Új Szó, 1973. március (26. évfolyam, 51-77. szám)

1973-03-14 / 62. szám, szerda

Tapasztalatot nyújt, utat mutat KLEMENT GOTTWALD MÜVEI GEORGES COGNIOT: Marii a tudós és a forradalmár Ma 90 éve, hogy meghall Marx, a tudományos szocializ­mus megalapítója. Ebből az alkalomból közöljük az alábbi írást, amely részlet a szerzőnek a „Kortársunk, Marx“ című, a közelmúltban megjelent kötetéből. Marx a szűk látókörű prakticizmus és a kicsinyes individualiz­mus esküdt ellensége volt. Nem lehet megindulás nélkül olvasni azokat a sorokat, amelyeket néhány hónappal „A tőke“ megje­lenése előtt — 1867. április 30-án — írt Siegfried Meyernek: „Miért nem válaszoltam hát Önnek? Azért, niert egész idő alatt fél lábbal a sírban voltam. Minden munkaképes másodpercet ki kellett tehát használnom, hogy beľejezzem művemet, amelynek feláldoztam egészségemet, az élet örömeit és családomat... Neve­tek az úgynevezett „praktikus“ embereken és bölcsességükön. Ha barom módjára akarna élni az ember, akkor természetesen meg­tehetné, hogy hátat fordít az emberiség szenvedéseinek és csak a saját irhájával törődik. De igazán inipraktikusnak tartottam vol­na magam, ha felfordulok anélkül, hogy teljesen befejeztem vol­na könyvemet...“ Marx rendelkezett egy forradalmár minden erényével. Engesz­telhetetlen ellenfele volt a közömbösségnek, sekélyességnek, kép­mutatásnak és politikai karrierizmusnak. „Semmi sem idegen tő­lem, ami emberi“ — mondta önmagáról. „A legderűsebb és leg- életvidániabb ember, aki valaha is élt“, „csupa humor és szelle­messég“, a legszívélyesebb, legtapintatosabb és legegyiittérzőbb bajtárs — így jellemezték hozzátartozói és harcostársai. Marx volt a szervezője és vezetője az első proletár pártnak. Be­bizonyította, hogy a munkásosztály csak olyan párt közreműkö­désével szabadulhat fel, amely fel van fegyverezve a tudományos elmélettel, s a proletármozgalom feltételeire, menetére és álta­lános eredményeire vonatkozó ismereteit a nép szolgálatába állít­ja. A munkásosztállyal fenntartott közvetlen és állandó kapcsolat haláláig, négy évtizeden keresztül életszükséglet volt Marx számá­ra. Marx tanítása lényegénél fogva nemzetközi. Döntő fontosságú­nak tartotta a világ dolgozóinak szolidaritását a kizsákmányoló rendszer elleni harcban és azután a kommunizmus felépítésében. Napjainkban, amikor szemtanúi vagyunk annak, hogy az anti- kommunista propaganda és tevékenység erőnek erejével meg akarja osztani a haladó erőket, s amikor nacionalista áramlatok jelentkeznek még a kommunista mozgalomban is, a forradalmi munkások egységére és nemzetközi testvériségére vonatkozó marxi tételek égetően időszerűek. Az I. Internacionálé „Alapító üzenet“-ének alábbi szavai ma jobban megszívlelendők, mint valaha: „A múlt tapasztalata megmutatta, hogy ha a munkások semmibe veszik azt a testvéri köteléket, amelynek fenn kell áll­nia a különböző országok munkásai között és ösztönöznie kell őket arra, hogy szilárdan kitartsanak egymás mellett a felszaba­dulásért vívott minden küzdelmükben, akkor összhang nélküli erőfeszítéseik közös kudarcával bűnhődnek.“ A reakció nemcsak ma, hanem már a marxizmus megjelenése óta mozgósítja erőit az új tudomány és a szocialista mozgalom­nak e tudományon alapuló gyakorlata ellen. Mégis, a dühödt vagy alattomos kritikusok és ellenfelek nemzedékei tűntek fel és enyésztek el, míg a marxista elmélet szüntelenül új meg új po­zíciókat, új meg új híveket hódított. Elérkezett az az idő, amikor a marxizmus, melyet Lenin lángel­méje gyarapított és fejlesztett tovább, uralkodó tanítássá vált előbb egy országban, majd a földgolyó népességének egyharma- dát felölelő államok sorában. A marxizmus a munkások és a hala­dó emberek útmutatója. Franciaországban még a jezsuita atyákat és a protestáns teológusokat sem hagyja hidegen, s állandó témá­ja a kormány-szociológusoknak és a divatos újságíróknak. Korunk forró gondolata, a néptömegek cselekvési elve lett abban a harcban, mely a kapitalizmus, a levitézlett kormányrendszerek, a társadalmi vagy nemzeti elnyomás ellen folyik. Ihletet ad a köl­tőknek és útmutatást a tudósok kutatásainak. A világ egész me­nete igazolta Marxot, „összes párbeszédeinek e csöndes társát", azt az embert, aki... elevenen testet öltött a mi történelmünkbem A szocialista oevelés iittirije Makarenko születésének 85. évfordulója Klement Gottwald emlékét idézni nemcsak megtisztelő, hanem hálás feladat is. A sok­rétű, eseményekben rendkívül gazdag és nagyon tanulságos életet bármelyik oldaláról kö­zelítjük is meg: Klement Gott­wald a tapasztalatok, a példa- mutatás és az időszerűség bő forrását jelenti mindannyiunk­nak. A munkásszülőktől származó Gottwald 1912-ben (alig 16 éves fejjel) kapcsolódott be a munkásmozgalomba. A Cseh­szlovák Köztársaság megalaku­lása után aktívan részt vett a szociáldemokrata párt balszár­nyának a munkájában, majd 1921-ben Csehszlovákia Kom­munista Pártja megalapításá­ban és harcaiban. 1928-tól a Kommunista Internacionálé Végrehajtó Bizottságának tagja, 1935-től pedig, hosszú évekig, annak titkára. Közben — 1929- ben — a CSKP főtitkárává vá­lasztották. A háború alatt Moszkvában élt, 1935 és 1945 között a csehszlovák nép fa­sisztaellenes harcát irányította. Negyedszázada, 1948-ban a feb­ruári győzelem szervezője. Et­től az évtől kezdve a ma 20 éve, 1953. március 14-én bekö­vetkezett haláláig, a köztársa­ság elnöke. Az igen mélyről indult pá­lya a legmagasabb csúcsig ívelt. Az asztalossegédből lett pártvezér, kimagasló munkás- mozgalmi harcos és államférfi életútját hosszan elemezhet­nénk. Az életrajz részletezése helyett azonban a kettős ese­mény — halála 20. évfordulója, valamint műveinek a közeli na­pokban történt magyar nyelvű megjelenése (Klement Gott­wald: Válogatott Müvei, Pravda Könyvkiadó) — alkalmából in­kább munkásságának néhány ma is nagyon időszerű gondo­latára szeretnénk felhívni a fi­gyelmet. A nehéz harcok árán szüle­tett Csehszlovákia Kommunista Pártja már a megalakulását kö­vető első években rendkívül sok nehézséggel került szembe. Be­felé a szociáldemokratizmus maradványaival, a reformista, kispolgári és opportunista tö­rekvések ellen küzdött. Kifelé a burzsoáziával, a kapitalista társadalmi rendszer apparátu­sával viaskodott. A célt, az irányvonalat, a pártmunka módszerét — az egyedül helyesnek bizonyult utat — Klement Gottwald mu­tatta és határozta meg. Bolsevizáljuk a kommunista mozgalmat című beszédében 1925-ben például többek között elmondta, hogy a pártnak, tak­tikája meghatározásakor, min­dig a konkrét helyzetből kell kiindulnia, és olyan harci jel­szavakat kell kiadnia, amelye­ket a lehető legszélesebb töme­gek is megértenek. Forradal­mat szervezni annyit jelent, mint átépíteni a pártot, szétzúz­ni a régi, békés időkhöz szabott szervezeti formákat, s a gyá­rakban, földeken megszervezni a proletariátust a felszabadító harcra. A pártnak meg kell győznie a dolgozók széles tö­megeit a harc elkerülhetetlen­ségéről. A pártnak vezetnie kell a harcot, s nem szabad az ösz- tönösség csodájára várnia. Min­dig készen kell állnia arra, hogy elmenjen a végső követ­keztetésekig. A párttagot a for­radalom katonájává kell nevel­ni. A tagok összessége — a párt — nemcsak része, hanem vezére is az egész munkásosz­tálynak, függetlenül attól, hogy ennek tagjai ma melyik tábor­hoz tartoznak. Érteni kell ah­hoz is, hogy megmozgassuk a pillanatnyilag még közömbös tömegeket, politikai életre kelt­sük őket és tudatosítsuk, hogy az igazi proletárpolitika csak akkor kezdődik és csakis ott juthat kifejezésre, ahol nem ezrek, hanem milliók menetel­nek egy vonalban, csak ott tűn­het ki, hogy a párt az osztály vezére, a forradalom megszer­vezője és a győzelem biztosí­tója. A kommunista mozgalom, pártunk bolsevizálása azt jelen­ti, hogy a vesztes és győzelmes forradalmakban szerzett ta­pasztalatokat konkrét helyzet­ben fel tudjuk használni, azt jelenti, hogy a forradalmi mar­xizmust össze tudjuk kapcsolni az osztályharcok iskolájában megedződölt széles tömegek for­radalmi tetteivel, és hogy elő tudjuk készíteni a proletariá­tust a politikai uralkodó osz­tály szerepére, a proletariátus diktatúrájára. A gottwaldi intést a párt ak­kori vezetői, sajnos, nem fo­gadták meg. Csehszlovákia Kommunista Pártjában — szin­te az óramű pontosságával — az 3920-as évek derekán az játszódott le, ami harminc év­vel később: az 1960-as évek de­rekán. Elhatalmasodott a bürok­rácia, az önteltség, a széthúzás, a klikkharc, a tömegek igé­nyeinek figyelmen kívül hagyá­sa. A pártban egyre nagyobb méreteket öltött a kispolgári szemlélet, a jobboldali oppor­tunizmus elmélete és gyakor­lata. A válságból kivezető utat is­mét Gottwald vázolta fel. Az Opportunista passzivitásból — bolsevik aktivitásba című, 1928- ban megjelent írásában többek között arra hívta fel a balol­dali erők figyelmét, hogy min­den párttagnak tudnia kell: a mai válságot csak úgy oldhat­juk meg, a párt hibájából ere­dő még nagyobb veszélyeket csak úgy kerülhetjük el, ha az egész párt fejlődésében teljes fordulat áll be, ha a párt min­den része és munkájának min­den ága gyökeresen megválto­zik. A reformisták nyílt bur­zsoá politikája feltétlenül meg­kívánja a reformista vezérek elleni harc fokozását, ezzel pár­huzamosan az alulról jövő egy­ségfront taktikájának erőteljes alkalmazását, azaz a dolgozók egységes harci szerveinek a megalakítását. Az említett fel­adatok végrehajtásával párhu­zamosan széles körű ideológiai és újjászervezési vitakampányt szükséges indítani. Ezen a té­ren az a legfontosabb felada­tunk, hogy a párt minden ere­jét összefogjuk a bármilyen for­mában jelentkező jobboldali veszedelem elleni harcra, a párt megújhodása érdekében. A frakciós alapon történő bármi­lyen csoportosulás veszélyes és megengedhetetlen. E gondolat önmagában is beszél, sok mindent kifejez, változatlanul időszerű ... A Klement Gottwald és a köréje csoportosult bolsevik szárny képviselte vonal, hogy a párt tűzzön maga elé forradalmi tak­tikát és sztratégiát, javítsa meg kapcsolatát a tömegekkel stb., 1929 februárjában, a CSKP-nak az 1971-ben lezajlott XIV. kong­resszusához hasonló történelmi jelentőségű V. kongresszusán diadalmaskodott. Az V. kong­resszuson megválasztott gott­waldi vezetőség politikai vonala elvi fordulatot jelentett a párt­munka minden szakaszán. A jobboldali vezetők által féke­zett bolsevizálódási folyamat az V. kongresszus után kibontako­zott, s a CSKP elméleti és gya­korlati munkájában következe­tesen érvényesült a tényleges marxista—leninista irányvonal. Elsősorban Klement Gottwald érdemének, politikai éleslátásá­nak tulajdoníthatóan a CSKP V. kongresszusa iskolapéldáját nyújtotta annak, hogy a kom­munista pártnak hogyan kell lenini értelemben a tömegek­hez viszonyulnia, hogyan kell a dolgozók gazdasági és politi­kai érdekeiért folyó küzdelem élére állnia. Sok tekintetben a CSKP 1969 áprilisában megvá­lasztott vezetősége is a gott­waldi utat követte. Nem utolsó­sorban ezért is sikerült viszony­lag gyorsan leküzdenie az 1968- as ellenforradalmi kísérlet okozta nehézségeket. Az említett gottwaldi gondo­lat és a CSKP V. kongresszu­sának tapasztalata a sok egyéb mellett napjainkban azért idő­szerű, mert ma is érvényes — ahogy ezt a párt XIV. kongresz- szusa is leszögezte — az ak­kori jelszó: az opportunista passzivitást váltsa fel a bolse­vik aktivitás, forduljunk arccal a tömegek felé, nyerjük meg ügyünknek a dolgozók minél nagyobb tömegét. Klement Gottwald világosan látott és beszélt az 1930-as évek derekán, a második világ­háború érlelődésének idején is. Gyakran hangsúlyozta, hogy a fasiszta Németország agresszív háborús politikája milyen nagy veszélyt jelent a népek számá­ra. A kelet-szlovákiai manifesz- táción 1938. július 31-én mon­dott beszédét a Slovenské zves­ti 1938. augusztus 2-i számában megjelent írásában. így kom­mentálta: „Most mindenkit ve­szély fenyeget. Ezt minden nemzetnek meg kell értenie. Ki kell küszöbölni azt, ami elvá­laszt bennünket, és szövetkez­nünk kell a közös ellenség el­len, aki mindannyiunk életét pokollá akarja tenni... Egye­sek el akarják hitetni a szlo­vákiai magyarokkal, hogy ha Csehszlovákiát a horogkereszt fenyegeti, ebből a magyaroknak hasznuk lehet. Az igazság ellen­ben az, hogy ha a csehek és az antifasiszta németek véde­keznek a horogkereszt ellen, azzal a magyarok nemzeti füg­getlenségét is védelmezik, mert Hitler számára Pest sincs messzebb, mint Prága... Ha el­esne Prága, Brno és Bratislava, vele együtt elesik Pest, Debre­cen és Szeged is." A felszabadulás után, 1945 jú­liusában a CSKP funkcionáriu­sainak tartott iskoláztatáson joggal és büszkén mondhatta: Pártunk óva Intett és riasztott már azokban az esztendőkben, amikor Hitler teljes gőzzel ké­szítette elő a háborút... Azt mondtuk, hogy Madrid alatt Prágáért is küzdünk ... helye­sen láttuk azt a szerepet is, amelyet az irredenta magyar burzsoázia és képviselői, jaross, Eszterházy és mások játszot­tak ... Már akkor előre láttuk, hogy a hlinkások politikája és mindazoké, akik e politikát tá­mogatják, hazaáruló politika ... A nemzet nagy része ma vilá­gosan látja, hogy a kommunis­ták hosszú esztendőkön át he­lyesen ismerték fel a helyze­tet, helyesen előre látták az eseményeket, helyes eszközö­ket és utakat javasoltak a ve­szély elhárítására. Igazolódott szavuk, az történt, amit régen megjósoltak... — A magyar szabadságharc 125. évfordulója előestéjén — bár e nyilatkozatot a most ki­adott Válogatott Művek nem tartalmazza — érdemes azt is idézni, amit Klement Gottwald a forradalom 100. évfordulója alkalmából 1948. március 15-én mondott: „Ez a forradalom megmutatta a magyar nép sza­badságszerető szellemét. A nem­zeti szabadságért vívott akkori küzdelemben népeink, sajnos, még nem fogtak össze a közös ellenség elleni harcra. De hi­szem, hogy most, a súlyos tör­ténelmi tapasztalatok után, amelyek megmutatták, hogy a német imperializmus mindkét nemzet közös ellensége, és ami­kor a nép tényleges ura lett sorsának mindkét országban, kialakultak az előfeltételek nemzeteink közeledésére, első­sorban éppen nemzeti szabad­ságunk és állami függetlensé­günk megvédelmezése érdeké­ben, valamint a kölcsönös gaz­dasági és kulturális együttmű­ködés érdekében is." Mind az életpálya, mind a mű azt bizonyítja, hogy Kle­ment Gottwald elítélte az ál­forradalmi hangoskodást, a helyzetet és az osztályok erő­viszonyát mindig józanul, reá­lisan ítélte meg, rugalmasan po­litizált, nagyműveltségű marxis­tának— leninistának, kimagasló államfőnek bizonyult. Az említett gyűjtemény Gott- waldnak az 1925 és 1949 közölt született beszédeiből és cikkei­ből tartalmaz válogatást. A vi­szonylag vaskos kötet, sajnos, nem közli a válogató nevét és a válogatás szempontjait. Ennek ellenére hisszük, hogy egy újabb kiadásban helyet kapnak majd azok a szintén nagyon időszerű írások is, amelyekben Klement Gottwald az értelmi­ség, a kultúra és a sajtó fel­adatával foglalkozik. BALÁZS BÉLA Nyolcvanöt éve, 1888. már­cius 13-án (a régi időszámítás szerint március 1-én) született Anton Szemjonovics Makaren­ko szovjet pedagógus, író, a szocialista nevelés úttörője. Munkás szülőktől származott, pedagógiai pályáját mint nép­tanító kezdte 1905-ben. Világné­zete, marxista meggyőződése a forradalom idején alakult ki. Nevét elsősorban azzal tette híressé, hogy a Nagy Októberi Szocialista Forradalom után kiskorú bűnözők, valamint csa­vargó gyerekek számára mun­katelepeket szervezett, ahol új­szerű nevelési módszerével mintegy 3000 bűnöző és csavar­gó gyerekből sikerült rendes embereket, igazi szovjet polgá­rokat nevelnie. Makarenko az ellenséges és elavult pedagógiai nézetekkel folytatott harc során alakította ki a nevelés szocialista elmé­letét. A legnagyobb erőforrást az biztosította számára, hogy hitt a gyermek nevelhetőségé­ben. Pedagógiájának középpont­jában a marxizmus—leniniz- musra épülő közösségi nevelés gondolata áll. Tanításának az a lényege, hogy kommunista em­bert csak közösségben, közös­ség által lehet nevelni. Cikkeiben, tanulmányaiban elemezte és részletesen kifej­tette a szocialista tanulóközös­ség fogalmát, életének és fej­lődésének törvényszerűségeit. Kidolgozta a közösség megszer­vezésének, vezetésének, vala­mint a közösségi nevelésnek a módszertanát is. Külön érdeme, hogy a pedagógia számos kér­dését újszerűen vetette fel és dolgozta ki. Sokat foglalkozott a fegyelemre nevelés, az aka­rat- és jellemnevelés problé­máival. A munkára nevelést — rendszerének egyik fontos moz­zanatát — az oktatással és a politikai neveléssel kapcsolta össze. Gyakran hangsúlyozta, hogy a munka a vele párhuza­mosan haladó oktatás, politikai és erkölcsi nevelés nélkül nem jár eredménnyel, hanem sem­leges folyamat marad. Pedagógiája tulajdonképpen a nagy követelmények pedagógiá­ja, vonatkozzék ez akár a ne­velőre, akár a növendékre. Meggyőzően hirdette, hogy a pedagógusnak nem szabad el­néznie semmiféle hibát, minden embertől ideális magatartást kell követelni, még abban az esetben is, ha nem mindenki képes kifogástalan magatartás­ra. Pedagógiájának az a logi­kája, hogy „követelek tőled, mert tisztellek", „többet köve­telek tőled, mert jobban tisz­tellek" ... Minél közelebb jut valaki az eszményi magatartás­hoz, annál méltóbb arra, hogy semmit se nézzenek neki el. Makarenko nemcsak munka- szerető, dolgozni tudó, közössé­gi, hanem megfelelő művelt­séggel rendelkező, széles poli­tikai látókörű embereket akart és tudott nevelni. Példája, ta­nítása nemcsak pedagógiatörté­neti érték, hanem a szocialista pedagógiának ma is útmutató­ja, kimeríthetetlen forrása. Viszonylag fiatalon, 1939-ben halt meg. Nevét Az új ember kooácsa, az Igor és társai, va­lamint több más híres — ma­gyarul is megjelent — írása is őrzL (zsaf

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents