Új Szó, 1973. március (26. évfolyam, 51-77. szám)

1973-03-05 / 54. szám, hétfő

„á Fitä bölcs rendfe visszatér Kiállítás Béke Vietnamban címmel Az egy táborba tartozó nem­zetek erejét meghatványozó barátság, a mélységes együtt­érzés segíteniakarás ösztö- nözt szlovák képzőművésze­ket a szenvedő Vietnamért vá­ló egyértelmű síkraszállásra. Aktív részvétüket és elemi ere­jű tiltakozásukat fejezik ki a bratislavai Gorkij utca 15 szám alatt bemutatott művek. Sajátos lüktetés, meleg emberség árad belőlük. D. Rosulková teljes azonosu­lással, nagyszerű művészi meg­látással formálta a Békét Viet­namnak című alakos kerámiá­ját. J. Kostka magas művészi szintű rajzokba sűríti indula­tait. A fehér papíron gyászos fekete felületek mintha egy szo­rongásos álomvilágot idézné- • nek. Korántsem álomvilág, ha­nem a vietnami nép sokeszten­dős konkrét valóságának kive­títése. A sűrűn ismétlődő bom­bázások, a tehetetlenség tuda­tában lévő, gyermekét remegő izgalommal, halálos rémülettel magához szorító Anya, az ex­presszív erejű Siratás, a fájdal­mas vágyakozás a Régi dal után nem csupán a művészi képzelet termékei, hanem saj­gó realitás. Andrássy Tibor Vietnam-sorozatának kulturált grafikai lapjai mély átéléssel éreztetik a hősiesen ellenálló népet sújtó pokoli pusztítást. A magasból halálthozó óriás madarakként csapnak le az amerikai rakéták. A barbár ke­gyetlenséggel elítéltek egymás mellett kísértetiesen csüngő, meggyötört testei halálukban is vádolnak. F. Jurík érzéke­nyen jeleníti meg a robbaná­sok, a mérges gázok okozta vi­lágvége hangulatot, amelynek a túlélők akaraterejét mégsem sikerült megbénítania. L. Kel- lenberger közvetlen élménye alapján szól 1960-ban tussal festett kőrajzaiban Vietnamról, melynek testét a Baohtang, az Átkos folyó természetellenesen szeli kétfelé. Elénktárja a táj lelkét, embereit. 1966-ban már a Megzavart tájban a fehérek s feketék komor ellentétével tünteti fel az emberi életet s eredményeit megsemmisítő dü­höngő háborút. I. Schurrnan Vietnam 1973-as fínommívű ciklusa egy, a beállott csendet még felfogni alig képes gyer­mek riadt arcával, s egy a fel­hők közölt a Napot kereső nő alakjával utal a hatalmas vál­tozásra. A. Zimku az éles sze­mű, kemény ítéletit szocialista művéfcz állásfoglalását meggyő­ző nyelven hirdetik falraga­szai. R. Pribi's plakettjén az ádáz dögkeselyűt övező felirat hirdeti, hogy: az „Imperializ­mus az emberiség pestise". R. Mikidnek szobra már a Vietna­mi győzelmet dicsőíti a félke­zében puskát tartó, a másikkal gyermekét magához ölelő, min­denütt helytálló anyával. P. Günther árnyaltan, elvont és kalligrafikus elemekből szer­kesztett art protisával járul hozzá a hazai művészet szoli­daritásának megnyilvánulásá­hoz. Vietnamban végre „új haj­nalra kél a Napvilága, s a Föld bölcs rendje visszatér“, (Rad­nótii, prózában s meg­nyugvással így fogalmazható meg: Az élet érveréJse ott is­mét szabályos lett. HARKÁNY JENÖNE ÉS A SŽOG í Á LIZ M Ü S V E D E L Kd ÉZ ŐI EREDMÉNYESEN DOLGOZNAK Példát mutat a pártszervezet 0 Előtérben a politikai nevelés 0 Fiatalokat vettek fel a pártba Kosihy nad Ipľom (Ipolyke- szi) községben évek óta ered­ményes munkát végez a helyi pártszervezet. A község mind­össze 620 lakost számlál, így a tagok számát tekintve a párt- szervezet sem tartozik a nagyok közé, de jő munkája nyomán a legjobbak között foglal helyet a Veľký Krtíš-i (Nagykürtös) já­rásban. Igényes feladatokat tar­talmazó tervüket realizálják, a felsőbb szervek utasításait ma­radéktalanul végrehajtják. Ezt bizonyította a gondosan összeál­lított, részletesen kidolgozott beszámoló is, mely az évzáró taggyűlésen hangzott el. Molnár Lászlónak, a pártszer­vezet elnökének beszéde min­den jelenlevő figyelmét lekötöt­te. Jóleső érzés volt hallani, hogy a kitűzött feladatok kö­vetkezetes végrehajtását minden kommunista szívügyének tekin­ti. A CSKP XIV. kongresszusá­nak határozatait a hnb tanácsá­val és a tömegszervezetek ve­zetőivel részletesen feldolgoz­ták a helyi viszonyokra, s el­lenőrizték azok teljesítését. A jól szervezett munkának kö­szönhetik. hogy minden felada­tot idejében elvégeztek. A pártszervezet különös gon­dot fordít a községben a politi­kai nevelő munkára. Ennek eredményessége nagyrészt at­tól függ, hogy milyen a kap­csolatuk az egyes tömegszerve- zetekkel. Különösen nagy fi­gyelmet szentelnek a SZISZ he­lyi szervezetének. Az 1972-es évben 3 ifjú tagjelöltet vettek fel a pártba. A beszámolóból kitűnt az is, hogy a szervezettel szorosan együttműködik a CSSZBSZ he­lyi szervezete. Közös munkával készítették elő azt a színvona­las műsort, mellyel a NOSZF 55. évfordulóját köszöntötték. BOJTOS JÁNOS A PÁRT KATONÁJA 1973. III. 5. Fürge mozgású, derűlátó em­ber Bizoň Jozef elvtárs, a párt régi harcosa. Munkahelyén, az érsekújvári Partizán-kávéház ruhatárában kerestem fel, hogy elbeszélgessek vele. Már fiatal korában megismerte a nyo­mort. A Topoľčanyi járásban született, s a nagyobb darab kenyér reményében Prágába ment dolgozni. Munkásként kezdte, majd kitanulta a pin­cérmesterséget. Itt kapcsolódott be a munkásmozgalomba, majd 1932-ben tagja lett a kommu­nista pártnak. A harmincas évek végén a munkanélküliek listájára került, így visszatért Klátova Nová Vesre. Munkát a Bata-cipőgyárban kapott. Szü­lőfalujában Peciar Viktor jegy­ző megismertette a morálom TAVASZ MACKÖEKNAL A belánl mészkőhegységben, a Babia völgyben a minap egy medve „első tavaszi kirándulá­sára indult“ téli barlangjából. Megtévesztette a meleg, napos időjárás s valószínűleg az éh­ség is kínozta, tudnillik az er­dei állatok részére fenntartott etető ajtaját betörte, és 50 ki­logramm kiadós erdei eledellel távozott. A kiadós lakmározás után lepihent. Később az erős hófúvás eltüntette a hatalmas medve nyomait. Valószínű, hogy visszatért a barlangjába. vezetőivel. Már 1942 ben a sej­tek segítségévei felvették a kapcsolatot a felső-nyitrai par­tizánbrigáddal. Bizoň elvtárs a szükséges előkészületek után Trojan őrnagy és Sýkora száza­dos brigádjába került. Ez a cso­port volt hivatva megtisztítani Zlaté Moravce, Skýcov, Kozá­rovce és Léva környékét. Részt vettek a Szlovák Nemzeti Fel­kelésben is, azonban Banská Bystrica mellett a németek gyűrűjébe kerültek. Kénytele­nek voltak Ideiglenesen felosz­latni a brigádot, hogy kisebb emberveszteséggel kerülhesse­nek ki a veszélyből, azonban így is több bajtársuk életét vesztette. 1944 decemberében a brigád ismét együtt volt, és fel­vette a kapcsolatot a szovjet egységgel, mellyel egészen 1945 áprilisáig együtt harcolt. A felszabadulás után belépett a cipőgyárban alakult munkás­őrségbe, utána pedig az Anti­fasiszta Harcosok Szövetségé­nek tagja lett. Az ötvenes évek elején került Érsekújvárba. Mostani munkahelyén másfél évtizede dolgozik felettesei teljes megelégedésére. Bizoň elvtárs egész életét a munkásság érdekének szentel­te, a kommunista mozgalom hű harcosa, aki élete kockáztatásá­val küzdött a jobb jövőért. Ma kilenc kitüntetés tulajdonosa. NAGY ANDRÁS Helytálltak... — Nos, legények, hát min­dent bele, és ne feledjétek... — a feladatot teljesíteni kel II — válaszolták kórusban a fiúk, szakaszunk parancsnokának, Sochor hadnagynak. — És ha valami baj lenne — ismétli még egyszer utoljára Sochor a csehszlovák felderí- tők álvécéjét —, az utolsó go­lyó a miénk. Tehát, előre! Március hatodika van. Az el lenséges felderítő járőrök és harckocsik már Pervomájszkaja tanya előtt tűnnek fel. Néhány szovjet egység az ellenséges harckocsik és gépesített gya­logság nyomására kénytelen volt elhagvni állásait. Biljutyin gárdaezrede« is hátrál a Ívar­cokból Progonván át Vogyahov- ■ka irányában. Alig száz szurony maradt belőle. Ebben a helyzetben vezeti ra­ját Bernard Bražina szakaszve- zető az ellenség támadásának egyik feltételezett irányában. Több lehetőség kínálkozik, ja- roš járőrei az I. századból a közeli falvakat és környéküket derítik fel minden oldalról. Rražina géppisztolyosainak mé­lyebbre kell jutniuk, úgyszólván az ellenség torkába — közelről kell őt kifürkészniük és felde­ríteniük. Délnyugat felé tarta­nak. Itt útvilla van — megállni! A tekintelek felváltva a térkép­vázlatot és a terepet kutatják, tehát a falvakat elkerülve, sza­bad területen biztosítottan elő­re. Állj! Semmi! Csend van. Elő­re! Vigyázz! Ott az a kis erdő, mögötte a vasútvonal, azon túl Borki község. Ez már veszélyes terület... állj! Jaros százados Szaggatott csörömpölő zaj, zúgása hallik az erdőn át, de időnként mintha alábbhagyna. Valami kiáltás, velőtrázó, két­ségbeesett női sikoly a távol­ból ... Megint motorzúgás, csö­römpölés ... Nincsenek másfél kilométernél messzebb, délnyu­gati irányban. Igen, a német harckocsik az erdő mögött van­nak, a vasútvonalnál, és köze­lednek. A kilenc fiú önkéntele­nül körülnéz, sehol senki raj­tuk kívül. Bražina éles, jelleg­zetes metszésű arca e pillanat­ban mozdulatlan. A rajparancs­nok egész lénye, minden ener­giája a látásra és a hallásra összpontosul. Az erdő felüli te­rephulláin akadályozza a kilá­tást. — Futás! Fel a domb pere­mére! Néhány másodperc, hét vagy tíz, de semmivel sem több, és a raj beleolvad a hóba a tar bokrok között. — Nem lőni, amíg nem mon­dom! És moccanni se addig! Az erdő már mennydörög, a terepen már mozgás is látha- hó, nem kétséges, a harckocsik egyenesen a kilenc fiatal gép- pisztolyos felé tartanak vagy talán kissé jobbra, az erdei vá­gás irányában. A mieink meg sem moccannak, a tüzérség hallgat, csak egy kis „jasztre- bok“ húz el abba az irányba, alacsonyra ereszkedik a fák ko­ronája föle, lead három soroza­tot, majd a felhőkbe fúrja ma­gát, hogy eltűnjön keleti irány­ba. Most csak a motorokat hal­lani, a harckocsik tehát áll­nak. — Csend! Nyugalom! Egy moccanást sem, kivárni, amíg valami történik. És történik. Rövid füttyentés, és az erdő szélén hajlott ala­kok tűnnek fel, a jellegzetes sisakban, hárman, öten, tizen­egyen. Megállnak. Mögöttük fei- dübörögnek a motorok és a csapáson két harckocsi hotniok páncélja és ágyújának csöve bukkan elő. A banditák csatár­láncban haladnak, talán ugyan­azok, akik harminckilencben Prágában zabállak és dorbé- zoltak. Ideges nesz a földön heverő gallyak között, a gép- piszlolyosok nyugtalanok, kibiz tosított fegyverüket vizsgál­ják ... — Csend! Egy moccanást sem! A fiúk Bražina dühös tekin­tetére és bal kezének energi­kus intésére újra mozdulatlan ságba merevednek. Tudják jól, hogy igaza van. Sok év után tehát végre szemtől szemben állnak a németekkel, háromszáz lépésre, kétszázötvenre, két százra ... A másodpercek viha­ros erővel dobolnak forró ha­lántékukon. A négy év előtti megaláztatás, egész történelmi korszak súlya nehezedik rá ... Százötven lépésre vannak. — Most. No, Pepik Cerný, most! Most állj eléjük! Cerný harcos jobbra-balra pillant baj társaira; feltérdel, nekilendül, feláll, és tizenöt-húsz lépést tesz az Sb'-ek felé. Azok meg torpannak, állnak, bámulnak, e pillanatban hallani annyira gyűlölt torokhangjukat. Tana­kodnak. Egyikük integet a ke­zével, valami jelt ad, kiált va­lamit. Tisztán hallani: „szjudá“ Alighanem tört oroszsággal kia­bál: „Igyi szjudá! Gyere ide!“ Cerný mozdulatlanul áll, jobb­jában lazán lógó géppisztoly csővel a föld felé. Azok megin­dulnak a sztyeppen, fedezék nélkül, bizonytalanul, de jön­nek ... száz lépésre ... nyolc­vanra ... hetvenre... egyenest Cernýhez, egyenesen a kilenc géppisztolyos állása felé tarta­nak. Mögöttük, az erdő szélén zúgnak a harckocsik. Minden másodperc örökkévalóságnak rémlik. Már alkonyodik, a gyö­nyörű napszállta mintha egye­nest az ellenséggel való első találkozást köszöntené. E pilla­natban Cerný odébb húzódik, és máris felcsattan a nyolc har­cos géppisztolya a terephullám mögül. — Verfluchte Saul Elég! Elvágódnak, jajgatás, az egyik vonaglik, a másik nagy nehezen vonszolja magát a térdén. Üjabb sorozat. Most már Cerný is fedezékből tüzel. Elhallgatnak a géppisztolyok. Csak jajgatás és hörgés hallat­szik. A mieink gyorsan eltűn­nek a sötétedő sztyepp terephaj­latai mögött. A harckocsik le­adnak néhány lövést arra felé, de az erdő szélét nem hagyják el. Március 8-án Sochor géppisz- tolyosai újabb felderítésre in­dulnak délnyugat felé. A szov­jet egységek utóvédharcot foly­tatnak. Tudjuk, hogy az ellen­ség már átlépte Harkov védel­mének első vonalát. Kétségte­len, hogy a nácikat bármely pillanatban várhatjuk, de pon­tosabb híreket kell szereznünk arról, hogy mi történik éppen most délnyugaton, Szokolovo közelében. Köd van. Oly rosszul látni, hogy a Szokolovo előtti terepen két, egymással szemben haladó felderítőjárőr a mieink és a németek, elkerülik, nem veszik észre egymást. A géppisztolyosok elérték a meghatározott terepszakaszt, és megállapították, amire szüksé­gük volt. A rajparancsnok meghagyja Josef Černýnek, hogy a szerzett híreket jól vés­se emlékezetébe, hisz, írásra ilyenkor nincs idő, s ilyen hely­zetben az veszélyes is. — Fuss, Pepik, fuss, ahogy csak tudsz, és add át a jelen­tést Jarošnak! Cerný még egyszer elismétli a jelentést, és eltűnik a ritkuló ködben. Könnyedén iramodik le­A szokolovói templom, amelyből JaroS százados a harcot irányí­totta felé a lejtőn, ahol most sem­mi veszély nem fenyeget. Három lövés dörren, a ne­gyedik éppen a feje mellen sü­vít. A földre! A szíve — ahogy mondani szokás —, a torkában dobog. Honnan? Ki lőtt? Gyor­san végigtapogatja magát, nem sebesült-e meg. Arrafelé figyel, ahonnan a lövések jöttek, es látja ... tőle száz vagy százhúsz méterre tizenkét ellenséges géppisztolyos közeledik. A visz- szatérő felderítek. Most mit te­gyen? Egymaga tizenkettő el­len? Tegnap könnyebb volt. Ak. kor is egyedül volt, de nem így, mögötte volt az egész raj. Dön­tött. Halottnak teteti magát, nem mozdul, nagy önuralom­mal fojtja vissza ziháló léleg­zetét, de keze a géppisztolyt szorítja, ujja az elsütő billen­tyűn van. Töltve és kibiztosítva —. nyugtatja meg magát. Ha­gyom, jöjjenek egészen közel, hogy jól láthassam őket éí> hogy a tüzelésnél minél kisebb legyen a szórás. Közelednek ... Ötven méter. Eléggé szorosan haladnak egy­más mellett, ez jó. Negyven mé­ter ,.. harminc ... Két-hároni villámgyors mozdulat, és hosz* szú, jól célzott sorozat. A főid­re zuhannak, mint az alávágott fa. Cerný felugrik és 72 töl lé­nyének maradékával végez va- lük. Többé sem mozdulnak. A-s akadály elhárult. Egyedül ti­zenkettő ellen... Ha netalán még élne küzüi ii le valaki, a többiek a rajból maid elbánnak vele. Bizonyára hal­lották a lövéseket, és pillana­tokon belül itt lesznek. Cerný felderítő nem vár, lélekszakad­va fut a lejtőn Szokolovo felé. Mert a feladatot teljesíteni kell. És ő teljesíti, ha törik, ha sza­kad. jaros főhadnagy átveszi a jelentést, büszke a fiatal kato­nára. S Cerný máris újabb fela­datot kap: két és fél kilós gyúj­tó töltettel és páncélháríté ké­zigránátokkal a falu nyugati szélére megy, a gépkocsival jól járható út torkolatához. Ott fe­dezéket keres, mögéje fekszik, hogy az úttól jobbra ás balra elhelyezkedett rajokkal együtt megakadályozza a harckocsik esetleges betörését Szokolovó- ba. (Részlet Ludvik Svoboda: Az Uráltól Prágáig c. könyvből) NŐSÖK, CSALÁDOSOK Magyarországon, a demográfiai hullani kedvezőtlen alakulása miatt a magyar néphadsereg ille­tékes szervei arra törekednek, hogy lehetőleg valamennyi erre al­kalmas sorköteles fiatalt behívja­nak katonai szolgálatra. Emiatt a korábbinál lényegesen több a nős, családos sorkatona. Jelenleg kő- riilbelöl minden hetedik-nyolcadik bevonuló nős, a nősök több m-nt a relének gyermeke is van. A nős sorkötelesek helyzetet megkönnyíti, hogy a kiegészítő pa­rancsnokságok a behívás előtt há­rom hónappal közlik velük kato­nai szolgálatuk megkezdésének Időpontját. Ezek a fiatalok a be­vonulás előtt egy hónappal kéz­hez kapják a behívót, tehát van ideiük arra, hogy rendezzék anya­gi és családi problémáikat. A há­rom hónap „előretartás“ ideje alatt a családi segély folyósítását is elintézhetik. A nős, családos sorkatonák iránti figyelmesség, a róluk történő sokoldalú gondos­kodás a bevonulás után is érvé­nyesül a magyar néphadseregben. —bér—*

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents