Új Szó, 1973. március (26. évfolyam, 51-77. szám)
1973-03-23 / 70. szám, péntek
Orvosi tanácsadó K! MINT VET... A Vinicai (Ipolyuyék) Efsz- ben az 1972-es esztendő nem tartozott a legeredményesebbek közé. A mostoha időjárás következtében a növénytermesztésben jelentős kiesések voltak, melyek károsan befolyásolták az évi termelési eredményeket. Az évzáró elmúlt, a szövet kezet dolgozói már az idei nagy feladatokra készülnek. Példás szervezéssel, kifogást« javítjuk. Időszakonként ellenőrizzük, zsírozzuk, tisztítjuk és átfestjük a gépeket. így nemcsak azt érjük el, hogy állandóan üzemképesek lesznek, hanem élettartamukat is jelentősen növeljük. Hogy a gyakran felmerülő probléma, az alkatrészhiány ellenére sikerült eredményes munkát végeznünk, az főleg annak köszönhető, hogy műheA most alakult szocialista munkabrigád tagjainak egy csoportja (Sapkában Tóth Ferenc, a brigád vezetője) lan munkával fáradoznak azon, hogy az idei év feledtesse az elmúlt esztendő gyengébb ered menyeit. A közösben mindenki tudatában van a régi jó közmondás nak: Ki mint vet, úgy arat. Ezen a téren nem is volt még baj. Minden évben lelkiismeretes jó munkát végeznek a tala (előkészítésnél, a vetésnél. Csinger Sándor agronóm us derűs optimizmussal számol be az eddigi munkákról. — Korán jött a tavasz, szinte nem is volt tél. A jó idő nemcsak lehetővé tette, de kényszerűen is bennünket, hogy március első napjaiban meg kezdjük a tavasziak vetését. Először a széljárta, napsütötte oldalakon került a mag a földbe. A 400 ha őszi búza mellé elvetettünk 200 ha árpát és 70 hektár cukorrépát. Mihelyt az idő felmelegszik, sorra kerül 90 hektárs silókukorica és 20 ha szójabab vetése is. Az idei tavaszias tél igen kedvező talajt alakított ki a tavaszi munkákhoz, bár nedvességben igen szegény. A szokott mennyiségű csapadéknak alig egyharmadát kapta a föld. Ez arra ösztönzött minket, hogy gyors „talajzárással“ minimálisra csökkentsük a nedvesség elpárolgását. 400 hektáron a nit- ratációt is elvégeztük. Bornstein Oszkár mérnök, a szövetkezet gépesítője a gépek munkájával kapcsolatban így tájékoztatott: — Mivel a járás legrégibb szövetkezete vagyunk, a gépesítés nálunk igen jó szinten áll. Gépparkunkban minden olyan gép megtalálható, amilyenre gazdaságunknak szüksége van. Ez annak köszönhető, hogy figyelemmel kísérjük a mezőgazdasági gépgyártás piacújdonságait, s ha alkalmazásuk nálunk hasznosnak bizonyul, igyekszünk őket megszerezni. Bár gépparkunk eléggé gazdag, minden évben jelentős összeget fordítunk gépek vásárlására. 1972-ben több mint 910 000 koronát fektettünk új gépekbe. Jelenleg 49 kerekes traktorunk van, ebből 5 Crystal 8011-es. Lánctalpas traktoraink száma három. A tavaszi munkák megkezdésekor valamennyi üzemképes állapotban volt, ami a traktorosok gondosságát és a gépjavítók szorgalmas munkáját dicséri. A javítóműhelyekben serény munka folyik. Nagypál Gyula műhelyvezetőtől az iránt érdeklődöm, hogy milyen eredményeket értek el a gépek téli javításában. — Annak ellenére, hogy igen rövid volt a tél, a gépek nagy része kijavítva várta a tavaszi munkák megkezdését. Mindezt, dolgozóink szorgalma mellett, a jó munkaszervezésnek is köszönhetjük. A gépek javítását már régen tervszerűen végezzük. A tavaszi idény után nyomban hozzáfogtunk a meghibásodott gépek kijavításához, és a rendbe hozott gépeket fedél alá, téli pihenőre helyeztük. Télen is akad munka bőven, ínért nemcsak a hibás gépeket lyeink dolgozói valamennyien jó szakemberek, becsületesen végzik munkájukat. Legtöbben közülük már hosszú évek óta itt dolgoznak. Ismerik a lehetőségeket, a problémákat, feladataikat. A kollektív szellem jó, szinte egymás gondotatát is kitalálják. Ez a közösségi szellem eredményezte azt, hogy a mo- torjavító-részleg és a munkagépek javítóműhelyének 12 dolgozója szocialista munkabrigá- dot alakított. Megalakuláskor jelentős feladatokat tűztek maguk elé. A munkatermelékenységet 25 000 koronával növelik, juk eredményesebbé tétele érdekében. A brigád tagjai fiatalok, közülük három párttag. Ketten, köztük a brigád vezetője, Tóth Ferenc is, tagjelöltek. Meg van rá a lehetőség, hogy e két kollektíva szorgalmas tagjaiból kiváló eredményeket elérő munkabrigád alakulhasson ki. — A felsorolt eredmények mellett, úgy gondolom, problémák is akadnak az üzemben. — Valóban így van, az egyik például a már említett alkatrészhiány. Rendkívül megnehezíti munkánkat az, hogy sok esetben hosszas utánjárással sem sikerül beszerezni azt, amire éppen szükségünk lenne. A negyvenes Major-traktorokhoz csapágy, főtengely, hüvely, dugattyú, á Crystalhoz pedig a hengerfej beszerzése okoz gondot. Raktárkészletünk általában 400 000 korona körül mozog, de nem minden esetben tudunk megfelelő alkatrészt találni benne, pedig, különösen a téli javítások idején, kell sok. Ezen a téren is közel 110 000 korona értékű alkatrészt használtunk fel a javításokhoz. A másik probléma a javítóműhely. Régi szövetkezet vagyunk, az elsők között építettük az akkor korszerűnek mondott műhelysort. A gépek rohamos fejlődése következtében műhelyünk (habár gépekkel jól fel van szerelve, meleg levegővel fűtött, mosdók, zuhanyozók vannak hozzá) ma már kissé elavultnak tűnik. Mivel mai mértékkel nézve alacsonyak, így emelési lehetőség nincs bennük, sőt a motorok füstje is káros hatással van dolgozóink egészségére. Felmerült már egy mai igényeknek megfelelő új műhely építésének gondolata is, de anyagiak híján megvalósítása egyelőre késik. Nagypál Gyula műhelyvezető eredményes útról tért haza. Balík Sándor raktáros örömmel szemléli a hiánycikknek számító új alkatrészt a gépek javításánál (régi alkatrészek felhasználásával, különféle újításokkal) 35 000 koronát takarítanak meg. Munkahelyük és környezetének szebbé tételére 300 órát dolgoznak 9900 korona értékben. Állandó kapcsolatot tartanak a szarvasmarha- és a baromfitenyésztésben alakult szocialista brigádokkal is, kicserélik tapasztalataikat, megbeszéléseket folytatnak munkáDe bízunk abban, hogy a jövőben sokkal eredményesebb éveket zárunk, s belátható időn belül ennek megépítésére is sor kerülhet. íme, ilyen egy „veterán“ szövetkezet tavaszi „helyzetképe“. A tavalyi szűkös esztendő ellenére mindenütt bizakodó hangulat tapasztalható. BŰJTŰS JÁNOS MODERN NÉZETEK A SZÍVINFARKTUSRA Világszerte sokat beszélnek manapság a szívbetegségekről, s ezek között leggyakrabban a szívinfarktusról. Teljes joggal, mivel a fejlett országokban az utóbbi években a szívinfarktus okozza a legtöbb elhalálozást. Sokat beszélünk e betegség mibenlétéről, okáról, kezelhetőségéről és megelőzéséről egyaránt. A múlt évben e problematikáról sokat beszéltek az Egészségügyi Világszervezetben is, és ott indították el a jelszót, amely szerint,, Az ön szíve az ön egészsége!“ A szívinfarktus a század eleje óta a szív leggyakoribb és gyakran halállal végződő betegségévé vált, amely nemcsak a középkorú és az idős férfiakat, hanem a fiatalokat és a nőket is állandóan nagyobb mértékben veszélyezteti. A szívinfarktus leggyakrabban a szív koszorúereinek el- meszesedése folytán jön létre, így a szív vérellátása romlik és egyes részeinek vérellátása teljesen meg is szűnik. A vérrel el nem látott szívizomrész azután elhal, nekrotizál. így keletkezik a szívinfarktus. Ha olyan szívizomrész hal el, amely élettanilag fontos, azonnal bekövetkezhet a halál, ha nem oly életfontosságú az elhalt rész, kóros szívinfarktusos tünetek lépnek fel, de néhány hét múlva az elhalt rész heggel gyógyul és az ember életben marad, amíg egy további roham nem ér el egy élettanilag fontos szakaszhoz. A gyógyulás folyamán a szív koszorúerei között új összekötő ágak nyílnak meg és így a különben elhalásra ítélt szívizom- rész ismét vérellátáshoz jut. így tehát a beteg szívizomzat ismét működőképessé válik. Itt kell megemlítenem, hogy az érelmeszesedéssel leszűkült szíverekben a vér kavarog, örvénylik, s ezért e helyen lerakodhatnak vérrögök, trombu- sok, amelyek elszabadulva bekerülnek a véráramba és teljesen eldugíthatják a szív vékonyabb ereit, vagy a tüdő és az agy vérereit és így hirtelen halált okozhatnak. Tudjuk, hogy a nagy zsír- és cholesterintartalmú étrend hamarabb okoz érelmeszesedést és így szívinfarktust is. Ezért gyakoribb a betegség például Franciaországban, ahol sok állati zsiradékot fogyasztanak, mint például Görögországban, ahol úgyszólván csak olívaolajat használnak. Továbbá teljes bizonyossággal tudjuk, hogy a dohányzás nagyon elősegíti a szívinfarktus megjelenését. ■ Marx életéről és alkotásairól szóló közös tévéfilm forgatását készíti elő az NDK és a szovjet televízió. A több részes, színes tévéfilmet a szovjet Lev Kulidzsanov rendezi. ■ Operafilm készül az idén Szófiában Muszorgszkij operájából, a Borisz Godunovból. A Bolgár Állami Opera együttesét Karaján vezényli. A címszerepet Nikolai Gyaurov énekli. Annál nagyobl iá veszély, minél régebben és minél többet dohányzik az ember. A magas vérnyomás szintén hozzájárul e betegség létrejöttéhez, s ezért nagyon fontos a magas vérnyomás szakszerű és azonnali kezelése. Az elhízás és a csekély testmozgás szintén kiváltó tényezőként említendő. A különféle pszichés, depressziós tényezőknek is nagy szerepük vau a szívinfarktus létrejöttében. Lehetőleg kerüljük az idegességet és a lelki megrázkódtatásokat. A vizsgálatok kimutatták, hogyha valaki nem megfelelően táplálkozik, dohányzik és magas a vérnyomása, akkor ötször-hatszor nagyobb esélye van koszorúérbetegségre, mint annak az embernek, akire a fent említett kóros tényezők egyike sem hat. A kövérség leginkáb a nem megfelelő táplálkozás és az ülő életmód következménye. Abban az esetben, ha valaki csak annyit eszik, amennyire a szervezetének szüksége van és szabad idejét állandó mozgással a szabad levegőn tölti, akkor bizonyára el tudja kerülni az elhízást. A nagy orvosi statisztikák azt bizonyítják, hogy az infarktust elszenvedők mintegy kétharmada kórházon kívül hal meg. Többségük az első tüneteket követő egy órán belül, tehát oly hamar, hogy még kezelésbe sem tudják őket venni. Ezért oly fontos e betegség megelőzése! Korábban azt tanította az orvostudomány, hogy a betegnek szigorú és hosszú ideig tartó ágynyugalomra van szüksége, és ha meg is gyógyul, élete végéig szigorúan kímélnie kell magát a megerőltetéstől. Az utóbbi években e téren alapvető változás történt. Manapság a beteget a közvetlen életveszély elmúlása után felkeltik és orvosi felügyelet mellett aktívmozgással egybekötött — gyógyításban részesítik. Étinek a kezelésnek az az eredménye, hogy a kórházból való elbocsátás után ^teljesítőképesség sokkal nagyobb, mint a ko- rábbbi gyógymód mellett. A korai felkelés nem hosszabbítja meg a betegség időtartamát. Ezenkívül csökkenti a vérrög- képződményekkel járó szövődményeket, és nem utolsósorba» javítja a beteg lelkiállapotát és meggyorsítja talpraállását. A betegség után nagyon fontos, hogy az emberek állandóan sokat legyenek a szabad levegőn, sokat mozogjanak. Az állandé tréning meghosszabbítja életű' két és csökkenti az újabb infarktus lehetőségét. Végezetül annyit, hogy az ésszerű életmód jóformán százszázalékosan szavatolja a szív« infarktus elkerülését, ha nem hízunk el, nem dohányzunk, nem izgulunk, sokat tartózkodunk a szabad levegőn és ott pihentető mozgást végzünk. Eb* bői is láthatjuk, hogy elsősor* ban rajtunk, racionális életmódunkon múlik e betegség megelőzése. Dr. JUHÁSZ ISTVÁN! Ismeretes, hogy a Bolgár ■ Népköztársaság a háború előtt agrárállam volt, fejletlen iparral rendelkezett, s az országban csak harminc évvel ezelőtt kezdték fejleszteni többek között a gépipart is. Hogy az eltelt időszakban a gépipar milyen fejlődésen ment keresztül, arról meggyőződhettünk a szófiai Technoexport Külkereskedelmi Vállalat Bratislavában megrendezett kiállításán is. A kiállítást kis területen rendezték, de az itt látható kb. 150 gépipari berendezés és makett hű képet adott az említett iparág fejlettségéről. A szófiai Technoexport az egyetlen vállalat a Bolgár Nép- köztársaságban, amely beruházási egységek, ipari berendezések kivitelével foglalkozik. Eddig Európa, Ázsia és Latin- Amerika 25 országába 420 beruházási egységet exportált. A kiállításon olvasható feliratok többek között széles nemzetközi kapcsolataikról tanúskodtak. A bemutatott élelmiszeripari, konzervipari, fűtéstechnikai, 11léd hódH a kotar gépiin letve a mosodák és tisztítóüzemek számára gyártott gépi berendezéseik már a világpiacon is megtalálhatók, bizonyára elnyerik a csehszlovák szakemberek tetszését is. Élelmiszeripari berendezéseik között olyan technikai újdonságok is találhatók, mint például az „AXM 300“ típusú kenyér- szeletelő, burgonyahámozó, illetve a nagy teljesítményű „Lani- ko“ gép, amely a fémdobozok automatikus zárására szolgál. A korszerű, nagy teljesítményű hagymaszárításra szolgáló gépsoraik szintén keresettek a nemzetközi piacokon. A hagymaszárító óránként 650—750 kilogrammos teljesítménnyel dolgozik, és különböző berendezések felszerelésével univerzális gyümölcs- és zöldségfeldolgozó gépsort nyerhetnek. Ismertek hűtő-, illetve hőszabályozó berendezéseik, amelyeket gyümölcs, zöldség, hal, hús, tej és tejtermékek tárolására lehet alkalmazni. A bolgár dohányipar világviszonylatban is előkelő helyen áll, s berendezéseiket több országban alkalmazzák. Jelenleg a bolgár gépipar a dohány elsődleges feldolgozására szolgáló gépeket gyárt, Csehszlovákia pedig a cigaretta gyártásához szükséges berendezésekkel látja el a piacot. A kiállított makettek között láthattuk a különböző gyümölcslevek előállítására szolgáló gépsort, amelyet irányítópult segítségével működtetnek. A gépsoron a nyersanyag osztályozásától a kész áru csomagolásáig minden munkamenet automatizált. A szófiai Technoexport programjában vegy- és gyógyszer- ipari berendezések is helyet kaptak. Programjukban a gépipari termékeken kívül üvegházak kivitele is szerepel. Ezeket a zöltség- és a gyümölcs- termesztők számára szállítják. Jugoszláviában, Lengyelországban, Magyarországon és Mongóliában már közkedveltek. A kiállítás rendezői elmondották, hogy a szófiai Technoexport és Csehszlovákia üzleti kapcsolatai hagyományosak. Csehszlovákia a Bolgár Népköz- társaságból főleg élelmiszer-és textilipari gépek behozatalára szorítkozik, de a két állam gaz* dasági kapcsolatai állandóan bővülnek. Erről tanúskodik az az egyezmény is, amelyet a Škoda Plzeň és a Skodaexport külkereskedelmi vállalattal kö töttek a dohányipari gépek kooperációban történő szakosított gyártására. Csehszlovákia és á Bolgár Népköztársaság gépipara között egyezmény született az élelmiszeripari berendezések gyártására is. A bolgár gépipar állandóan lépést tart a kor technikai követelményeivel. Éppen ez tette lehetővé az ország számára, hogy termékeik iránt az utolsó tíz évben világviszonylatban is egyre nagyobb az érdeklődés. PÁKOZDI GERTRŰO 1973. III. 23.