Új Szó, 1973. február (26. évfolyam, 27-50. szám)
1973-02-10 / 35. szám, szombat
Corvalan a chilei helyzetről Moszkva — Luis Corvalan, a Chilei Kommunista Párt főtitkára a chilei helyzetről nyilatkozott a Komszomolszkaja Pravdának. Megállapította, hogy Chile jelenlegi nehézségeinek legfőbb oka az a súlyos örökség, amelyet az előző rendszerek hagytak a Népi Egység kormányára. Az országban nincs elég út és kevés az építőanyag. Chile külső adósságai elérik a 4 milliárd dollárt. A nehézségeket fokozza, hogy esett a réznek, Chile legfőbb exportcikkének az ára. Ráadásul nagy mértékben megdrágultak azok a termékek, amelyeket Chile hagyományosan importál. Így drágább lett a hús, a vaj, a növényi olaj, a búza és a kukorica. Luis Corvalan rámutatott, annak, hogy néhány áru hiányzik. nemcsak gazdasági oka van. Megállapítható, hogy ez mindenekelőtt a reakciós rétegek bűnös mesterkedéseinek a következménye, mert ezek minden eszközzel fékezik a Népi Egység kormányprogramjának végrehajtását. Mint Corvalan elmondotta, az utóbbi időben a nép éberségének köszönhetően több száz tonnányi rejtett árura bukkantak. A reakció azt reméli, hogy a márciusi választásokon abszolút többségre tesz szert a kongresszusban. Ez azonban — mondotta — „megvalósíthatatlan „illúzió“. A reakció szabotázsa és ellenforradalmi tevékenysége ellenére „vívmányaink erősödésére számítunk“ — hangsúlyozta végezetül a főtitkár. Szükségállapot Dominikában Santo Domingo — Joaquin Ralaquer dominikai elnök szerdán kihirdette az országban a szükségállapotot. Mint mondotta, erre a partraszállt tíz gerilla elleni hajtóvadászattal kapcsolatban került sor, s céí- ja az, hogy elejét vegyék polgárháborús helyzet kialakulásának. Balaguer elnök szerdai rádióbeszédében közvetett utalást tett arra, a tíz beszivárgott gerilla vezetője valóban a holtnak hitt egykori ideiglenes elnök, Caamano ezredes. Az elnök megerősítette azt a hírt, hogy kedden a hadsereg egységei összecsaptak a gerillákkal. Balaguer a tömegtájékoztatási eszközök biztosította nyilvánosság előtt vádolta meg újból Juan Rosch volt elnököt, a Dominikai Forradalmi Párt vezetőjét azzal, hogy ő áll a gerillatevékenység mögött. A Santo Domingo-i lapok értesülései szerint egyébként úgy tűnik, hogy a gerillák kiszabadultak az üldöző kormánycsapatok gyűrűjéből. Balaguer elnök szerdán helikopterrel Ocoába repült és megbeszélést tartott az ezen a vidéken tevékenykedő egységek parancsnokaival a gerillák elleni harcról. A Dominikai Köztársaságban a gerillák vasárnapi partraszállása óta a rendőrség és a hadsereg emberek százait tartóztatták le. Az üldöző kormánycsapatok gyűrűjéből kiszabadult gerillák után a keresete tovább folyik és az ország valamennyi városából az ellenzékiek újabb letartóztatásáról érkeznek jelentések. Belviszály Uruguayban Montevideo — Péntekre virradóra kiéleződött Uruguayban az államelnök, juan Maria Bor- daberry és a hadsereg között a hónapok óta fennálló konfliktus. A szárazföldi- és légierők főparancsnokságai pénteken délelőtt közép-európai idő szerint 10 óráig ultimátumot adtak Bordaberry elnöknek a szerdán újonnan kinevezett Antonio Francese hadügyminiszter leváltására. Az államelnök előzőleg az ország összes rádió- és televízióállomásai által sugárzott beszédében felszólította a lakosságot, őrizze meg nyugalmát, da egyben vissza is utasította a hadügyminiszter leváltását. Röviddel ezt követően a hadsereg egységei megostromolták a rádió- és televízióállomásokat és elkobozták az elnök beszédét rögzítő magnetofonszalagokat. Ezzel egyidejűleg az Uruguayi Szakszervezetek Szövetsége felszólította a munkavállalókat; a haderő esetleges államcsínye esetén, lépjenek általános sztrájkba. A haditengerészet, amely lojalitását nyilvánította Bordaberry elnök iránt, pénteken reggel barikádokkal zárta el Montevideo óvárosát, amelyben egyébként az elnöki palota és a kormányépületek is vannak, és elkobozta a kerületben parkoló gépkocsikat. A hírügynökségek tájékoztatott körökre hivatkozva közlik, hogy a konfliktus a választott kormány és a fegyveres erők között akkor kezdődött, amikor a hadseregnek különleges felhatalmazást adtak a tupamaro gerillák felszámolására. A hadsereg — eltekintve a haditengerészektől — azt kifogásolta, hogy az újonnan kinevezett hadügyminiszter Cesar Martinez- nek, a szárazföldi erők parancsnokának és Jose Perez Caldas- nak, a légierő parancsnokának lemondását követelte. NÉHÁNY l^\ SORBAN AZ AMERIKAI kongresszus a munka felvételére kényszerítette a Penn Central, a legnagyobb amerikai vasúti társaság sztrájkoló dolgozóit. A szenátus csütörtökön 90 napos „önkéntes lehiggadási időszakot“ rendelt el, hogy az elbocsátások ellen tiltakozó vasúti dolgozók szerdán éjfélkor megkezdődött sztrájkját leverje. A kongresszusi határozat csupán elnöki aláírással léphet érvénybe. ORVLÖVÉSZEK csütörtök éjjel Belfast Dungannon nevű délnyugati kerületében rálőttek egy szolgálatban levő rendőrre. A 26 éves Charles Morrison kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe. A hadsereg szóvivője ezzol kapcsolatban közölte hogy kilenc fegyverest őrizetbe vettek az éjszaka folyamán. BARCELONA központjában mintegy ezerötszázan tüntettek, zömükben telefonalkalmazottak, hogy ily módon adjanak nagyobb nyomatékot bér- követeléseiknek. A rendőrség több tüntetőt letartóztatott. ABDUL HAFIZ PIRZADA miniszter, a pakisztáni elnök különleges képviselője, aki a szovjet kormány vendégeként négynapos látogatáson a Szovjetunióban tartózkodott, csütörtökön elutazott Moszkvából. RODNEY ARISMENDI, az Uruguayi Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára az MSZMP Központi Bizottságának meghívására február 2-a és 9-e között látogatást tett Magyarországon. Aris- mendi tegnap utazott el a Ferihegyi repülőtérről. AZ AMERIKAI kongresszus megszavazta azt a szenátus által már korábban jóváhagyott határozatot, amelynek értelmében a texasi Houstonban levő űrközpontot a közelmúltban elhunyt Johnson elnökről nevezik el. A hivatalos elnevezés „Lyndon B. Johnson Űrközpont“. A NYUGATNÉMET központi bank az egy hete tartó új dollárválság során hét nap alatt mintegy 4,3 milliárd dollárt vásárolt fel — annyit, mint 1971-ben a nagy válság egy hónapja alatt. A hatalmas arányú valutafelvásárlás miatt az NSZK-ban 13 milliárd frankot dobtak a piacra. A szakértők becslése szerint a mintegy 70 milliárd dollárra becsült „eurodollár“ (Nyugat-Eu- rópában felhalmozódott dollárkészlet) hetede vándorolt át „keményebb“ valutákba. A vietnami háború évei Provokációk, bombák, katonák... A vietnami háború nem csupán azt jelentette, hogy a hitlerizmus óta a hadviselés legkegyetlenebb módszereit vezették be. Ezzel párhuzamosan alattomos politikai akciókra is sor került, amelyek következményeként Nyugaton, de mindenekelőtt az Egyesült Államokban az emberek milliót vezették félre. Az Egyesült Államok tömegtájékoztatási eszközei nem egészen tíz évvel ezelőtt támogatták a vietnami háborút és a kormány propaganda-gépezete rendkívül gondosan „dolgozta meg a közvéleményt“ az előre megrendezett akciókra. Az Egyesült Államok kormányának „legalattomosabb húzá sa“ a vietnami háború idején az úgynevezett tonkini nyilatkozat volt. Johnson kormánya a szóban forgó incidenst illetően részletes forgatókönyvet dolgozott ki, amelynek „színtere“ a Tonkini-öböl volt, nézőtere pedig a világ közvéleménye: Egyébként „a forgatókönyv“ megfogalmazását azok használták, akik tulajdonképpen előkészítették a VDK elleni provokációt. A „szereplők“ célja az volt, hogy az elnök elnyerje az amerikai kongresszus beleegyezését a hadviseléshez, s hogy a közvélemény előtt a VDK-t támadónak, a saigoni rendszert és az Egyesült Államokat megtámadottnak minősíthesse. Bármilyen paradoxul hangzik, az Egyesült Államok kormányának sikerült ez a trükkje a kongresszusban, az újságokban, a televízióban, a közvéleményben, s az Egyesült Államokban sokáig hittek ennek a csalásnak, buzgón terjesztették ezt a magyarázatot, amelyhez a burzsoá propaganda sok tekintetben még ma Is ragaszkodik. A tonkini határozat körüli csalás nem tartozik az amerikaiak vietnami agressziója fokozásának kulcspontjai közé, de úgyszólván olyan leckét ad, ami a legjobban érteti meg, mi mindenre képes az amerikai kormány a kommunizmus elleni harc, az Egyesült Államok külpolitikájának pillérét alkotó an- tikommunista doktrína nevében. A bombázás kezdete Miután a VDK nem hagyta magát kiprovokálni, megőrizte higgadtságát és nem adott okot az Egyesült Államoknak, hogy a VDK esetleges önvédelmét tömegpropagandájával kiforgassa. Az amerikaiak egyszerűen kieszelték a támadásokat. Az eltitkolt provokációk sorozata magába foglalta dél-vietnami roham- naszádoknak a VDK partvidéke elleni támadásait is, ugyanakkor ezeket a VDK felségvizeinek megsértésével az Egyesült Államok torpedórombolói fedezték. A provokációk éjszakákon át tartottak (az amerikaiak leg- szennyesebb gaztetteik elkövetésére szívesen választották a sötétséget) 1964. július 30 és augusztus 4-e között. Mindent előkészítettek — az elnöknek kezeügyében volt annak a határozati javaslatnak szövege, amelyet majd a kongresszus elé terjeszt. Ez olyan megszövege- zésű volt, hogy lehetővé tette a tényleges hadviselést a VDK ellen és Dél-Vietnamban. Beavatkozás készült az ENSZ Biztonsági Tanácsában és természetesen elkészült egy televíziós beszéd is, amelyben a nemzethez fordult. Augusztusban már teljes fordulattal működött a hadigépezet, a feszültség forrpontra jutott, s megindult a háborús körforgás. A VDK partmenti vizein elkövetett szüntelen provokációk mellett az Egyesült Államok tengeri hadihajói összecsaptak a VDK parti őrségének rohamnaszádjaival. Ezt amerikai hajók megtámadásának tüntették fel. A csendes-óceáni haditengerészet parancsnokának (Sharp tábornok) jelentését követő 72 órán belül minden megtörtént, amit említettünk — az Egyesült Államok a Biztonsági Tanácsban agresszióval vádolta a VDK-t, az elnök elrendelte megtorlásként a VDK elleni légitámadásokat (a célpontokat még májusban kiszemelték), az elnök a kongresszus elé lépett és a felkorbácsolt háborús hisztéria légkörében érvényt szerzett a Vietnamra vonatkozó határozatnak. A két kamara 500 képviselője közül csak ketten szavaztak ellene. Mindennapi légi háború a VDK ellen (1965- 1968) A csalások sorozata azonban folytatódott — a választások éve az elnöki hivatalban érte Johnsont, aki Kennedy elnök meggyilkolása, 1963. november 23-a után vette át tisztét. A kormány tekintettel a választásokra eltitkolta, hogy 1965 elejére (tehát a választások utánra) a VDK elleni tartós, mindennapi légiháború tervét készítette elő. Ellenkezőleg, Johnson úgy folytatta a választási kampányát, mintha véget akarna vetni a háborúnak. A béke elnökjelöltjeként lépett fel, aki csak azért rendelte el a légitámadásokat, mert erre késztették a körülmények, az önvédelem. Ellene lépett fel Goldwater, aki azt a nézetet képviselte, hogy bombázni kell Hanoit, sőt korlátozott mértékben az atomfegyvert is be kell vetni a VDK ellen. Johnson megnyerte a választásokat — senki sem sejtette, hogy már asztalán fekszik a háború részletesen kidolgozott fokozásának terve, hogy Johnson a béke helyett a legnagyobb arányokban kiterjeszti az indokínai háborút. Johnson egészen megválasztásáig ígérgette, hogy nem terjeszti ki a háborút, másszóval tudatosan becsapta a közvéleményt, két arcot mutatott neki. Taktikája bevált, s a választások után már kíméletlen légiháborút kezdett a VDK ellen. Ez a háború szüntelenül három évig tartott. A háború fokozásának alapja a tonkini Incidens. A gondosan előkészített provokáció teljhatalmat biztosított az Egyesült Államok elnökének a kongresz- szustól, sőt egy időre védelmet is nyújtott neki a/ amerikai és a nyugati közvéleményben. Az Egyesült Államok a hadüzenet nélküli háború három éve alatt a klasszikus bombáktól a lézerrel célba vezéreltekig, a legmodernebb és legpusztítóbb bombafajtákat alkalmazta, közülük sok bomba polgári személyek gyilkolására szolgált. Kíméletlenül bombáztak mindent, noha a háború befejezéséig tagadták, hogy kórházakat, iskolákat pusztítottak el. Óriási szenvedést okoztak a VDK millióinak, de nem érték el a kívánt eredményt. Az Egyesült Államoknak nem sikerült elfőj tania a dél vietnami hazafiak harcát. Az amerikai egységek beözönlése Az Egyesült Államok egy év múlva további lépésre, az amerikai szárazföldi egységeknek a hazafiak elleni tömeges beve tésére szánja el magát. A tonkini határozat elfogadtatása e/t lehetővé tette az elnöknek. Johnson elnök ezt azonban nem tette nyíltan — az amerikai közvélemény előtt gondosan eltitkolta, hogy sor kerül az amerikai katonák tömeges harci be vetésére. Az elnök és a sajtó azt állította, hogy az amerikai támaszpontok védelméről van szó. A dél-vietnami helyzet azonban napról napra rosszabbodott. A nemzeti felszabadítási front megtizedelte a saigoni hadsereg egységeit s az amerikaiak megrettentek — a hazafiak olyan nagy területeket vontak uralmuk alá, hogy az amerikaiaknak már csak szige tecskék maradtak, s nagyon reális volt, hogy a helyzet így állapodik meg, hogy másszóval az Egyesült Államok és bábjaik katonai vereséget szenvedtek. Nagyon reálisan hatott Dien Bien Phu réme. 1965. március fl-án Danang- nál partra szálltak az első tengerészgyalogos egységek s az év végén már mintegy 200 ezer amerikai katona volt Dél-Vietnamban. Johnson elnökségének három egymást követő évéhen fokozódott és folytatódott az amerikai agresszió. Erősödött a légi háború a VDK ellen, mert Washington különböző csatornákon keresztül meggyőződön róla, hogy nem kell tartania kínai beavatkozástól, ha brutálisan bombázni fogja a VDK-t. Az Egyesült Államok dél-vietnami agressziója a következő három évben tovább bővült és az amerikai katonák száma elérte az 543 ezret. A háború fokozásának küszöbén a tonkini határozattal űzött csalás állott. 1968-ban, amikor a vietnami háború már hatalmas arányokat öltött, világszerte és az Egyesült Államokban is érezhetőkké váltak következményei, melyekről a csalások már nem tudták elterelni a figyelmet. Az elnök hazugságaival és a burzsoá tömegtájékoztatási eszközökkel minduntalan felállított spanyolfal düledezui kezdett. A helyzet tarthatatlanná vált, mert annak ellenére, hogy a fohnson-adminisztráció határtalanul megnövelte a háború arányait, az Egyesült Államok mégsem tudta leverni a nemzeti felszabadító mozgalmat és a Vietnami Demokratikus Köztársaságot sem sikerült térdre kényszerítenie. Indokína népei s végül maga az amerikai nép is rendkívül nagy áldozatokat hozott, míg az imperializmus meggyőződött róla, hogy nem nyerheti meg a háborút. Most nem mérlegeljük a veszteségeket és szenvedéseket és nem foglaljuk össze a Johnson-adminisztráf ió éveiben bekövetkezett összes eseményeket. Ebben a folytatásban elsősorban az amerikai politika technikájára akartunk fénvt deríteni, arra, hogy sem csalásoktól, sem nemzetközi provokációktól nem rettent vissza hogy minden hozzáférhető eszközt felhasznált, beleértve az ENSZ-t is, hogy igazolja agresszióját és utat nyisson további gaztettek elkövetésére. Ebből semmi sem sikerült, legfeljebb azzal a tanulsággal kell beérnie, hogy ebben a történelmi korszakban az imperializmusnak nincsenek olyan lehetőségei, eszközei, amelyekkel visszafordíthatnák a történelem kerekét. DUŠAN KERNY Miért csalt az elnök Mielőtt felidéznénk egy olyan esemény körüli tényeket, amely a világpolitika háború utáni történelmében páratlan volt, és hasonmása csak a hitleristák lengyelországi gliwicel provokációjában fedezhető fel, válaszoljunk arra, miért folyamodott csaláshoz a „mindenható“ Egyesült Államok. Mindenekelőtt szüksége volt nemzetközi pozícióinak megőrzésére. A hatvanas évek derekán már olyan volt a helyzet, hogy az Egyesült Államok nem tudott nyíltan, magyarázat nélkül messzemenő hadműveletekbe bocsátkozni. A csalás, mindenekelőtt a „szabad világ“ képének retusálására szolgált, a VDK elleni háború nem csupán egy ország ellen folyt, hanem „nagy hadjárat volt a szabadságért“. Mint ilyennek elegáns külső kellett. Senki sem várta, hogy teljesen csődöt mond. Elsősorban a Pentagon-dokumentumok leplezték le azt, amit már régen sejtettek, hogyan is került sor csalások, hazugságok és provokációk sorozalá ra. Az Egyesült Államok 1964- ben olyan helyzetbe került, hogy a kiadós segítség ellenére is mind Dél-Vietnamban, mind Laoszban leromlott az Amerikabarát rendszerek helyzete, a saigoni bábkormány ingatag volt, a hazafiak már az amerikai támaszpontokat támadták és pusztították, mind például Da- nangot. Az Egyesült Államok ki akarta terjeszteni a háborút. Ügy vélte, hogy a légierőnek a VDK elleni tömeges bevetésével elfojtja a déli nemzeti felszabadító harcot. A VDK elleni különféle provokációk részletes tervét dolgozta ki, amelyet gondosan eltitkolt. A VDK azonban egyszer sem válaszolt a légierő vagy a rohamnaszádok parti támadásaira, nem hagyta magát kiprovokálni, mert tisztában volt vele, mit akarnak elérni vele az amerikaiak.
