Új Szó, 1973. április (26. évfolyam, 78-101. szám)

1973-04-13 / 88. szám, péntek

Belpolitikai kommentár A község és az efsz élén A jarAsi partkonferencia küldöttje Napirenden a villámházasság Többször lehetünk tanúi annak, hogy fiatal ismerőseink valamelyike egyik napról a másikra házasságot köt. Nem ritkaság, hogy a házasságot megelőző, úgynevezett udvar­lási idő nem tart tovább néhány hétnél. Ezzel most nem akarunk oda „kilyukadni“, hogy a fiatalok — nagyanyáink­hoz, nagyapáinkhoz hasonlóan — nyolc, tíz évig járjanak jegyben, inert az már egy másik véglet lenne. Egy azonban, bizonyos: az egymás kellő ismerete nélkül megkötött vil­lámházasságok — kevés kivételtől eltekintve — néhány hónap vagy év után a bíróság előtt érnek véget. Ismert életbölcsesség: egymást megszeretni olykor elég egy pilla nat, megszokni azonban néha egy hosszú élet is kevés. A házasság rendkívül komoly kapcsolat két ember között, melyhez a már említett szerelmen kívül egymás iránti tisz­teletre, egymás kisebb-nagyobb hibáinak megértésére és nem utolsósorban egymás szokásainak alapos megismerésé­re — s ha ezek a szokások nem károsak — tiszteletére is szükség van. Ezekhez azonban néhány hetes holdfényes esti séta, kirándulás nem elég. E szavak igazságát egy szo­morú számadat is bizonyítja: az észak-csehországi kerület­ben tavaly 3787 pár válással oldotta meg elhibázott házas­ságából eredő problémáit. Ha megvizsgáljuk ezeket az ese teket, minden kétséget kizáróan megállapíthatjuk, hogy az elvált fiatalok döntő többsége házasságkötés előtt nem volt elég érett arra, hogy házasember — és ami ezzel együtt jár — édesapa és édesanya lehessen. Ez utóbbi bizonyítására ismét a hivtalos statisztikát hívjuk segítségül: az említett kerületben 1972-ben 9803 esetben került sor a terhesség mű­vi megszakítására. Figyelmeztető, amolyan ha rangf ól reverő adatok ezek, melyek sürgős és hatékony intézkedéseket igé­nyelnek. Szocialista társadalmunk fontos alkotórésze a csa­lád, ezért a helyi nemzeti bizottságoknak, a tömegszerveze­teknek és a pedagógusoknak többet kell foglalkozniuk a fiatalok házasság előtti felvilágosításával. Nem szabad kéz- legyintéssel elintézni ezt a problémát, mondván: a mai ti­zenhatévesek többet tudnak a szexuális kérdésekről, mint amennyit nagyanyáink, nagyapáink 30—40 éves korukban tudtak. Lehet, hogy ez néhány esetben így van, azonban szükséges tudatosítani, hogy a szexuális kapcsolat csak ré­sze, de korántsem egésze a jó házasságnak. Mindenekelőtt az egymás iránti kölcsönös tiszteleten, megbecsülésen alap szik a tartós házasság és ennek „receptjéről“ — valljuk be őszintén — viszonylag kevés szó esik a családban és az iskolában. Ezt a rést próbálja pótolni az észak-csehországi ..őrület­ben a nőbizottság a kerületi pedagógiai és egészségügyi in­tézettel. A járási és a helyi nemzeti bizottságok bevonásá­val kidolgozzák a házasulandó fiatalok felvilágosítását szorgalmazó intézkedések egész sorát, melyeknek keretében megmagyarázzák a fiataloknak a házasságkötéssel kapcso­latos felelősséget, rámutatnak arra, ki mit vállal, amikor kimondja a .boldogító igent. Főleg arról van szó, hogy ez az igen valóban boldogító, és egy egész életre szóló legyen. Előfordulnak persze esetek, amikor csak a tartósabb egy­más mellett élés után kerülnek felszínre egyik vagy másik fél sokáig sikeresen álcázott, javíthatatlanul rossz tulajdon­ságai. Ilyenkor nem marad más hátra, mint a válás. Ilyes­mi is előfordulhat, azonban a válások többsége bebizonyít­ható módon elkerülhető lenne, ha a házasságkötést átgon dőlt felvilágosítás előzné meg, melyre a jövőben — az észak-csehországi kerület példáját követve — másutt is az eddiginél nagyobb súlyt kell helyezniük ;iz illetékes szer­veknek. |k. 1.) VÁLASZ A FELHÍVÁSRA Palsovics Pál elvtárs a jelkai (Jóka) Efsz mellett működő üzemi pártszervezet elnöke és a kommunista párt járási el­lenőrző és revíziós bizottságá­nak tagja. A 34 éves pártelnök egyedül képviseli pártszerveze­tét a galántai járás kommunis­táinak tanácskozásán. Beveze­tőben hadd mondjuk el rólá,' hogy nős, két gyermek édesap­ja, foglalkozását tekintve a szö­vetkezet személyautójának a sofőrje. Korábban gépesítőként dolgozott az efsz-ben. Édesapja a jókai pártszervezet alapító tagja volt. Palsovics elvtárs 1958-tól tagja a pártnak, s a járási konferencián másodszor vesz részt. A szövetkezet műhe­lyében kerestük fel. — Hány kommunistát fog képviselni a konferencián? — Szervezetünk 40 tagú, eb­ből öt tagjelölt. A regisztrált tagok száma 27, de meggyőző­désünk, hogy több kommunista lakik a falunkban. Egyelőre azonban még nem mind regiszt­ráltatták magukal az üzemi szervezetben. Éppen ezért kér­tük a járási pártbizottságot, fi­gyelmeztesse az üzemeket erre a mulasztásra. A regisztrálás befejezése azért is fontos, mert szükség van a kommunisták példaadására többek között az ateista nevelésben is. A regiszt­rált tagokat minden második taggyűlésünkre hívjuk meg. Ilyenkor a falufejlesztés kérdé­seit, a választási program tel­jesítését tárgyaljuk. Máskor a szövetkezet problémáival fog­lalkozunk. Regisztrált tagjaink főleg a tömegszervezetek mun­kájában vesznek részt. — Mely tömegszervezetek legeredményesebbek a faluban? — Eredményes a SZISZ he­lyi szervezete, melynek élén párttagjelölt, a falu óvónője áll. Turányi József, a SZISZ ve­zetőségének tagja, egyben a pártbizottságnak és a SZISZ Szlovákiai Központi Bizottságá­nak is tagja. Rendszeresen meg­hívják gyűléseikre a fiatalok a párt és a hnb elnökét. A CSSZBSZ helyi szervezete 1970-ben alakult meg. Tagjai­nak száma egyre bővül. Ez a szervezet főleg a csehszlovák— szovjet barátság hónapjában aktív. Elnöke egyik regisztrált tagunk. Nagyon szép munkát vépez a CSFMADOK helyi szer- ve7ete melvnek táncesonor^ia és színiátsző köre a Iej?ered- jnfinvpsebb. A Nőszövetség és a Vtf^cVerpczt helvi szervezete tevékenységének fellendítése a jövőbeni feladatok közé tarto­zik. Az 1972-es év a választási program teljesítése terén a rož­ňavai I Rozsnyó) járásban ered­ményesnek mondható. Ezt bizo­nyítja az a tény is, hogy a 68 514 931 korona értékű járási szocialista kötelezettségvállalá­sukat 150 050 532 korona érték­ben teljesítették. Különösen ör­vendetes az a tény, hogy az említett összegből 122 932 191 koronát a nemzeti bizottságok és az általuk irányított üzemek számlájára lehet írni, jóllehet az év elején csupán 40 359 959 korona érték alkotására lettek ígéretet. A faluszépítési akció­ban a mezőgazdaság megsegíté­sénél és más közérdekű akciók­nál ledolgozott brigádmunkák mellett b^'ejezték a hrušovi, a roštári, a dobšinal és a hen- covcei helyi vízvezeték építé­sét, átadták rendeltetésének a slavosovcel és a chyžnái mű­velődési otthont, Sirken és Re­vúcka Lehotán patakszabályo­zást végeztek, járásszerte uta­kat tettek rendbe, járdákat épí­tettek és több más akciót fe­jeztek be. A mezőgazdasági üzemek terven felül 1 218 000 liter tejet. 550 tonna gabona­félét és 1238 mázsa húst adtak el a közellátás céljaira. A hagyományokhoz híven a járás mind a 83 községe bekap­csolódott a községek szocialista versenyébe, illetve a választási program mielőbbi teljesítéséért indított mozgalomba. Az értéke­lés meglepő képet ad. Igazolja azt a régi közmondást: „Kicsi a bors, de erős“, illetve azt, hogy ahol jó a szervező munka, A választási program teljesí­tésével kapcsolatban a járási pártkonferencia küldöttje el­mondja, hogy eddig a vártnál is többet tettek: három évre ter­vezett feladatokat valósítottak meg. Tavaly tavasszal kezdték meg a tűzoltószertár és a ta­nácsterem építését, s őszre már át is adták rendeltetésének. A népgyűléseket most már az új tanácsteremben tartják, a mű­velődési házat nedig átadták a fiataloknak és a lömegszerve- zeteknek. Társadalmi munká­ban mindenki szívesen vesz részt. Az eredmények lelkesítik a falu lakosságát. Ebben az év­ben korszerű egészségügyi köz­pont építését kezdik el. Ha fel­épül, kétmillió koronát fog ér­ni. Az egészségügyi központban gyermekorvosi rendelő is lesz. Egyelőre Szenckirályfára jár­nak gyermekorvoshoz a jókaiak. A párttagok ideológiai neve­lése terén is jó eredményeket ér el az üzemi szervezet. Ezt főleg a pártoktatás keretében valósítja meg. A pártoktatás részvevőit két csoportba osztot­ták be. Az egyik csoportban szlovák, a másikban magyar nyelven adnak elő. Az előadók helybeliek. Eddig két témát vettek át, a harmadik témát a közeljövőben veszik át. Palsovics elvtárs egyelőre nem tudja, felszólal-e a járási konferencián. Ha igen, az ed­dig említetteken kívül kitérne a földművesszövetkezet gazda­sági eredményeire is, melyek­nek eléréséhez a kommunisták nagyban hozzájárultak. A szö­vetkezet vezetősége és a párt- bizottság szorosan együttműkö­dik. Az efsz vezetőségi gyűlé­sein rendszeresen részt vesz a pártelnök is. A szövetkezet el­nöke tagja a pártbizottságnak. Mindez szavatolja a párt veze­tő szerepét a közösben. A ta­valyi gazdasági eredmények fi­gyelemre méltóak. Elég megem­líteni, hogy a tagoknak az év végén minden száz koronára 30 koronát rá tudnak fizetni. A szövetkezet tagjai elégedettek voltak a március közepén meg­ott kisközségben is érhetnek el nagy eredményeket. EGY LAKOS, EGY MUNKAHÉT Valahogy így gondolták a já­rási versenyben győztes P.ača község lakosai, amikor kötele­zettségvállalásukban azt ígér­ték, hogy minden egyes lakos 33,4 brigádórát dolgozik le, s ezzel 702 korona értéket alkot. A 815 lelket számláló község­ben azonban túlteljesítették adott szavukat, vagyis egy-egy lakos 48,6 brigádórát dolgozott le, illetve 1506 korona értéket alkotott. A múlt év legnagyobb akció­jának a művelődési otthon épí­tését — amelyet áprilisban kezdtek el — lehet tekinteni. A falu lakosai 500 000 korona ráfordítással 850 000 korona ér­téket alkottak. Igyekezetükről tanúskodik az a tény ia, hogy az említett létesítmény még ta­valy tető alá került, s még eb­ben az évben átadják rendelte­tésének. Tavaly körülkerítették a sporttelepet, táncparkettet létesítettek, rendbe tették a tűzoltószertárat stb. Az utak egész sorát is megjavították, amelyeket a tavalyi árvíz tett tönkre. A falu csinosításánál 19 977, a mezőgazdasági idény­munkáknál pedig 3334 brigád­órát dolgoztak le. „A nemzet a gyerekeknek“ akció keretében tatarozták az alapiskolát, rend­tartott évzáró taggyűlésen. Az efsz a növénytermesztésben a legeredményesebb. A kedvezőt­len időjárási viszonyok ellené­re 54 vagonnal több gabonát adtak el, mint amennyit erede­tileg terveztek. Ezt főleg az alapos talajművelésnek és a műtrágyázásnak köszönhetik. Továbbá annak, hogy a szövet­kezet 1500 hektár területe ön­tözhető. A jövőben még 500 hektárt kellene öntözhetővé tenni. Sajnos, az őszi vélemé­nyeket már nem tudták öntöz­ni, mert a Kis-Duna vize egye­lőre szennyezett. Ez nemcsak a jókaiaknak okoz nagy kárt és sok bosszúságot, hanem a kör­nyező gazdaságoknak is. A járási szervek elégedettek a pártszervezet tevékenysége­vei, a pártszervezet pedig a község lakosainak és a szövet­kezet tagjainak aktivitásával. Feltételezhető, hogy a galántai járás kommunistáinak tanács­kozása, az egész járás terüle­tén elért eredmények értékelé­se és a feladatok megjelölése hozzájárul a kezdeményezés to­vábbi fokozásához. FÜLOP IMKE Kelet-Szlovákia ígéretes fejlődése Kelet-Szlovákia gazdaságfej­lesztési tervének teljesítése az első negyedévben sikeres volt, ami azt jelenti, hogy a kerület vállalatai, üzemei eredménye­sen kezdték el az ötéves terv harmadik éve tervfeladatainak teljesítését. Az ipari termelés tervezett feladatait 101,9 száza­lékra telejsítették, s ezzel a második negyedévbe 114,5 mil­lió korona értékű terven felüli termeléssel léptek. Nem lehet azt mondani, hogy a tervfeladatokat kivétel nélkül minden üzem teljesítette — a téglagyárak, a bardejovi cipő gyár egy kicsit lemaradt —, de annál örvendetesebb, hogy a tavalyi lemaradozók, mint például a vojanyi hőerőmű és más fontos üzemek teljesítik az idei tervfeladatokat. A hőerő­mű például 112,5 százalékos tervteljesítést ért el. A felada­taikat jói teljesítő üzemek kö­zé tartoznak az élelmiszeripar, a vegyipar, a gépipar üzemei. A Kelet-szlovákiai Vasmű 100,9 százalékra teljesítette tervfel­adatait, az építóvál la latok az első negyedévben 1,5 ezer la­kást — 832-vel többet, mint ta­valy ilyenkor — adtak át. be tették környékét. Fodrász és borbélyműhelyt nyitottak. A martiniak és a Banská Bystricaiak felhívására adott válaszukban azt ígérték, hogy ebben az évben 17 535 brigád­órát dolgoznak le, s ezzel 398 430 korona értéket alkot­nak. Tavalyi eredményeiket fi­gyelembe véve a paöaiak az idén is minden bizonnyal túltel­jesítik adott szavukat. A DOBOGÓ MÁSODIK FOKÁN, illetve a járási versenyben, ahogy mondani szokás, „holt­versenyben“ két kis község: Cliyžné és Revúcka Lehota vég­zett. Az előbbinek 571, az utób­binak 406 lakosa volt. Mivel érdemelték ki? Szorgalmukkal. Erről tények tanúskodnak. Chyžnén — ha más téren a pačaiak meg is előzték őket — a község minden egyes lakosa 48,8 brigádórát dolgozott le, s ezzel 1617 korona értéket alko­tott. A kultúrotthonnál 7320 bri­gádórát dolgozlak le, s ezzel elérték céljukat. Átadták ren­deltetésének az 1 280 000 koro­na értékű létesítményt. A falu közepén pedig egy takaros park építését kezdték el. Rendbe tet­ték az iskola és a művelődési otthon előtti teret. A község­ben 500 folyóméter utat és 1U00 folyóméter járdát építettek. Más közérdekű munkálatok mellett 3900 kiló ócskavasat is gyűjtöttek. A már említett lel­A Bratislavai Építőipari Kö­zépiskola CSSZBSZ-szervezeté- nek felhívása, amely szerint az idei év minden évfordulóját munkával ünnepeljék meg, rendkívüli visszhangra talált. Az utóbbi napokban e felhívás­ra válaszoltak a Domáce potre­by — háztartási cikkek boltja hívásra adott válaszukban azt ígérik, hogy két kezük munká­jával 1973-ban 484 808 korona érléket alkotnak. A Revúcka Lehotaiak a vá­lasztási program sikeres telje­sítésére tett kötelezettségválla­lásukat 120 százalékra teljesí­tették, vagyis 19 004 brigádóra ledolgozásával 326 790 korona értéket alkottak. Az idén még ennél is jobb eredmények el­érésére törekednek. Erről ta­núskodik az a tény is, hogy ez évben társadalmi munkával 334 199 korona értéket akarnak alkotni. MÉG VONZÓBB LESZ Ezt lehet elmondani az or­szágszerte ismert 1322 lakosú Bet liar (Betlér) községről is, amely az üdülőközpontok ver­senyében vilte el a rozsnyói járásban a pálmát. A futballpá- lyán öltözőt, vikendházat épí­tettek. Mintegy 300 méteren megjavították az utat, a kis parkban 300 méter járdát hoz­tak létre. Bővítették a község közvilágítási hálózatát, rendbe tették a sportpályát és a par­kot, a község csinosításánál 520 brigádórát dolgoztak le. Más, kisebb jelentőségű akció megvalósításán kívül 7670 kiló ócskavasat, illetve textilhulla­dékot gyűjtöttek. A martiniak és a Banská Bystricaiak felhí­vására adott válaszukban töb­bek között azt ígérik, hogy ez évben és a jövő évben úgy dol­goznak, hogy 723 699 korona ér­téket alkossanak a maguk és a társadalom javára. N. J. — 0863. számú villamos- és üvegipari cikkeket gyártó üzle­tének dolgozói, akik arra köte­leztek magukat, hogy ezer bri­gádóra keretében rendbe hoz­zák a raktárakat, szépítik a munkahely környékét, kifestik az épületeket. A bratislavai vasúti kisállo- más mellett működő CSSZBSZ- szervezet tagjai e felhívás ke­retében a vasutasok napja tisz­teletére kötelezték magukat, hogy minden dolgozó öt órát szentel a városszépítési akció­nak, amelyek ledolgozásával több mint 1600 korona értékű munkát végeznek. Az első fél­évben létesítenek egy szocialista munkabrigád címért versenyző kollektívát, ezenkívül arra való tekintettel, hogy az állomás a város központjában fekszik, állandóan rendben tartják kör­nyékét. A felhívást a Bratislava 4. körzeti rendőrségi parancsnok­ságának CSSZBSZ-taggyűlése is megvitatta, ahol a tagság a fel­hívás elfogadása és az akciók­ba való bekapcsolódás mellett döntött, majd vállalást tett, mi­szerint minden tag tíz brigád­órát dolgozik le, ami összesen 450 óra társadalmi munkát je­lent. A bratislavai LIKO szakmai igazgatóságának dolgozói 400 órát fordítanak a város szépíté­sére, a környezet rendezésére, további 250 órát pedig április* ban a Szlovák Vöröskereszt Központi Bizottságának dolgozói ajánlanak fel munkahelyük környékének javítására. Ax Pos­ta Hírlapszolgálat mellett mű­ködő CSSZBSZ-szervezet tagjai 515 brigádórával kapcsolódnak be az akcióba. Az említett számok és köte­lezettségvállalások nem csupán jelentős anyagi értékekről ta­núskodnak, hanem egyben asről is, hogy Bratislava lakosainak jó a viszonya a város iránt, és arra igyekeznek, hogy Bratisla­va egyre szebb legyen. KAROL V1TTHALM —ik. Eredményesen dolgoinok

Next

/
Thumbnails
Contents