Új Szó, 1973. április (26. évfolyam, 78-101. szám)

1973-04-16 / 90. szám, hétfő

ILLÚZIÓK NÉLKÜL

Milyen labdarúgást is játszunk?

A tavalyi „mini VB“ után a francia Miroir du Fotball „270 perc egyenlő a nullával“ cím alatt részletesen foglalkozott a csehszlovák labdarúgó-válogatott brazíliai játékával. íme néhány idézet az írásból: „Az 1962. évi chilei világbajnokságon a csehszlovák labdarúgók kitűnő futballt játszottak a döntőben Brazília ellen. Tíz évvel később oda jutottak, hogy Viktor kapus előtt 8—10 játékos futkos, akik csak „betonoznak“, rugdossák el a labdát és képtelenek valamit is alkotni a zöld gyepen. A csehszlovák futballisták játékából hiányzik a labdarúgás leg- elementárisabb eleme, amellyel a háromszoros világbajnok hazájában minden tízéves gyermek tisztában van ...“

Kíméletlen szavak, de sajnos hűen tükrözik a valóságot. A francia szaklap címét ugyanis módosíthatnánk válogatottunkkal kapcsolatban, hogy „630 perc egyenlő a nullával“, mert 630 percnyi játék után is nyeretlen a legutóbbi hét nemzetek közötti találkozón. Utoljára 1972. május 14-én győzött Svédország ellen, s azóta két 0:0-ás döntetlen (Brazília és Skócia — mindkettő a „mini VB-n“}, öt vereség (Jugoszlávia 1:2, Hollandia 1:2, Lengyelország 0:3, NDK 1:3, NSZK 0:3) és 3:13-ás gólarány jelzi az „eredményességet“.

Ezek tehát a szomorú tények két héttel a Dánia elleni világbajnoki selejtező mérkőzés előtt (május 2.). Az eredményeket talán meg lehet érteni, ilyesmi előfordulhat. De a játék!? Az már elgondolkoztató.

A düsseldorfi nemzetek közötti találkozó is egy újabb mementó volt: ne legyenek illúzióink a világbajnoki selejtező mérkőzéseket illetően. Sokan azt mondták a 0:3-as meccs után: a gólhelyzetek alapján lehetett volna 1:2 vagy akár döntetlen is az eredmény. Igen, lehetett volna. De mit változtatott volna ez labdarúgásunk jelenlegi helyzetén, színvonalán, elavultságán? Semmit, éppenséggel semmit. Csak éppen újra „kacérkodott“ volna velünk a gondolat, hogy azért mégiscsak tudunk futballozni, hiszen az Európa-bajnok ellen értük el a kitűnő eredményt. Pedig hát láthattuk a játékot, a kétféle labdarúgást — egy pályán, ahol sajnos a rosz- szabbik, az elavult a miénk volt.

Az utóbbi időben mintha ellenünk, gondolkodásunk és mentalitásunk ellen fejlődött volna a labdarúgás, s már olyan fokú küzdőképesség sem tudta megváltoztatni a puszta tényeket, mint a düsseldorfi. (Kuna mondta a meccs után: „Ennél jobban már nem lehet küzdeni“). Hát igen, olyan a lemaradásunk az alapvető dolgokban, hogy már sem küzdőképességgel, sem harciassággal, sem pedig lelkesedéssel nem lehet eltakarni a fogyatékosságokat. A labdarúgást az egész pályán játsszák és aki ezen a nagy területen a legegyszerűbben és a leggyorsabban fut- ballozik, annak van reménye. Csak annak és senki másnak. Mi Düsseldorfban gürcöltünk, lassítottuk a játékot, hogy az ellenfelet — amely szinte játszadozva vezette gyors akcióit — idegesítsük, megakadályozzuk örömteli, könnyed játékában.

Míg az Európa-bajnok nyugatnémet válogatott annál jobban gyorsította a játékot, minél közelebb kerittt kapunkhoz, csapatunknál ez fordítva volt. Kétségbeejtően lassú átmenetünk a védekezésből a támadásba jelzi: elmaradunk a világ labdarúgása mögött. Ha egyérintéssel vagy gyors labdaváltással akarunk akciókat vezetni, elvész a pontosság. Labdarúgó-művészetünk, sajnos, mintha a véletlenre bíznák. A két német gól •lőtti hiba bizonyos mértékig felnagyítja a végeredményt. De mit sem változtat azon a tényen, hogy mi manapság csak azokat tudjuk legyőzni! akik megengedik nekünk a játékot. A mi játékunkat, a lassú, fantázia nélküli, öreguras labdarúgást.

Amit az utóbbi években a csehszlovák válogatott és klubcsapataink játszanak (tisztelet a kivételnek!), az szinte alibi futball, mert felállási rendszerük, legyen az a 4—3—3 as vagy a 4—4

2-es hadrend, mindig, minden körülmények között ellenszenves defenzív labdarúgás szintjére süllyed. A világ minden valamire való csapata a különböző rendszerekkel támadó labdarúgást igyekszik játszani. Nálunk még mind:g létezik „középpályás“ és „csatár“, pedig napról napra nyilvánvalóbb, hogy ezek a posztok elmosódnak. Emlékezzünk csak: Düsseldorfban Gerd Müller csak csatár volt? Höness és Flohe csak középpályás? Nyilvánvaló, hogy nem.

Keményen, bátran, gyorsan, következetesen védekezni és támadni, állandóan mozogni, labdával és labda nélkül — ezt a mai modern labdarúgás alapkövetelménye. Valljuk be őszintén, ez nem nagyon megy nekünk. Persze futballozni — relatíve — továbbra is tudunk, csak éppenséggel nem tartozunk azok közé az országok közé, ahol „megértették az idő szavát“ és a modern labdarúgás szellemében futballoznak. Ezért nem biztos, hogy sikerül a szinte lehetetlennek látszó feladat, bejutni a világbajnokság 16-os döntőjébe. Az esetleges sikertelenségért nem okolhatjuk majd sem Václav Ježek edzőt, sem a játékosokat. Mert miből válogathat a szegény központi edző? Csak abból, ami van. És ez a van nem sok, mert egyik élvonalbeli csehszlovák futballista sem sokkal jobb a másiknál. Talán ha mások játszanak a „mini VB-n“, a hollandok, a lengyelek, az NDK-sok és a nyugatnémetek ellen, akkor más lett volna az eredmény és főként a játék? Kötve hisszük.

Akár sikerülnek a világbajnoki selejtezők, akár nem, egy dolgot nem szabadna figyelmen kívül hagyni: ha labdarúgásunk továbbra is a passzivitás és a lassúság útján fog haladni (gondolkodásban és cselekvésben egyaránt), akkor továbbra is növekedik majd a szakadék a világ élmezőnye és a csehszlovák futball között. Tudatosítani kellene már végre az egyesületekben, hogy komoly szakmai munka nélkül nem lesz színvonalas bajnokság, nem lesz nemzetközi tekintélyű klubcsapatunk, nem lesz ütőképes válogatottunk. Egyszóval nem lesz igazi csehszlovák labdarúgás!

Tehát tenni kell valamit. Minél előbb, annál jobb! TOMI VINCE

FUTÁS ÉS É LET K f* n

A Legkaja Atletika figyelemre méltó cikket közöl a rendszeresen végzett futás előnyeiről. Ennek a cikknek a lényegesebb megállapításait ismertetjük most kivonatosan.

Ismerünk e még egy olyan sportágat, amely annyira hasznos és hozzáférhető minden ember számára a legfiatalabbtól a legidősebbekig, mint a futás? — teszi fel a kérdéjst a szovjet sportláp és így adja meg a választ:

A futás természetes és az ember gyermekkorától fogva megszokott mozgásfajta. Természetesen a technika csiszolására, különleges oktatásra is szükség van, hogy a futás még gazdaságosabbá és eredményesebbé váljék. A futás, mint mozgásfajta, eléggé egyszerű, könnyen összhangba hozható más mozgásfajtákkal, ezért azt olyan idősebb emberek is nyugodtan űzhetik, akik korábban nem sokat sportoltak. Futás közben a legnagyobb izomcsoportok lépnek működésbe, fokozódik az oxigénigény; ez élénkíti a légzést; ugyanez vonatkozik a vérkeringésre, a véredényrend- szerre, valamint a szervezel tevékenységét szabályozó idegrendszerre és a belső mirigyekre.

Mindez lehetővé teszi a szervezet funkcionális lehetőségének növelését, energiaforrásainak bővítését és fokozza a szervezet ellenállóképességét oxigénhiány esetében. A szervezet munkabírása kedvezőbb lesz, és így az egész szervezet működése gazdasságo- sabbá válik. *

A futás megteremti a feltételeket létfontosságú tulajdonságaink kifejlesztésére. Ilyenek: a munkabírás és a gyorsaság, a futóedzések fajtájának és jellegének függvényében. Éppen ezért a futás a különféle csoportokba tartozó sportolók általános fizikai felkészülésének leggyakrabban és legszívesebben alkalmazott módszere.

Az a tény, hogy a futást tetszőlegesen adagolhatjuk időtartam és intenzitás szempontjából, megkönnyíthetjük vagy megnehezíthetjük a terep megválasztásával stb., lehetővé teszi azt, hogy bár- * milyen korban űzhessük. í<jy például az utóbbi években a 2—3 km-es váltakozó intenzitású futás egyre kedveltebb az iskolások és a serdülők között. A gyermekkorban elérhető általános állóképesség fejlesztése megbízható alapot ad ahhoz, hogy eredményesen folytathassák a különleges felkészülést bármely sportágban.

A hosszútávfutást leggyakrabban azok űzik, akik már átléptek bizonyos korhatárt és veszítettek a fiatal korra jellemző gyorsaságból, ezért így folytatják a korábban elkezdett edzéseket, és hosszútávfutásra térnek át a rövid- és középtávokról.

Az idősebb nemzedékhez tartozó sportolók megfigyelésével kapcsolatos tapasztalataink azt bizonyítják, hogy a hosszútávfutás formájában megválasztott sportňdzések igen eredményes módszernek bizonyulnak az öregedés folyamatának lassítására és a vele kapcsolatos betegségek késleltetésére.

1973.

IV. 16.

Országszerte folyik a készülődés az idei Testnevelési Ünnepségekre, sőt az ünnepségek keretébe tartozó sportversenyekben már néhány számot le is bonyolítottak, a tömeges fellépések azonban majd csak nyáron lesznek. Egy pillantás a már összeállított műsorra, s azt látjuk, hogy a lévaiak TÜ-műsorát június 16-ra és 17-re tűzték ki.

Vajon betartják-e ezt a terminust?

Joggal tesszük fel ezt a kérdést, hiszen néhány járásban a váratlan akadályok miatt fontolóra veszik a kitűzött határidők későbbre halasztását, így például a komáromi járásban azon gondolkodnak, hogy május 26-ról és 27- ről június 16-ra 17-re helyezik át a tömeges fellépéseket, mert a gyakorlatok betanulását megnehezítik a járásban foganatosított technikai intézkedések. Bár ott is fogadkoznak az oktatók és a TÜ irányítói, hogy amennyiben lehet, szeretnék betartani az eredeti terminust.

— Reméljük, mi be tudjuk tartani az időpontot és jól felkészülünk az egyes gyakorlatok bemutatására — hangoztatják önbizalommal a lévai járásban.

Az idei Testnevelési Ünnepségekre ebben a járásban is szép számban készülnek fel. A Slovan Levice stadionjában június 17-én 1556 gyakorlatozó vonul fel, mégpedig a következő elosztásban: 350 legfiatalabb tanuló, 240 fiatalabb tanuló, 228 idősebb tanuló, 228 idősebb tanulólány, 400 ifjúsági lány és 40 ifjúsági korú ifjú.

A kiválasztottak, kicsinyektől kezdve a nagyokig, szorgalmasan edzettek, gyakorlatoztak, hogy jól elsajátítsák az „Egységesen a tömegességért“ szerzemény gyakorlatait. Természetesen a felsoroltnál jóval nagyobb a gyakorlato- zók létszáma, számítva az esetleges kiesésekre, no meg arra is, hogy a gya- korlatozókból lehessen választani. Az 1556-os létszámba a jobbak kerülnek be, de a „tartalékok“ is szóhoz jutnak, fellépnek az iskolák és testnevelési egyesületek akadémiáin.

Mint ismeretes, a Testnevelési Ünnepségek globális műsorát a tömeges fellépésekben az „Egységesen a töméEgységesen a tömegegészségén

KÉSZÜLŐDÉS A TESTNEVELÉSI ÜNNEPSÉGEKRE

gességért“ elnevezésű szerzemény tölti ki, amely a következő gyakorlatokból áll: „Kis építők“, „Bárányok nyomában“, „Rugalmas ifjúság“, „Fiúk és labdák“, „Fiatalság ritmusa“, „Ritmusban

Valentík Dagmar bemutatja a „Fiatalság ritmusa“ két szép jelenetét.

tornázunk“ és az „Ugróasztalok“ (Trampolínok). A járásban jártunkkor megtudtuk, hogy lényegében egyik gyakorlattal sincs baj, csupán az „Ugróasztalok“ adtak egy kis gondot.

— Nem mintha nem volna nálunk is elég sok bátor tornász — hangoztatják az oktatók —, a mieink is felmerészkednek az ugróasztalra és nemcsak hintáznak rajta, hanem ugrásokat is bemutatnak, hanem a bökkenő az, hogy ahelyett, hogy már tavaly megérkeztek volna a trampolinok, ezeket csak március végén kapták meg az iskolák. Panaszkodnak az oktatók, fokozottabb iramban kell behozni a késést. Sőt a járásban a nők gyakorlatát, a „Ritmusban tornázunk“ szerzeményt is szeretnék betanulni, erre is keresik a megoldást.

— Nem könnyű az asszonyokat, sőt még a felnőtt lányokat sem egyszerűen bekapcsolni a felkészülésbe, pedig jobban nézne ki az egész, ha az „Egységesen a tömegességért“ szerzemény valamennyi gyakorlatával szerepelnénk az ünnepségeken.

Ebben a járásban is a „Fiatalság ritmusa“ gyakorlatot tanulták meg eddig a legjobban. Igyekeznek a legkisebbek, játszva építgetnek a nagy fehér téglákkal, szorgalmasan gyakorlatozgat- nak a fiúk, de mint a múltban, az idei Testnevelési Ünnepségeken is a lányok gyakorlata, a „Fiatalság ritmusa“ lesz a legszebb, legharmonikusabb produkció. Közölt képeinken is egy „eredetileg“ lévai lány mutatja be a „Fiatalság ritmusá“-nak két szép részlegét. A neve Valentik Dagmar. Ö szerepelt abban a csoportban, amely a gyakorlatot bemutatta a véleményező bizottságnak, és mert a bemutatón jól tornáztak a lányok, a gyakorlatot el is fogadták. Ebben tehát Dagmarnak is van némi érdeme.

— Októberben kerültem fel Bratislavába, ahol a kútikyi gimnáziumba iratkoztam be. Nem sok esélyem volt bekerülni a már gyakorlatozó csoportba, de aztán mégis bevettek. Mondanom sem kell, hogy roppantul örültem neki __

Ez annál érdekesebb, mert a bemutató csoport zömét a III. B osztály alkotja, csupán egy lányt vettek be a

III. C osztályból és ez a lány Valentik Dagmar. Nyilván ebből is láthatjuk, hogy Levicén jól tornázó és táncoló lányok vannak, s nyilván az ő csoportjuk is lesz olyan jó, mint Szlovákia legjobbjai.

A járásban nem hanyagolják el á

sportjátékokat sem. Röplabda- és labdarúgó-tornákat rendeztek, atlétikai versenyeket írnak ki a Testnevelési Ünnepségek sportjátékainak keretében. A sportversenyek nagy napja június 16-án lesz, ugyancsak a Slovan stadionban. Ezeken a versenyeken, tornákon részt vesznek a barátságot kötött Mladá Boleslav-i járás sportolói is.

A Testnevelési Ünnepségek eddigi lebonyolításában nem volt fennakadás. Jól együttműködtek az illetékes részlegek, a testnevelési szerveket, az iskolák szervezőit jól segítette a Szocialista Ifjúsági Szövetség és a levicei Ifjúsági és Pionírotthon. Ebben a járásban is nagy akadályt jelentettek az egészségügyi technikai intézkedések, félbeszakadtak a sportversenyek, halasztást szenvedett a felkészülés, de a tanítók és oktatók remélik, hogy behozzák a lemaradást és a kitűzött napokon bonyolítják le a tervezett műsort.

A felkészülés kedvező állását mutatta be a február 27-én megrendezett járási testnevelési akadémia. Ezen 221 gyakorlatozó lépett fel, csaknem ötszáz néző előtt.

Bizakodó a hangulat a járásban, bár az oktatók tudják, hogy még nehéz feladat előtt állnak. Ám akkor sem volt könnyű dolguk, amikor 1965-ben a III. Spartakiádra készültek fel. Ott- jártunkkor az akkori módszertani előadóval, a Slávia Levice tornászjiőivel és néhány oktatóval beszélgettünk. Akkoriban így nyilatkoztak:

— Nincs nálunk semmi hiba, még a felnőttek is kitettek magukért. Az ifjúsági lányok kerületi kiértékelésekor olyan gyakorlatokat mutattak be a lévai lányok, amilyeneket ritkán látni — hangoztatták egyöntetűen és a módszertani előadó csupán a želiezovcei (zselízi) magyar iskola felkészülését bírálta. Nos, reméljük, az idén ez az iskola is kitesz magáért a felkészülés terén Igényesebbek ugyan a jelenlegi gyakorlatok, s a gyakorlatoknak a jobb kivitele, magasabb színvonala elsősorban az oktatók gárdájától függ. Nem féltjük a járást, a felmerült akadályok ellenére is jó munkát várunk tőlük és jó munkájukhoz egyben sok sikert kívánunk.