Új Szó, 1973. április (26. évfolyam, 78-101. szám)

1973-04-16 / 90. szám, hétfő

Gustáv Husák elvtárs beszéde

(Folytatás az 1. oidalrfllj

hónapja alatt ugyancsak teljesítettük s bizonyos mértékben túlszárnyaltuk az ipar, az építőipar és a mezőgazdaság feladatait. Ez igen pozitív jelenség s ugyanakkor új jelenség az utóbbi évtizedben. Jól tudják, hogy nálunk két ötéves terv széthullott: a harmadik ötéves terv lényegében irrealitása és más fogyatékosságok miatt, amelyekkel a párt akkori vezetősége a gazdasághoz közeledett. S ugyanez vonatkozik a negyedik ötéves tervre is. Ennek következtében az ötödik ötéves tervhez is bizonyos kétségekkel közeledtek, különösen akkor, amikor jelentős előrehaladást akartunk elérni, amikor igényességet követeltünk az irányító szervektől. Az ötödik ötéves terv első két évének és 1973 első negyedévének az eredményei megerősítik gazdaságpolitikánk helyességét és az ötéves terv feladatainak reális voltát. Ez a terv teljesíthető, de természetesen nem teljesül önmagától, hanem csak akkor, ha a kommunisták és a pártonkí- vüliek, főként az irányító szervek megteszik a magukét, ha küzdenek teljesítéséért. Meg van a kilátás arra, hogy teljesítsük az ötéves tervet és elérjük gazdaságunk fejlesztésének nagy céljait. Tehát a gazdasági területet is az emberek jelentős munkasikereként értékelhetjük az elmúlt két évre vonatkozóan.

További terület az életszínvonal. A XIV. kongresszus a gazdaság fejlesztésével összhangban feladatul tűzte ki a lakosság életszínvonalának emelését, beleértve a szociális kérdések megoldását. Nem akarom idézni az egyes intézkedéseket, nem akarok rámutatni, milyen szociális kérdéseket oldottunk meg, milyen árpolitikát folytatunk. Erről beszéltünk a Központi Bizottság februári ülésén. Az életszínvonal szüntelenül emelkedik, növekszik a lakosság reáljövedelme, javulnak e jövedelem realizálásának előfeltételei, a piaci ellátottság is. Ügy vélem, hogy ezen a téren Csehszlovákiának nincs mit szégyenkeznie bármely fejlett állammal összehasonlítva sem. Teljesítjük tehát a nép életszínvonala emelésének feladatát is a gazdaság fejlődésének és a gazdasági eredményeknek megfelelően. Ezt azért teljesíthetjük, mert eleget teszünk a gazdaságfejlesztés feladatainak. Az életszínvonal csak akkor emelkedhet rendszeresen, ha fokozódik a termelés, ha fejlődik a többi ágazat, ha jól dolgozik a a mezőgazdaság is és a többi ágazat. Arra törekszünk tehát, hogy az emberek ne az egyik napról a másikra éljenek, mint valaha, hanem a szociális stabilitás, az életszínvonal szüntelen emelkedésének hosszú időre szóló távlata álljon előttünk.

Elmondhatjuk, hogy a tudomány és a kultúra területén is pozitív irányzat észlelhető. Az értelmiség döntő többsége: a műszaki értelmiség, az orvosok, a tanítók és mások egyaránt támogatják ezt a politikát. Segítik a mindennapi életben megvalósítani pártunk politikáját, amely a Nemzeti Front politikája is. A burzsoá propaganda erről a területről beszél a legtöbbet, azt állítva, hogy az értelmiséget valamiképpen elnyomjuk vagy gyötörjük. Ha valamelyik Tuzex-írónak nálunk nem adják ki a könyvét, akkor ebből csehszlovák értelmiségi tragédiát csinálnak. Nem tudom miért volna ez tragédia. Értelmiségünk — műszaki, humán és valamennyi más irányzatú értelmiségünk — óriási többsége támogatja a párt politikáját, becsületesen dolgozik, bekapcsolódott a munkánkba. A tudomány terén is vannak sikereink, bár tudósainktól sokkal többet várunk gazdaságunk fejlesztése érdekében. A jóakarat megvan, káderek is vannak. Türelemmel fogjuk figyelni, hogy ezen a téren hogyan emelkedik a görbe, hogyan érti ezt meg főként anyagi szféránk, a termelés. A kultúra, a művészet területén is jó jelek mutatkoznak. Igaz, hogy ez a terület érzékenyebb, s ott az emberek is nemegyszer szeszélyesebbek. Úgy vélem azonban, hogy a trend általában jó.

Államunk biztonsága, embereink békés élete szempontjából, elvtársak, lényegesek a

külpolitikai kapcsolatok. Ezen a téren megállapíthatjuk, hogy az utóbbi két év alatt megszilárdultak a szövetségi kapcsolataink a Szovjetunióval és a többi szocialista országgal — nemzeti szabadságunk, állami függetlenségünk és országunk békés szocialista fejlődése biztosításának alapjával. Megállapíthatjuk külpolitikánk aktív fejlődését is, hozzájárulásunkat a szocialista országok nagy békés erőfeszítéséhez.

Mindazok a poziitív eredmények, amelyekről röviden beszéltem, még jobban kidomborodnak, ha tudatosítjuk min kellett átmennünk és honnan indultunk el. Néhány nap múlva négy éve lesz az 1969-es áprilisi plénumnak, amikor változás következett be pártunk vezetőségében. Milyen helyzetben volt pártunk és társadalmunk, sokszor beszéltünk erről. Tudjuk, milyen bomlás volt a pártban, mennyire szétesett eszmeileg és szervezetileg, nem beszélve az akcióképességéről. Emlékezzünk, milyen bomlás volt a társadalmi szervezetekben, az államhatalmi szervekben és a gazdasági apparátusban. Milyen helyzetben, a veszély és a csőd szélén volt gazdaságunk. Veszély fenyegette a nép életszínvonalát, felbomlottak nemzetközi kapcsolataink, stb. Pártunk rövid négy esztendő alatt a dolgozók millióinak támogatásával társadalmunkat elvezette a mai békés, mondhatnám napfényes időkbe, amikor már konkrét problémákról gondolkodhatunk és nem kell félnünk attól, hogy holnap vagy egy hét múlva hol és milyen erők ellen kell ismét harcolnunk. A felfordulás leküzdése társadalmi és gazdasági téren, a nemzetközi elszigeteltség és Csehszlovákiával szemben az úgynevezett nyugati világ által állított blokád leküzdése szívós politikai harcot követelt meg. Mindenekelőtt küzdelmet a hazai felforgató erők, a revizionizmus erői s közvetlenül az ellenforradalmi erők ellen, melyek nálunk működtek.

Ezt a kemény küzdelmet pozitív munkával egyidejűleg kellett megvívnunk valamennyi szakaszon azért, hogy megszilárduljon az állam, hogy fejlődjék a gazdaság, hogy emelkedjék az életszínvonal, hogy kibontakozzon valamennyi fel- építményi terület. Még sok a teendőnk, még sok mindent kell leküzdeni ideológiai téren, ki kell küszöbölni a régi hibák és a különböző fogyatékosságok következményeit a nevelésben. Eszmei-politikai munkával kell leküzdeni azokat a téves és helytelen nézeteket, amelyek még az emberek fejében kísértenek, amit nem tisztáztak. E kérdéseket azért említem, mert mai és holnapi politikai munkánk folyamán vissza kell térnünk a válságos időszak Tanulságaihoz, amelyeket megerősített a XIV. kongresszus. Vissza kell térnünk e következtetésekhez, hogy immunisak legyünk a különféle politikai, de munkánkban is előforduló egyéb kockázatokkal szemben, immunisabbak legyünk a burzsoá propagandával s annak esetleges hazai hordozóival és terjesztőivel szemben.

Az elmúlt időszakban nemcsak az 1968—1960-es évek felforgatását kellett leküzdenünk, hanem a politikai munkának az 1968 előtti megmerevedését és fogyatékosságait is. És ezt kell leküzdenünk ma is. Ezzel kapcsolatban itt-ott homályosságok merülnek fel. Ezért szeretnék néhány szót szólni a fogyatékosságok bírálatával kapcsolatban két esetről.

Ismert Lenin alapelve a pártunk soraiban levő fogyatékosságok bírálatáról. Ismertek Lenin szavai a kommunista és munkáspárt állásfoglalásáról saját hibáihoz. Arról, hogy a hibákat nem szabad eltitkolni és hogyan kell őket leküzdeni, hogyan kell helyrehozni. Ez a forradalmi mozgalmon és a szocialista társadalmon belül a bírálat és az önbírálat elve és törvényszerűsége. 1968 előtt nálunk súlyos válság volt. Ezt megállapítják az említett dokumentumok, nem beszélve arról, hogy saját tapasztalatunkból is tudjuk. Súlyos fogyatékosságok voltak társadalmi téren hosszú éveken át az eszmei-nevelő munkában, súlyos fogyatékosságok voltak a gazdaságban, a nemzeteink közti kapcsolatokban, stb. A problémák egész sora, amelyek vé^ül az 1968 januári válsághoz vezettek. E negatív jelenségekre számos kommunista 1968 jan iárja előtt felhívta a figyelmet közöttük a Központi Bizottság sok tagja is. Lehet, hogy önök közül ott voltak néhányan 1964 ben azon a bratislavai városi párt konferencián, ahol erről a helyről eléggé élesen bíráltam az akkori pártmunka számos fogyatékosságát. A konferencia küldötteinek döntő többsége csatlakozott ehhez, a vezetőség azonban nem vette figyelembe a kommunisták véleményét, akik figyelmeztettek a fogyatékosságokra, a kockázatokra, hanem megtorló módon akarta őket elintézni.

A marxista közeledés a fogyatékosságok bírálatához, ha a bírálat a szocializmus jobb működését, a torzulásoktól stb. való megtisztulást szolgálja nemcsak helyes, hanem napjainkban is szükséges.

Természetesen e bírálatnak a szocializmus pozícióiból kell kiindulnia. A szülő is bírálja és korholja saját gyermekét valamilyen huncútságért, vagy bolondságért, arra törekedve, hogy becsületes embert neveljen belőle. Ezért bírál, de igaz, hogy ugyanakkor nem engedi, hogy gyermekét részleges hibájáért bárki is elveszejtse és lehetetlenné tegye. A szocializmus, munkásosztályunk saját gyermeke, dolgozó népünk kommunista pártunk gyermeke. Ebből a szempontból, ebből az alapállásból minden konstruktív bírálat szükséges, üdvözlendő és helyes. Ma is e bírálatnak nagyobb teret kell nyitnunk az alapszervezetekben és szervekben végzett munkánkban. A bírálat a mozgás egyik motorja, a fogyatékosságok, a negatív Jelenségek kiküszöbölésének egyik eszköze. A „fel- sőbbség“ rendszerint fél tőle,

ha a bírálat „felfelé“ is irá- nyuu, s a bírálat valóban gyakrabban irányul „felfelé“. A bírálat elfojtása — ez néhol mint megfélemlítés vagy ehhez hasonló formában is megnyilvánul — ellenkezik alapelveinkkel, a párt alapszabályzatával. Ez a bírálat egyik oldala. Amit azonban az 1968— 1969-es években éltünk át, teljes mértékben megmutatta az érem másik oldalát is: a hibák bírálatát oly mértékben felnagyították, hogy a szocializmus tulajdonképpeni alapja ellen, dolgozó népünk forradalmi

vívmányai ellen irányult. Ez nem a szocialista rendszer

megerősítéséhez, nem a marxista—leninista alapelvek érvényesítéséhez, hanem azok befeketítéséhez, gyalázásához, lényegében a szocialista rendszer felszámolásához, köztársaságunknak a szocialista közösségéből való kiragadásához

vezetett. Nem mindig és nem mindjárt volt világos, hogy ki milyen pozíciókból bírál, annál is inkább, mert sok volt az álcázás.

A tragédia ott kezdődött, amikor a vezetőség 1968 januárja után ennek a revizionista, antiszocialista, sőt közvetlenül ellenforradalmi bírálatnak és propagandának is szabad teret engedett, amikor megnyitotta a kapukat ezen erők előtt, és az egyik hatalmi eszközt a másik után engedte át nekik. Ott kezdődtek azok a tragikus események, amelyeknek kicsúcsosodását ismerjük. És mindez a szocializmus megjavításának, a szocializmus demokratizálásának, humanizálásának stb. örve alatt történt.

Az évek távlatából sokkal jobban látjuk, ki milyen pozíciókból bírálta a hibákat és a fogyatékosságokat, és ki milyen célt követett. A revizionisták és antiszocialista erők, a Nyugatra menekült politikai emigránsok egy része ma nyíltan kijelenti, hogy már régebben mérlegelte a pártból való kilépést. Sik azt

mondja, hogy már 1956-ban fontolgatta, kilépjen-e a pártból, vagy pedig a párton keresztül kíséreljen meg valamit tenni. Mások beismerik, hogy a marxizmustól már régen, 1968 előtt eltávolodtak. Nyíltan írnak a marxizmus ellen, a szocializmus ellen, pártunk ellen, a párt vezető szerepe ellen, létezése ellen, a Szovjetunió ellen. Ma lelepleződtek, hogy a másik táborban állnak, hogy az imperialista propaganda, sőt sok esetben imperialista kémszolgálatok ügynökei, destrukcióra törekedtek a szocializmusban. Nincs Itt idő arra, hogy rámutassak konkrét esetekre, úgy vélem azonban, hogy propagandánknak ezzel többet kellene foglalkoznia. Tehát mindezek a Šikok, Pelikánok, Lőblek és Goldstücke- rek ma odakint nem álcázzák magukat. Mikor mutatták meg ezek az emberek igazi arcukat, mikor haladtak becsületesen a néppel? Ma teljesen világos melyik parton állnak és mi ma az idő távlatából világosabban látjuk, hová irányult az ő „bírálatuk“? Nyíltan írnak azok ellen az elvek ellen, amelyekre szocialista társadalmunk épül. Régen elhagyták a szocializmus alapelvelt, lényegében már 1968 januárja előtt ötödik hadoszlopot alakítottak, amely az „emberarcú szocializmus“ jelszava alatt a szocialista társadalom megdöntését készítette elő, a dolgozó nép és a munkásosztály forradalmi hatalmának felszámolására irányult. A visszapillantás természetesen ma mindezt teljes mértékben megerősíti. Ha az 1968—69-es években úgy léptek fel, mint ahogyan ma, népünk elsöpörte volna őket. Nem tűrte volna meg őket, mert népünkben a szocializmus eszméi mélyen gyökereket vertek. Azt mondják, ha a farkas báránybőrbe bújik, eltart egy ideig, míg erre rájönnek. Ebből azt a következtetést kell levonnunk, hogy hasonló esetek nem ismétlődhetnek meg nálunk. Azon emberek egy része, akik 1968-ban igen negatív módon exponálták magukat, de otthon maradtak, szintén kétarcúak. Egyrészt azt bizonygatják, hogy „régi kommunisták“, másrészt viszont olyan nézeteik vannak és úgy beszélnek, mint ott kint, Si- kék, Lőblék és a többiek. Egyrészt „fejlődésünk áldozatainak" mondják magukat, másrészt érzéseikben és gondolataikban már jóval 1968 előtt eltávolodtak pártunk alapelvei- től.

Nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy éles osztályharc folyik a világban, hogy a világ osztályokra oszlik. Az egyik oldalon felsorakozik a szocializmus, a szocialista tábor, a szocialista erők, a haladó demokratikus, antiimperia- lista erők. A másik oldalon áll az imperializmus tábora. A döntő sikereket a mi szocialista táborunk éri el, de éppen ezek a sorsdöntő változások és a haladó erők felsorakozása következtében a burzsoázia félti kiváltságos helyzetét, fél a néptömegektől. Ezért a burzsoázia intenzívebbé teszi propagandáját, az ideológiai felforgatást. A megfélemlítés és a téves tájékoztatás valamennyi finom és durva formáját alkalmazza saját népével szemben és a szocialista táborra való hatás érdekében. Ez az ideológiai osztályharc folyik és a jövőben is folyni fog, ezt szem előtt kell tartanunk. Ebben a küzdelemben a burzsoázia mindenféle hazugságot felhasznál. Csehszlovákia e mindenféle kampányok tárgya volt és ma is az. Igaz, nem mondhatjuk, mintha ez különösebb gondot okozna nekünk, hisz embereink döntő többsége kiállta a próbát a gyakorlatban, tapasztalatokat szerzett, és támogatja mai politikánkat. Elmondok két apróságot az utóbbi napokból. Nyugaton kampány indult azt állítva, hogy politikai okokból bezártunk valamilyen festőművészt. Miből indult ez ki? Valahol Nyugat-Csehországban egy festő vagy grafikus úgy gondolta, hogy sok pénzt kereshet pornográfiával. így tehát nekilátott pornográf képeket rajzolni; egyik cimborája azokat

átvitte az NSZK-ba és ott ele adta, a pénzt pedig elhozta, Végül működési területét idehaza is kiterjesztette. Nálunk az ilyen dolgokra büntető pa- ragrafus érvényes, a pornográf fia terjesztése tilos. Ezért a helyi szervek a törvény értelmében jártak el. A nyugati pro- paganda azonban a pornográf képek rajzolójából politikai ál*- dozatot csinált, és az esetet támadásokra használta fel elle- nünk.

Nemrégen a „Gente“ címfjp szélsőséges reakciós olasz bul^ várlap olvasóit hátborzongató történetekkel kezdte traktálni

a szocializmusról Csehszlovákiában, a Szovjetunióban, stb. Hogy mindennek a hitelesség látszatát kölcsönözze, azt írta, hogy Husák 1962. évi beszédéből idéz, amikor a rehabilitációt követelte. Ök — úgymond csak idézik és azt a közvéle- mény elé bocsátják amit valamilyen hitelt érdemlő, meg nem nevezett személy adott rendelkezésükre. Ez arcátlan hamisítás, arcátlan provokáció,, aminek semmi köze sincs az én kijelentéseimhez, rehabilitációs követeléseimhez. Ez mindenféle antiszocialista és antiszovjet koholmányok összeállítása, amelyet a Nyugaton az olvasók nagy tömegének olyan dokumentumként tálal» nak, amely alatt Gustáv Husák aláírása szerepel, stb. Ilyen piszkos kampányokat folytatnak ellenünk. Tudják, hogy mi- nálunk ezzel nem érhetnek el hatást, de minden eszköz jó számukra, hogy az olasz munkást és parasztot, a kis embert megtévesszék, hogy bemutassák neki „a szocialista országok terrorista rezsim jét“. A burzsoá újságírókat — vagy legalábbis sokakat közülük — már régen úgysem bántja az igazság, az objektivitás, a lelkiismeret kérdése.

Ezeket csupán azért említem, mert e küzdelmen át kellett mennünk ahhoz, hogy népünk nyugodtan élhessen, alkotó módon dolgozhasson. Le kelleti verni nálunk a felforgató erőket, és meg kellett gátolni a külföldről jövő burzsoá propaganda hatását. Nagy politikai iskola volt ez népünk számára. Ezt a küzdelmet politikai módszerekkel vívtuk meg. A történelem a válsághelyzetek mát módszerekkel történő megoldását is ismeri. Mi nem haladtunk ilyen utakon. A széles tömegek megnyerésének, meggyőzésének útján, a felforgató erők politikai leleplezésének útján haladtunk. Azok az eredmények, amelyekről beszéltünk, pártunk és mindazok nagyon szorgalmas, alkotó munkájának az eredményei, akik a szocializmus javát akarják, akik becsületesen gondolkodnak. Egyesek siránkoznak, hogy sérelem érte őket. Igaz viszont, hogy amikor tüzet gyújtottak és kezüket a tűzbe tették, akkor nemigen) siránkoztak. Amikor pedig kezükön néhány szőrszál megpör- kölődött, azt csaknem tragédiaként tüntetik fel. Arról ma már megfeledkeznek, hogy szőrös- tül-bőröstül eléghettek volna. Aki ilyen veszélybe sodorja az országot, annak a kockázatot is vállalnia kell. Pártunk, népünk nagylelkűségét tanúsítja, hogy semmilyen megtorláshoz sem folyamodtunk. Sokan valahogy már megfeledkeztek erről.

Ma, elvtársak, világos út álí előttünk. Magunk mögött hagytuk a bonyolult éveket, a bonyolult küzdelmeket. A közelmúlt éveiből levonjuk a tanulságot, hogy nem térünk le a marxi—lenini útról, a proletár internacionalizmus útjáról, hanem pártunkat, társadalmunkat szilárdan tovább vezetjük ezen az úton, a szocialista fejlődés útján, a Szovjetunióhoz és a szocialista országokhoz fűződő testvéri barátság útján.

Az utóbbi években elért nagy eredményekről beszéltünk. Igaz» hogy még igényesebb feladatok vannak és lesznek előttünk. Igényesebbek azért, mert a társadalomnak minden téren tovább kell fejlődnie. Ha egy helyben topognánk, ez azt jelentené, hogy újból valamilyen válságba kerülnénk. Az önelégültségre, a dicsőítgetésre, a vállveregetésre nincs sem időnk, sem pedig semmilyen ésszerű okunk.

Körzeti bizottságunk beszámolója párton belüli problémá(Folytatás a 3. oldalonj