Új Szó, 1973. március (26. évfolyam, 51-77. szám)
1973-03-27 / 73. szám, kedd
FELESÉGEM BOTRÁNYAI _________________________(cseh) Me glehetősen vegyes érzéseket vált ki a nézőkben a bar randovi stúdióban készült cseh film, a Fe leségem botrá nyai. Vladimír Gech rendező az alkotást három kis történetből ötvözte eggyé, ezek azonban nem kötődnek egymáshoz; az egyes elbeszélések közt csupán a két főszereplő — egy fényképész és orvosnő felesége — képez összekötő kapcsot. A nő egyetlen nagy hobbyja a bűnügyi nyomozás, š kedvtelésének szenvedélyesen hódol, hogy lép- ten-nyomon a hivatásos nyomozók munkájába kontárko- flik. Fáradozása a nézők legnagyobb csodálatára — nem is hiábavaló, munkáját siker koronázza. Az ötlet önmagában véve Szellemes és eredeti, az alkotók azonban nem aknázták ki az adott lehetőségeket, sőt a szokványos és elkoptatott eszközök kelléktárából merítettek, ezáltal filmjük teljesen elrugaszkodik a valóságtól s a nézők számára valószerűtlen lesz. A film fogyatékosságai sok helyütt a forgatókönyvből adódnak, a cselekménybonyolításból arra következtethetünk, hogy Libuše Švormová és Jirí Vala a Feleségem botrányai című cseh film főszerepében az alkotók nem minden esetben gondolták végig a történteket. Emiatt a két főszereplő: Libuše Šuormová és Jirí Vala nehezen birkózott meg feladatával, bár a lehetőségekhez mérten kétségkívül mindent megtettek azért, hogy szerepüket, illetve a megformált figurát hitelessé tegyék. Libuše Švormová számára ugyan lehetővé vált, hogy helyenként „felvillantsa“ finom humorérzékét, Jirí Vala azonban kénytelen megelégedni a passzív játékos szerepével. APA ÉS LEÁNYA (francia) Az illúzió és a kegyetlen valóság felismeréséből ered e francia film alapkonfliktusa, melyben Denys de la Patelliére rendező — Bernard Clavel regénye alapján — a tiszta szeplőtelen vidéki életet éles kontrasztként a szennyes, erkölcsvésbé plasztikus, s a filmben — akárcsak az alapanyagul szolgáló regényben — a történet melodrámává sekélyesedik. A film legnagyobb pozitívuma az apát megszemélyesítő Fernandel játéka. A híres francia komikust (1971-ben halt Fernandel és Lili Palmer az Apa és lánya című francia film egyik jelenetében telen városi élettel állítja szembe. Az irodalmi alapanyag a moralizálás és a szentimenta- lizmus elemeire épül és sajnos, ezek a vonások uralkodnak az Apa és lánya című filmben is. Egy isten háta mögötti alpesi településen élő család nagyobbik lányát — a jobb megélhetés és a teljesebb élet reményében — a városba küldi dolgozni. Az anya rendületlenül abban az illúzióban él, hogy lánya csakis a városban boldogulhat, csak itt találhatja meg szerencséjét. Két év múltán az apa, aki felkerekedik, hogy megkeresse lányát, rádöbben s kénytelen tudomásul venni, leánya nem tudott ellenállni a nagyváros csábításainak s nem éppen tisztességes úton keresi kenyerét. Az apa a kegyetlen igazság felismerése után hazugsággal leplezi a valóságot. Ennyi röviden a film története, amelyből nem nehéz a forgatókönyv hibáira következtetni. Az alkotó túlságosan leegyszerűsíti a vidéki, illetve a városi életet, s szerinte az ember számára az utóbbi jelenti a legnagyobb veszélyt. Ezenkí- vvill a jellemábrázolás is eléggé felületes, az anya alakja kemegj, ezúttal számunkra szokatlan szerepkörben látjuk, hiszen csaknem negyven éven át sajátos humorával, fésületlen színészi* kifejező eszközeivel szórakoztatta a filmvígjáték- kedvelők táborát. (Emlékezzünk csak a Vörös fogadó, az Ördög és a tízparancsolat, a Nebáncs- virág című filmekre.) Fernan- delt a jóságos és szerencsétlen apa szerepében remek jellemszínészként ismerhetjük meg. Úgy tűnik, a kiváló színészt az alkotók „beskatulyázták“ s csak ritkán tették számára lehetővé, hogy egy-egy „komolyabb“ szerepben is megcsillanthassa ragyogó tehetségét. Az ő jóvoltából a filmbeli apa meggyőző figura, mélyen emberi vonásokkal; játéka mentes a felesleges gesztikulációtól vagy arcfintortól. • Lili Palmer (aki egyébként kiváló színésznő), a feleség, a vidéki asszony szerepében éppen a forgatókönyvből eredő fogyatékosságok miatt szinte küszködik a feladattal s az az érzésünk, ezt a szerepet nem az ő „testére szabták“. A film ennél fogva Fernandel filmje, aki eszközte- len játékával a szentimentaliz- must és a naivitást is képes volt áthidalni -ymAz irányítási számrendszer a posta munkágában A Csehszlovák Posta fokozatosan bevezeti — a külföldön már megszokott és a gépesítés, valamint automatizálás szempontjából elkerülhetetlen követelményként — az úgynevezett irányítószámokat. Oj mozzanat ez a posta munkájában, amellyel szemben a nagyközönség egyre nagyobb igényeket támaszt. Vizsgáljuk meg, milyen lehetőségek kínálkoznak ezen a területen a gépesítésre és az automatizálásra. Százötven—kétszáz esztendővel ezelőtt, ha valaki kényelmesen akart megélni, elment postásnak. Jövedelme nem volt sok, viszont nem is erőltette meg magát a munkában. Olykor napok is elteltek anélkül, hogy levél érkezett volna. Pontos statisztikai adataink ugyan nincsenek abból az időből, de a megmaradt levelekből arra következtethetünk, hogy az országos levélforgalom legfeljebb néhány tízezer darab lehetett évente. Ma pedig? A kisebb országokban a posta évi levélforgalma 500 millió körül mozog, a nagy országokban pedig eléri az évi 50—100 milliárd darabol is. Ennek az óriási tömegű küldeménynek a feldolgozása egyre nagyobb gondot okoz a postaigazgatóságoknak, s ezért nyilvánvaló, hogy gépesítés és automatizálás nélkül nem lehet megbirkózni a forgalom mindinkább növek vő áradatával. Vegyük például azt az imént említett kényelmes korszakot, amikor még nem ismerték a bélyeget; a súly és távolság szerint megállapított viteldíjat készpénzben kellett megfizetni. Rendelet írta egyben elő, hogy a postamester a feladott levél címoldalára tartozik ráírni a felvevő posta- hivatal (község) nevét. Ismerve a postai előírásokat, néha maguk a feladók is feltüntették a helység nevét. Érdekes a posta munkájában a bélyegző használatának a bevezetése. A bélyegző nem volt ugyan újdonság a gyakorlatban, ámde az „újítás“, amelyet egy ismeretlen postás kezdett alkalmazni, nyilván megtetszett kollégáinak. A hozzájuk érkezeit leveleken látva a bélyegzőt — amelyet más hivatalok már régóta használtak —, hamarosan maguk is alkalmazni kezdték és így a bélyegző rövidesen elterjedt. Ezt tekinthetjük a postaszolgálatban a gépesítés első csírájának. A postabélyeget — Sir Rowland Hill találmányát — 1850-ben Ausztria is használatba vette. A levélre felragasztott bélyeget természetesen érvényteleníteni kellett, nehogy leáztatva újból felhasználják. Kezdetben írótollal húzták át, hogy elveszítse „ártatlanságát“ s a rajta levő tintafolt jelezte, hogy postai kezelésen egyszer már átesett. A leleményes postamesterek hamarosan rájöttek arra, hogy egy mozdulattal két munkamozzanatot végezhetnek el: a helységnév felírást és az érvénytelenítést, ha a bélyegzőt a bélyegre ütik. Innen már csak egy lépés volt a ma is használatos helyi és kelti bélyegzőig, amely a postahivatal nevén kívül a kezelésbe vétel évét, hónapját, napját és óráját is feltünteti. Aligha kell indokolni, hogy a kézi bélyegzés fárasztó és lassú munkafolyamat. Kisebb forgalmú hivatalokban még nem okoz fennakadást, de a nagy irányító hivatalokban, ahol naponként több százezer levelet kell lebélyegezni, elkerülhetetlen a gépi bélyegzés bevezetése. A bélyegzőgép aránylag egyszerű szerkezet: gumigörgők nagy sebességgel csúsztatják tova a leveleket, miközben a henger alakú bélyegző végignyomtatja óránkét 10—15 ezer levél felső részét. A Csehszlovák Posta is áttért a levelek gépi bélyegzésére, s minthogy a boríték egész hosszában végigvonuló bélyegzőlenyomat olvashatatlanná tenné a feladó nevét és címét, amelyet a korábbi szokás szerint a bal felső sarokba írtak, az újabb rendelkezések szerint ezeket az adatokat a bal alsó sarokban kell feltüntetni. A kisgépesítésről szólva megemlíthetjük még a gépi ürítésű levélszekuényt, amely az ún. kulcsos levélszekrények helyébe lépett. Az utóbbiak felhajtható tetejét ürítéskor kulccsal kellett kinyitni. A legújabb kisgépek közé tartoznak a bélyeget, levelezőlapot és telefonérmét árusító automaták. Az említett gépi berendezések, bár lényegesen megkönnyítik a posta munkáját, az alapvető nehézségeket nem oldják meg. Két helyen „szorít ugyanis a csizma“: az egyik a levélrendezés, a másik az irányítás. A levélgyűjtő szekrényekből begyűjtött levelek a szó szoros értelmében „ömlesztve“ kerülnek az irányító hivatalok asztalaira. Ezt a levéltömeget mindenekelőtt rendezni kell, úgy, hogy címoldaluk elől egyenes állásba kerüljön. Ez a rendezés a feltétele a további belső feldolgozásnak: a gépi bélyegzésnek és az irányításnak. Az irányító a már lebélyegzett leveleket a borítékról leolvasott rendeltetési hely szerint az irányító szekrény megfelelő fiókjába helyezi. Amikor elérkezik az indítás ideje, a leveleket kiemelik a fiókokból, csoportonként átkötegelik, kötegjelzőt tesznek rá (hová szól az anyag?), majd levélzsákokban átadják továbbításra a mozgópostának. A kisebb forgalmú hivatalokban nem okoz különösebb gondot sem a levélrendezés, sem pedig az irányítás, annál inkább a nagy irányító hivatalokban, ahol a helyben fölvetteken kívül az átmenő levelek is koncentrálódnak. A levélforgalom szüntelen növekedése következtében a rendezés és az irányítás egyre nehezebbé válik. Óhatlanul eljött tehát az ideje annak, hogy mind a rendezést, mind az irányítást gépesítsék. Más területek, például a gyáripar gépesítési tapasztalatai azonban a postán vajmi kevéssé hasznosíthatók. A botanikusok szerint nincs két teljesen egyforma levél, s ugyanezt állítják a postások is. A különböző nagyságú és alakú borítékok, levelezőlapok rendkívül megnehezítik a gépi feldolgozást. A szabványos küldemények számát ezért a postaigazgatóságok tarifális intézkedésekkel igyekeznek növelni: a súly helyett a küldemények szabványos vagy attól eltérő alakja dönti el a díjazást. E törekvés ellenére mindig számolni kell azzal, hogy a feladott küldemények bizonyos hányada nem felel meg a szabványos előírásnak. A levélszekrényből összegyűjtött levelek közül tehát ki kell válogatni a gépi feldolgozásra alkalmasakat. Erre szolgál a külföldön már sok helyen használt formaválaszló gép: az összegyűjtött anyagot szállítószalag a válogatótoronyba önti, s miközben az anyag lefelé hullik, a gép szétválasztja a szabványos és a szabványtól eltérő küldeményeket. Tekintettel arra, hogy a levelek négyféle helyzetet is elfoglalhatnak, egy újabb gépnek kell a leveleket valóságos rendbe (címoldal elől, bélyeg fönt) állítania. Ez a levélrendező gép, amely fotocellás berendezésével érzékeli a borítékról és bélyegről visszavert fény erőssége közötti kü- lönségeket. A levelek egyenként elvonulnak a megvilágított fényforrás előtt, s ha a fotocella „meglátja“ a bélyeget, a szállítószalag a levelet minden további nélkül a gyűjtőbe viszi. Ha azonban a fotocella nem észlel bélyeget, a for- dítószalagra terelt levél most egy másik oldalát mutatja meg a fotocellának. Legfeljebb háromszori megfordítás után a levél okvetlenül címoldalával egyenes állásban halad el a fotocella előtt, s ekkor a levél többé nem a fordítóös* vényekre, hanem a gyűjtőbe kerül. Mielőtt a gépesítés gondolata fölmerült volna, a postások már megtalálták a módját annak, hogy az irányítást lényegesen megkönnyítsék. Az évekkel ezelőtt kidolgozott rendszer abban áll, hogy a rendeltetési helyet számokkal helyette* sítik. Ez az ún. irányítási számrendszer közlekedésföldrajzi szempontok szerint alakul, s a küldemények címében a rendeltetési hely neve helyett — vagy azzal együtt -egy nálunk ötjegyű számot kell felírni. Az első két szám s legnagyobb irányítási egységet, a Zónát jelenti. A százas értékű számjegy a zónán belüli területet jelöli meg. A tízes helyértékű az irányítási vonal, az egyes helyértékű végül a legkisebb egységet, az illetékes kézbesítőhivatalt jelöli meg. A postai irányítási számokkal ellátott küldemények elosztásához már nem kell irányítási tudás, hiszen elegendő a küldeményeket a számok alapján beosztani a fiókokba. Az irányitószámok sikere attól függ, hogy a közönség milyen mértékben teszi magáévá a posta kezdeményezését. A tapasztalatok kedve* zők: külföldön a feladók rövid idő múltán a levelek 80—90 százalékára ráírták az irányító* számot. Az érdekelt igazgatóságok — hazánkban a Szövetségi Távközlési Minisztérium — a telefonkönyvhöz hasonló számjegyzéket adnak ki, amelyben az ország valamennyi postalielyé‘ nek irányítószáma megtalálható. Ha minden feladó ismeri saját irányítószámát, és ezt levelére fül is írja, a címzettet megkíméli attól, hogy válaszadáskor az irányítási „telefonkönyvben'* kelljen keresgélnie. Az irányitószámok használata azzal az előnye nyel is párosul, hogy a kézit fölválthatja a gé* pesített irányítás. A több külföldi országban üzembe helyezett irányítógép a következőképp működik: A levelek egyenként előtűnnek az irányítógép ablakában. A kezelő a leolvasott irányítószámot írógéphez hasonló billentyűzeten lebillentyűzi, s ezzel a művelettel a beosztószekrény megfelelő fiókjába tereli a levelet. Ennek a rendszernek az a hátránya, hogy sok irányítógépet kell használ^ ni, mert egy gép legfeljebb 120 fiókba irányíthat, holott a szükséges fiókok száma ennél sokkal több. A gépesítést sokkal gazdaságosabban lehet megoldani, ha a leveleket először gépi feldolgozásra alkalmassá teszik, majd egyetlen irányítógép teljesen automatikusan osztja szét őket a tetszés szerinti számú fiókba. A kezelők tehát nem közvetlenül irányítanak, hanem feladatuk csupán az, hogy a levélről leolvasott irányítőszá- mot lebillentyűzzék, s a gép — a kódológép — épkor pontokból vagy vonásokból álló kódjelet nyomtat a levélre. Az elektromosan vezető vagy foszforeszkáló anyaggal nyomtatott kódjeleket az irányítógép elektronikus berendezése érzékeli, s a jeleknek megfelelően osztja szét a leveleket. D. J; Gyógyító newtrcnsuciér A rosszindulatú daganatok szöveteiben, különösen a nagy és mélyen fekvő tumorokban nagy mennyiségű oxigénhiányos sejt van. Elpusztításukra — a jó oxigénellátású sejtekhez képest — két-háromszoros röntgendózisra van szükség, ami természetesen bizonyos kárt okoz az egészséges sejtekben is. A neutronsugár e kockázat növelése nélkül jóval nagyobb pusztítást okoz a kóros sejtekben. Mindeddig azonban nem vehették igénybe ezt az eszközt az orvosi gyakorlatban a neutrongenerátorok nagy mérete és rendkívüli drágasága miatt. Elsőként Angliában fejlesztettek ki olyan sugárforrást, amely már alkalmasnak látszott kórházi berendezések céljaira is. A Hi- letron nevű berendezés deutérium és tricium atommagok fúziós reakciójával állítja elő a neutronokat, s kb. 14 millió elektronvolt energiájú sugárzást bocsát ki. A generátor élettartamát 200—500 órára becsülik, s ez idő alatt a kibocsátott sugárzás állandó értékű. A négy tonna súlyú berendezés elforgatható a beteg körül, és nagy pontossággal beállítható a kezelt fertile' helyzetének és nagyságának megfelelően. (4J-) 1973. III. 27. 0 J FILMEK
