Új Szó, 1973. március (26. évfolyam, 51-77. szám)

1973-03-04 / 9. szám, Vasárnapi Új Szó

JAROSLAV Z Y K A *:

E

n ezt nem ajánlanám — mondta Hopkins doktor és pillanatnyi habozás után kiitta a jeges skót whiskyt. Zsebkendőjével megtörölte homlokát, felállt, átment a tágas iroda sarkába, s egy darabig a klimatizációs berendezés forgattyúját figyelte.

— Nem hői le jobban — mondta elkomorodva —, s közben azt állítják, hogy itt, Kuala Lumpurban van az egész Távol-Kelet legjobb éghajlata. Csakhogy az, aki ezt állítja, bizonyosan nem élte itt át a monszun előtti időszakot. Töltsön magának még egy keveset, mielőtt a jég elolvadna biztatta a fiatalembert, aki .. szellőzőnyílás áramló. hűvös levegője közelében (ilt.

Robert McPherson engedelmeskedett, s bőven öntött az öblös shaker- bői.

— Hogy visszatérjek a problémához — mondta aztán megadóan —, számomra ez ötszáz fontot jelent a folyóiratunk számira megírandó riportért.

— Ez szép összeg — bólintott elismerőleg Hopkins doktor —, mit mondjak önnek erre — vont« meg tanácstalanul a vállát —, én itt a hivatalt képviselem, de teljesen hivatalon kívül bevallhatom önnek, hogy én soha meg nem kísérelném a dolgot. Tudja, néha úgy rémlik az embernek, mintha ezekben az országokban megálltak volna az évszázadok. vagy ha úgy tetszik, az évezredek. Ha hivatalosan járnék el, az ön vízumformalitásai rendben vannak, az itteni kormány nem ellenzi a régi templomok vizsgálatát, s bennszülött kísérője lesz, úgyhogy az előírások szempontjából semmi kifogást nem tulok emelni az ötlet ellen. Ton- gi — mondotta biztató hangsúllyal. Az Iroda szögletéből egy könnyű, színes, szoknyaszerű sarongba és szellős ingbe öltözött, barna, szinte kíaszott alak emelkedett fel, s néhány lépést tett, majd meghajolva, pár méternyire tőlük, megállt.

— Tongi — ismételte Hopkins doktor, s hozzátett néhány gyors maláj mondatot. — Tongit több mint húsz év óta ismerem — fordult aztán McPhersonhoz —, egészen jól tud angolul ... de figyelmeztetem, hogy az ő hatóságainak is kínos volna, ha netán útjuk közben valami... egyszóval ... hogy vigyázzon önre — tette hozzá tömören.

— Ha megengedi, uram — hajolt meg az alacsony, barna emberke. — A templomhoz való útra köteleztem magam ... dzsippel körülbelül tizenegy óráig tart az út, aztán vagy két óra gyaloglás a romokhoz, jól ismerem az utat, voltam ott gyerekkoromban az apámmal, elkísérem egészen az udvarig, az ajtóig, amely mögött a Kegyetlen Luenga van, aztán visszatérek.

— Hát látja, McPherson — állapította meg Hopkins doktor —, tovább Tongi se megy, s ő az egyetlen, aki hajlandó önnel elmenni egészen a bejáratig ... De tovább nem megy ő sem ... Világos ez?

Robert McPherson kissé türelmetlenül mozdult meg.

— Nem mintha mindenáron pimasz* Napjaink egyik népszerű cseh frója. Elsősorban egzotikus környezet, ben játszódó novellái arattak közönségsikert. Magyarul az elmúlt hónapban jelent meg novelláskötete.

kodnl akarnék doktor, de hát valóban egyetlen európai sem kísérelte meg annak az esetnek a felderítését? Hisz az a hely végül is nem olyan megközelíthetetlen, s a tizenegy órai út dzsippel semmiség.

— Az semmiség — bólintott Hopkins doktor szárazon —, csakhogy ez nem távolság kérdése, ahhoz önnek olyan sokáig kellene itt lennie, mint nekem. Figyeljen ide. Tongi apja egyike azoknak, akik bementek s megnézték a Kegyetlen Luengát, s azóta vak... Mi kivizsgáltattuk a kórházunkban, inkább idegi és pszichikai esetről van szó, a szemideg rendben van.

Az az ember azóta reszket az iszonytól, s nincs bátorsága az élethez, s a gyógyuláshoz sincs talán kedve. Nem tudja elképzelni, milyen mélyen gyökereznek itt az emberekben a babonák. A Kegyetlen Luenga az különlegesség, gondoljon efelől, amit akar... »

Robert McPherson kissé lenézően bólintott:

— Ha sokáig él itt az ember, kissé másképp kezd gondolkodni, mint Európában. Ha megengedi, hogy visszatérjek ahhoz az esethez, szeretném összefoglalni a tényeket. A templomban, ahová Tongi elkalauzol, van egy szobor, melyet Kegyetlen Luengának neveznek. Egyike azoknak a régi isteneknek, akire senki rá nem nézhetett, ezért térden kellett hozzájuk közelíteni, aki rájuk nézett, megvakult, vagy valami tragikus baleset történt vele. Tudja, ezek a hiedelmek Tut- Anch-Amon sírjának felfedezése óta tartanak ... bocsásson meg, ez talán nemzedéki kérdés. Nem tudom elképzelni, hogy ma, a rakéták és műbolygók korában...

— Én ugyanúgy nem tudtam elképzelni — állapította meg mosolytalanul Hopkins doktor —, de az alatt az idő alatt, hogy itt vagyok, meg akarta nézni azt a szobrot néhány látogató. Esetleg le is akarta fényképezni, csakhogy ... — húzogatta restelkedve a szakállát —, mindig bajok származtak a dologból. Várjon, itt vannak a feljegyzések, kénytelenek voltunk jelenteni az ügyet. Nem említem a neveket, de hallgassa csak: Kígyócsípés általi elhalálozás, ez talán szerencsétlen véletlen volt. Egy vízbe fulladás az udvarban — tovább lapozott a jegyzetekben —, s még egy eset, egy svéddel történt, röviddel a visszatérése után, közvetlenül a sajtó- értekezlet előtt, talán rövidzárlat támadt, éppen mikor bekapcsolta a borotvakészülékét. Senkinek nem tudta már elmondani, hogy voltaképpen mit látott. Nevezzük inkább véletlennek mindezt, ugye? Hisz végül Is a huszadik század művelt emberei vagyunk, a rakéták és műbolygók korában élünk. Az igazat megvallva, örülhet, hogy Tongi az után, ami az apjával történt, elvállalta az ön kíséretét az udvarig. Luenga a bennszülöttek hagyományaiban nem éppen kellemetes isten. A Kegyetlen Luenga... mindenkit megbüntet, aki megzavarja nyugalmát és méltóságát. S ha már elhatározta magát, azt tanácsolnám, hogy ne tekintsen rá, maradjon térden, s ne emelje fel a fejét, úgy, ahogy azt a hagyomány ajánlja. Vegye ezt tőlem akár úgy is, mintegy öregember gyerekes tanácsát.

A fiatalember felemelkedett az asztal mellől, Hopkins doktor félig komoly, félig ironikus tekintetétől kissé elbizonytalanodva.

— Ön is lehajtaná a fejét? — kérdezte kíváncsian.

Hopkins doktor felállt, kiitta poharát, s felhúzta vászonnadrágját sovány csípőjén.

— Én mináenekelőtt oda se mew, nék — mondta aztán kurtán —, én hivatalnok vagyok, nem tudósító S bo^ lond se vagyok. De kívánom önnek, hogy azt az ötszáz fontot ép bőrrel megkapja — tette hozzá búcsúzóul. — Mellékesen szólva, ma csütörtök van, ha három napig nem térne vissza, arra kényszerülnék, hogy ön után menjek, teljességgel hivatalon kívül. Vagy épp hivatalos kísérettel. De igyekezzen inkább minél előbb visszatérni, s ha már annyira fejébe vette ezt az utat, a víkendemet ne rontsa el. Tongi — fordult a szobasarokban álló szikkadt figurához öt fontot kap tőlem, ha három napon belül visszatérnek. Ebben maradunk — mondta jelentőségteljesen, aztán visszaült az asztalhoz, s egy nagy iratcsomó fölé hajolt.

Szombaton este tíz óra körül járt az idő. mikor az inas nesztelenül odalépett hozzá. Hopkins doktor egy nyugvószéken ülve beszélgetett a kertben egy baráti ország kultúratta- séjával, s arany-vörös szalagú szivart szívott.

— Micsoda? Tongi itt van? Azonnal jöjjön ide. Figyeljen ide. ez talán érdekelni fogja önt — fordult a vendéghez —, tudja, Tongi kísérte McPhersont a templomhoz, kíváncsi vagyok, hogy végződött az egész, ma van a harmadik napja ... — Felállt, s tekintetét a forró tropikus éjsza* kába meresztette. Türelmetlenül vá- rakozott.

— Uram — hallatszott váratlanul egy halk hang a közvetlen közelében —, mindketten visszatértünk ma dél* után. McPherson úr ezt a levelet dik- tálta, s arra kért, azonnal juttassam el önnek aggályai eloszlatása végett,

— Diktálta? — kérdezte meglepet^ ten Hopkins doktor.

— McPherson úrnak elfáradt egy kissé a szeme, már volt orvosnál, nem szabad erőltetni a szemét, ezért diktálta nekem a levelet. Most odahaza van, hogy kissé kipihenje magát. Megvárjam a válaszát, uram?

— Várjon, Tongi... közben nézzen utána a konyhán valami frissítőnek... — Hopkins doktor felnyitotta a borítékot, gyorsan átfutotta a kéz^ irat sorait, s társához fordult.

— Figyeljen ide, érdekes eset.., elolvasom önnek. „Kedves doktori Tongi egy igazgyöngy, adjon neki öt helyett legalább tíz fontot. Elkísérj egészen a helyszínre, s várakozott rám. Biztosíthatom önt, hogy nem hajítottam meg a fejemet. Remélem, Tongi olvashatóan ír ... Luenga borzai* más látványt nyújt, le nem írhatom, Ujjal görbék, s vékony kígyóként csa* varodnak. Voltaképpen mindezt nem is látni, amíg sötét van, csak ha felkel a nap, akkor mutatkozik meg a kegyetlen szépség, Luenga kegyet^ lensége s a ráaggatott ékszerek lenyűgöző pompája. Nem csodálko' zom, hogy senki nem mert ránézni, nagy kísértő ez, de kitűnően megvédi önmagát. Ha valaki térden várja Luenga előtt, hogy megvirradjon, neu» sejti, hogy az ablakba hirtelen nap* sugár hatol, váratlanul, élesen, é* visszaverődik a Luenga nyakán csüngő drágakövekről egyenest annak « szemébe, aki térdeltében felemeli « lejét. Olyan ez, mint egy éles kés- vágás, s teljesen váratlan. Idegsokkot is okozhat, s akár időleges meg- vakulást is, de nem tudok hinni tartós következményeiben. Az orvosnak is ugyanez a véleménye, akit visszatértem után felkerestem, vagyis, akihez Tongi elvezetett. Azt hiszem, egyszerre túl sok volt ez a ragyogás egy egyszerű tudósító számára. A mt honoráriumaink nemigen szoktatnak hozzá a drágakövek csillogásához. Ezért történt talán, hogy noha csak egy pillanatra, 'megérintettem Luenga legnagyobb ékkövét, persze biztosíthatom önt, igazán nem gondoltam arra, hogy eltulajdonítsam, s pillanatnyilag tökéletesen megelégszem a folyóiratomtól járó ötszáz fontos jutalommal. Csak azt várom türelmetlenül, hogy ismét írhassak. Az orvos szerint ez körülbelül három napon belül várható. Szívélyesen üdvözlöm önt, s örülök legközelebbi eszmecserénknek, amelyet a rakéták és müboly- - gók korában az elmúlt századokról folytathatunk. Az ön McPhersonja.

— U. i. Semmilyen kígyó sem csípett meg, sem pillér rám nem esett, se meg nem fulladtam ... s mellékesen, zsilettel borotválkozom, nem villanyborotvával. Nevetséges dolog, de Tongi előhívta a templom belsejében készített filmjeimet... állítólag egyetlen kép sincs rajtuk ... lehetséges, hogy a rakéták és műbolygók korának tökéletes technikája mellett is akad rossz film ... micsoda véletlen! Sajnálom, hogy még egyszer meg kell látogatnom a Kegyetlen Luengát, hogy mégiscsak lefényképezzem, nem mintha nagy kedvem lenne hozzá, az igazat megvallva, nem fest valami csábítóan, legközelebb valószínűleg becsukom a szemem, s csak a kamerát nyitom ki. Még egyszer az ön McPhersonje“.

— Hopkins doktor — szólalt meg körülbelül egy hónap múltán a telefon12

T. Kulisíewicz:

Út