Új Szó, 1973. március (26. évfolyam, 51-77. szám)
1973-03-04 / 9. szám, Vasárnapi Új Szó
1973 III. 4. 11 Hogy Júliára talála így köszöne neki Hogy Júliára talála így köszöne neki Ez világ sem kell már nekem nálad nélkül, szép szerelmem, ki állasz most én mellettem, egészséggel, édes lelkem! ' • • ;j: • t- ~ 1 . .. • __ Én bús szívem vidámsága, te vagy minden boldogsága, lelkem édes kévánsága, véled Isten áldomása. Én drágalátos palotám, jóillatú piros rózsám, gyönyörű szép kis violám, élj sokáig, szép Júliám! Feltámadó napom fénye, két szemem világos fénye, élj, éij életem reményei szemednek fekete széné Szerelmedben meggyűlt szívem csak tégedet óhajt lelkem, én szívem, lelkem, szerelmem, idvez légy, én fejedelmem! Júliámra hogy találék, Örömemben így köszönék, térdet, fejet neki hajték , kin ő csak elmosolyodék. MINEK NEVEZZELEK Minek nevezzelek, ha a merengés alkonyában szép szemeidnek esti-csillagát bámulva nézik szemeim, miként ha most látnák először..^ E csillagot, amelynek mindenik sugára a szerelemnek egy patakja, mely lelkem tengerébe foly Minek nevezzelek? Minek nevezzelek, ho róm röpíted tekinteted, ezt a szelíd galambot, amelynek minden tolla a békesség egy olajága, s amelynek érintése oly jól Mert lágyabb a selyemnél s a bölcső vánkosánál - Minek nevezzelek? Minek nevezzelek, ha megzendülnek hangjaid, e hangok, melyeket ha hallanának a száraz téli fák, zöld lombokat bocsátanának, azt gondolván, hogy itt már a tavasz, az ő régen várt megváltójok, mert énekel a csologány Minek nevezzelek? Minek nevezzelek, ha ajkoimhoz ér ajkadnak lángoló rubintköve, s a csők tüzében összeolvad lelkünk, mint hajnaltól a nappal és az éj, s eltűn előlem a- világ, cltűn előlem az idő, s minden rejtélyes üdvességeit árasztja rám az örökkévalóság Minek nevezzelek? Minek nevezzelek? Boldogságomnak édesanyja, egy égbe rontott képzelet tundérleánya, legvakmerőbb reményimet megszégyenítő ragyogó valóság, lelkemnek egyedüli, de egy világnál többet érő kincse, édes szép ifjú hitvesem, Minek nevezzelek? ŐRIZEM A SZEMED Már vénülő kezemmel fogom meg a kezedet, már vénülő szememmel őrizem a szemedetVilágok pusztulásán ősi vad, kit rettenet űz, érkeztem meg hozzád s várok riadtan veled. Már vénülő kezemmel fogom meg a kezedet, már vénülő szememmel őrizem a szemedet. Nem tudom, miért, meddig maradok meg még neked, de o kezedet fogom s őrizem a szemedet. AZ VAGY NEKEM, Ml TESTNEK A KENYÉR Az vagy nekem, mi testnek a kenyér s tavaszi zápor fűszere a földnek; lelkem miattad örök harcban él, mint a fösvény, kit kincse gondja öl meg. Csupa fény és boldogság büszke elmém, majd fél: az Idő ellop, eltemet; csak az enyém légy - néha azt szeretném, majd hogy a világ lássa kincsemet; arcod varázsa csordultig betölt, egy pillantásodért is sorvadok; nincs más, nem is akarok más gyönyört, csak omit tőled kaptam és még kapok. Koldus-szegény királyi gazdagon: részeg vagyok és mindig szomjozom. SZABÖ LŐRINC fordítása A nemzetközi nőnapra Rózsahegyi György rajza KI ÁBRÁNDOKBAN ÉL... Ki ábrándokban él, nevetséges, lehet, s ki félszegségein nevet, joggal nevet. Én mégis azt hiszem, jöhet magányos óra, hogy nincsen édesebb, mint emlékezni róla, s a homályból feléd, ha lelki kín gyötör, az ismerős alak vigaszként tündököl; s hol sétáltunk vele, bejárni sorra minden helyet, ha tépelődsz riosztó perceidben. Vagy néha, hogyha jő az este, és a hold halvány és bánatos korongját bámulod, felidézni a fák sorát s a ligetet, hol úgy elbűvölt a hold szelíd sugára egykor; de bármi bűvösen sugárzott is felénk, bármily szép volt az est, még inkább eltelénk szerelmünkkel, szemünk egymásba kapcsolódott s lezárták ajkaink a hosszú, hosszú csókok. LATOR LÁSZLÓ fordítása MILYEN VOLT Milyen volt szőkesége, nem tudom már, de azt tudom, hogy szőkék o mezők, ha dús kalásszal jő a sárguló nyár, s e szőkeségben újra érzem őt. Milyen volt szeme kékje, nem tudom már, De ha kinyílnak ősszel az egek, a szeptemberi bágyadt búcsúzónál szeme színére visszarévedek. Milyen volt hangja selyme, nem tudom már de tavaszodván, ha sóhajt a rét, úgy érzem, Anna meleg szava szól ót egy tavaszból, mely messze, mint oz ég. Eminescu: • : A ROZSABIMBÚHQZ Nyílj ki, nyájasan mosolygó rózsabimbó, nyílj ki már. Nyílj ki: a bokorba bolygó gyenge szellők csókja vár. Nyílj ki, gyenge kerti zsenge: Hébe nektárt hint terád. Szűz nyakadba Flóra gyenge bársonyos palástot ód. 0, miként fog díszesedni véled e parányi kerti 0, hogy óhajtják leszedni rólad ezt a drága szert! Hadd szakasszalak le, édes rózsaszál: szép vagy te már. Haj, ha meglát hány negédes, hány kocér leányka vár! Nem, nem! egy leány se nyissa büszke fűzőjét terád. Ültetőd kedves Julissa néked újabb kertet ád. Ott kevélykedj bíboroddal ékesebb bíborja közti Ott kevélykedj illatoddal kedvesebb illatja közti Ú, JÖSSZ-E MÁR? Látod: a fecske útrakél, hull a sápadt diólevél; deres a szőlő, őszre jór - ó, jössz-e már, ó, jössz-e már? Karombo veszlek itt megint, míg szemem szomjan rád tekint s fejem váiladon elpihen szép szelíden, szép szelíden. Hányszor bolyongtunk, édesem, e völgy ölén s a réteken! S fölemeltelek, drága társ, hogy messze láss, hogy messze láss. Vannak e földön mindenütt szép nők: szikrákat szór szemük, de mint te, oly kedves, komoly nincsen sehol, nincsen sehol. Te vagy a lelkem, életem: tündökölsz tisztán, fényesen: hol is találnék csillagot, mely így ragyog, mely így ragyog? Késő ősz van, csillan a dér, halkon csörren a holt levél, didereg a puszta határ - ó, jössz-e már, ó, jössz-e már? KÉPES GÉZA fordítása Balassi Bálint: r v. •"-r;™-'. .... "5 ‘ m Tíl»'cut yMulliríf FH
