Új Szó, 1973. március (26. évfolyam, 51-77. szám)
1973-03-16 / 64. szám, péntek
A TIZEDIK JÓKAI-NAPOK Előkészületek a jubileumi ünnepségekie # Rendező-, szervező- és műsoibizottság alakult £ Kiállítást is nyitnak Komárnóban (Komárom), a nagy magyar író, Jókai Mór szülővárosában, az idén már tizedszer rendezik meg a verses prózamondók, irodalmi színpadok és műkedvelő színjátszó csoportok országos versenyét. Mint arról a Népművelési Intézet nemzetiségi osztályának dolgozóitól értesültünk, a műkedvelők jelenleg valamennyi járásban szorgalmasan készülnek, a rendező szervek részéről pedig már megtörténtek az első lépések a fesztivál jubileumi jellegének biztosítására. Ezek eredményeként januárban három bizottság alakult: rendező, szervező és műsorbizottság. Mindegyik meghatározott feladatokat kapott. Az első mindenekelőtt az eszmei irányítást végzi, a második a fesztivál zökkenőmentes lefolyásáért felel, a harmadik pedig az irodalmi színpadok és a színjátszó csoportok műsorait értékeli a járási fesztiválokon, majd ennek alapján dönt a továbbjutókról. Amenyiben valamelyik járásban nem kerülne sor járási fesztiválra, a műsorbizottság helyben, az illető városban vagy községben tekinti meg és értékeli a benevezett csoportok előadásait. A műsorbizottság feladata az is, hogy meghatározza, milyen formában valósuljon meg a CSEMADOK KB által meghirdetett „Nagy évfordulók“ című országos verseny döntője, melyre az idei Jókai-napokon kerül sor, továbbá az is, hogy eldöntse, mely együttesek és egyének lépjenek majd fel versenyen kívül a fesztiválon. A három bizottság közül a rendező bizottság eddig egyszer ülésezett. A tanácskozáson többek között elhangzott, hogy a Kulturálisügyi Minisztérium az idei és az ezután sorra kerülő Jókai-napokat a legfontosabb szlovákiai kulturális rendezvények közé sorolta. Ismeretessé vált az 1973. évi Jókai-napok koncepciója is. Eszerint a korábbi fesztiválok műsoraival szemben az idén néhány újdonság lesz. Az első a vers- és prózamondók országos versenyével kapcsolatos. Eddig csupán a III. és a IV. kategóriába tartozók járási versenyének győztesei vetlek részt Komárnóban, az idén viszont ott lesznek az első és a második kategória járási versenyeinek abszolút győztesei is. Ez azt jelenti, hogy a versmondásban és a prózamondásban első helyezést elértek közül minden járásból a legjobb előadó vesz részt a fesztiválon. Újdonság lesz to vábbá, hogy az irodalmi színpadok és a műkedvelő színjátszó csoportok előadásait a bíráló bizottság előbb majd csupán a rendező jelenlétében értékeli és csak azután a szereplők előtt. Újdonságnak számít a már említett „Nagy évfordulók“ című irodalmi vetélkedő országos versenyének a Jókai-napokon sorra kerülő döntője, valamint az is, hogy a rendező szervek a Jókai-napok idején fesztiválklubot nyitnak, amelyben a résztvevőknek lehetőségük nyílik az egyes műsorszámok „megvitatására“ és az ismerkedésre. A szervező bizottság eddig kétszer ülésezett. Összeállította az idei Jókai-napok ütemtervét, létrehozta albizottságait, és többek között határozatot fogadott el arról, hogy a jubileumi Jókai napokon — s amennyiben ez lehetséges, a jövőben is — egy szlovákiai magyar képző művész állítsa ki alkotásait, továbbá arról is, hogy a fesztiválon egy másik kiállítás dokumentálja az eddig megrendezett Jókai-napok történetét. A műsorbizottság ebben a hó napban kezdi meg működését, amikor már az összes dél-szlo vákiai járásból beérkeznek a nevezések. A siker természetesen elsősorban a népművelőkön és a műkedvelőkön múlik. Bízunk abban, hogy az eddigieknél talán még nagyobb igyekezettel és lelkesedéssel készülnek majd fel a jubileumi rendezvényre. —ér— A szocialista művészet negyedszázados kibontakozása Szobrok és grafikák kiállítása J. Hucko: Szövetkezeti asszony A Nemzeti Galéria a bratislavai vár Lovagtermében rendezett tárlatával járul hozzá a győzelmes februárt köszöntő rendezvényekhez. A kiállítás révén bepillanthatunk az elmúlt 25 év művészetének alkotófolyamatába, küzdelmeibe és eredményeibe, Az új politikai és ideológiai légkörben a szocializmushoz kapcsolódó szlovák képzőművészetet egészséges útkeresés és haladó irányzat jellemzi. Vallomáserejű közlések, aktivitással teli indulati feszültség bírják szólásra a fát, a követ, a fémet. R. Pribis, a nagyformátumú szobrászat mestere a győzelem szellemét megfogalmazva öntötte plasztikailag érzékelhető formál«» a „Leányt a puskával“. 1962-ből való a kormegidéző erejű „Nemzetemnek* című sorozat. Természetes, torzításmentes formákkal emlékeztet a háború tragikumára. A „Nagyobb falat kenyérért* sztrájkoló munkások ábrázolásából egyértelmű társadalmi kritika szól. F. Gibala megrázó erejű szobra az égő faluból gyermekével menekülő anya alakját szenvedéllyel, mély érzéssel alakította. /. Huöko derűs, magabiztos termelőszövetkezeti asszonya egyértelműen beszélő munka. V. Kompánek tömören formált a Telet jelző nagykendős nénije s a menyecske a falu jellemző típusai. L~ Korkos Telyárti asszonyai rusztikusán megmunkált faplasztika. /. Kulieh a műfaj feszes szabályai szerint a plakett világába sűríti a hegyek közé vonuló partizánok képét, anyja gyengédséggel formált arcmását és a falu békés életének egy-egy jelenetét. A. Culek az érdeklődése gócpontjában álló női figurákkal általános érvényű tartalmat közöl. L. Snopek érzelmi látásmóddal, életkép- szerűen elevenítette meg a fiatal anya és gyermeke szobrát. P. Tóth körplasztikája lendületes expresszív formában ünnepli a Győzelme^. J. Kostka a Hef- pai vasárnap nyugalmát kulturáltan érzékelteti kis bronz szobrával. K. Lacko érmeinek aprócska felületein méltányolhatjuk csiszolt technikáját és modern szemléletét. A fekete-fehér művészet alkotói zömében mozgósító és indulatos alapállást foglalnak el. A világról való közlendőjüket, a lényeges tartalmakat grafikai fegyelemmel tömörítik. E. Zmeták 1949-es fametszetei a bányásztémák racionális és konstruktív szerkesztésű, a tartalomnak megfelelő mélységgel való ábrázolásai. O. Uubay „Fekete a fehéren“ című vizuális hatásra épített sorozata értelmi és érzelmi teljességgel fogalmazott. Fájdalmasan hiteles a „Katasztrófa után“. Életigenlését egyszerűsített formákkal, vastag kontúrok közé fogott, boldog, játékos gyermekek alakjában expressziven jelzi. A bölcselkedő alkatú, a nemrég elhunyt Szabó Gyula spontánul reagál a jelenségekre. Jelképesen, lakónikus tömörséggel, a fametszet leegyszerűsített és elmélyült formanyelvén az Ecce vita-sorozatban keményen ítélkezett az emberi történelem legsölétebb korszakáról. A. Kit- mo a linómetszet éles technikájával szűkszavú sokatmondással dicséri a lelkes építőkedvet. V. Gergelová a litográfia közvetítésével foglalja érett szintézisbe radikális leleplező mondani^ valóját. V. Hloiník színes linóin jelképes formában, képi áttétellel mond ítéletet a huszadik század barbárságairól. J. Pavlii ková szenvedélyes hangú színes fametszetei témáját a felkelés eseményeiből meríti. Indulattá fokozott érzelmei expresszív formában törnek elő. /. Lebis súlyos veretű, összefogó formákkal kárhoztatja a nácik tébolyult kegyetlenkedését. I). Zaplelált 71-es kombinált technikájú lapján a háború s a keletkezés gondolata foglalkoztatja. Napjaink bővült világképében, a roppant térben, a legmagasabb cél felé törő ember eszméjét új ritmusokkal érezteti. A 72-es év dús terméséből adnak ízelítőt; N. Rappensbergerová a „Petrográdi tél asszonyai“-soro- zat megejtően tiszta s gyöngéd litográfiái. S. Szabó Erzsi érzékeny rajzú, jelképes erejű há- borúellenes száraztükarcai és M. Urbásek mértani logikájú s érett, erős szintónusú szerigrá- fiái s végül J. Báláz tökéletes technikájú, a fehér és fekete drámáját éreztető litográfiái sorozatának négy lapja. Az egyértelmű világnézeti elkötelezettség jegyében fogant alkotások igaz mondanivalóval telítettek. Művészeink hajlékony beleérző tehetséggel a nagyvonalú szobrászi és grafikai értelmezéssel adtak formát szocialista társadalmunknak. Az eszmei egység az alkotók emberi és művészi szemléletében az egyes művekben mindig más és más módon nyilvánul meg. BÁRKÁNY JENONÉ Népi hagyományainkat ápolják Riport a „SZŐTTES^ről Az ütött kopott Ikarus néhány személyautó közé ékelve áll a parkolóhelyen. Az oldalán a szöveget nem nagyon látni, de azért elolvasható: „A CSEMADOK KB SZŐTTES Népművészeti Csoportja.“ A csoport tagjai még a próbateremben tartózkodnak, de a buszba belépve látom, hogy már minden készen áll az induláshoz. Elől, az ajtóval szemben, kitömött ruhászsákok lógnak. A hátsó üléseken bőröndök, kapcsolótábla, valamint különféle állványok. A halom tetején vászontokban nagybőgő. Az ülések között reflektorok, hangfalak, no meg egy cimbalom. Míg nézelődöm, megérkezik Reicher Gellért, a „SZŐTTES“ szervező titkára. Tőle tudom meg, hogy a csoport tagjai háromnapos fellépés-sorozatra indulnak a komárnói (komáromiJ járásba. Útjuk első állomása Ci- čov (Csicsó). — Két táncosunk megbetegedett — mondja — és ez legalább 3—4 tánc térformájának átrendezését vonja maga után. Ezt úgy kell megoldani, hogy az emberhiány ne befolyásolja az adott tánc menetét, illetve ne rontsa le színvonalát. És ami a legfőbb követelmény: a szerkezeti felépítésnek változatlannak kell maradnia! A helyszínen erre már aligha lesz idő, ezért Quittner János koreográfus és Gál György, a koreográfus asszisztense, rövid megbeszélést' tart a táncosokkal. Pillanatokon belül végeznek — és indulhatunk. Az autóbuszban, mely hamarosan kigördül a bratislavai Május 1. térről, Quittner János mellé szegődöm. Az arca kissé megviseltnek, fáradtnak látszik. Szavaiból kiderül, hogy egész héten betegeskedett. — És most mégis a csoporttal tart? — kérdezem. — Hiányozna, ha nem lehetnék velük — válaszolja. — Ne héz lenne már elképzelni az életemet e lelkes kis gárda nélkül ... Aki ismeri őt, nem csodálkozik e kijelentésén. Aki pedig írni szeretne róla, nem tudja hol elkezdeni. Mindenekelőtt neki köszönhető a „SZŐTTES“ megalakulása. A kezdeti nehézségeken is ő segítette át a kis csoportot. Kevés volt a jólábú táncos, hiányoztak a jóhangú énekesek. A népviseleti ruhák, a csizmák, valamint az állandó zenekar hiánya szintén fékezte a csoport munkáját. Quittner Jánost mindez nem riasztotta el a megkezdett munkától. Fáradságot nem ismerve dolgozott tovább, formálta az együttest. És a „SZŐTTES“ lassan ismertté vált hazánk magyarlakta vidékein. Ott is, ahová eddig csak a hírneve jutott el. Mert a „SZŐTTES “ nek már neve van. Ezt bizonyítja az is, hogy mire Csicsóra érünk, a kultúrház már az utolsó helyig megtelt. Jöttek nézők még a környező falvakból is. A csoportot mindjárt a megérkezéskor lelkes tapssal köszöntik. A műsor megkezdéséig Reicher Geliertet „vallatom“. Témánk: az együttes gondjai, problémái. Amint a beszélgetés bői kiderül, régebben több volt belőlük, de még most is akadnak szép számban. Olyanok is, amelyek megoldásához a felsőbb szervek megértése, illetve támogatása is szükséges. Quittner János beleegyező hallgatással ad hitelt az elhangzottaknak, majd beszélni ke/d. A jövőről, a tervekről, olyan lelkesedéssel, hogy aki hallgatja, akaratlanul is egy másik világban, a folklór, a népművészet csodálatos és megkapó világában érzi magát... A kezdést jelző csengő hangja szakítja félbe beszélgetésünket. A terem elsötétedik, és én reménykedve kutatok üres szék után. Mire találok egyet és kényelembe helyezem magam rajta, a reflektorfényben úszó színpadon már a pergő ritmusú „Nyitó csárdás"-t ropják táncosaink. Az autóbusz újból meglelik. A színpadról lekerülnek a reflektorok, a cimbalom, a kellékek újra elfoglalják helyüket az ülések között. Az imént még lelkesen tapsoló közönség szétszéled, kiürül a kultúrház. Rövid létszámellenőrzés következik, majd felbúg az autóbusz motorja. Indulhatunk! Az útirány: Komárno. Itt lesz a csoport szálláshelye. Tanulmányozom az arcokat. Mintha fáradtabbaknak látszanának, mint idefelé jövet. Ugyanakkor ott tükröződik rajtuk a jól végzett munkából származó önbizalom és megelégedés. És ez a döntő. Mert a két és fél órás szereplés fáradalmai csakhamar elmúlnak, de a közönség elégedettségének mércéje, a taps emlékezetükbe vésődik. De hát mégis, kik ezek a fiatalok, akik fáradságot nem ismerve ápolják és terjesztik népünk ősi kultúráját, hagyományait, tényleg csak a legkevesebb jutalomért: a tapsért? Né- hányan a sok közül. Diákok, akik a fellépésekről hazatérve éjjel ragadják kezükbe a könyvet, hogy tanuljanak, mert vizsgákra készülnek. Alkalmazottak, akik szabadságukat is hajlandók feláldozni azért, hogy részt vehessenek a fellépéseken. Házasok, akik nemegyszer töltik távol a hétvégét és az ünnepeket családjuktól. Fiatalok, akiknek érzéseit nehéz volna papírra vetni, vagy talán nem is lehetne, hiszen ők maguk is csak dallal, tánccal tudják ezeket kifejezni. Ezt bizonyítja a mai előadás is. Ők táncoltak, énekeltek, a közönség pedig lelkes tapssal jutalmazta minden egyes megjelenésüket a színpadon. Mi tetszett a nézőknek a legjobban? A lírai hangvitelű leánytánc — az „Alkony"? Vagy pedig az erőteljes férfitánc — a „Pontozó“? Kinek tapsoltak többet? Oros Gyulának a vereknyei daliokért? vagy Vásárúti Vontszemű Jánosok a „Pacsirta" virtuóz előadásáért? Nem tudni. De nem is ez a fontos, hanem az a tudat, hogy a nézőket sikerült gazdagabbá tenni néhány gyöngyszemmel népi hagyományaink gazdag tárházából. Komáromba érve búcsút mondok a kis csoportnak. Azt kívánom nekik, hogy munkájukat mindig olyan siker kísérje, mint ezen az előadáson. NAGY GÁBOR 1973. III. 16. 6 Ropják a táncot... (Prandl Sándor felvételei
