Új Szó, 1973. április (26. évfolyam, 78-101. szám)
1973-04-13 / 88. szám, péntek
TELJESÍTIK AZ IRÁNYELVEKET Beszélgetés Ján Brondoš elvtárssal, az SZLKP kelet-szlovákiai kerületi bizottságának elnökségi tagjával, a košicei városi pártbizottság vezető titkárával Kelet-Szlovákia rohamosan fejlődő metropolisában, a gazdiig munkásmozgalmi múltú városban befejeződtek, a gondosan kidolgozott politikai — szervezési tervek alapján megszervezett évzáró taggyűlések, üzemi és vállalati pártkonferenciák. A város kommunistáinak figyelme most a közelgő városi pártkonferencia előkészületeire irányul. Az ezzel kapcsolatos kérdésekről és a politikai élet távlatairól beszélgettünk Ján Brondoš elvtárssal, az SZLKP kelet-szlovákiai kerületi bizottságának elnökségi tagjával, a košicei városi párt- biizottság vezető titkárával. # Brondoš elvtárs a városi pártbizottság plenáris ülése a napokban foglalkozott az évzáró taggyűlések és pártkonferenciák lefolyásával. Hogyan értékeli őket? — Az évzáró taggyűlések és & pártkonferenciáik az idén eredményes munkát végeztek, úgy is mondhatnám, hogy igen kedvező hatást gyakoroltak Košice egész társadalmi életére. A párttaggyűlések és a konferenciák jegyében élt az egész város. Dolgozóink élénk figyelőmmel kísérték lefolyásukat és munkalelkesedésük, aktivitásuk növelésével dolgoztak a a tervfeladalok sikeres teljesítése érdekében. Igyekezetüket siker koronázta. Városunk minden üzeme eredményesen teljesítette az első negyedéves tervet. Nagyra értékeljük a fiatalság munka és politikai elkötelezettségét. Lendülete, lelkesedése kellemesen meglepett bennünket. Az évzáró tanácskozások munkájukban a CSKP XIV. kongresszusa, valamint az ezt követő központi plenáris ülések határozatai teljesítésének eredményeiből Indultad ki. Az évzáró gyűléseken és a konferenciákon előterjesztett beszámolók kedvezően elemezték azt a tevékenységet és sikeres munkát, melyet városunk dolgozói pártunk vezetésével kifejtettek és elértek. Az alapos előkészítés és megtárgyalás után kitűzött feladatok reálisak. Ez biztosíték arra, hogy megvalósításuk sem marad el. A legnagyobb sikernek azt tartjuk, hogy az évzáró tanácskozásokon a tagság több mint 95 százaléka részt vett, 149 aiapszervezetben elérték a 100 százalékos részvételt, s a jelenlevők csaknem 40 százaléka felszólalt a vitában. Ezek a körülmények arról győztek meg bennünket, hogy városi párt- szervezetünk ideológiai szempontból és a nézetazonosságot Illetően egységes, és jól teljesíti vezető szerepét. Mind a beszámolók, mind a felszólások kedvezően értékelték pártunk vezetőségének érdemleges munkáját, élén Gustáv Husák elv- társsal, a KB főtitkárával. Az évzáró taggyűlések és a pártkonferenciák városunkban nemcsak értékeltek, hanem bíráltak is. Rámutattak a fogyatékosságokra és leiküzdésük módjaira, lehetőségeire. Minden elhangzott megjegyzés az ötéves terv Sikeres teljesítését támogatja. Ezért, joggal, kedvezően értékelhetjük városunk kommunistáinak évzáró tanácskozásait. # Milyen eredményeket értek el eddig a város párt- szervezetei a CSKP XIV. kongresszusának a tagsági alap feltöltésére vonatkozó határozatai teljesítésében? — Nem volt egyetlen olyan évzáró taggyűlés, vagy üzemi és körzeti párt konferencia városunkban, ahol nem foglalkoztak volna a legnagyobb felelősség- érzettel a tagsági alap megerősítésével. Ez nem azt jelenti, hogy korábban elhanyagolták volna ezt a fontos feladatot. Hiszen a városi pártbizottság előre kidolgozott terve alapján irányítja a tagjelöltek felvételét. A múlt évben több mint 640 új tagjelöltet felvettünk, ezek 58 százaléka munkás. Nagyon örülünk annak, hogy az új tagjelöltek 82,2 százaléka fiatal ember és 22,3 százaléka nő. A jövőben szeretnénk elérni, hogy a felvett tagjelöltek 75 százaléka munkás legyen és 80 százalékuknál az életkor ne haladja meg a 30 évet. # Közeleg a városi párlkon ferencia. Ez fontos határkövet Jelent a kosicei városi pártszervezet életében. Hogyan folynak az előkészületek erre a fontos eseményre? — A napokban befejeződnek az előkészületek a városi párt- konferenciára. Az értékelt időszak folyamán végzett közös munkánkban elért eredményeink feletti öröm érzésével, de egyben a legnagyobb felelősség tudatában várjuk azt a napot, amikor a megválasztott küldöttek összejönnek, hogy meghallgassák és értékeljék a városi pártszervezet tevékenységéről szóló jelentést. Meggyőződésünk. hogy a városi pártkonferencia sikeres lesz, mert a több mint 440 küldött egytől egyig a párt hasznos tagja. Ezek az elvtársak és elvtársnők elkötelezetten harcolnak és dolgoznak pártunk politikájának megva lósításáért. Közülük nagyon sokan a munkahelyükön a szocialista munkaverseny élén állnak, szocialista munkabrigádokban tevékenykednek, sikeres újítók és úttörői az új munkamódszereknek. Ez a biztosítéka annak, hogy a városi pártkon ferencia teljesíti nemes küldetését. Köszönöm a beszélgetést. KULIK GELLERT SIKERES TAVASZI MŰSZAKOK 1973. IV. 33. Az NF tavaszi műszakjai, amelyeket április 7-én és 8-án tartották Szlovákia több járásában, az SZSZK NF KB jelentései szerint a választási programok teljesítésére, főleg a városok és a községek környezetének szépítésére irányultak. A kelet-szlovákiai kerületben az elmúlt hét végén több mint 520 000 brigádmunkás vett részt a tavaszi műszakban, akik mintegy 77 millió korona értékű munkát végeztek. Örvendetes jelenség, hogy a brigádosok között több mint 180 000 fiatal volt. Munkájuk értéke meghaladja a 14 millió koronát. Ebben a kerületben az NF tavaszi műszakába a presovi járás több mint 66 000 lakosa kapcsolódott be a munkába. A trebišovi (tőketerebesi) járásban 40 000, a Iwdejovi járásban pedig 25 000 volt a brigádmunkások száma. A közép-szlovákiai kerületben az NF szombati tavaszi műszakát hét járásban szervezték meg és körülbelül 60 millió korona hasznot jelentő munkát végeztek. Például a Banská Bystrica-i járásban 10 millió korona értékű társadalmi munkát végeztek. A Liptovský Mi- kulás-i járásban az NF tavaszi műszakának keretében 325 000 brigádórát, a lučeneci (losonci) járásban 366 000 órát, a Považská Bytrica-i járásban 350 000 órát, a Žiar nad Hronom-i járásban pedig 321 000 brigádórát dolgoztak le. A žilinai járásban 307 000, a prievidzai járásban pedig több mint 230 000 volt a brigádórák száma. A nyugat-szlovákiai kerületben a tavaszi műszakot többek között a trnavai járásban is megrendezték, ahol mintegy 13 000 brigádmunkás dolgozott. Több mint 73 000 óra keretében megközelítőleg 800 000 korona értékű munkát végeztek. LEVONJUK A TANULSÁGOKAT 1967 előtt a nagykereskedelmi árak színvonala viszonylag alacsony volt, mert alapjában véve csak a termelési költségeket fejezték ki. A nagykereskedelmi árnak ezt a típusát „önköltségi“ árnak nevezzük. A központosított hozzájárulás alapjában véve csak a forgalom szférájában, a, forgalmi adó révén realizálódott, amely 1967- ben átlagosan a kereskedelmi árak 42 -45 százalékát képezte. Ez az ármechanizmus még az 1953-as pénzügyi reform idején alakult ki. Ezt követőleg a nagykereskedelmi árakat először 1954-ben, majd 1958-ban és 1964-ben is rendezték, 1964-ben például egyes alapvető nyersanyagok nagykereskedelmi árát 34 százalékkal is növelték. Ezek az intézkedések egyes fontos ágazatokban csökkentették a termelés veszteséges voltát, javították az anyagfelhasználás gazdaságosságát, tehát az adott feltételek között objektiven hatottak, de magában az árrendszer felépítésében nem jelentettek alapvető változásokat. AZ ÚTKERESÉS IDŐSZAKA Az új gazdasági mechanizmus viszonyainak azonban ez az árrendszer már nem felelt meg. A vállalati szintre decentralizált döntési jogok, s a gazdasági ösztönzők hatékony érvényesítéséhez új ármechanizmusra volt szükség, ezért 1967. január elsején újabb nagykereskedelmi árrendezésre került sor. Az új rendezés közvetlen célja az volt, hogy tökéletesítse az értékviszonyokat a termelésben és a népgazdaságban, további célja pedig az, hogy az új mechanizmusnak megfelelően hoz zájáruljon a vállalatok hatáskörének növeléséhez a gazdasági döntésekben, megfelelő feltételeket teremtsen az anyagi érdekeltség érvényesítéséhez a termelésben, és a piaci mechanizmus érvényesítéséhez a vállalatok kapcsolataiban. A nagykereskedelmi árnak ez az új típusa már nem az előbb említett önköltségi ár, hanem a termelői ár, amely a termelési költségek mellett a tiszta jövedelem meghatározott részét is tartalmazza. Nálunk a kombinált típusú termelői árat vezették be, amelynél a termelési költségekhez járuló tiszta jőve delmet a következő kulcs szerint számították ki: 6 százalék az állóalapok maradékértékéből és a forgóalapok értékéből, 22 százalék a munkabérekből. így a központi alapokba való hozzájárulás feladatának egy része a forgalom, szférájából fa forgalmi adóból) a termelés szférájába került, vagyis oda, ahol keletkezik. Az új gazdasági mechanizmus bevezetését szorgal mazó közgazdászok között egyébként is olyan vélemény alakult ki, hogy a forgalmi adó az új mechanizmusban fokozatosan elveszíti korábbi tisztajö- vedelem-központosító jelentőségét, és mint fogyasztási adó, csupán árszabályozó szerepet kap. DRÁGA TAPASZTALATOK ISKOLÁJA Az intézkedések azonban nem a várt eredményt hozták. A nagykereskedelmi árak nem a tervezett 18—20 százalékkal, hanem 29 százalékkal növekedtek, s a kiskeresdelmi árak növekedése is nagyobb volt a tervezettnél. A vállalatok pénzügyi helyzete is jelentősen megerősödött, azonban nem szűntek meg az egyes vállalatok és ágazatok jövedelmezőségében megnyilvánuló különbségek, sőt, inkább jobban kiéleződtek, ami tovább fokozta az állami költségvetés terheit az újraelosztás területén. A bekövetkezett hibák helyrehozása érdekében 1968-ban sor került a nagykereskedelmi árrendezés második szakaszára, melynek keretében ún. „individual izációs“ intézkedésekkel akarták rendezni a helyzetet, gazdaságilag indokolt árviszonyokat akartak kialakítani, csökkentve ezáltal az újraelosztás túlméretezett feladatait. Az „individualizációs“ intézkedések azonban szintén nem vezettek eredményhez, a nagykereskedelmi árak tovább növekedtek, így az 1967—1969-es évek folyamán az ipari termelés nagykereskedelmi árai mintegy 36, az építőiparé 54, a beruházási szállításoké 50, a kiskeres kedelmi árak 9, a mezőgazda- sági felvásárlási árak pedig körülbelül 20 százalékkal növekedtek. Ezt a túlméretezett eltolódást főleg a nagykereskedelmi árképzés decentralizálása, a határértékek közötti (limitált) és a szabad árak részarányának növekedése tette lehetővé. A vállalatok nem a termelés hatékonyságának növelésével, hanem a könnyebben járható úton, indokolatlan áremelésekkel javították gazdasági helyzetüket. A NAGYKERESKEDELMI ÁRAK KOMPLEX RENDEZÉSÉNEK AKTUÁLIS KÉRDÉSEI Meg kell azonban jegyezni, hogy a nagykereskedelmi árak indokolatlan növekedésére nemcsak a szabad árak területén és a limitált árak határértékei között került sor, hanem a rögzített árak területén is, éspedig különböző felárak formájában, a választék felcserélése, s a termékek minőségi mutatóinak hanyatlása által. Mindehhez még a kapitalista államokból importált nyersanyagok mintegy 36 százalékos áremelkedése is hozzájárult. Ez a folyamat belkereskedelmi feszültséget okozva a személyi jövedelmek aránytalan növekedésében is visszatükröződött, s a kielégítetlen piaci kereslet szintén hozzájárult az árak emelkedéséhez. KÖDÜS ELKEPZELÉSEK Önkéntelenül adódik a kérdés, vajon minek a következménye volt ez a nagymértékű .fellazítás, miért nem sikerült kézben tartani, megfelelő korlátok közé szorítani ezt a folyamatot. A kérdést úgy is fel tehetnénk, hogy az árrendszernek az új gazdasági mechanizmushoz való módosítása nem vezet-e minden esetben ilyen inflációs jelenségekhez, s hogy a most tervezett komplex árrendezésnek nem lesznek-e hasonló következményei. Erre a kérdésre csak úgy adhatunk pontos választ, ha legalább röviden vázoljuk a hatvanas évek második felében kialakult politikai helyzetet és a gazdaságpolitikára vonatkozó revizionista elképzeléseket. Mint tudjuk, az alap, a gazdasági szerkezet dialektikus összefüggésben van a felépítménnyel, sőt, elsődleges, meghatározó jellege van. Ezért a jobboldali reformátorok legfőbb törekvése arra irányult, hogy a társadalom gazdasági alapja elképzeléseiknek megfelelően alakuljon tekintsünk most el a revizionista közgazdászok politikai célkitűzéseitől — ez már egyébként is politikai elemzés tárgyát képezi —, és csupán közvetlen gazdaságpolitikai törekvéseikre szorítkozzunk. A revizionista közgazdászok a piaci mechanizmust úgy fogták fel, mint a népgazdaság kizárólagos szabályozóját. Az egész gazdasági rendszert a kereslet és a kínálat viszonyainak akarták alávetni, teljesen mellőzve a tervgazdálkodás módszereit. Elképzeléseikben a kereslet és a kínálat közötti egyensúlyhelyzet kialakításának tulajdonították a legföt i jelentőséget, s az árpolitika te- rén ún. egyensúlyárakat akartak kialakítani. Világosan rámutat erre a törekvésre az alábbi idézet: „Gazdasági kiegyensúlyozat lanságunk konkrét feltételei között, amikor az értékviszonyok tartósan elszakadtak a reális népgazdasági folyamatoktól, rendkívül fontos szerepet játszik az egyensúlyárakra való fokozatos áttérés, az egyensúly kialakítása a kereslet és a kínálat között a gazdasági élet minden szférájában — a beruházások piacán, a közszükségleti cikkek piacán, a külkereskedelemben, s a termelővállalatok kivitelezői-átvevői kapcsolatainak terén“ (M. Kohou- tek: Uplatnení soustavy ekonomického fízení, Plánované hos- podárstv! 8—9 (1966). Ez az idézet mindent megmagyaráz. Ezeket a naiv revizionista törekvéseket még a polgári közgazdászok is joggal megmosolyogták, hiszen ez nem egyéb, mint a monopol kapitalizmus előtti, régen túlhaladott állapotok feltámasztása. SZEMBEFORDULVA A HALADÁSSAL Ez az elképzelés teljesen ellentétben áll a jelenleg világszerte kibontakozó kooperációs és integrációs törekvésekkel, amelyek a szakosítás és a széria- szám növelése által olcsóbbá teszik a termelést, de ugyanakkor monopolizálják is az árat. Ebben a helyzetben az árpolitika nem a kereslet és a kínálat viszonyainak egyenge- tését szolgálja, hanem aktív gazdasági szabályozó szerepe van mindkét társadalmi rendben. A kapitalizmusban különböző spekulatív módszerekkel a profit maximalizálását, a szocializmusban a szocializmus gazdasági alaptörvényének minél hatékonyabb érvényesítését szolgálja. Ahhoz, hogy az említett egyensúlyárak valóban érvényesülhessenek, megfelelő feltételeket is kellett volna teremteni: ‘felaprózni a termelést, minél több konkurrens vállalatot létesíteni az egyes termelési ágazatokban, lerombolni a tervgazdálkodás vertikális rendszerét és a gazdaság irányításában kizárólagossá tenni a horizontális adásvételi kapcsolatokat. E folyamatot természetesen számos politikai jellegű törekvés is kísérte, például a szocialista társadalmi tulajdon lebontása csoporttulajdonná, vállalati részvények kibocsátása a vállalat dolgozói között stb., melyek már a kapitalizmus jegyeit hordozzák magukban. Azt a körülményt sem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a revizionista közgazdászok még. 1969-ben is elégedetlenek voltak az árrendszerben bekövetkezett változásokkal, a rögzített árak teljes likvidálására és a szabad árak kizárólagos érvényesítésére törekedtek. Egy csoportjuk kidolgozta ,,A gazdasági reform fejlesztésének alapvető koncepciós vázlata“ című tanulmányt, melyben a következőket olvashatjuk: „Az árpolitikának nem kellene hangsúlyoznia az árviszonyok központi szabályozását, vagyis a központilag meghatározott árak számának bővítését, hanem ellenkezőleg, arra kellene törekednie, hogy az árak minél jobban megközelítsék az egyensúlyi árakat ... alapjában véve lehetővé kellene tenni az árak mozgását.“ Az említett tanulmány szerzői ugyanitt élesen bírálták az illetékes szerveket, amelyek nem jártak el követeléseiknek megfelelően és nem járultak hozzá a szabad árak széles fronton való érvényesítéséhez: , ... a nagykereskedelmi árak átszervezése nem valósult meg teljes mértékben, az egyes termékek nagykereskedelmi árai nem közelítették meg a piaci egyensúlynak megfelelő árakat.“ Az említett idézetek eléggé visszatükrözik az akkori politikai helyzetet is és azt a pszichikai nyomást, amelyet az új mechanizmus revizionista szószólói a központi gazdasági szervekre és az egész társadalomra gyakoroltak. Lényegében ez a magyarázata annaK, hogy a nagykereskedelmi árak 1967. január elsejével végrehajtott rendezése nem érhette el eredeti célját, hanem egy olyan inflációba torkolló folyamatot indított el, amit végső fokon csak a politikai konszolidáció után sikerült erélyes gazdaság- politikai intézkedésekkel megállítani. 1969-ben és 1970-ben az inflációs jelenségek a pártot és a kormányt a gazdasági konszolidáció érdekében «rra késztették, hogy átmenetileg befagyasszák a kiskereskedelmi és a nagykereskedelmi árakat, csökkentsék a szabad árak kategóriájába tartozó termékek mennyiségét, központosítsák a nagykereskedelmi árak képzését és szigorítsák az ár- fegyelem megtartásának ellenőrzését. MAKRAI MIKLÓS
