Új Szó, 1973. március (26. évfolyam, 51-77. szám)
1973-03-16 / 64. szám, péntek
Bensőséges hangulatú megemlékezés a Petőfi-szobornál Lőrincz Gyula beszéde Emil Boleslav Lukác beszéde J973. III, 16. Március idusán tisztelettel hajtunk fejet Petőfi Sándor szobra előtt — két kerek évfordulóra emlékezünk. Az egyik 1848. március 15-ének, a magyar szabadságharcnak 125. évfordulója, a másik a szabadságharc géniuszának, Petőfi születésének ez évre eső 150. évfordulója — a Petőfi-év. Petőfi és a szabadságharc — e kettő soha nem volt elválasztható egymástól. Petőfit, és a szabadságharcot közös fogalommá érlelte, forrasztotta a történelem. Örömmel írja naplójába a forradalom napján, március 15-én a várva várt két szót: „Szabad sajtó!... — Ha tudnám — írja —, hogy a hazának nem lesz rdm szüksége, szívembe mártanám kardomat, s úgy írnám le haldokolva, piros véremmel e szavakat, hogy itt álljanak a piros betűk, mint a szabadság hajnalsugárai". Ez egy idézet Petőfitől, de elhelyezett koszorúnk virágai mellé még egy csokort kell összeszednünk Petőfi szavaiból, hogy a nagy történelmi kor és Petőfi jelleme a kerek évfordulókon valamennyire kirajzolódjék előttünk. Negyvennyolc március 15-én tovább írja naplóját: „így vártam a jövendőt, vártam azt a pillanatot, melyben szabadsági eszméim és érzelmeim, szivemnek ezen elkárhozott lelkei elhagyhatják a börtönt, kínszenvedésök helyét ... vártam e pillanatot; nemcsak reméltem, de bizton hittem, hogy él fog jőni. Tanúbizonyságaim erre a költemények, melyeket több, mint egy év 'óta írtam. Nem okoskodás után, de azon prófétai ihletből — vagy, ha úgy tetszik, nevezzük állati ösztönnek, mely a költőben van, világosan láttam, hogy Európa naponként közeledik egy nagyszerű, erőszakos megrázkódáshoz. Ezt többször leírtam, még többeknek elmondtam. Senki sem hitte jövendölésemet, sokan kinevettek érte, általában ábrándos golyhónak neveztek, de azért folyvást éli berniem ama hit, s úgy voltam, mint az állatok a földindulás, vagy napfogyatkozás előtt“. Szavainak hitelét tettei adják, hiszen az ugyancsak most 125 éve megjelent Kommunista Kiáltványt még nem ismerhette, mikor Marxszal összhangban látja és jósolja Európa közelgő „megrázkódását“. Egy évvel előbb, 1847 januárjában már megírja „A XIX. század költőihez" című versét, melynek „lla majd a bőség kosurából mindenki egyaránt vehet“ kezdetű versszakaszában a Kommunista Kiáltvány lényegét sűríti nyolc sorba! Ne értsük félre, itt nem valami versengést akarok érzékeltetni — erről szó sincs! Csak a történelmi kortünet helyes felismerését szeretném aláhúzni Petőfinél. Naplójában lelkesen ír március J5- érői: „Eredményei olyanok, melyek e napot örökre nevezetessé teszik a magyar történelemben. Események folytatásának ez közönséges volna, kétségkívül, de tekintve annak, ami volt, kezdetnek, nagyszerű, dicső." — Majd igy sóhajt fel: „Nehezebb a gyermeknek az első lépést megtennie, mint mérföldeket gyalogolnia a meglett embernek". Eddig az idézet Petőfi naplójából. Lelkesedik, de jól látja a fiatal költő a nehézségeket is, az első lépés nehézségeit. A forradalom első napjaiban vajon hányán látnak még olyan világosan, mint Petőfi? Ö, ki a márciusi fiatalok közül a legnépszerűbb, legismertebb az ország népe előtt, aki zsánerképeivel, tájleíró képességével, szerelmi és bor- dalaival beférkőzött a nép szívébe, e né,p szociális és nemzeti elnyomását nemcsak ismerte, de maga is szenvedte. Lázadt és lazított! Igazságot, szociális jogokat követelt a nép nevében. Lángra lobbantotta a nemzeti-függetlenségi harcot, a szabadság és a nemzeti kultúra világító fáklyáját. A Habsburgok világának gyarmatosító politikáját ezzel a fáklyával próbálta alágyújtanl. A Talpra magyar tól eljutott a szent világszabadság eszméjéig, nemzeti öntudattal a nemzetköziséghez, mely élő hagyományunk, mai programunk, szocialista internacionalizmusunk gyökere lett. Az ő nyomdokain haladva keressük testvéri kapcsolatainkat, mélyítjük barátságunkat huzánk nemzeteivel és nemzetiségeivel a közös cél eléréséért, szocialista rendszerünk sikeres beteljesedéséért. Ezt a fonalat kell tovább vezetnünk. Közös hazánk, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság sem zárkózhat és nem is zárkózik önmagába, hanem szilárd kapcsolatban él a többi szocialista testvérországgal, fejlődése, függetlensége, szabadsága biztosításának érdekében. Egységben — mert ez az egyetlen járható út. Nagy figyelmeztetés — mementó — számunkra az 1848-as forradalmi év, amikor „Föltámadott a tenger, a népek tengere“ — a nemzetek tengere Európában, és így a Habsburgok világában is, de, sajnos, hullámai más-más irányban verték a partokat. Amit Petőfi azonnal észrevesz, Kossuth és mások későn tudatosítják a bajt, és Kossuth csak 1861 végén próbálja helyrehozni — de már későn! Petőfi azonnal szövetségest keres és talál a lengyel hadvezérben, Bem apóban, ebben a nemzetközi szabadságharcosban, aki mint atyai barátja „mon fils“-nek, fiamnak szólítja Petőfit, mikor a katonai rangjától jogtalanul megfosztott költőt keblére öleli és rangját visszaadja. „Magyarok, szászok és oláhok, nyújtsatok egymásnak testvérileg kezet, tá- voztassatok minden nemzeti gyűlölsé- get és — boldogok lesztek“. — Igen, igy hangzik Bem tábornok Brassói kiáltványának e pár sora. Kiegészíthetnénk még további testvéri kezekkel, de sajnos, 1848-ban még nem találták meg egymást a testvéri kezek. A költő sajnálkozik és reménykedik, de „Európa csendes, újra csendes, Elzúgtak forradalmai... Szégyen reá! lecsendesiílt és Szabadságát nem vívta ki.“ A költő utolsó elszántsággal a harcok mezejére siet, kezében kard, lába megroggyan, vére a szent világszabadság keresztvize lett. Adjuk meg neki a megérdemelt tisz teletet, szerény koszorúnkkal a hálát, azért, amit értünk tett. És tegyünk egy másik koszorúi szlovák költőtársa, jan- ko Kráľ szobrára, akivel a legenda szerint életükben keresték egymást, de csak itt sikerült találkozniuk. Ezekben a hónapokban és különösen ma, a magyar és a világirodalom egyik legnagyobb költőjére, forradalmárjára, Petőfi Sándorra emlékezünk. Ismét alkalmunk nyílik és egyben kötelességünk, hogy kegyelettel s mély megbecsüléssel emlékezzünk meg róla, aki életét, irodalmi alkotómunkáját népe szabadságának, a világszabadság és a nemzetek testvéri összefogásának szebb ügyéért áldozta fel. Petőfi Sándor élete az üstökös rövid pályafutás: hirtelen felragyogás, villámcsapás s vége. És mégis: néhány esztendős költői munkássága, progresz- szív közéleti tevékenysége mély és tartós nyomot hagyott a magyar irodalomban, és társadalomban. Gondolkodás- módja kikristályozódásának forrása — a hazai kútfőkön kívül — Saint fust szónoklatai, Béranger és Heine költészete. Az intim hangvételű, fürge ész járású költőből rövidesen elkötelezett forradalmár — lírikus lesz, aki élesen monarchista ellenes, baloldali republikánus. Ez a termékeny átalakulás Petőfinél 1846-ban kezdődik, amikor érdeklődése egyre inkább az országos, és világproblémák felé fordul: elítéli a maradiságot, a földbirtokosok reakciós nézeteit, vizsgálja a társadalom szerkezetét. az ország gazdasági helyzetét, harcol az osztrákok elnyomó politikája ellen, megbélyegzi a mágnásokat. Ebben az időszakban sok fiatalemberben eszmei testvérre lel. Velük a Pilvax kávéházban találkozik rendszeresen. Minket, szlovákokat, az a tény is érdekel, hogy ugyanerre a helyre járt Janko Kráľ, a neves szlovák költő is. Személyes találkozásukról nem maradt fenn semmilyen hivatalos forrás. A már említett fiatalok csoportja Petőfi vezetésével elégedetlen a lassan kibontakozó reform-mozgalommal, a po zsonyi rendi országgyűlés halogató taktikájával. Az események felgyorsítása, a döntő változások kicsikarása érdekében 125 évvel ezelőtt döntő, forradalmi tettre szánják el magukat. Petőfi, a forradalmi tűz csiholója, népszerűsége tetőfokát éri el ezekben a napokban. Lángoló szavú Talpra magyar-ja villámként száguld végig a magyarság tömegein. Verseiből forró lávaként árad a monarchiát és a hazai mágnásokat meg vető gyűlölete. Republikánus óhajai a Habsburgok trónfosztása után Debrecenben realizálódnak. Forradalmi felhívását az össznépi felkelésre Kossuth sajnos már későn valósítja meg. A szabadságharc utolsó felvonása következik: „Életre, halálra". Ekkor írt versei (az Akassza tok föl a királyokat és mások) keméPE7ÖFI SZOBRA A LIGETFALUSI PARKBAN (Tóthpál Gyulo felvétele) nyék, mint a szikla. A hadsereg részére ekkor születnek harcidalai. Ezek a költemények az úgynevezett funkciós versek elődei. Európa ekkor már csendes, a forradalmi mozgalmak túlnyomó többségét vérbe fojtották. Petőfi bánatát és felháborodását versben fejezi ki: Élet vagy halál, Föl a szent háborúra. Utolsó költeményében, a Szörnyű időkben a forradalmi események időszakát mérlegeli és megvonja a mérleget, majd a harctérre siet. A segesvári csatában tűnik el, a szemtanúk vallomása alapján itt szúrják őt le, s a környéken lakó szászok a holttestét, avagy félig még élő testét egy közös sírba rakják. Természetes, hogy Petőfire ezekben a hónapokban az egész haladó világ kegyelettel emlékezik. Az elmúlt év végén a cseh- és a szlovák írószövetség küldöttségének tagjaként részt vettem a budapesti központi Petőfi emlékünnepségen. Egyetértéssel hallgattam Illyés Gyula és Acél Györgij eh'társ ünnepi beszédét. Petőfi — mondta Illyés Gyula — is él a magyar nemzet eszmevilágában. Épületeket, hidakat el lehet tüntetni, de az ó költészetét soha. Ez olyan él' tető elem, mint a vízesés, amely villamosenergiát termel. Illyés a továbbiakban rámutatott, hogy Petőfi nagy elődeivel szemben elítélte a kilátástalan, elkeseredett hangvételt, a pesszimista beállítottságot, bízott a jövőben, hitt aü elnyomott társadalmi rétegek, sőt a világszabadság diadalmaskodásában. Amikor a népét magasra emeli, egyúttal a nemzetek megbékéléséről vallott meg* győződésének is erőteljes hangot adott. Acél György elvtárs beszédében első* sorban azt hangsúlyozta, hogy a reakciós elemek a múltban minden erejükkel Petőfi életművének, eszmei áram- latának megcsonkításán mesterkedtek, Verseit, életművét élettelen szoborrá akarták hűteni. Próbálkozásuk kudarcot vallott. Ennek az életműnek a szelleme egyértelmű: Petőfi a népé volt, a szenvedő millióké, akikben hitt, s akikért hirdette, hogy harcolni kell a vi= lág megváltoztatásáért és ez a küzdelem nem kilátástalan. Petőfi verseitől — mondta Acél elvtárs — szebb ti szerelem, mélyebb a barátság, öröm^ telibb a munka, értelmesebb az élet Éppen ezért Petőfi életműve szocialista jelenünket és jövőnket gazdagítja: Ezekkel a szavakkal mi, szlovákok lel jes mértékben egyetértünk A Petőfi jubileumi év alkalmából sok tanulmányban kellene méltatni mindazt, amit az ő költészete, költői egyénisége jelentett, nemcsak a magyar* hanem a szlovák irodalmi élet számára is. Sok múltbeli adatot, irodalmi, sőt, közéleti vonatkozást, nosztalgiákat, elismerést és averziót s magától értetődően sok-sok fordítást lehetne, sőt kellene felsorolni. Kevés magyar költő éá író van, aki a nagy világban any- nyira ismertté vált volna. Egyedül talári lókat vehetné fel vele a versenyt. A ■ germán, angolszász, latin és szláv világ valahogy elsősorban Petőfit azonosította a magyar költészettel, sőt a magyar világgal. Csak az utolsó évszázadban csatlakozott Petőfihez Adu Endre és józsef Attila. Mit jelenthetett a kortárs szlovák költőnek Petőfi és tragikus sorsa? Olvasta-e ragyogó verseit a két nagy szlovák kortárs költő. A. Sládkoviö és fi Kráľ? Meggyőződésem, hogy igen. SŐtj a forradalmi célokat követő, apokaliptikus viziójú Kráľ talán személyesen is ismerte őt. Petőfi és Sládkovič útja á. Selmecbányái líceumban kereszteződött; Sládkovič éppen akkor távozott onnétj amikor Petőfi odaérkezett. Egészen bizonyos, hogy Sládkovič később hozzájutott Petőfi költeményeihez. Európa legnagyobb költőit eredetiben olvasta, éppen Petőfinek — fiatalabb kortársának műveit ne ismerte volna? A legnagyobb szlovák költő, P. O: Hviezdoslav Petőfi negyvenkét költenvé- nyét fordította szlovákra. Petőfi költészete azóta is elevenen él, számos verse lát napvilágot szlovák fordításban,- újabban egyre pozitívabban és sokoldalúbban értékelik a szlovák irodalmi életben is. Összegezve mondandómat: Petőfi a szlovákok szemében is nagy költő, tudatos védelmezője a nép jogainak, forradalmi republikánus. Egyike a történelmi haladás előharcosair.ak. Az egész világon az emberiség egyik legnagyobb költőjeként becsülik őt. A Magyar Nép- köztársaságban s a többi baráti szocialista országban a nép jogainak lelkes védelmezőjeként, forró hazafiként bátor, a szociális összefüggéseket jól látó forradalmárként tiszteljük. Petőfi élete, harca, költészete csodálatos szintézist alkot. Megérdemli a világ megbecsülését, tiszteletét, s ezen belül á miénket is.
