Új Szó, 1973. március (26. évfolyam, 51-77. szám)
1973-03-14 / 62. szám, szerda
MAGYAR TAVASZ, EURÓPAI TAVASZ A z 1830-as francia forradalom a Szent Szövetség rendszerének fontos láncszemét törte ketté; Franciaországban eltávolította a gyűlölt Bourbonokat és segítette Belgium függetlenségének megszületését is. Az 1831. évi lengyel felkelés viszont vereséget szenvedett és sikertelenek maradtak a német vagy olasz forradalmi mozgalmak is. Vezetőik, akik elkerülték a letartóztatást, Párizsba menekültek. A francia főváros 1830 után a különböző nemzetiségű emigránsok gyülekezőhelye, a forradalom fővárosa lett. A liberálisok, demokraták és radikálisok itt készültek egy újabb összecsapásra. így formálódott az Ifjú Európa mozgalma, amelynek egyes nemzeti csoportjait csak laza szálak kapcsolták egybe. Céljaik ugyan különbözőek voltak, de egy kérdésben egyetértettek: az eljövendő forradalomnak általános európai forradalomnak kell lennie, amelyre a jeladást Párizs adja meg. Franciaországban ugyanis erőteljesen szervezkedtek a republikánusok, akik a „polgár-királyság“ Intézményét köztársasággal akarták felváltani. Ezért lehetett Párizs a különböző emigránsok nemzetközi központja, ezért írhatta Viktor Hugo, hogy a forradalmi erőknek egész Európát aláaknázó titkos, föld alatti járatai „a forradalom központjába vezetnek, amelynek krátere Párizs“. A párizsi jeladás Az 1840-es évek közepének gazdasági nehézségei, az 1846— 47-es Európát sújtó rossz termés, a munkanélküliség és az éhség megteremtették a forradalmak feltételeit. Az első rengés 1848 januárjában a szicíliai Palermóban kezdődött, de ezt még nem követte azonnali láncreakció. Az igazi jeladás Párizs február 23-án megindult forradalma volt, amely egy politikai bankett betiltása miatti tiltakozásból nőtt a királyságot elsöprő, a köztársaságot ismét kikiáltó fegyveres népmozgalommá. Hírére először délnémet területen kezdődtek forradalmi megmozdulások, majd rövidesen kibontakozott a „népek tavasza“: március 13-án Bécsben, 15-én Budapesten, 18-án Berlinben, Milánóban és Velencében tört ki a forradalom. Az osztrák császárváros, Bécs forradalmi megmozdulásában szerepet játszott a magyar reformerek és forradalmárok határozott fellépése. Az 1847 ősze óta Pozsonyban ülésező ország- gyűlésen ugyanis Kossuth március 3-án — a párizsi események hírére és bátorítására — alkotmányt követelt az egész Habsburg Birodalom számára. E javaslat híre mozgásba hozta a bécsi liberálisokat és radikálisokat, akik a diákok vezetésével, az alsó-ausztriai tartománygyűlés megnyitásának napján, március 13-án reformköveteléseik miatt összeütközésbe kerültek a tüntetések elfojtására kirendelt katonasággal. Bécs forradalmi eseményei Metternich azonnali lemondásához, a nemzetőrség szervezéséhez, az alkotmányos átalakulás ígéreteihez vezettek. A bécsi és a pozsonyi forradalmi megmozdulások egymással szoros kölcsönhatásban fejlődtek tovább. Metternich önkényuralmi rendszerének meg- bukása megbénította a magyar- országi osztrák katonai és polgári közigazgatás vezetőit, akik nem mertek fegyverrel fellépni a március 15-én lezajlott pesti forradalom ellen. így történt, hogy amíg Párizsból Bécsig, Berlintől Milánóig mindenütt véres összecsapásokra került sor, Pesten egyetlen ablak sem tört be a nagy napon. Kevesen gondolták ekkor még, hogy ez a vértelen forradalom Európa számára milyen fontossá válik a jövő év tavaszára. Nemesi vezetés Az európai események hatására kirobbant, de a reformkor évtizedei alatt érlelődött magyar forradalom ezzel megkezdte önálló életét. Vezetőinek, a liberális reformnemességnek nagy segítséget jelentett, de egyben nagy gondot is okozott a pesti forradalom. Egyszerre kellett erejét felhasználni és egyben féken tartani, hogy ne veszélyeztesse a nemesség vehető szerepét a polgári átalakur !ás és a nemzeti önállóság kettős céljának valóra váltásánál. Az a sajátos helyzet pedig, hogy a hazánkban soron levő polgári forradalom feladatait — a polgárság gyengesége következtében — a nemesség vezetésével kellett megvalósítani, nehezen feloldható ellentéteket hordozott. A nemesi vezetés bajosan volt összeegyeztethető a parasztság jogos követeléseinek maradéktalan kielégítésével. A parasztok érdekeinek határozott előtérbe állítása viszont a nemességnek a forradalomtól való eltávolításával fenyegetett. A pesti forradalom támogatásával kikényszerített 1848 áprilisi törvények a nemesség és a parasztság közötti kívánatos egyensúly megvalósítását ígérték. Az úrbéri viszonyok megszüntetése az ország lakosságának mintegy 80 százalékát szabadította meg a feudális függéstől, és több mint 10 millió hold földet hagyott polgári magántulajdonként a volt úrbéres jobbágyok kezén. Mindez — továbbá: a robot és pénzbeli szolgáltatások elmaradása, az állami kártalanítás késedelme — érzékenyen érintette a nemességet. Ugyanakkor a többi törvény: a felelős minisztérium felállítása, a választójog kiterjesztése a népképviseleti ország- gyűlés, a sajtótörvény és a közigazgatás korszerűsítése nem fenyegette, sőt biztosította a nemesség vezető szerepét. A pozsonyi országgyűlés Kelet-Eu- rópában elsőként — és a környező államok korabeli eredményeihez viszonyítva is igen hatékonyan — felszámolta a jobbágyviszonyokat, egyben megőrizte az uralkodó osztály gazdasági és politikai túlsúlyát. A nemesség és az arisztokrácia átalakulást helyeslő elemeiből megalakult első felelős magyar minisztériumnak reménye lehetett arra, hogy helyzetét mind az országon belül, mind Beccsel szemben meg tudja szilárdítani. Az 1848-as európai forradalmak segítségével létrejött magyar alkotmányos monarchiának sajátos jellegzetessége, hogy az áprilisi törvények a királyi önkénytől független, csak a népképviseleti ország- gyűlésnek felelős minisztériumot teremtettek, de nem biztosították az ország függetlenségét a Habsburgoktól. A Bat- thyány-kormány tehát belpolitikájában független volt Bécstől, de külpolitikai önállóságát törvény nem biztosította. A kérdés az volt, hogy ezt a belpolitikai önállóságot, amely a pénz- és hadügyi kérdésekben birodalmi érdekeket érintett és sérthetett is, a márciusi forradalom által Becsben hatalomra jutott osztrák kormány hajlandó-e méltányolni. Az itáliai harcok okozta katonai nehézségek és a pénzügyi válság gondjai közepette mindenesetre várható volt, hogy az új bécsi kormány — elődei mintájára — Magyarország irányában centralizációs politikát alkalmaz. Pontosabban: ha ereje engedi, megkísérli hatálytalanítani a márciusi—áprilisi kényszerű engedményeket. A magyar forradalom tehát — különösen a Bécstől való sajátos függés miatt — nem függetleníthette magát Európától, az európai forradalmi mozgalmak fejleményeitől. A Bat- thyány-kormány, amely április közepén foglalta el hivatalát, minden kezdeti nehézség ellenére helyzetét kedvezőnek érezte. Ezért mindent megtett, hogy az osztrák—magyar viszonyt a perszonáluniós, csak az uralkodó személyéből fakadó kapcsolat szintjére szorítsa. Nyomasztó gondok A május közepén megújuló bécsi népmozgalmaktól félve a császár és király Innsbruckba menekült. Az uralkodó távolléte, a nádor ebből fakadó nagyobb hatásköre növelte a magyar kormány cselekvési szabadságát. A német egység megteremtésén munkálkodó frankfurti parlament megnyitása pedig alkalmat nyújtott a Bat- thyány-minisztériumnak arra, hogy felajánlja a császár-királynak: a Habsburgok német birodalomba való beolvadása esetén helyezze át székhelyét Budára» A frankfurti parlament, az újabb bécsi megmozdulások és az itáliai osztrákellenes háború, tehát a külső fejlemények mind kedvezni látszottak a forradalom által létrejött magyar kormánynak. A belpolitikái helyzet azonban korántsem volt ilyen rózsás. Az üres államkincstár, valamint a kislétszámú és bécsi befolyás alatt álló haderő mellett, az első pillanattól gondot okozott Horvátország ellenszegülő magatartása. A szerbek lakta Délvidéken már húsvétkor sor került a magyar hatóságok elleni fellépésre, május közepén pedig híre érkezett, hogy a török fennhatóság alatt álló Szerb Fejedelemségből fegyveres önkéntesek érkeznek a határőr- vidék lázadó szerb lakosságának segítségére. A határőri szolgálatban felfegyverzett és kiképzett lázadók rövidesen megerősített táborukba vonultak. A Batthyány-kormány a Délvidékre rendelte ellenük az országban állomásozó katonaság jelentős részét. A szerb felkelés veszélyén túl, a magyarországi szlovákoknak és románoknak egyre erősödő mozgalma is növelte a magyar belpolitika gondjait. Az Erdéllyel való unió elhúzódása, a szász és román ellenállás, az itt fellépő igazgatási nehézségek — a fel-fellángoló parasztmozgalmakon kívül — júniusjúliustól kezdve egyre bonyolultabbá tették a Batthyány-kor- mány helyzetét és fokozták nehézségeit. Európa újra csendes . .. Ilyen körülmények között a mérleget csak a Bécsre nehezedő külső nyomás, vagy a magyar kormányzat segítségére siető szövetséges billenthette volna Batthyány és miniszterei javára. A szövetség lehetősége, eltekintve most az önálló külpolitika alkotmányos nehézségeitől, meglehetősen korlátozott volt. A nemesség és az arisztokrácia liberális tagjai Anglia nagy csodáiéi voltak. Palmerston azonban hallani sem akart a Bécstől egyre nagyobb mozgásszabadságot követelő Magyarországgal való szövetségről. Magyarország önállósulása ugyanis gyengítette volna Ausztriát, amelyet az angol külpolitika a cári Oroszország ellensúlyának tekintett. A köztársasági Franciaországgal a Batthyány-kormány sem kívánta szorosra fűzni a kapcsolatokat. Maradt a frankfurti össznémet alkotmányozó parlament és az általa létrehozott, tényleges hatalom nélküli „központi kormány“, amely a Frankfurtba küldött magyar delegátusokat előbb elismerte, majd — osztrák nyomásra — szeptemberben ©zt az elismerést is visszavonta. A magyar forradalom 1848 szeptemberére tehát szövetségesek nélkül maradt, és az európai fejlemények is ellene fordultak. A kedvezőtlen folyamatot a párizsi munkások júniusi felkelésének, a „kétségbeesés forradalmának“ leverése indította el. Addig Ausztria tarthatott attól, hogy a franciák Észak-Itál iában beavatkoznak az olaszok oldalán. A júniusi felkelés bukása után Franciaországot belső gondjai kötötték le. Az osztrák hadsereg a forradalmi mozgalmak felett aratott első sikerét is júniusban érte el, leverték a kiprovokált prágai felkelést. Júliusban fontosabb győzelmet arattak: Custoz- zánál a piemonti seregekkel szemben. Augusztus elején Piemont már aláírta a fegyverszünetet és ezzel az osztrák haderő felszabadult. A császár sietve visszatért Bécsbe. A hor- vátok és a szerbek aktivitása egyre növekedett, miközben a magas rangú sorezredi tisztek sorra magára hagyták a magyar kormányt. Az országban kevés megbízható, magyar legénységű sorezredi alakulat állomásozott. A honvédzászlóaljak szervezése pedig alig tízezer ember kiállítását eredményezte. A nemzetőrség pedig tábori szolgálatra nem volt alkalmas. A térkép változatlan A nehéz helyzetben levő Bat- thyány-konnánynak időnyerő tárgyalásokra és engedményekre volt szüksége. Augusztus végén azonban Batthyány és Deák hiába utaztak Bécsbe, nem engedték őket a király elé. Közben viszont megküldték a nádornak az osztrák kormány emlékiratát, amelyben a magyar pénz- és hadügyi önállóság feladását követelte. A kormány szeptember 11-én — az alkotmányos élet szabályainak megfelelően — lemondásra kényszerült. Világos volt, hogy a bécsi kormány és az udvar a tárgyalások helyett a szakítást választotta. Szeptember 11-én Jellasics seregei átlépték a Drávát, ezzel megkezdődött a magyar forradalom elleni nyílt katonai támadás. Batthyány viszont — elfogadva a nádortól az új kormány alapítására szóló megbízatást — továbbra is alkotmány szerint akar eljárni, hogy ezzel ne adjon Becsnek ürügyei újabb ellenséges lépésekre. Ezt a kísérletet Kossuth is támogatta, mert tudta, hogy a magyar nemesség egy részét csak az alkotmány védelmében, annak megsértése esetén lehet Bécs- csel szembeállítani Ebben a helyzetben nem a forradalom továbbfejlesztése, hanem „a királyi szó által szentesített“ eredmények megvédése kínálkozott a megfelelő jelszónak. Ennek jegyében győzött szeptember végén Pákozdnál a magyar honvédség. Mikor október elején Batthyány lemondott, ezzel megnyitotta az utat a Kossuth által vezetett Országos Honvédelmi Bizottmány forradalmi hadseregszervező tevékenysége előtt. A küzdelmet azonban a magyar népnek a maga nemzeti és forradalmi céljaiért egyedül kellett megvívnia. Az európai forradalmak, amelyeknek puszta léte is támogatást jelentett, ekkorra hanyatló szakaszukba jutottak. A Habsburg-birodalom népei pedig — a lengyelek kivételével — nemcsak nem tápláltak baráti érzelmeket a magyarság forradalma iránt, de saját nemzeti céljaikat követve, szembe is kerültek azzal. A népek tavaszának forradalma így bomlott fel egymástól elszigetelt, sokszor ellentétes ér- dekű nemzeti forradalmakra. Az Európa demokratái által elképzelt, közös célok — mint pél* dául keresztesháború a cárt Oroszország ellen, a kontinens elnyomott népeinek felszabadítása — háttérbe szorultak a burzsoá nemzeti érdekek mögött. A közös cselekvésnek ugyanis sem közös osztályalapja, sem azonos ideológiája, sera megfelelő szervezete nem volt, A kontinens várva várt és elérkezett forradalma így nem lett egész Európára kiterjedő forradalom. Az 1848-as forradalmak nem rajzolták újjá Európa térképét. Hatásuk az egyes országok belső feltételeinek megváltozásában jelentkezett, az elért eredményeket többé nem lehetett megsemmisíteni, még Magyarországon sem, ahol a bukott szabadságharc ellenére, a forradalom nagy sikereként megszűnt a jobbágyrendszer. URBAN ALADÁR (Megjelent a Népszabadság 1973. március 11-i számában.) Tóthpál Gyula felvétele
