Új Szó, 1973. március (26. évfolyam, 51-77. szám)
1973-03-02 / 52. szám, péntek
ONDREI NEPELA ELŰNYE NYOLC PONT A kétszeres világbajnok mindhárom kötelező gyakorlatot megnyerte — Csetveruhin és Hoffmann izgalmas párharca — jól tartják magukat a tengerentúliak Hat és fél órás versenyzés után tegnap 14.30 órakor bele jezudött a férfiak kötelező programja. A világbajnoki cím védője, a 22 esztendős Ondrej Nepela mindhárom gyakorlatot megnyerte, s végeredményben csaknem nyolcpontos előnnyel szerezte meg az „iskoláért“ adományozott kis aranyérmei. Huszonnégy versenyző állt csütörtökön reggel rajthoz, már az első gyakorlat után kialakult a Nepela, Csetveruhin, Hoffmann sorrend, amely aztán később sem változott. Nepela kilencediknek rajtolt. Az első gyakorlata kitünően sikerült, elegáns testtartásáért többször is megtapsolták a jelenlevő nézők. Nepela már ekkor több mint hárompontos előnyt szerzett a szovjet Cset vertihin előtt. Nepela a második gyakorlatára is a legmagasabb pontszámot kapta, mivel legnagyobb ellenfelei, Csetveruhin és Hoffmann gyengébben „rajtoltak“, újra három ponttal növelte előnyét. A harmadik gyakorlat folyamán nyilvánvalóvá vált, hogy Nepela kitűnő formában van, kiegyensúlyozott teljesítményére ismét magas pontszámokat kapott, ami azt jelentette, hogy tetemes előnyre tett szert ve- télytársai előtt. Nepela nyugodtan versenyzett, minden gyakorlata előtt hosszasan koncentrált. Nem is csoda, hiszen élete utolsó kötelező gyakorla A K0RCS0L YÁZÁS GYÓGYÍT Irina Rodnyina gyermekéveit szanatóriumukban töltötte, mert az orvosok kétéves korában tuberkulózist állapítottak meg nála. Sétálás közben a szanatórium parkjában gyakran megcsodálta a korcsolyázókat, ezért megkérte szüleit, hogy vegyenek neki is korcsolyát. A papa és a mama megbeszélte a dolgot az orvossal, majd teljesítették a kis Irina kívánságát. „Korcsolyázás után sohasem voltam járudt, nagyon jóízűen ettem, kellemesen éreztem magam. Az ellenőrzések során az orvosok is elégedetten bólogattak: a korcsolyázás teljesen egészségessé telte. Később aztán már intenzív edzéseket folytattam. Nagy örömet leltem az ugrásokban, de a kötelezőket nem nagyon szerettem. Ezért fogadtam szívesen Zsuk edző javaslatát, hogy próbáljam meg a párosban A történet folytatása ismert. Egy olimpiai , négy világ- és Európa-bajnoki aranyérem Ulanov oldalán, egy világ- és Európa- bajnoki cím a fiatal Zajcev „segítségével“. Az előbbinél a nézők tapsa szolgáltatta a zenét... (T. V.) A jövő érmesei A Kermer—Österreich páros a rövid programban szerzett negyedik helyével már berobbant az élvonalba. Szabadon választott gyakorlatuk ugyan nem sikerült tökéletesen, ennek ellenére az NDK fiatal párosa az ötödik helyen végzett. Romy és Rolf alig fél éve fut együtt, az elmúlt Idényben még ellenfelekként találkoztak a jégen. Partnereik azonban tavaly nyáron szögre akasztották korcsolyáikat és így találtak azután egymásra. Már kölni bemutatkozásuk sem sikerült rosszul, s itt a világbajnokságon bebizonyították kivételes képességüket. Edzőjük, Heidi Walther, kitűnő Szakember, aki férjével 1970 ben Világbajnoki bronzérmet nyert. A fiatal páros tehát jó kezekben van. — Mindketten kitűnően ugornak — nyilatkozik védenceiről. — Rolf «gyan ezt már akkor is bizonyította, amikor még egyéniben indult. Romy pedig nagyon sokoldalú. Kitűnő magasugró, remek atléta lett volna belőle. Ezen kívül jól röplabdázik és futballozik. A fiatal páros másfél perces futása, valamint kűrje is elnyerte a pontozók tetszését. Könnyedén, elegánsan adták elő rövid kötelező gyakorlatukat. Mint edzőjük elmondta, valamennyi duplaugrást tudják. Itt a világbajnokságon műsorukba iktatták az egymás mellett ugrott dupla Axelt Is. Nem sikerült hibátlanul, de ami késik, nem múlik. Tudják, hogy kürjük még nem százszázalékos, de már most, közös pályafutásuk kezdetén, amikor még csak néhány hónapja edzenek együtt, megmutatták oroszlánkörmüket. Ismerve az NDK sportolóinak lelkiismeretes munkáját, kitartását, valószínűleg nem túlozunk. amikor azt állítjuk: a Kermer—Österreich páros nagy jövő előtt áll. (k) Bizonyítani akar... 1973. IIT. 2. Vajda László a kötelezők ulán eléggé rosszkedvű volt. Első gyakorlata nem sikerült a legjobban, a másodikban ugyan javított, de harmadik gyakorlatára érzése szerint kevesebbet kapott, mint amennyit megérdemelt volna. — Nem baj — vigasztalta edzője —, majd a kis programban javítassz és a körben bebizonyíthatod tudásodat. Most szépen, nyugodtan csiszold a szabadon választott gyakorlatot. Vajda 19 éves, tavaly érettségizett, jelenleg a Testnevelési Főiskola edzőképező tagozatának hallgatója. Edzői Nagy Marianna és Gerschwiller. Évente másfél — két hónapot tölt Richmondban. A magyar műkorcsolyázás nagy reménysége. Az elmúlt években a férfiak mezőnyében Ébert Jenő Európa-bajnoki nyolcadik helyével a legjobb eredményt érte el. Kölnben Vajda hetedik lett, tehát javított a magyar műkorcsolyázás nemzetközi mérlegén. Egy év alatt hét hellyel lépett előre. Vajon minek köszönheti ezt a javulást? — Tavaly nem volt reális a tizenegyedik hely — mondja Nagy Marianna —, hiszen az iskolában a tizenkettedik helyen végzett, s ő a szabadon választott gyakorlatok során javítani szokott helyezésén. Akkor azonban kűrje előtt megsérült, kihagyott több értékes pontot jelentő ugrást. Ha én ott vagyok, nem engedem rajtolni, jobb kííröző, de mivel az elmúlt évben sokat dolgozott, javultak kötelező gyakorlatai is, ennek köszönheti az Európa bajnokságon elért hetedik helyet. Elégedett eddigi teljesítményével? — Igen, mert hasonlóan szerepelt a kötelezőkben, mint Kölnben. Bár minden figurát jól elsajátított, tudnunk kell, hogy a versenyzőknek vannak „kedvelt“ gyakorlatai, amelyek azután egy árnyalattal jobban szoktak sikerülni. Kis szerencsével kedvezőbb csoportot is húzhatott volna. Gyakorlatai geometriailag pontosak voltak, az utolsóban azonban a hátsó fordulatnál kisebb hibát vétett. — Lehet, hogy a tengerentúliak jelenléte őt is befolyásolta bizonyos mértékig, de úgy érzem itt sem fog rosszabbat nyújtani, mint az Európa-baj- nokságon. Az új rendszer neki éppúgy, mint a többi tehetséges, technikailag fejlett, és biztosan ugró versenyzőnek, kedvez. Vajda László kűrje Kölnben nemcsak a közönség, hanem a pontozók tetszését is elnyerte. Bizonyára a világbajnokságon sem lesz ez másképp. (kollár) Műkorcsolyázó VB 1973 Bratislava tát mutatta be. A Csetveruhin — Hoffmann párharcból a szovjet műkorcsolyázó került ki győztesen, igaz, csak minimális pontkülönbséggel. A kitűnő kűrözök hírében álló versenyzők közül az amerikai McKellen, a kanadai Cranston és a szovjet Ovcsinnyikov is ott vannak az élmezőnyben s úgy tűnik, hogy a rövid program és a szabad korcsolyázás után változásokra kerül sor. Persze nagyon reméljük, hogy ez alól az első helyezett Nepela kivétel lesz. A kötelező gyakorlatok végered ménye: 1. Ondrej Nepela (csehszlovák) 9/119,20, 2. Szergej Csetveruhin (szovjet) 20,3/111,70, 3. Jan Hoffmann (NDK) 27,0/109,20, 4. Curry (angolJ 37,0 106,70, 5. Cranston (kanadai) 58,5/101,20, 6. McKellen (amerikai) 62,5/100 70, 7. Hörner (svájci) 68,5/99,80, 8. Ovcsinnyikov (szovjet) 71,5/98,90, 9. Mrozek (francia) 83,0/97,80, 10. Pazdírek (csehszlovák) 93,0/96,10, 11. Vajda (magyar) 101,0/95,50. ...17. Šoška (csehszlovák) 164,/89,10. (t. v.) Az utolsó „iskola” Amikor a férfiak harmadik kötelező gyakorlata után Ondrej Nepela az öltözőjébe érkezett, ott már várta Hilda Mudrá edző és a kis Miro Šoska. Mudrá asz- szony gratulált Nepelának s közben megjegyezte: „Ond ro, a váMtartás lehetett vol na jobb is.“ Ondro erre így válaszolt: „Mádra néni, ez volt az én utolsó kötelező gyakorlatom.“ — és mosolygott, majd hozzátette: Ezen túl reggelenként hat órakor már csak a kis Mirot szid hatja.“ Rövidzárlat volt... Szerdán este avatták a bratislavai világbajnokság első bajnokait. A műsort azonban megzavarta, hogy rövidzárlat következtében a későbbi világbajnok, Rodnyina— Zajcev páros kűrjének nagy részét zene nélkül futotta. Tegnap délelőtt beszélgettünk dr. Terták Elemérrel, az 1SU megbízottjával, aki az esetről így nyilatkozott: — Nem szabad tragikusan venni ezt a kisebb, rendezéssel kapcsolatos kisiklást. Már a világbajnokság kezdete előtt leszögeztem, hogy mindent a legnagyobb körültekintéssel előkészítettek, s ha nem lesz az áramszolgáltatással baj, akkor rendben bonyolíthatják le a versenyt. Bizony nem gondoltam arra, hogy ez mégis bekövetkezik. Kíváncsiak voltunk, mi történt tulajdonképpen. Michal Polóni, a Téli Stadion igazgatója a világ bajnokság műszaki bizottságának vezetője adott erre kielégítő magyarázatot: — Kiégett az egyik biztosíték, s ennek következtében a folyosón és az öltözőkben megszűnt az áramszolgáltatás. Természetest n a zenét közvetítő magnó is felmondta a szolgálatot. Mi a hibát húsz másodpercnyi Idő alatt megtaláltuk, de akkor már nem folytathat tűk a zenét, s így Rodnylnáék enélkül mutatták be kűrjüket. Sajnálatos eset, amelyről anonban nem tehetünk. Előfordult ilyesmi már más komoly eseményen Is. Jól emlékszem, hogy az 1948-as olimpián az egész stadionban kialudtak a lámpák. Bizony sosem lehet tudni, mikor ég ki egy biztosíték és mikor következik be rövidzárlat. Remélem ez nem fog még egyszrr bekövetkezni. (-ár) Zsuk: „A közönség csodálatos voll“ Mennyire vártuk szerdán este a párosok szabad korcsolyázását, mennyire vártuk Rodnyináékat. Es minden úgy kezdődött, hogy nem csalódunk; magával ragadó, mesés pároskorcsolyázást láthatunk, csodálhatjuk e sportág legkifejezőbb ver- senyszámánuk két legkiválóbb művelőjét. Azt sem tagadjuk, hogy bíztunk a mágikus erővel ható hatos pont számokban, amely valami abszolút rekordot, teljesítményi jelent ebben a mérhetetlen sportágban is. Hogyis ne hittünk volna az elkövetkező Nagy Látványban, hiszen a kölni EB-n kétszer a kötelezők és tizenkétszer a szabad korcsolyázásuk után jelentek meg a mágikus számuk a pontozólábián. Növelte hitünket, hogy Köln után Sztanyisz- lav Zsuk kijelentette: „Akadtak kisebb hibák, de ezeket Bra- tislaváig kiküszöböljük ...“ És minden úgy indult, hogy a híres edzőnek igaza lesz. Már az első pillanatokban magával ragadta a közönséget a Rodnyina —Zajcev páros lendületes, kicsiszolt futása. Aztán két perc tizennyolc másodperc után elhallgatott a zene s csaknem három percig zene nélkül, a tizenkétezer néző óriási tapsvihara közepette folytatták műsorukat. És csudálatosán! Ilyen tapsvihart talán még sosem ért meg a bratislavai Téli Stadion. Rod- nyináék a legkisebb hiba nélkül fejezték be extra-klasszisú versenyzésüket. De hiába, a zene hiányzott... A várva várt mágikus számok elmaradtak, de nem maradt el a bemutató egyedülálló sport- és erkölcsi értéke! A zsűri előtt két lehetőség volt: elfogadni a futást vagy a verseny végén megismételtetni. Sztaniszlav Zsuk edző és a szovjet küldöttség vezetője felismerve a műsor nagyszerű sportértékét, az első mellett döntöttek. A sajtóértekezleten dr. Enderlin nagyra értékelte a szovjet páros és a küldöttség vezetőjének eljárását. Ahogy Enderlin megjegyezte, nem ez az első eset, hogy zene nélkül fejezte be valaki a műsort. A sajtóértekezleten természetesen szóhoz jutottak a világ- bajnokság első érmesei és az edzők is. Zsuk edző megjegyezte: ,,Amikor kiesett a zene, még nem gondoltam, hogy ideiglenesen e vagy véglegesen. Versenyzőimet arra tanílorn, hogy minden körülmények között fe/ezzék be a műsorukat és csak aztán keressük az okokat.“ Zsuk edző szavaihoz csatlakozott Rodnyina is: „Észrevettem edzőnk utasítását, hogy folytassuk a versenyt. És ez nekünk elegendő volt...“ Šztanyiszlav Zsuk edző külön köszönetéi mondott a bratislavai közönségnek: „A közönség nagyszerűen helyettesítette a zenét! Higgyék el, ez csodálatos volt!“ A második helyen végzett szovjet páros férfi tagja, Ulanov is dicsérte a közönséget, majd önmagukról megjegyezte: „Idő kell ahhoz, hogy kialakítsuk közös stílusunkat és leszokjunfe az előzőleg beidegzett mozdulatokról. Egyébként elégedettek vagyunk.“ Az 1973. évi műkorcsolyázó és jégtánc világbajnokság párosversenyének végeredménye: 1. Rodnyina—Zajcev (szovjet) 9/423,90, 2. Szmirnova—Ulanov (szovjet) 18/416,20, 3. Gross— Kagelmann (NDK-beli) 29/409,80, 4. Lehmann—Wiesinger (NSZK beli) 43/402,90, 5. Kermer—Osterreich (NDK-beli) 46/ 401.30, 6. Bezic testvérpár (kanadai) 51/399,80... 11. Urbanová —Zách (csehszlovák) 106/369,40. TOMI VINCE P* T.^R * E * T * T#E * K ■ Karen Magnussen kijelentette, hogy nagy örömmel fogadta a szabálymódosítást, mert úgy gondolja magáról, hogy inkább jobb kííröző, mint iskolázó. Arra a kérdésre, hogy mik a tervei a jövőt illetően, így válaszolt: „Sohasem tervezek, mindig úgy veszem a napokat, ahogy jönnek.“ Janet T.ynn, a rövid program során kétszer is bukott. Mosolya azonban még így sem hagyta el. ■ Szergej Csetveruhin alig kéthónapos kislányát hagyta otthon. A kislány mamája a Sztaniszlavszkij színház balett- táncosnője. Az apa inkább fiút szeretett volna, de most már örül, hogy lánya vagy, akit egyelőre kénytelen elhanyagolni. Később azonban műkorcsolyázónőt akar nevelni belőle. Hazai győzelemmel kezdődött Az 1. labdarúgó-liga tavaszi idényének első találkozójára Prágában került sor és a Sparta együttese 2:1 (2:1) arányú győzelmet aratott a Hradec Králové fölött. A vezetést a 19. percben Rótt a vendégeknek szerezte meg. A 33. percben Barton fejesgóllal egyenlített, majd a 41-ben Urban lövése állította be a vég* eredményt. A kétszeres világbajnok Ondrej Nepela mosolyog. Minden oka megvan rá, hisz fölényesen nyerte a kötelezőket. A legjobb úton halad, hogy a hazai közönség előtt harmadszor is világbajnoki címet szerezzen.