Új Szó, 1973. március (26. évfolyam, 51-77. szám)
1973-03-23 / 70. szám, péntek
Tanulságos előkészületi mérkőzés Csehszlovákia—Finnország 2:2 (0:0,1:2,1:0) A csehszlovák együttes az opavai találkozón a következő felállításban játszott: Crha — Pospíšil, Machaé, Klapáč, Hlinka, Jiŕí Holík — VohraJík, Kužela, Kochta, Nedoinansky, Paleček — Adamík, Horešovský, E. Novák, J. Novák, Šťastný. A finn válogatott az első harmadban meglepően figyelmesen védekezett és minden lehetőséget: kihasznált a gyors el l en - (támadások vezetésére. Crhának ebben a játékrészben több dolga akadt, mint Läpänennek, aki sokkal jobb benyomást keltett elődjénél, Va lion ennél. Az első gólt nagyszerű támadás végén Hlinka a 22. percben ütötte. J. Novak helyett Farda jött be. A 31. percben a finn rohamok góllá ériek, szerzője Ketola volt. A finnek emberelőnyüket a 33. percben Tutinen révén kihasznállak. A továbbiak során is sokat veszélyeztetett a nagyon élénk finn együttes, míg a vendéglátó együttes nem tudott kibontakozni. A befejező harmad kezdetén ß csehszlovák csapat igyekezett fokozni az iramot és nagy erőbedobással küzdött az eredményességért. Végre az 55. percben siker koronázta a nagy hazai igyekezetet, mert Farda egyenlített. Az utolsó percekSzozda vezet Az algériai nemzetközi országúti kerékpáros-verseny harmadik, 123 km hosszú szakaszán a holland Knetemann szerezte meg a győzelmet. Három szakasz után az ösz- pzetett élén ez volt a sorrend: 1. Szozda (lengyel) 11:56:18, 2. Jiigyin (szovjet) 11:59:36, 3. Guszjatnyikov (szovjet) 12:00:26 óra. A sportfogadás hírei A Sazka 13. játékhetének párosítása: I. LABDARÜGÖ LIGA 1. Spartak Trnava—Slovan Bratislava, 2. Sklo Union Teplice—Skoda Plzeň, 3. SK Slávia Praha—Baník Ostrava, 4. AC Nitra—Zbrojovka Brno, 5. TŽ Tŕinec—Sparta Praha, 6. VSS Košice—ZVL Žilina. II. LABDARÚGÓ LIGA 7. Partizán Bardejov—ZVL Pov. Bystrica, 8. Tj Gottwaldov —LIAZ Jablonec, 9. Kovostroj Déčín—Baník Prievidza, 10. Dukla B. Bystrica—Jednota Trenčín, 11. 2D Bohumín—Inter Bratislava, 12. VChZ Pardubice —TJ VŽKG. ben emberelőnyhöz jutott a csehszlovák csapat, nagyon igyekezett, hogy megszerezze a győztes gólt, de a szívós finn ellenállást nem tudta már megtörni. A látottak alapján az eredmény igazságos. Ez az előkészületi mérkőzés rámutatott arra, hogy a VB ig még van javítanivaló és a finnekkel komolyan kell számolni a szovjet fővárosban is. A szovjet csapat vezet A Leningrádban sorra kerülő junior jégkorong Európa- bajnokságot újabb mérkőzésekkel folytatták. Eredmények: Svédország—Svájc 15:2 (5:0, 9:1, 1:11. A svéd gólok közül Svensson és Ulander hármat— hármat ütött. Finnország — NSZK 7:3 (2:1, 4:1, 1:1). A finnek közül Hag- man és Kapenen két—két gólt ütött, a legyőzőt lek részéről Hinterstocker volt eredményes. A szovjet csapat vezet 16:2-es gólaránnyal Svédország (15:2), Csehszlovákia (12:3) és Finnország 7:3 előtt, mindegyiknek egy mérkőzésből két pontja van. Elfogadták a meghívást Az amerikaiakat régen fűti a visszavágás vágya a szovjet kosárlabdázóktól a müncheni olimpián elszenvedett vereségért. Az aranyérmes szovjet csapat most lehetőséget ad a visszavágóra, mivel elfogadta az Egyesült Államok amatőr szövetségének meghívását az április 29-től kezdődő, 6 mérkőzésből álló sorozatra. • A görögországi Szalnniki- ben megrendezett döntőben a Szpartak Leningrád nyerte a kosárlabda Kupagyőztesek Európa Kupáját, mivel a döntőben 77:62 (37:28) arányban legyőzte a Jugoplastika Split együttesét. • Az újjáalakított magyar férfi kézilabda-válogatott a budapesti játékcsarnokban a Dánia elleni 25:21 (17:10) arányú győzelemmel mutatkozott be a hazai közönségnek. • Az I. jégkorong liga osztályozó mérkőzésén a Motor České Budéjovice 3:2 (0:0, 1:1, 2:1) arányban legyőzte a VŽKG csapatát. Május 27-én: Csehszlovákia—Anglia Sikeres tárgyalások folytak a Csehszlovák és az Angol Labdarúgó Szövetség illetékesei között, amelyek értelmében május 27-én Prágában, a Sparta pályáján Csehszlovákia—Anglia barátságos jellegű válogatott mérkőzésre kerül sor. Ez a találkozó kétségtelenül nagyszerű előkészületet jelent majd nundkét csapat számára a nehéz VB-selejtezők tőszomszédságában és jelentős mértékben színesíti labdarúgóink műsorát. Jelenet a Sparta Praha — Schalke labdarúgó KEK mérkőzésről, Kreraers (jobbról) a vendégek válogatott játékosa kicselezi Cho- vanecet, de gól ebből az akcióból nem született. A Szlovák Labdarúgó Kupa döntőjében: VSS Košice — Prešov 3:0 (3:0) Košice, 30ÜÜ néző, játékvezető: Koreák. Góllövők: Danko és Strausz (2). Kellemes labdarúgó-időben, a korai kezdés miatt viszonylag gyér érdeklődés mellett kezdődött a Szlovák Labdarúgó Kupa döntőjének első mérkőzése. A nagy kedvvel játszó hazai együttes már a 4. percben megszerezte a vezetést. Strausz éles beadását Červeňan Danko elé ütöfte, aki nem hibázott. Az ügyesen, szellemesen játszó VSS biztosan uralta a játékot és szinte minden percben gólhelyzetet dolgozott ki. A 17. percben Pollák szabadrúgása Strausz elé szállt, aki gyönyörű gólt fejelt. A Prešovnak láthatóan nem ment a játék és Švajlen kapuját nem fenyegette veszély. A 30. percben született a VSS harmadik gólja. A régi napjaira emlékeztető formában játszó Strausz egy kapu előtti kavarodásban ügyesen találta fel magát és közelről lőtt bombagólt. A VSS gólzsákja két perccel később mester- hármast érhetett volna el, miStanley Rous ellenjelölte Joao Havelange, a Brazil Labdarúgó Szövetség elnöke egy szerda esti sajtókonferencián kijelentette, hogy a legközelebbi választásokon, amelyeket münchenben a labdarúgó-világbajnokság során tartanak meg, jelölte magát a FIFA elnöki tisztségére. Együtt az elődöntő mezőnye Az újabb kupaszerda valóban a késő éjjeli órákig tartotta izgalomban földrészünk labdarúgóinak szurkolótáborát, míg végre kialakult a három legrangosabb kupasorozat elődöntőjének mezőnye. Az elődöntő sorsolását ma ejtik meg, s ez csehszlovák szempontból nagyon is érdekes, mert kíváncsian várjuk, hogy legsikeresebb kupacsapatunk melyik ellenfelet kapja a döntő felé vezető úton... Leeds United? Hajdúk Split? AC Milan? ... 1973. III. 23. 7 BEK Derby városának szurkolói, de a csehszlovák tv nézői is sokáig megemlegetik azt a nagy találkozót, mely azon a csúszós, sáros pályán szerda este lejátszódott. A csehszlovák bajnok Trnava számára a hazai l:0-ás győzelem után az edző Malatinský nagyon jó taktikát dolgozott ki, s ha csatárai kissé többet „sajátítottak“ volna el az angol hidegvérből, ma a Spartak csapatát ott üdvözölhetnénk a BEK legjobb négy együttese között. Helytállásáért így is minden dicséretet megérdemel, a csehszlovák labdarúgás méltó képviselőjének bizonyult. Újpesten a nagyobb rutin, jelentősebb nemzetközi tapasztalat, „mesterségbeli jártasság“ döntött. Mi tagadás benne: biztosabb kapus, egységesebb, zavarba nem hozható védelem, gyorsabb középpályás-játék, és a nagy iramot legalább egy órán át bíró csatárok nélkül nagy sorozatban nem lehet a legjobbak közé kerülni. Az erőnlét és az iram, az iram és az erőnlét bűvkörét magasabb szintű technikával sem árt színesíteni ... Ahhoz nem férhetett kétség, hogy az Ajax még Cruyff nélkül is állja a küzdelmet a müncheni olimpiai stadionban, s a Bayerntől elszenvedett 2:1 arányú vereség dicsőségének fényéből vajmi keveset vesz el. Változatlanul a BEK újbóli nagy esélyese. A Real Madrid otthonában bebizonyította, hogy eltökélt szándéka ismét az európai élvonalba törni. KEK Nagy fegyvertényt hajtott végre a Sparta Praha együttese azzal, hogy a Kupagyőztesek EK-jának elődöntőjébe jutott. Egészen más Sparta szerepel a nemzetközi porondon, mint a liga küzdelmei során. Éppen azért feltehető a kérdés: miért nem lehet így a hazai ellenfelekkel szemben is? Kétségtelen, hogy április 11 re és 25-re nagyon nagy ellenfelet kap a Sparta, nagyobbat, mint az eddigi három forduló során, s mi tagadás benne ha a szerencse ezúttal sem pártol el e csapattól, akkor a jugoszláv csapatot kapja... Az AC Milant nagyobb tapasztalata segítette tovább. A Leeds United bebizonyította, hogy ebben a sorozatban és különben is aligha akad nálánál jobb csapat Európában. Benne láthatjuk a KEK ez idei legnagyobb esélyesét. Nem lebecsülendő a Hajdúk Split teljesítménye sem, hiszen hálóját érintetlenül őrizte meg, s azt, hogy az eredményességhez ért, Edinburghban két góllal is igazolta. UEFA KUPA Nagy mezőny maradt, angol fölénnyel e kupa elődöntőjére. Az FC Liverpool Drezdában is igazolta kétségtelen képességeit, nemkülönben a Tottenham Hotspur, amely idegenben is belőtte egyetlen gólját, sez juttatta tovább. Nagy klasszist képvisel e sorozatban a Borussia Mönchen- gladhach, amely Netzer vezérletével komoly szerepet kér magának a végső csatározások során. A holland labdarúgás utóbbi évek során tapasztalható hatalmas előretörésének újabb bizonyítéka a Twente Enschede sikere is, amely bebizonyította, hogy a tulipánok országának futballja nemcsak az Ajax és a Feyenoord csapatával azonos. Bárhogy alakuljon is a mai sorsolás, április 11-én és 25-én njabb, s még nagyobb kupanapra ébredünk. (zala) után a félpályáról egyedül ment Cnrvefian kapujára, éles lövését azonban a Prešov kapusa védte. A második félidőben a hazaiak a háromgólos vezetés tudatában engedtek az iramból. Feljöttek a vendégek is, de az apró termetű csatárok nem boldogultak a kemény VSS-védők- kel szemben. Egyre inkább ellaposodott a játék, az elégedetlen nézők több hazai gólt kívántak. Az utolsó negyedórában a VSS-nek ismét több gólszerzési alkalma nyílt, de hiányzott a kapu előtti határozottság. A 76 .percben Angyal remek akciót vezetett a jobbszélen és erős lövése a felső lécről pattant vissza. A mérkőzés utolsó percei unalmas játékot hoztak. A VSS a döntő első mérkőzésén megérdemelt sikert aratott. A tavassszal gyenge formában játszó Prešov ismét bebizonyította, hogy hullámvölgyben van. A visszavágón, melyre április 26-án Prešovon kerül sor, nehéz dolga lesz a Tatrannak, ha be akarja hozni hátrányát. Kupaeredmények BEK Bayern München—Ajax Amsterdam 2:1 (2:1). Góllövök: Müller (2), ill. Keizer. Továbbment az Ajax 5:2-es gólarány- uyal. Real Madrid—Dinama Kijev 3:0 (2:0). Góllövők: Santillana, Aguilar és Amancio. KEK AC Milan—Szpartak Moszkva 1:1 (1:1). Góllövők: Bigon, ill. Piszkarjev. Továbbment a Milan 2:1 es gólaránnyal. UEFA KUPA Twente Enschede—OFK Beograd 2:0 (2:0). Góllövő: Jeuring (2). Továbbment a Twente 4:3- as gólaránnyal. Dynamo Dresden—Liverpool 0:1 (0:0). Góllövő: Keegan. A Liverpool 3:0-ás gólaránnyal jutott tovább. KK Liozer ASK—Cselik Zenyica 1:3 (1:2), Gőllövők: Sturmber- ger, ill. Harreither (öngól), Re- nics és Bajrics. Világbajnoki selejtező Bratislavában Ma 15.45 órai kezdettel a pa^ sieukyi sportcsarnokban a Csehszlovákia—Svédország női kézilabda világbajnoki selejtező mérkőzést játsszák. A visszavágó színhelye Prága és időpontja március 25-én 15.00 óra. SAKK Különös érdekességet adott az Észt SZSZK fővárosában: Tallinn- ban rendezett nemzetközi tornának, hogy azon hosszú idő után — a világbajnoki cím elvesztése óta először rajtolt Borisz Szpasszkij. Ügy tűnik, még mindig nem jutott „egyenesbe“, nem érte el néhány év előtti formáját. Ugyanis a nagyszerűen játszó M. Tál, sikersorozatának újabb állomásához érve meglepő könnyen győzött. 12 pontot szerzett 15 játszmából és másfél ponttal előzte meg Polugajevszkij nagymestert. A második helyezett mögött — ugyancsak másfél ponttal leszakadva négy játékos végzett; Szpasszkij, a szülővárosában játszó Kérész, továbbá Balasov és Bronstejn nagymesterek. A külföldiek közül a svéd Andersson érte el a legjobb eredményt, a szovjet Nej ei a 7—8. helyet osztozta. Bemutatjuk a győztes egyik játszmáját: * Szicíliai védelem Világos: Westerinnen (Finnország) Sötét: Tál (Szovjetunió) 1. e4 c5 2. Hf3 e6 3. b3 (két évvel ezelőtt éppen Tallinnban a finn sakkozó e ritka folytatással legyőzte Stejn nagymestert. De ez semmiképpen sem függ össze a már világos kockázatosán akar játszani, jobb volt a 12. Ke2 lépés. A természetes 12. Fc3 Hc6 13. Hc6: Fc3:+ 14. Vc3: bc6: után sötétnek nincsenek gondjai) 12. ...d6! 13. Hd3 (13. Hc6 ra r5 tisztet nyer. A legtöbb esélyt 13. a3 de5: 14. Ve5:l? nyújtotta) 13. ... e5 14. Ve3 Fa5! (ha világos 12. Ke2-t lépett volna, most 13. Bdl-gyel folytathatná) 15. Vg5 Vd7l 16. Kc2 Vc6!l (a játszmának talán legnehezebb lépése, 16. ... b5 korai lett volna 17. Bdl bc4: 18. He5: Vf5 19. Fc4:+ d5 20. Bd5: stb. miatt) 17. f3 Ff5 18. Hg3 Fg6 19. Bel Hba6 (fenyeget Hb4+ és 20. a3-ra Hc5 21. b4 Hd3: 22. Fd3: Vc4: + nyer.) 20. Fa3 (valamivel tovább tartotta az állást 20. Kdl) 20. ... Hb5 21. Kb2 Ha3: 22. Ve3 (Ka3:-ra Fd3: 23. Fd3: Vc5 + 24. Kb2 Vd4-idönt) 22. ... Hb4! 23. Ka3: Fd3: 24. Fd3: Va6! erre a csendes lépésre világos feladta, a felfedett lépések ellen nincs orvosság! 784. sz. fejtörő Nagyezsda Leontyeva („Problemista“ 1968) Világos indul és 2 lépésben mattot ad (2 pont) megnyitással. Stejn jó állásban a középjátékban hibázott) 3. ... Hf6 4. e5 Hd5 5. Fb2 Fe7 6. c4 Hc7 (Hb4 sem rossz) 7. Hc3 Í61 8. He4 fe5: 9. He5: 0—0 10. d4 cd4: 11. Vd4: Fb4 + 12. Kdl (ha ló példa arra, hogy a nők körében is akad kitűnő feladványszerző! Ellenőrző jelzés: Világos: Kel, Vg8, Be8 és f4, Fb8, Hc3 és d2, gy: c2 !8 báb). Sötét: Ke3, Ve7, Ff3 és g7, Hh2 (5 báb). A megfejtés beküldésének határideje: április 2. A megfejtések az Űj Szó szerkesztőségének címére küldendők „Sakk“ megjelöléssel. A helyes megfejtést beküldők közül ketten minden héten könyv- jutalmat kapnak, továbbá állandó féléves megfejtési létraversenyt vezetünk. A 782. sz. fejtörő IK. A. Kubbel) helyes megfejtése: 1. Vb4Ü Az e heti nyertesek: Bartoš Ivan, Martin és Göncöl Piroska, Tržná. DELMÁR Pá""?