Új Szó, 1973. március (26. évfolyam, 51-77. szám)
1973-03-04 / 9. szám, Vasárnapi Új Szó
m IIPVIlI MR MLJRlg mm IE 1 IxB 1873. in. i E zen a két oldalon lezárjuk „A vietnami háború évei“ című sorozatunkat, amelyben történelmi vísz- szapillantással össze kívántuk foglalni annak a harcnak fő és jellegzetes mozzanatait, amelyet a vietnami nép a nemzet megmentéséért, az amerikai agresszió ellen vívott, amely a második világháború óta az imperialista erők legbrutálisabb hadjárata volt. A háború befejezésére és a vietnami béke helyreállítására vonatkozó párizsi egyezmény aláírásával befejeződött a vietnami nép és a többi indonéziai nép harcának egyik szakasza, amelyben azért folyt a küzdelem, hogy maguk döntsenek sorsukról, és amely annyi alapvető tanulságot eredményezett. Leonyid Brezsnyev, az SZKP főtitkára január 30-án a vietnami vezetők tiszteletére adott moszkvai díszvacsorán négy pontba foglalta e tanulságokat: „Vietnam győzelme azt bizonyítja, hogy nem lehet legyőzni azt a népet, amely szabadságáért és függetlenségéért küzd, és ebben osztálytestvéreinek, a világ forradalmi és haladó erőinek hatalmas támogatására támaszkodik. Az ilyen nép legyőzhetetlen. Vietnam győzelme a szocializmus óriási életképességét bizonyítja. A szocialista vívmányaikat, a saját házukban való döntés jogát védelmező vietnami testvéreink határtalan áldozatkészséget, kitartást és hősiességet tanúsítottak. Vietnam győzelme szemléltető tanú- bizonysága a Szovjetunió és további szocialista országok internacionalizmusa hatásosságának. Minden fronton — katonai, politikai és diplomáciai fronton egyaránt aktív segítséget nyújtottunk vietnami barátainknak törekvésükben. Még egy fontos megállapítás: Vietnam győzelme azt bizonyítja, hogy jelenleg kisebbedtek az imperializmus lehetőségei. Ma nincsenek olyan eszközök, amelyek segítségével az imperializmus visszafelé fordíthatná a történelem kerekét." Ezek a tanulságok, valamint a vietnami háború története nyilván a jövőben is elemzések és fejtegetések állandó forrása lesz, kiindulópont az osztályszempontból megosztott világ számos problémája megoldásának keresésében, a forradalmi optimizmus egyik támpontja az emberiség távlatainak latolgatásában. Ezért, természetesen, mi sem akarjuk és nem is zárhatjuk le a „vietnami problémát“, bizonyos formái tovább léteznek. Anyagainkat részben mérlegelésnek szántuk, részben napjaink vietnami helyzetét akarjuk ábrázolni. • • • Valamivel több mint három hét telt ei azóta, hogy életbe lépett a háború beszüntetésére és a béke helyreállítására vonatkozó párizsi egyezmény, s mégsem beszélhetünk igazi békéről. Dél-Vietnamból minduntalan hírek érkeznek arról, hogy a saigoni rendszer megszegi az egyezmény alapvető rendelkezéseit. Mégis joggal beszélünk új fejlődési szakaszról Vietnam mindkét részében — a Vietnami Demokratikus Köztársaságban és Dél-Vietnamban, a párizsi egyezmény éleibe léptetéséért, a mindeddig Ingatag béke megszilárdításáért, a gazdasági stabilizálódásért. előtt paraszt, bérlő, kisiparos volt. Részarányuk tíz évvel később alig 50 százalék. A föld elhagyatott, a tartományok felét rendszeresen elnéptelenf- tették. Abban az országban, ahol a háború előtt 95 százalékos volt az írástudók száma, évtizedeken át úgy nőttek fel a gyerekek, hogy színét sem látták iskolának. Délen a gazdaság olyan helyzetbe került, hogy mankók nélkül meg sem tud moccanni — nincs itt egyetlen jelentősebb ipari komplexum, viszont 200 ezer a munkanélküliek száma, s az amerikaiak szolgálatában állott, most létbiztonság nélkül maradi további félmillió egyént fenyeget állásának elvesztése. Dél-Vietnam. amely valaha Indokína éléstára, nagy rizsexportőre volt, már évek óta kénytelen a lakosság táplálkozásában nélkülözhetetlen rizst importálni. A legnagyobb baj az, amit még a burzsoá Far Eastern Review is kénytelen volt megírni: „A korrupció áthatja az egész rendszert, s nem lehet tőle megszabadulni másként, mint lerombolni az épületei és újat építeni“. Ügy látszik, éppen az „új épület emelése" lesz a dél-vietnami politikai stabilizálódás egyik legnehezebb problémája, sőt a vietnami és általában ha indokínai béke stabilizálódásának a legfőbb problémája is. Kitűnik ez abból is, amilyen lépéseket tett a saigoni rendszer nemcsak a párizsi egyezmény fegyveres megszegésével kapcsolatban, hanem már a politikai kapcsolatfelvétel terén is, akár a nemzetközi felügyelő és ellenőrző bizottság munkafeltéteÉPÍTÉS A ROMOKON Ha a VDK szocialista, konstruktív békepolitikájára, annak folyamatosságára támaszkodunk, e szempontból egyszerűbb, világosabb a helyzet északon. Igaz, az ország újjáépítésének, a békés építéshez való visszatérésnek, a szocialista társadalom kialakítására való koncentrálásának óriási feladatai előtt áll a VDK. A Vietnami Dolgozók Pártja Központi Bizottsága és a VDK kormánya a párizsi egyezmény aláírásakor tett nyilatkozatában ebben a szellemben irányította fő törekvését a gazdaság helyreállítására és fejlesztésére, a nemzetvédelem szilárdítására, a kultúra fejlesztésére, a nyomor és elmaradottság felszámolására. így kívánják a VDK-t virágzó országgá, a szocializmus délkelet-ázsiai szilárd láncszemévé változtatni, ami kiindulópont a VDK nagyon rossz helyzetben sem hagyták el a földet, s ezenkívül a kölcsönös segítség, összetartás szüksége a nehéz háborús időkben erősítette a szövetkezeti gondolatot az észak-vietnami falvakban. Ezenkívül a súlyos viszonyok miatt szívósabb növényfajtákat kezdtek termeszteni a parasztok, ami a jövőben jelentős szerepet játszhat a monokulturális rizsgazdálkodás megváltoztatásában. Dél-Vietnam gazdasági helyzete kimondottan katasztrofális. A Spiegel című nyugatnémet politikai hetilap nemrégen azt írta, hogy az amerikai Dél-Vietnamnak nemcsak ökológiai, hanem civilizációs szerkezetét is megsemmisítették: a vietnamiak 85 százaléka az amerikai hadsereg bejövetele leinek megteremtése terén, a négyoldalú katonai bizottságban folytatott obstrukciójával, főként pedig az ideiglenes forradalmi kormány és a Nemzeti Felszabadítási Front képviselőivel folytatott tárgyalásai során. A párizsi megállapodás 11. cikkelye sző szerint leszögezi: „A két dél-vietnami fél a tűzszünet után haladéktalanul megvalósítja a nemzeti megbékélést és egyetértést, véget vet a gyűlölködésnek és az ellenségeskedésnek, megtilt minden megtorlást és megkülönböztetést olya» egyénekkel és szervezetekkel szemben, amelyek a felek valamelyikével együttműködtek“. A 12. cikkely a) pontjában ezt olvassuk: kétségtelenül már ma nagy nemzetközi tekintélyének emelésére. Ám maradjunk a jelenben. Az amerikaiak a VDK bombázásával „kökorsza ki országgá“ akarták változtatni ezt a térséget, s az amerikai külpolitikai stratégiát alakító helyeken is nem hi vatalosan így beszéltek róla. Ebben az értelemben például elérték azt, hogy a 17. és a 19. szélességi kör között egyetlen falu, egyetlen parasztgazdaság sem maradt a VDK-ban, s ma 150 ezer árva van az országban. Az amerikai bombák tízével, százával pusztítottak el nagy erőműberendezéseket, iparvá) lalatokat, vasútvonalakat, országutakat, öntöző- és egyéb mezőgazdasági beren dezéseket. Ezzel kapcsolatban a Francia Kommunista Párt folyóirata, az Economic de Politique megjegyzi, hogy „nem az a kérdés merül fel az emberben, miért csökkent az általános termelés, hanem hogyan tudott egy gazda ság átvészelni ilyen égést és pusztítást.“ sőt délen politikai stabilizálódásért is vívott küzdelem új szakaszáról. Mindez fő feltétele annak, hogy érvényesüljön a vietnami nép joga s önállóan döntsön a saját házában, megvalósuljanak a haza békés újraegyesítésének távlatai. A VDK már az amerikai bombázás első hónapjaiban nagyon rugalmasan hozzá alkalmazta gazdaságát a hadi- helyzpthez. 1965 elején megkezdődött a nagyobb iparvállalatok kiürítése, s a kormány egyidejűleg kitűzte a helyi ipar és mezőgazdaság fejlesztésének irányvonalát. Ennek alapján jött létre nagyszámú központi irányítású kis gazdasági egység, amely a súlyos hadiviszonyok között a gazdaság menetének fenntartása szempontjából a legmegfelelőbb megoldásnak bizonyult. A mezőgazdaságban nagy politikai siker volt, mert a parasztok a ÚJ KORSZAK KÜSZÖBÉN ŕSZAK- ÉS DÉL-VIETNAM Optimizmussal tekint a jövőbe Viet nam népe... A vietnami nép — bár még fegyverrel a kezében — megkezdte hazája újjáépítését. Mert szükség van még a fegyverekre is, erre tanítják ezt a népet történelmi tapasztalatai.
