Új Szó, 1973. március (26. évfolyam, 51-77. szám)

1973-03-27 / 73. szám, kedd

Barcsay Jenő és társai... A MAI MAGYAR GRAFIKA KIÁLLÍTÁSA PRÁGÁBAN Bárcsay /enővel, az érdemes művésszel kezdeni a sort. Nem azért, mintha az ábécé sorrend­jét akarnám betartani. Nem vi­tás, hogy a Kossuth-díjas festő és grafikus a magyar képzőmű­vészet nagy öregjei közé tarto­zik, aki sokat tanult, sokat lá­tott, nagyon sokat szenvedett és hosszú, göröngyös, veríjtékes utat járt meg, amíg eljutott ön­magáig. Rudnay Gyulától indult el s érkezett meg első állomá­sához Cézanne-hoz. Majd az új, korszerű festői kifejezési lehe­tőségeket és egyben az új szépségeket keresve, Picasso kubizmusa törvényszerűen veze­ti el festőnket a konstruktiviz­mushoz, helyesebben mondva a konstruktivizmus Barcsay féle értelmezéséhez és alkalmazásá­hoz. Hosszú tépelődések és ön- marcangolások után, „a valóság szilárd szerkezete valósul meg vásznain, s vízszintesei, függő­legesei a látható világot beleil­lesztik az ember által megte­remtett legtisztább rendbe: a geometriába“ (László Gyula/. Ezt különben a tárlaton látható grafikai munkáin is észrevehet­jük (Izbégi táj, Domboldal stb.), melyek egyben arról is szólnak, hogy Barcsay Jenő, jól­lehet szuverén ura az absztrakt művészet külső és belső kánon­jainak, nem lép le a látható valóság ösvényéről, bár lapjain a táj nemegyszer síkká válto­zik .... Kondor Béla, akit nemrégiben beteg szíve és magárahagyottsá- ga szólított el örökre padlás- műtermének munkaasztalától, a reneszánsz rajzának szeretetéből és tiszteletéből indult ki és vé­gül is egy sajátos, intellektuális közlésmódhoz jutott el. Vagy ahogyan azt Németh Lajos mondta róla, hogy: „mint min­den univerzumot teremtő mű­vész, eljutott a maga teremtet­te művészet belső törvényrend- jéhez“ s ennek szabályai sze­rint : fejezte ki magát. Gazdag mondanivalójában a realizmus, szürrealizmusnak nem is mond­ható és talán irracionalistának tetsző képzettársítással párosul, amit a drámai erejű „így jár minden próféta“ című alkotásán is fellelhetünk. Hincz Gyula, érdemes művész raj készségének virtuozitásával és kompozícióinak tökéletességével mindig elbűvöli a nézőt. A hatvan- kilenc esztendős Kossuth-díjas művész már 1928-ban a berlini Sturm Galériában esett át sike­resen a tűzkeresztségen. A né­met expresszionizmus anyatejéti nőtt fel és érett be. Bár az öt­venes években monumentális festészettel, történelmi zsáner­képek alkotásával foglalkozott, később ismét visszatért kedvenc műfajához. Legnagyobb sikere­it ugyanis a szép próza rend­kívül lírikus illusztrációival aratta, amelyekből azonban mindig (és most is) kiélezhet­tük az indulás expresszionista légkörét. E tárlaton bemutatott két kompozíciós műve azonban azt bizonyítja, hogy Hincz Gyu­la több mint illusztrátor! Feledy Gyulát két műve la „V ariációk" és a „Romok“) di­cséri. Tökéletes technikája, íz­léses, halk kolorit je csupán ki­domborítja lírai és romantikus mondanivalójának igazát, an­nak ellenére, hogy megnyilvá­nulásaiban (megnyilatkozási for­máiban) fellelhetjük az abszt­rakt irányzatok hatását. Kass jános csakúgy mint Hincz Gyula elsősorban kitűnő illusztrátor hírében ál] (lásd többek közt Madách Imre Em­ber tragédiájának illusztráció­it). Itt látható grafikai lapjá­nak (Auschwitz II.) a bánat és a szorongás, az emberi jövő fél­tése, a népekhez harsány kér­désként elhangzó Quo vadis ké­pezi alaphangját, amelyben az ösztönvilág ellenőrzött megnyil­vánulása, finom technikával megvalósított és józanul meg­fontolt deformációkhoz vezet. Molnár Gy. István grafikájá­ban a túlfinomultság és a meg- nyergelt képzelet találkozik, ahogyan ezt a Virágok és a Háztetők című lapjain is láthat­juk. Maurer Dóra a benjáminje ós egyetlen női tagja a társaság­nak s Vándor című lapja a fia­tal művésznő érzésgazdag egyé­niségéről vall. A „Vándor" azonban azt is elárulja, hogy a fiatal grafikusnő, jóllehet féllá­bával a cseh művészkörökben oly jól ismert és elismert „Sí- ma-i“ szürrealizmus ógörög tra­gédiáinak — legalábbis látszat­ra — lápos lankáin libeg (ter­mészetesen ez a lelkirokonság csupán a véletlen műve lehet, mivel Maurer Dórának nemigen lehet tudomása az éleiét Párizs­ban leélt josef Síma létezéséről és festészetéről), mégis szorong­va figyeli a XX. század emberé­nek odüsszeáját, sorsát. Reich Károly Kossuth-díjast előre megfontolt szándékkal hagytam a névsor második fe­lére, mivel ennek a magyar gra­fikusnak rajzai mint mélyhegedíí húrjai zengnek egy régi, elsüly­lyedt Atlantisz poéziséről, a rég letűnt gyerekkor romantikájá­ról, amely a tér és az idő szí­nes, megszépítő messzeség-fáty­lán át nézve mesevilágnak, vagy legalább is Ovidius Aranykorá­nak tűnik. Meg kell azonban még emlí­tenem a losonci származású Varga N. Lajost, a kortárs ma­gyar grafika nesztorát, a han­gulatos tájak mesterét, Raszter Károlyt és Szilárd Ivánt, a meglátott valóság krónikásait, Pásztor Gábort, akinek szür­realista megnyilvánulásából az emberféltő harcos humanizmus filozófiáját érezhetjük végső lö­kön, valamint Csohány Kálmánt, akinek grafikai lapjáról mintha Pán sípján hallanám muzsikál ni. Prágában, a. károlytéri Gálé ria na Slovanech helyiségében megrendezett tárlaton ezúttal is sok szép művet láthattunk. Az 1965. évi árvíz Kolárovón (Gútán) is tetemes károkat oko­zott. Tönkrement a kultúrház s vele együtt a helyi népkönyv­tár is. Ezek a tényezők bizonyos mértékben gátolták a város kul­turális életének további fejlődé­sét. Gutát azóta újjáépítették. A földszintes lakóházakat kényel­mes, négyemeletes szövetkezeti és állami épületek váltották fel. A városban jelenleg új kultúr- ház épül, melyben helyet kap majd a könyvtár is. A könyvtá­rosoknak addig persze egy ide­iglenes helyiséggel kell megelé­gedniük. Amikor meglátogattam őket, Tóth Katalin, a városi könyvtár vezetője a következő szavakkal fogadott: — A könyvtári helyiség kicsi, s ez megnehezíti a könyvek el­helyezését. Összesen 19 743 könyvünk van. Ebből egy lakos ra 1,9, egy olvasóra 12,7 könyv jut. Ha tágasabb, világosabb és szebb helyiségünk volna, köny- nyebb lenne a munkánk és a könyvek számát is növelhet­nénk. Bízunk abban, hogy az új kultúrház, melynek átadását a közeljövőre tervezik, megold majd minden problémát. Meg kell említenem, hogy a pečiero- ki (Pecsérok) és a Veľký Ost- rov-i (Nagysziget) iskolában fiókkönyvtárunk van. Ezek tevé­kenysége nagymértékben előse­gíti az olvasók igényeinek ki­elégítését. — Milyen az olvasók összeté­tele és hogyan teljesítették az 1972. évi tervet? — kérdeztem. — A könyvtár látogatottságá­val elégedettek vagyunk — vá­laszolta. — összesen 1558 olva­sónk van. Ebből 390 szlovák és 1168 magyar nemzetiségű olva­só. Könyvtárunkat főleg fiata­lok látogatják. 1176-an vannak. Az évi terv összeállításánál fi­gyelembe vettük az olvasók azelőtti számát és összetételét is. Az 1972-es évre 41 200 könyv­kölcsönzést terveztünk. A való­ságban szakirodalomból 4501, szépirodalomból 17 928, ifjúsági könyvekből pedig 19 633 köny­vet kölcsönöztünk ki. Egy olva sóra 26,9 kőnyvkölcsönzés esett. Tervünket tehát túlteljesítettük. — Milyen agitáciős és propa- gációs tevékenységet fejtettek ki a könyvek térosztásé érdeké­ben? — Az agitáció e.; a propagá­cie terén könyvtárunk több ak­ciót szervezett. Csak néhányat említek. A Szovjetunió megalaku­lása 50. évfordulójának alkalmá­ból rendezett ünnepi akadémián, melyet az efsz kultúrtermében tartottak meg, könyvtárunk áru­sítással egybekötött könyvkiál­lítást rendezett. Hazai politikai könyveket és orosz nyelvű szép* irodalmi alkotásokat állítottunk ki. A szovjet írók könyveinek propagálása céljából a városi pionírház vezetőségével közösen szintén kiállítást rendeztünk. Ezenkívül meg kell említenem, hogy könyvtárunkban a folyo són állandó kiállítás van. A városi könyvtár a szűkös körülmények ellenére is jelen­tős mértékben hozzájárul a kultúra terjesztéséhez. A könyv- tárasok jó munkájáról tanúsko­dik a „Példás könyvtárat épír tünk" országos versenyben szer* nett kerületi kitüntetés. OLÁH JÓZSEF BARSI IMRE Reich Károly: NÖ1 AKT Könyv, könyvtár és olvasó A KULIDRA LELKES TERJESZTŐI 1973. III. 27. M indenképp erősen vitatható do­log egy pártalapszervezet sum­mázó tanácskozásának végtele­nül gondolatgazdag tartalmát egyetlen gondolatban levetíteni, de a Vrbovkai (Varbó) Vörös Csillag Egységes Föld­művesszövetkezet részlegszervezete ez idei évzáró taggyűlésének vissza-vissza- térő refrénje az egyik tag megállapítá­sa: „Mi kommunisták nem egyedül épít jük, amit építünk, és ami a fontos, nem is önmagunknak. Az építésben is mel­lettünk tudhatjuk a dolgozók tömegeit, s elért eredményeink is közösek.. Huszonhét kommunista — ennyi tag­ja van jelenleg a vrbovkai részlegszer- vezetnek — nem érhet el csodákat, ta­lán ez az első asszociáció, amikor a be nem avatott első ízben kerül kapcso­latba a vrbovkai kommunistákkal. De már egy röpke séta a falu utcáin, né­hány számadat a szövetkezet gazdálko­dási mérlegéből, rövid látogatás a he­lyi iskola házatáján — na meg találko­zás a falu lakosaival, nyomban rendkí­vüli súlyt ad az itteni kommunisták munkájának. A község a két utóbbi évben a járás legjobbjának bizonyult a községfejlesz­tési akciók megvalósítására kiírt szocia­lista versenyben, s ez két ízben is 100 000 koronát hozott a község „kony­hájára“. A község tavaly felépült üzlet­házát akár egy járási székhely is jog­gal megirigyelhetné — az akció értéke 2 millió korona, a helyi alapiskola 2 épülettel bővül, épül a sportpályán az öltöző, hogy csak a jelentősebb akció­kat említsük. Pedig a falut csak néhány száz ember lakjai Az elmúlt őv a szövetkezeti gazdál­kodás számára országos méretben nem nevezhető sikeresnek. A vrbovkaiak is érzik a rendkívüli időjárás szeszélyei­nek következményeit. De azokban az ágazatokban, ahol az időjárás nem volt döntő,, vitathatatlan a szövetkezeti dol­gozók igyekezete. Tejből a tervezett 460 000 literes eladási mennyiséget két­Nem egyedül és nem önmagunknak Jó munkát végeztek $ Növekszik o pórt tekintélye ezerrel megtoldottak, de sertéshúsból is 118 mázsával adtak el többet a szer­ződöttnél. Ezt az eredményt — az em­berek szorgalmán kívül — főleg az új Tnzlalda üzembe helyezésének köszön­hetik, ahol 3,64 kg-os abrakfogyasztás­sal, 1 kilós súlygyarapodással elérték, hogy a sertések 155 nap alatt vágóhíd­ra kerülhettek. Papírra kívánkozik az elmúlt gazdasági év számos sikere, de elsősorban az a tény, hogy a szövetke- zetet több éven át sújtó kedvezőtlen időjárás ellenére a gazdasági feladato­kat összértékben teljesítették. Ezek után joggal várható lenne, hogy a vrbovkai kommunisták évzáró tanács­kozása a sikereken alapuló elégedett­ség jegyében zajlott le. Ám az elért eredmények — igen dicséretes módon — megnövelték a tagságnak a saját munkája iránti igényességét, s lényegé­ben ezt tükrözte mind a választmányi beszámoló, mind pedig a vita is. Az elmúlt évben a taggyűlések láto­gatottsága 80,5 százalékos volt. Az elv­társak határozottan elégedetlenek ez­zel az eredménnyel. Jobb is lehetett volna a gyűléseken való részvétel — hangoztatta a pártbizottság beszámoló­ja, ha két tagunk — s bizony a itfeve- ket sem hallgatták ei — rendszereseb­ben járt volna gyűlésekre. S maguk a bíráltak is szó nélkül vették tudomásul, hogy ebben a pártszervezetben minden­ki elé tükröt tartanak — hadd lássa benne a saját munkáját. Mi ennek a pártszervezetnek az erős­sége? Talán úgy lehetne fogalmazni, hogy az egyetakarás. A szervezet leg­idősebb tagjai: Andrus János, Bagdal József, Petrák Pál és mások minden esetben közös nevezőre jutnak a fiata- labbakkal — Zsolnay Péterrel, Krajcs Józseffel meg a többiekkel. Minden ter­vezett gyűlésüket megtartották s ezek a gyűlések minden esetben előre kidol­gozott programmal tűzték napirendre a pártszervezetet s az egész községet ér­deklő problémákat. Egyszer a tömeg­szervezetek munkáját értékelték, más­kor a pártiskolázással, a tagoknak a gyűléseken való rendszeres megjelené­sével, a szövetkezei gazdasági eredmé­nyeivel, a községszépítési akciók hely­zetével, vagy éppen a taglétszám növe­lésével foglalkoztak. A jó munka elsősorban az öttagú pártbizottságot dicséri. Ez a pártbizott­ság — tagjainak zöme évek óta viseli ezt a tisztséget — már évekkel ezelőtt elérte, hogy Vrbovkán a pártgyűlések rendszeres és tervszerű megtartása nem a járás felé kimutatandó statisztikai feladat, hanem a község fejlesztésének egyik alapvető és döntő fontosságú fel tétele. Az eredmények még jobbak lehettek volna, ha nemcsak a pártbizottsági ta­gok s a tagság egy része, hanem vala­mennyi kommunista rendszeresen konk­rét feladatokat kapott volna. Ki-ki ké- képessége. adottságai szerint. A tag­gyűlések magas színvonalúak voltak — de ez idén azt szeretnék elérni, hogy a taggyűléseken ne csak a vezetőség ad­jon számot a tagságnak arról, hogyan hálálta meg a tagságtól kapott bizal­mat, hanem minden egyes párttag a taggyűlés nyilvánossága előtt számolna be azoknak a konkrét feladatoknak a teljesítéséről, amelyekkel az alapszer­vezel bízta meg. „Közösek a község fej­lesztésében elért sikereink —- hangoz­tatta felszólalásában az egyik tag,— igazságosabban osszuk meg a gondo­kat, a felelősséget is..." S ez a fel­fogás — léríyegé'ben — nem más, mint a CSKP XIV. kongresszusa határozatai­nak a helyi viszonyok között történő valóra váltása. Egy pártgyülés értékét és színvona­lát — a gondos előkészítésen, és az adott helyzetnek megfelelő programon kívül — lényegében a vita adja meg. Ezt a régi tapasztalatot bizonyították a vrbovkai kommunisták summázó ta­nácskozásán. Azoknak az embereknek a vé'leménye a legdöntőbb érv, akik az eredményeket létrehozták. Igen érdekes és fontos kérdésre fi­gyelmeztetett Dánóczi Pál, a szövetke­zet segédzootechnikusa. A szövetkezeti tagok — a pártonkívüiiek is — tanulni akarnak. Igen időszerű lenne gondos­kodni a szövetkezeti tagság megadott téma szerinti, szilárd formában törté­nő, rendszeres oktatásáról. Nem igaz, hogy az emberek nem érdeklődnek a dolgok iránt. Az emberek szeretnek töb* bet tudni — csak a formát kell megta* lálni. Richter András az ifjúsággal legtöb­bet foglalkozó párttagok közé tartozik. Talán a fiatalok között szerzett tapasz­talatai is sugalmazták vitafelszólalását, amelyben a szövetkezet műszaki dolgo­zói számára a szocialista munkabrigád címért való versengést javasolta. Kifej­tette érveit: nemcsak a gazdasági ered­ményekről van szó, inkább a tudatfor­máló hatást kellene szem előtt tartani. Az adottságok megvannak, csak a for­mát kell megkeresni. A mindennapi élet legidőszerűbb kér­déseivel foglalkozott a többi vitafelszó­laló is. A felszólalásoknak — s lénye­gében az évzáró gyűlés egész légköré­nek — az volt a legszembetűnőbb jel­lemzője, hogy az elmúlt évben szép munkát végeztünk, de az idén még job­ban kell dolgoznunk. S ehhez ebben az alapszervezetben minden feltétel meg­van. AGÓCS VILMOS

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents