokra nincs szükség. A forradalmi munkásosztály pártija az egyedüli olyan uralkodó párt a világon, amely nem törődik tagjai számának növelésével, hanem csakis minőségének javításával, valamint a párt megtisztításával azoktól, akik csak befurakodtak soraiba.

A válságos fejlődésből azt a következtetést vontuk le, ha pártunk sikeresen akarja érvényesíteni vezető szerepét, növelni akarja társadalmi tekintélyét, tekintélyes erőként kell hatnia. Meg kell tudnia oldani az élet folyamán felmerülő alapvető feladatokat a marxiz- mus-leninizmus elvei alapján, helyes választ kell adnia a társadalom további fejlődésének kérdéseire és egységesen, következetesen kell biztosítania a kitűzött célok megvalósítását.

Az ilyen hozzáállás példája pártunk XIV. kogresszusa és az a mód, ahogyan a Központi Bizottság egyes ülései biztosítják programjának megvalósítását. Nem véletlenül fordítunk nagy gondot a felelős funkcionáriusok határozottságára, képességeire és biztosítjuk minden fokon politikai és szakmabeli fejlődésüket.

Az elvhű lenini pártpolitika eredményei kedvezően nyílva nulnak meg valamennyi területen — a szocialista rendszer

(Folytatás az 5. oldalon)